Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-11-10 / 45. szám
45. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. november 10-én. Hatodik évíolyam. Megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egészévre ... 5 frt — kr. Félévre . . . . 2 . „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 „ Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova alap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési díjak jutányosán számíttatnak. Kiadóhivatal: Széchénvi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egjes példányok ugyanitt kaphatók. Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. Ha a magyar ember azt akarta, hogy ürüljön gabnatára és pinczéje, annak! tartalmát magának kellett megenni és meginni. Ez pedig tessék elhinni nem mindennapi feladat! És e mellett nagy szükséget szenvedett! Mert hát az élet sajátságos alkotása úgy akarta, hogy annak az embernek, kinek van enni és inni valója, még korán sem volt minden szükséglete kielégítve. Es pedig, hogy egy népszerű tételnél kezdjük: a loyalis állampolgárnak, hogy az állam és emberi társadalom nyikorgó szekere valahogy fenn ne akadjon, azt, még pedig bó'vén pénzzel kellett ellátnia, hogy ha a katona uraknak dicsőség, hírnév, vagy emelkedés utáni vágyból egy kis olyan bosniai-féle expeditióra találna kedvük kerekedni, még arra is legyen elég. _ . ££ Sz óval adót kellett fizetni és pedig sokat, mert hát még ezenkívül az államnak sok egyénre volt szüksége, a kiknek feladatuk volt ügyeit ellátni; j vasutakat, iskolákat kellett építeni s h<5gy valami orosz-olasz-német országrabló étvágy ne háborgassa, nagy haderőt kellett lábon tartani; szóval volt az államnak szükséges és nem szükséges kiadása elég; ennek a fedezésére pedig már az emberiség'-Jíőkorszakában az adót találták fel; s minthogy az adó olyan valami, mely személyekkel összeköttetését okvetlen megkívánja; s esetleg a magyar nemzet volt ezen összeköttetést eszközlő személyiségek zöme; bízón kellett fizetni. Fizetni pedig már akkor is csak pénzzel lehetett. Azután az embernek, mióta a felvilágosult kor a fügefalevelet levette az emberi testről, a medvebőrt pedig a szeszélyes divat tette bundabéléssé, ruházkodni is kellett; a gyáros és szabó azután olyan ildomtalanok voltak, hogy szinte pénzért dolgoztak. Hát még a kire a sors ráakasztott vagy nyolca embertársát, kik mindent tőle vártak. Arra azután még több pénz kellett. Volt azután egy tuczat jótékony egylet, melyeket szinte pénzzel kellett táplálni. Volt! — de nem megyünk tovább, mert megrémül tőle még az is, a ki már mindezeket tapasztalásból tudja. Volt tehát a magyar embernek .fizetni valója elég, de — pénze az sohasem volt. Mert nem volt, ki gazdag termését elfogyasztani segítse s helyette pénzt adjon. Ilyen volt az a korszak, melyről a krónikások könynyekkel áztatott históriát írtak; melyeket ha a mai kor szülötte olvasgat, minél tovább halad, annál jobban úgy tetszik neki, mintha az a krónikás az ő felvilágosult tizenkilenczedik százada második felének történetét irta volna meg. Különfélék. — Gyújtogatás. A gyújtogatás, mely lapunkban már említve volt, egyre tart Szegzárdon. Alig két három napi szünet után a vészjel ismét hallható lesz és mindég éjjel 10-r^-12 óra közt ugyanazon városrészben emelkednek magasra a pusztító lángok, veresre festve a komor, felhős égboltozatot. A lakosságot leirhatlan rémület fogta el s mind nagyobbra emelkedik azok száma, kik az éjjelt álmatlanul, aggódva, házuk táján fel alá járva töltik el. Az . uralkodó rendkívüli esőzések legkevésbé sem akadályozzák meg a tüzet, mert a nádas házak belső része száraz s ép úgy ég, mintha száraz időjárás volna. A lefolyt hét csütörtökjén éj-: jeli 11 órakor gyuladt ki Simon József háza s tüzoltóSzegzárd, 1878. november 7. A jámbor halandót, kinek azon kétes értékű szerencse jutott osztályrészéül, hogy az emberszerető s mivelődési eszméktől áradozó tizenkilenczedik század második felében kell az úgynevezett „siralomvölgyében“ zaklatott éveit leélnie, ha valamely, az évszázad első felében irt korrajz jut poros könyvtárának zugából kezeihez s azt illő áhitattal olvassa és tanulmányozza, hideg borzongás kell hogy megszállja idegeit azon sokat leirt tételnél, hogy volt idő széles Magyarországon, midőn volt enni, volt inni annyi, a mennyi csak kellett, mégis a nemzetet anyagi halál fenyegette és pedig azon nem mindennapi halál, hogy mint kötetlen nyelven mondani szokás: „saját zsírjában fullad meg!“ Hogy lehet az ? súgja valami titkos intelem a mai kor fiának, hogy ilyen korszak is lehetett? Miként volt az lehető, hogy az ármánykodó bécsi kormánynak, ha a magyar urak nagyon nyugtalankodtak s nem hajtották vakon engedelmeskedve, szellemi jármát nem tűrő nyakukat, a német alapossággal kigondolt nemzetölő eszmék alá, ha korhadt s elévült előjogokat istápoló alkotmányuk rongyaihoz szívósan ragaszkodtak, nem kellett egyebet tenni, mint bevárni a jó terméseket s ügyelni arra, hogy Magyarországnak kivitele ne lehessen s meg volt a legegyszerűbb s legalkalmasabb puhító szer. A Duna völgyének gazdag talaja, — az azt ko- szoruzó hegylánczok ápolt földjei termettek búzát és bort kiszámithatlan mennyiségben, csakhogy nem volt, a ki elfogyassza. TÁRGZA. Egy régi könyvből. (Folytatta.) 