Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-09-29 / 39. szám
H tál úgy lehet kezelni, hogy jut is, marad is. Természetesen ide már azután előleges beosztási terv, józan kiszámitni tudás s ezeknek tökéletes, pontos keresztülvitele szükséges, — annak tehát, ki ezt létesíteni akarja, mintegy vérében kell lenni, élni annak, mi a kivitelhez megkivántatik t. i. az akaraterőnek. Ez ugyan meg van a legtöbb nőben; csakhogy nem mindeniknél van helyes irányban kifejtve, a mi azután nem kevés bajnak szokott forrása lenni. A józan akaraterőnek oda kell irányulni, hogy mindenki azon feladatnak, mi reá néz: megfelelni tud is, akar is, mi az által érhető el, ha a keze alá vett anyagiaknak úgy gondját viseli, hogy azokból minden kis részlet a maga czéljára fordittatik, soha felesleges kívánva nincsen s a gondosság által leend kieszközölve, hogy a megszerzett ne csak el ne vesz- szen, hanem haszonra legyen. Mindezt csak a takarékosság eszközölheti, mit megtanitani, vérbe oltani a nevelőintézeteknek nem kis feladata. Megfelelnek-e e feladatuknak? az már kérdés, — én szeretném hinni; de a tapasztalás mást bizonyít. A legtöbb leánynevelő intézetben takarékosság helyett, nagy úri költekezést, a pénz értékének fel sem vevését látjuk. Ha forintokról hallunk is beszélni, a csak mindig eléjük van téve, pedig az életben a közép- osztályú embereknél néha a forintok is nagy urak. Vegyünk az életből egy olyan példát, mit mindenki megért, vegyük p. o. a ruhanemű előállítását a családoknál. A legtöbb leánynevelő intézetben, a készíttetni szokott munkák oly sokba kerülnek, hogy az ember elbámul költséges voltukon s még hozzá ezek a munkák olyanok, rendesen a legtöbbször, amiknek az életben hasznát talán legkevesebbet veszi a szegényebb középosztálybeli nő. Az intézetet elhagyó növendék például nagyon szépen tudja, hogy a készítendő ajándék tárgyhoz (sipka, papucs, tár-! cza, dohányzacskó, terítő) milyen szinü selyem, bársony, gyöngy kell; talán még ez ajándék tárgyakat el is tudja készíteni, ha jó eleve belekezd az ajándékozni akaró; de azután a leggyakrabban megtörténik az is, hogy a leendő családanya arról még csak nem is hall, hogyan kell teszem fel egy darab fehérneműt megjavítani, a fehérnemű § gyermek-női ruhavarrás a varróleányok s szabók dolga, azt csak nem kívánhatja tőle senki (?) hogy még ruhavarrással is vesződjék, nincs arra neki ideje. A délelőtt eltelik öltözéssel, gyermekekkel, a délután a látogatások tevése vagy fogadásával, — de meg a ruha nemis áll oly elegánsul, ha szabó nem varrja, mert a szegény leány oly nehéz mesterséget, mint a szabás, csak meg nem tanulhat?! Hiszen ez mind igen szép dolog s nagyon előnyös az, ha a fehérnemű s más női ruha szabónál készül, (igaz hogy kétannyiba kerül, mintha otthon készülne) mert ezáltal felvirágzik az ipar ezen ága; de vegyük fel miből él meg az az 1200 frt jövedelmű család, ha e jövedelemből háztartás, lakdíj, taníttatás mellett, még a szabónak is minden kicsinyért fizetnie kell? Nem mondom azt, hogy minden darab ruhát otthonn kell készíteni — felső öltönyöket — díszruhákat állítson elő a szabó; de hogy a legutolsó asztal s törülközőtől kezdve mindent pénzért állit- tassunk elő: az már a családanyára szégyenthozó, a családra hátrányos dolog volna, pedig nem kevés helyen történik igy, mert igen sok nőnek, csak távoli gondolata sincsen arra, hogy az egyszerűbb öltönydarabokat magának, gyermekének, a fehérneműt férjének őmaga is elkészithetné, fogalma sincs arról, hogy csak ezáltal is mennyit lehet megmenteni a család javára, nem mondták ezt igy neki a nőnevelőben, másként pedig alig is lehet jó, mint a mint őtet ott tanították. Ez csak egy példa, — hozhatnék fel többet is; de a többi értelme is csak ide menne ki s azt bizonyítaná, hogy nagyobb részint leánynevelő intézeteinknek