Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-02-03 / 5. szám
Hivatalos rész. 10481. alisp. Tolnamegye alispánjától. KörOzés. A nagyméltóságu mi kir. belügyministerium múlt évi deczember Ló 14-én 49601. sz. a. kelt leiratával tudatja, hogy Walter Ferencz budapesti tiizoltóeszköz-gyáros közvetlen oda benyújtott kérvényében, azon előnyös ajánlatot tette, hogy gyártmányait akár egyenkint, akár csoportonkint a kisebb és szegényebb községek által is elfogadható, több évre terjedő részlet-fizetések mellett is hajlandó jutányos áron és kitűnő minőségben szállítani. Miután a szakértői vélemény szerint, nevezett gyáros készítményei nem csak hazánkban, hanem annak határain túl is méltó elismerésben és kitüntetésben részesültek és az bárminemű megrendeléseknek a leggyorsabban és pontosabban megfelelni képes, ennélfogva folyamodó tüzoltóeszköz- gyárosnak ajánlata, úgy közbiztonság, mint a nemzetgazdászat érdekében közhírré tétetik. A megrendelések a közigazgatási hatóságok, valamint a községi elöljáróságok részéről, közvetlen a ezéghez inté- zendők, honnét előleges költség felszámítások és felvilágosítások is kaphatók. Kelt Szegzárdon, 1878. január 15-én. Perczel Dezső, alispán. 126. alisp. Földmivciés-, ipar- és keresk. m- k. minister. Budapest, 1878. január 1-én. A Ítéleti marhavésznek 1877. évi deczember 25-töl 31-ig való állásáról a nagyméltóságu m. kir. földmi- velés-, ipar- és kereskedelmi Ministerium által folyó évi januar 1-töl 26923^1877. sz. a. küldött leirat nyomán következő értesítés tétetik közzé: Értesítés. a keleti marhavész állásáról. Múlt évi deczember hó 25-töl mai napig terjedő hivatalos jelentések szerint a keleti marhavész Magyarországban: Háromszékmegye: Uzon. Brassómegye: Höltövény és Keresztényfalva, végre Fogarasmegye: Szunyogszék, Kucsulata és F.-Oenicze községében uralg. Megszűnt a marhavész: Brassómegye: Brassó városában és Rozsnyó községében. Fentkitett időtartam alatt marhavész elhullási eset sehol sem fordult elő. Brassómegye: Keresztényfalva községében lebunkóz- tatott 3 drb. A vész kiütésétől azaz október 16-ától mai napig ösz- szes marhaveszteség 327 db. Horvát-Slavonország és a katonai határőrvidék vészmentes. Az osztrák tartományok közül uralg a marhavész : Gali- cziában a borrzezowi kerületben a skalati vesztegeidében, a kaminkai kerület Czanysz községében és a skálái kerület ■ Zadni Esrovce községében; Bukowinában; az Itzkány kerületben az Itzkáuy és a Czernovitziban Nowasiclitzai vesztegeidében a Czernovitz községében; Csehországban: a raudnitzi kér. Redhorst, Theresien stadt és Budin községeiben és a doxani majorságban, a leitmeritzi kerület Deutsch, Kopist és Leitmeritz községeiben, végre Alsó-Ausztriában a heroalsi kér. hasonnevű községében. A minister meghagyásából Lipthay s. k. Kelt Szegzárdon, 1878. január 15-én. Az alispán távollétében: Púpé Gyula főjegyző. 342. Tolnavármegye alispánjától. alisp. A keleti marhavésznek f. é. január hó 1 -étöl 9-ig való állásáról a nagyméltóságu m. k. földművelés-, ipar- és kereskedelmi minÍ8terium által folyó évi január hó 9-röi 196. sz. a. küldött magas leirat nyomán következő értesítés tétetik közzé: Folyó évi január hó 1-töl mai napig teijedö hivatalos jelentések szerint a keleti marhavész Hároszékmegye: Uzori községében; Brassómegye; Brassó városában és Keresztényfalva községében; végre Fogarasmegye Szunyogszék és Kucsulata és F.