Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-02-17 / 7. szám

7, szám. Szegzárd, vasárnap 1878. február 17-én. Hatodik évfolyam. ülegjclcn: hetenként egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának, a .tolnamegyei gazdasági egyesület­nek s a Szegzárd központi felckezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönyé. Előfizetési árak: Egészévre ... 5 frt — kr. Félévre . . . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 „ Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Hirdetési dijak jutányosán szá­míttatnak. Egy jó törvény a papíron és az életben. (Ajánlva a kir. tanfelügyelő ur és az iskolaszéki tagok fi­gyelmébe.) Nem éppen régen lett közzétéve a m. kir. val­lás és közoktatásügyi ministernek az országgyűlés eíé terjesztett jelentése a tanügynek 187 5/6 évi állá­sáról. E jelentésnek több ismertetését olvastam, — mindenik ismertető elmondja a maga jegyzéseit nép­iskolai ügyünk jelen állása s a nem egészen kielé­gítő eredmény felett, a nélkül, hogy tüzetesebb vizs­gálatába bocsátkoznék azon okoknak, mik a népne­velés útja elé gátot vetnek, daczára a törvény jó voltának s a valódi komoly iparkodásnak elébbre vinni a népiskola ügyét. Én megkísértem az életből vett s saját magam által észlelt néhány tapasztalatot nyilvánosságra hozni, — talán felköltik azok ügybuzgó tanfelügyelőnk fi­gyelmét s iparkodik e-félszegségeket legalább a maga tanügyi kerületében, ba megszüntetni nem is, némi­leg mérsékelni. ' Az okok, melyek népiskolai ügyünk fejlődési útjában gátul állanak, semmiképen nem a törvény­ben keresendők, a törvény egyike legjobb törvénye­inknek a papiroson; hanem keresendők részint a tanügyi kormányzatban, részint a törvény idealistikus felfogásában, részint a vég­rehajtás hiányosságában. Nézzük ez okokat egyenként. Hogy a. tanügyi kormányzat hiányos volt a múlt­ban, azt maga a minister ur is elismerte, midőn a népiskolai hatóságokról szóló törvény megalkottatása által minden megye élére külön tanfelügyelőt állí­tott, sőt némelyikbe kettőt is látott szükségesnek al­kalmazni. Hogy miként hajtatott végre ez a törvény ? arról majd alább lesz szó, rajost tovább menve azt mondom, hogy daczára e törvény életbelépésének, a közoktatási kormányzat még] most is hiányos és úgy a mint van, ^eredményt alig Is fog többet mutatni. Oka pedig ennek az lehet, bogy a mi oktatásügyi ministeriumunk is, bele esvéi a többi ministeriumok hibájába, a nagy szabású államok mintájára roppant nagy aparatussal dolgozik s alantasait még a pro- vinczián is annyira elhalmozáa munkával, hogy azok a felsőbb helyre leendő jeleiét és tételek által elfoglal­va lévén, alig-alig érnek rá abban a dologban va­lamit lendíteni, a mire csakugyan fel állíttatott a tan- felügyelői intézmény. Nem vblt&m ugyan még tan- felügyelői irodában; de azt sejtem, hogy a tanfel­ügyelő urak nagyon el lehetnek a statistikai adatok összeállításával foglalva, mért másképpen jutna idei,ük az is kólák at. meglátogatni s sze­mélyes megfigyelésük álta] szerezni tudomást a vidéki népiskolai ügy állásául, mit most még a leg-. buzgóbbról is csak úgy ritkaságképpen hallunk. Hogy minő komplikált lehet munkájuk, azt a fölebb emlitett ministeri jelentés egyik ismertetéséből olva­som, melyben az állittatik, hogy a feltett kérdésekre adott s