ferde iránya okozza, ha egy család fentartása annyiba kerül, hogy igen sok kevés jövedelmű ember sem gondolván elégnek jövedelmét a család igényteljes ellátására, inkább agglegénységre határozza magát, minthogy nyomorogjon s nyo- morgásra vezessen másokat is. Hogy azután ez az agglegénykedés nem egészséges állapota a társadalomnak: azt minden gondolkozó beismeri. Rendezzük be e szerint leánynevelő intézeteinket s vezettessük azokat úgy, hogy a kevésigényüség, munka- szeretet, takarékosság, mint a jó családi élet alapjai vérébe menjenek át gyermekeinknek s akkor ők kötelességeik ügyes teljesítése által megkönnyítik a leendő családfők terheit, megkevesbitik gondjait s az emelkedő jólét többeket indít arra, hogy valódi hasznot hajtó és ne élősdi tagjai legyenek a magyar társodalomnak. Különfélék. — Széli Kálmán pénztigyminister közelebb leiratot intézett a „magyar kisbirtokosok országos földhitelegyesületét“ létesítő bizottsághoz, utóbbinak julius havi felterjesztésére, melyben tudatja abbeli elhatározását, miszerint az egyesület részére igényelt, a kormány által megajánlott és a törvényhozásnál kieszközöltetni kívánt kiváltságokat és kedvezményeket kellőkép indokolandó törvényjavaslat tervezetének kidolgozására egy v egyes bizottságot fog egybehívni. E bizottság elnökéül a pénzügyminister L e e b Péter ministeri tanácsost nevezte ki s egyúttal gondoskodott arról, hogy az igazságügyminis- ter a bizottságba a maga részéről is egy képviselőt küldjön. A létesítő bizottságot pedig felszólította, hogy nevezze meg saját képviselőit, kik e vegyes bizottság tanácskozásaiban részt veendeneki Mint halljuk, a létesítő bizottságot gróf Festetics Pál létesítő bizottsági elnök, Nagy György létesítő bizottsági tag és V é g h Ignácz a létesítő bizottság tagja és jegyzője fogják a vegyes bizottságban képviselni. A vegyes bizottság értesülésünk szerint, jövő hó közepe táján ül össze és remélhetőleg rövid időn fogja teljesíteni feladatát, úgy hogy bizton számi thatni arra, hogy maga a törvényjavaslat még ez évi november havában törvényhozási tárgyalás alá kerül és a „magyar kisbirtokosok országos fbldhitelegyesülete“ legkésőbb folyó évi deczember havában fogja alakuló gyűlését megtarthatni. — Fölhívás az egyesült Szegzárd-tolnamegyei nöegy- let tagjaihoz. Az egyesült Szegzárd-tolnamegyei nöegylet f. évi szeptember hó 14-én tartott választmányi ülésén királyné ő felségének a sebesültek segélyezése tárgyában a beliigy- ministerhez intézett s a nagyméltóságu belügyminister ur felhívása kíséretében ide másolatban leküldött kegyes leirata felolvastatván, az egylet az általa már megelőzőleg e őzéiből folyamatba tett intézkedéseken kivül kedves kötelességének tekinti tagjaihoz fölhívást intézni, hogy a legsúlyosabb hazafiul kötelesség teljesítése közben megsebesült har- czosok szenvedésének enyhítése, úgy a mozgósított hadfiaknak itthon támasz nélkül maradt s nélkülözéssel küzdő családjai segélyezése czéljából a legbuzgóbb tevékenységet fejtsék ki s a harcztéri betegek és sebesültek számára leginkább kívánatos s a mellékelt jegyzékben részletesen elősorolt tárgyakat, a mozgósitottak családai részére pedig a mennyiben arra szorulnának anyagi segélyt gyűjtsenek. S midőn az egylet e kiválóan a nőegylet s általában a nőket megillető nemes szerep teljesitésére és a gyűjtött tárgyaknak az egylet alelnökéhez leendő juttatására tagjait felkérné, azon reményének ád kifejezést, hogy e legszebb honleányi kötelességöknek eleget tenni örömmel igyekeznek. Kelt az egyesült Szegzárd-tolnamegyei nöegylet folyó évi szeptember 14-én tartott választmányi üléséből. Sass Istvánné alelnök. — Az ország törvényhozó testületé 1865. óta sok üdvös és nem üdvös törvényt hozott, de legyen azon törvény bármilyen, még törvény, az ország polgárainak kötelessége azokat