-Oenicze községeiben uralg. „ . Fentkitett időtartam alatt: Kiütött a marhavész Brassó városában. Marhavészben elhullott és lebunkóztatott: Brassó városában ........................................5 darab Há romszékmegye: Uzon községében. . .11 „ végre Fogarasmegye: Szunyogszék községében . 4 . „ . Összesen . 20 darab. A vész kiütésétől mai napig összes marhavesztesség 347 darab. Horvát-Slavonország és a határőrvidék területe vészmentes. Az osztrák tartományok közül: Galicziában: a borrzezowi kerületben a skálái vesztegeidében, a kamionkai kerület Czanysz községéban: a skalati kerület Zadni-Esrowce községében és a bahatyni kerület Chorostkow községében; Bukovinában a Czemovitzi kerület hasonnevű városában és a norosiclitzai vesztegeidében. Csehországban: raudnitzi kerület Redhorst, Budin és Theresienstadt községeiben és a doxani majorságban; a leitmeritzi kerület hosonnevü községében, végre Alsó-Austriá- ban a hernalsi kerület Hernals nevű községében. A minister meghagyásából. Lipthay s. k. Kelt Szegzárdon, 1878. évi január hó 19-én. Perczel Dezső, alispán. kény, magas, szeme: sárga, szemöldöke: fekete, orra: rendes, szája: rendes, fogai: épek, bajusza: fekete és nagy, szakálla: tömött, sűrű, fekete körszakái, álla: rendes, ismertető jelei: arczán és homlokán forradás, nyelvismerete magyar, ruházata: szürke posztóbunda, fekete bárány héllcssel, a bundán kis Bzürke köpönyeggallér, a bunda gallérja Sop- prém, fekete ócska asztragán sapka és csatos szárú csizma. Kelt Szegzárdon, 1878. január 21-én. Perczel Dezső, alispán. 341. alisp. Tofnamegye alispánjától. A nagyméltóságu m. kir. belügyministerium folyó évi január 5-én 78. sz. a. kelt leiratával tudatja, hogy: aLajtán- tuli cs. kir. belügyministerium múlt 1877. évi deczember hó 29-én 18168. sz. a. kelt átirata szerint csehországi Sanges- berg községi illetőségű Parth Ferencz komlókereskedő nyom nélkül eltűnt. Nevezett egyén ugyanis 1877. évi julius hó 19-én üzleti dolgokban útra kelt, s ugyanazon évi augusztus hó 13. Bécsben tartózkodott, ezen idő óta azonban minden nyoma elveszett, csupán annyi ismeretes, hogy 5—6 napig Bécsben egy csavargó pinezér Stowasser Ferencz és a Nordbahn vendéglő egy bér szolgájának társaságában tartózkodott. Parth Ferencz elutazása alkalmával 2200 frtnyi összeg birtokában volt, és Stájerországba kpllett volna' utaznia, nevezett bérszolga vallomása szerint Bécsböl 1877. évi augusztus 13-án a déli pályával el is utazott-. Minélfogva ezen egyénnek jelenlegi tartózkodási helye nyomozandó. Személy leírása: 30 éves, nőtlen, katholikus vallásu, kicsiny zömök termetű, arcza gömbölyű, piros, orra, szája: rendes, szemei: feketék és kicsinyek, szemöldöke: barna, haja és bajusza: fekete, fogai: egészségesek, különös ismertető jele: bal karja kissé xövidebb. Kelt Szegzárdon, 1878. január 22-én. Perczel Dezső, alispán. 525. alisp. Tolna megye alispánjától. Körözés megszüntetés. 