egymástól elütő feleletek mifitt, egyik-másik pontról biztos tudomást szerezni nem lehet; de kö­vetkeztethetem saját tapasztalásomból is. Ugyanis a felekezeti iskolákhoz is megérkeznek ezen kérdések, a tanügyi bizottságokban láttam azoknak összeállí­tását és ismerem az összeállítás minden nehézsége mellett is az adott felekezeteknek nem egészen meg­bízhatóságát, láttam ezenkívül a népmozgalmi tabel­láknak legújabban csinált czifra alkotmányát s mind­ezekből arra a következtetésre jutottam, hogy na­gyon sok felesleges ember lehet még most is ott a központon, kiknek alig van egyéb dolguk, mint újabb és újabb -mintáknak (holott a régi népmozgalmi minta egyszerűsége mellett ép úgy megfelel a czél- nak, mint ez az uj) kigondolása, mint ez a ke­reskedelmi ministeriumban az újabb meg újabb le­vélbélyeg minták, pósta trombita alakok, paszamántszinek, egyenruha divatterve­zések virágzó birodalmában napirendben van. Az oktatásügyi kormányzatnak nem a külön-különféle uj rubrikák feltalálásában, azoknak a tanfelügyelők­től leendő bekövetelésében kellene kulminálnia, ha­nem abban, hogy a meghozott jó törvény mikénti végrehajtásáról venne szigorúan számot alantasaitól, majd akkor menne elébb az iskolaügy. Kevesebb statistikai adat bekivánás tehát! de annál inkább való számonkérése az iskolák meglátogatásának, ez volna az első javítás, minek biztosan lehetne ered­ményét remélni. A második gát, népiskolai ügyünk haladásának útjában a törvénynek ideálistikns felfogása. Mi ma­gyarok mindennel igy vagyunk . j . akarjuk a kül­földet mindenben utánozni, nem tekintve az el nem palástolható különböző miveltségi állapotra és e miatt leszünk néha épen a külföldnek nevetséges majmolói. Nem kicsinylem nemzetünk fejlődési ké­pességét ; sőt még nem is szégyenleni hátramaradott- ságunkat, a ki nemzetünk történelmét ismeri: nem pirulhat miveltségi állapotunk jelen állása felett, mert nincs nép Európában, mely a művelődésben rövid 50 év alatt annyit haladott volna, mint a magyar és mégis azt mondom, óriási a különbség sok tekintet­ben köztünk és a miveit nyugoti nemzetek között. Nem is lehet ez másképen. .... A miveltségi fej­lődésnek épen úgy megvannak a maga pliásisai, mint bármely más dolog, vagy épen természeti tárgy fej­lődésének, azt erőltetni, rohamosan eszközölni a le­TÁRCZA. Zsigmond. — Történeti beszély. — (Folytatás.) A derék Zárdy és Ákos még tovább is folytatták a beszélgetést, de miután Ilkának uj imádójával megismerked­tünk, térjünk ismét vissza Zaynára. IV. Ilka csinosan és kényelmesen bútorozott dolgozótermó- ben ül rózsafából készült himzöasztala mellett öreg dajkája a jó Mártha társaságában. Hímzését félbeszakítva, bnsongó szemeivel a messze távolba néz. Minden csendes, csak a néha-néha ajkáról elröppenő sóbaj zavarja a némaságot; végre is a jó Mártha szollal meg. — Drága úrnőm, gondolataid ismét távol, nála téve- deznek, pedig aligha megérdemli. íme már egy hónapja, hogy felénk sem nézett. De különben is nekem nem tetszik; egész lénye állhatatlanságot, titkolt ravaszságot árul el. Higyj nekem kedves Ilkám, ki téged még mint csecsemőt karjaimon ringattalak, ki drágább vagy nekem ősz fejemnél: idős vagyok és az idő sokra megtanítja az embert. Ritkán szoktam csalódni embereimben. De továbbá ö idegen, ki tudja meddig marad