4. Gyűr a XVII. század végén. Győr, hires erősség Alsó-Magyarországon 14 mérföld- nyire Bécstől, a Bába folyó partján, a melytől vette (német) nevét is. Körbe épült város aknákkal, bástyákkal, sánczok- kal és más e hely megvédésére szükséges dolgokkal a legjobban ellátva. Őrsége magyarokból és németekből áll. 1566-ban borzasztó tűzvész dühöngött itt, mely a szél által segítve, csaknem az egész várost elhamvasztotta. 1594. július 21-kén vették ezen erősséget ostrom alá a törökök, a lövetés 25-én kezdődött és több napig tartott, a mialatt a sánczolások annyira közeledtek a falakhoz, hogy még puskával is belehetett lőni a bástyákra. Augusztus 9-én kirohanást kísérlett meg a magyar és német őrség, lovas és gyalog csapatokkal, a törököket sánczaikban meglepték, a janicsárokat állásaikból kiverték, 200 előkelő törököt — köztük 2 béget — megöltek, 5 ágyút beszegeztek, 9 zászlót, sok lőport, fegyvert, drágaságot, ejtettek zsákmányul. 11-én hevesebben kezdték lövetni a törökök a várat, a mivel nem gondolva az ostromlottak, háromszor törtek ki az ellenségre, azt sánczaiból kihajtották, az ellenszegülőket legyilkolták. 15-én két derék hírnök jött a várba s azon hírt hozta, hogy a törökök a következő napon rohamot szándékoznak megkísérlem. A 17. és 18-án éjjel a törökök által a várba lőtt golyók semmi kárt nem okoztak. A következő hajnalban, a mieink mintegy 2000-en a törököket táborukban meglepték, a sánczokból kiverték, 3 ágyút beszegeztek ; de nem sokára nagy veszteséggel verettek ki a sánczokból. E közben a mieink, kik csapatonként tódultak ki a várból ezen csetepatéban 2000 törököt mészároltak le, köztük a janicsárok vezérit, a begler béget, a ki mivel menekülni nem tudott, darabokra vágatott szét, — a mieink zsákmánya 17 török zászló, köztük egy aranybetükkel ékesitettett. — Augusztus 29-én nagyszámú török szállt át a Dunán, a mieinket sán- czaiból kiverte, a sánczokat elfoglalta, hajóhidat vért a Dunán s azt csapatokkal rakta meg. A következő éjszakán közeledett kintlevő táborunkhoz a török, azt meglepte, megszalasztotta, 2000 embert lekaszabolt, minden sátorát, élelmi- és lőszerét, sőt még a zsoldot magában foglaló hadipénztárát is elfoglalta, magával vitte, maga Mátyás főherczeg is tisztikarával csak nagy nehezen menekülhetett Magyar Ovárra, a sereg teljesen szétszóratott. Ez idő alatt a törökök Győr várát szeptember 13-tól kezdve reggeltől estéiig erősen lőtték, a következő., két napon dühösen megrohanták: de a mieinktől hősiesen visszaverettek. Nem sokára megkezdődtek azonban a titkos ármánykodások a vár elvesztésére és az eredmény az lön, hogy bár az ostromlottak megszokott vitézségük szerint, mindig nagy veszteséggel űzték el a vár alól az ellenséget, még is a várparancsnok gróf Hardek, ki Sinán basával titokban egyett értett, főtisztjeivel együtt arra határozta magát, hogy e várat bizonyos feltételek mellett szeptember 29-én feladja és az, a nevezett napon 2000 akó borral, 95 darab kisebb-nagyobb ágyúval, 300 mázsa lőporral és nagy mennyiségű élelmikészlettel csakugyan át is / adatott. Es bár nevezett parancsnokot e vár feladása miatt, Mátyás főherczeg védelme alá fogta is: még is halálra ítélte öt a bécsi hadi tanács s az ítélet rajta junius 16-án végre' is hajtatott, fejét kezével égj ütt levágták, megcsonkított hullája koporsóba téve saját várában harmadnapra temettetett el. Vele halálra Ítéltetett Gerlin Miklós mérnökkari hires főtiszt, ki hitszegéseért a bakónak három csapása után adta ki csak lelkét, a többi részesek számszerűit mintegy 80-an, a kik részint ezen, részint más váraknak feladásában bűnösöknek találtattak, szintén halálra ítéltettek és részint kötél, részint pallos által végeztettek ki, — a kisebb bűnösök tisztjeikkel együtt a török elleni további szolgálatra Ítéltettek. Sinán basa a várat 4000 janicsárral, 2000 lovassal és 1000 spahival szállotta meg, a templomokat földdel megtöltötte s az ágyukat azokra állította és a várat a lehető legjobban megerősítette. Néhány év múlva kísérletet tett ugyan Maximilián főherczeg ezen várnak elfoglalására; de hiába a nagy felszabadító sereg miatt le kelle tervéről mondani. 1598-ban mégis egy különös hadicsellel, ha nem épen vér nélkül is, a keresztyének birtokába jutott a vár. Akkor t. i. martius 28-án, midőn már az összes keresztyén sereg megérkezett, a Dunából hajnali 3 órakor felszálló köd az egész vidéket annyira elsötétítette, a szintén feltámadt nagyon erős szél pedig oly zavarba hozta a várbelieket, hogy a törökök a mieinket se nem látták, se nem hallották. Az időnek ilyetén kedvezését használva fel a fővezér, gróf Schwarczenberg, támadásra határozta magát, tanácsosabbnak látta mégis, hogy öt törökül tudó katona a várhoz közeledjék és ott a török előőrssel, egy budai aga fiának házasságáról nemkülönben az élelmezés felöl is beszédbe eresz-