428. alisp. Tolnamegye alispánjától. Körözés. A nagyméltóságu m. kir. belügyministerium folyó évi január 9-én 963. sz. a. kelt értesitvényével tudatja, hogy: Zemplénmegye hatóságának - folyó évi január hó 6-án 72. sz. a. kelt jelentése szerint, a Szerenicz-Mád közti póstarablás és rablógyilkosság elkövetésével, abaujszántói lakos Miké József alaposan gyanusittatik, — mit azon körülmény is megerősít, — hogy hazulról megszökött, s holléte eddig kipuhatolható nem volt. Minélfogva nevezett egyénnek jelenlegi tartózkodási helye nyomozandó. Személyleirása: neve: Mikó József, születéshelye: Tornamegye, T.-Almás, kora: 37 éves, vallása rom. katli. állapota: nős, foglalkozása: mészáros, nagysága: magas közép 5, testalkata: vékony, szikár, arcza hosszas, arezszine: sápadt, haja: fekete, homloka: kesDenke István pestmegyei dömsődi és Dalinger Antal baranyamegyei laskafalvi illetőségű Bonyhádról megszökött czipészsegédek illetékes szolgabirájuknál jelentkezvén, az 1877. évi 9835. sz. a. kelt itteni körözés beszüntettetik. Kelt Szegzárdon, 1878. január 25-én. Perczel Dezső, alispán. 534. alisp. Tolnavármegye alispánjától. Körözés. A pécsi m. kir. pénzügyi igazgatóságnak folyó évi január hó 13-án 39657 sz. a. kelt megkeresése folytán Bara- csi József 55 éves r. cath. nőtlen, volt jáádi lakosnak, ki Záádon Bognár Istvánnál kegyelemből élt, jelenlegi tartóz kodási helye kipuhatolandó. Kelt Szegzárdon, 1878. január hó 23-án. Perczel Dezső, alispán Laptulajdonos és felelős szerkesztő: lioda Vilmos« HIRDETÉSEK ö Értesítés. O Van szerencsém értesíteni a t. ez. J líÖzönséget, hogy QOOOOOOOOOI 0 ésMéT** Hirrlf IOOOOOOOOOOO n ő Budapesté IV. hatvani-utcza 3. sz. a. (gr. Pálfy-ház) 1-ső emeleten § ÜGYVÉDI IMIT | nyitottam. S Budapest, 1878. január hóban. Q ' IQ. Perczel Béla 8 | (5. 2-2.) ügyvéd. 0 booooooDooooocooooooo Hirdetmény. *1^8 Alolirott nőm elhunyta, de külön- ben is betegeá állapotom miatt —^ a mél- t(5s^os Bonyhádi Perczel családtól bérbe vett bonyha^1'" «Oroszlán “ ezimü uradalmi vendéglőt, a még bérleti időre korcsmái berendezéssel együtt 1878. évi april 24-én elfogadható feltételek mellett átadni hajlandó volnék. Felhívom tehát mindazokat, kik azt átvenni szándékoznak, hogy a feltételek tudatása és a létrejöhető átadás megkötése végett magukat folyó évi april hó 10-ig velem érintkezésbe tenni szíveskedjenek. Bonyhádon, 1878. évi január 11-én. Fehórváry Gábor, (6.. 2—2.) bonyhádi uradalmi vendéglős. ÖOOOOOOOOOH0OOOOOO (7. 2-3.) ♦ ♦ i r ♦ ♦ Értesítés. ♦ ♦ í ♦ ♦ ■: ♦1 ♦ Ellmann Miklós ügyvédnek Szegzárdon ♦ ♦ a Béla-téren fekvő 1298. számú háza min- ♦ ^ den lakrészeivel 1878-ik évi april 24-től J ♦ számítandó egy évre bérbe adandó és pe- ♦ ^ dig akár egészen egy bérlőnek, -akár pe- ^ ♦ dig két külön lakrészre osztva; jelesen: ^ ♦ 1-ör. Áz lakás, mely áll 3 ut- J ♦ czai, 1 udvari szobából és á szükséges mel- ♦ + lékhelyiségekből. $ 4 2 or. A földszinti lakás, mely áll 2 ^ ♦ utczai, 2 udvarszobából és a szarka-utezára ▼ ♦ néző egy szoba és egy konyhából; ezen t ^ kívül külön konyha, pincze, magazin, fé- J + szer, fakamara, mosókonyha és padlásból. ♦ ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Szegzárd, 1878. Nyomatott Ujfalusy Lajosnál.