még szép hazánkban? és édes úrnőm, elhagynád érte atyádat, anyád sírját, szeretett hazádat? De látom, kellemetlen hurt penditék. És midőn látta, hogy Ilka könyüt töröl szeméből, megbánta a mondottakat és könyár közt kért bocsánatot, majd másra térité a beszédet. — Zárdy Akbs, mint Ígérte, ma megjö és-----------­— Oh hagyd el édes Márthám — szakitá őt félbe Il­ka — említése is fájdalmat okoz szivemnek. — Talán megbántotta? Vagy talán gyűlöli, titkos- el­lenséget látván benne? De hisz nem csinosabb, nem kedve­sebb-e Zsigmondnál ? emelé a szót Mártha Ákos mellett. Lelkemre, ilyen derék fiatal embert keveset ismerek a deli ifjakban különben oly gazdag hazánkban. Nem karcsubb-e Zsigmondnál? nem sugároznak-e szelidebben szemei? Nem bátor és vitéz-e? ki már annyi tornajátékban vágtatott győz­tesen a porondról. Régi nemes, gazdag stb. de mi kell még több ? Tehát miért idegenkednél tőle ? — Oh nem gyűlölöm Mártha — feleié Ilka — de kér­lek hagyj fel szavaiddal, melyek mindegyike nyílként sebzi szivemet. Edddig titkoltam, de most, hogy homályos gon­dolataidat tova űzzem, egy titkot fedezek fel előtted, melyet kettőnkön kívül senki sem tud. Most tíz napja, hogy Ákos itt volt; én épen a kertben sétáltam és teli tüdővel szívtam az illatos alkonyi levegőt, midőn egyszerre lépteket hallok, hátra tekintek és im meglepetésemre Ákos állt előttem. Jó ideig álltunk szótlanul egymással szemközt, én nem szól­tam, nehogy hangom rezgése elárulja belső izgatottságomat — mert már szemeiből olvasám a mit mondani akart; vég­re megszólalt és miután bocsánatot kért alkalmatlankodá­sáért, szive szerelmét tárta fel előttem. De mintha a felelettől félt volna, be sem várva azt, rögtön tova tűnt, csak annyit mondva, hogy tíz nap múlva ismét eljö, ajkamról hallani az üdv vagy balál igéjét. Oh Mártha! te nem tudod, mennyit szenvedtem azóta. Álmaim­ban ö jelent meg Zsigmond kardjától véresen. Egek! még most is borzadok — és előttem kardjába dőlt. Valóban na­gyon nyugtalan vagyok. Ma kell eljönnie és én Istenem, mit feleljek neki? Te ugyan azt tanácslod, hogy legyek az övé, oh de szivem hangos dobogása mást sugall. Szivem, életem Zsigmondé. Alig ejté ki az utolsó szavakat, midőn a kapus kürt­szava vendéget jelentett. Ilka másik terembe sietett, hogy az udvarra nyíló ablakon át a vendéget megláthassa. Mi­dőn a jövevényt kísérőjével megpillantó, örömittasan tánto- rodék vissza. De rögtön magához tért és mire Mártha be­lépett, már ismét élénken forgolódott, csak a pirt felváltó halaványság arczán engedé sejtetni, hogy vagy kedves, vagy rettegett egyént látott, Zaynai épen vadászaton volt, a ven­déget tehát a várnagy fogadta. Zsigmond — mert ö volt a jövevény — rögtön bejelentető magát Ilkánál, mit az úgy is érte repeső szív nem tagadhatott meg. — Ilka! — Zsigmond! S egymás karjaiba borultak a szeretők. Zsigmond- a szokottnál halványabb volt, mit az első ölelések után azon­nal észre is vett Ilka. Zsigmond okul a hosszantartó terhes lovaglást és meghűlés következtében öt néhány napra ágy­ba szegzö betegséget hozta fel. Az Ilka részéről tett szelíd, inkább tettetett szemrehányás után élénk előadással festé le az utazás viszontagságait, beszédét nem hiányozható kalan­dok közbeszövésével fűszerezve. Ilka leheletét visszatartva

Next

/
Oldalképek
Tartalom