megtartani. Két hozott törvényről akarunk itt szólni, u. m. a vadászati törvényről és a luxusadó törvény azon részéről, mely a vadászati törvénnyel összefügg. A vadászati törvény meg nem tartásáról iveket lehetne írni, a törvény majdnem minden paragrafusa ellen vétenek, a ki erről meggyőződést akar szerezni, menjen ki Szegzárd város kis határába vagy a járás bármely községébe, látni fogja, hogy igazunk van. Négy fal közt, a hivatalos szobában ezt nem lehet látni. A luxus adó törvény azt rendeli, hogy a ki ezentúl a vadászat nemes mesterségét űzni akarja, tartozik úgynevezett „vadászati jegyet“ nehéz 12 forintért váltani, a ki e nélkül vadászaton fogatik 10—100 forint birsággal büntetendő. A központi járásban ilyen vadászati jegy kiadatott 52 drb. Ezekből Szegzárdra és Báttaszékre esik legtöbb, a Sárközre kettő. Ha azon kormány és meváltotta volna, ha életben maradása kötelesség nem lett volna. Másnap azután a város azon rendkívüli jelenetnek volt szemtanúja, hogy az öreg ezredes teljes diszegyenruhában jelent meg a báróné kastélya előtt; be is bocsájtatott, azonban egészen leverten tért vissza, mert a báróné udvariasan fogadta ugyan, de nem csinált belőle titkot, hogy ebből a házasságból bajosan lesz valami. Tivadart ez sem törte meg s bár egész lénye rendkívüli szenvedést árult el, azért naponkint megtette a báróné kastélyában a 12 órai látogatást s az egyformán hangzó felelettel megelégedve, hazament, hogy naponkinti járását újra kezdje. A szép Elvira pedig naponkint átlátszóbb lett. A rózsák már rég eltűntek arczárói, de az utóbbi időkben vészt- jósló idegesség vett rajta erőt. A délutáni órákban sajátságos remegés fogta el s ez fokozódott mind addig, mig a na- ; ponkinti s jól ismert csengetés el nem hangzott. Arra egy kissé 1 nyűgöd tab b lön, mígnem az idő haladtával a kis nyugalom ismét a válságjeleinek engedett helyet. A bárói kastély ily körül- j mények közt mély gyászba borult; valami sötét sejtelem veté árnyékát előre, mely a ház minden tagját borzalommal töltötte el. Sírás, jajgatás, fohászkodás hangzott minden oldalról^ mindenki valami nagy baj közeledtét érezte, bár okát kevesen tudták megmagyarázni. Vili. Nála! így virradt fel az 1858-ik év május I-nek napja. A j természet díszruhába öltözve, illatos léggel üdvözölte a földi I világ tenyészurát, amint a dunai lapályból kikelve, melegítő sugaraival a zöldelö szöllöhegyeket megaranyozá. Ünnepet ült a város; az utczákat, tereket nagy néptömegek foglalók el s a harsogó zene elnémító a természet énekeseinek utánozhatlan dallamait. Az egész délelőtt ujongással tölt be. Mindenki örült, csak Baktai Tivadar ment mélyen lehajtott fővel a vár oldalán lefelé, hogy mégegyszer és nem utol- jára megkérdezze a bárónétól, hogy: teheti-e tiszteletét? Valami kínos előérzet vett rajta erőt, midőn a csen- getyü gombjára tette kezét, hogy bebocsájtatásért könyörögjön. I Hosszan nyugasztalta kezét rajta, mig végre bent hallotta, hogy csakugyan csengetett. Máskor mindég várnia kellett, mig Judith gúnyos ar- cza megjelent, most az ajtó a csengetésre azonnal kitárult s szemközt állt vele —------- — —> a báróné, ki jóakaró hangon igy szólt hozzá: — Lépjen be uram! Tivadar aggódva, kérdöleg tekintett a bárónéra. — Értem önt ui'am s azért jöttem magam ön elé, hogy előkészítsem s kijelentsem önnek, hogy ön most már szívesen látott vendégünk! Tivadart hideg borzongás járta át; nem tudta elhinni, hogy a fordulat, mely beállott, kedvező lesz. — Jöjjön uram! jöjjön! — szólt a báróné s karjába akaszkodva, bevezette az előszobán át a fényes terembe, melynek ajtaja 20 év óta nem nyílt meg férfilátogató előtt. A terem bejáratával szemben egy fekete ruhába öltözött ritka szépségű, fiatal s Elvirára feltűnően hasonlító hölgy ■ karjába kapaszkodva állt Elvira, halványan, mint a j I fehér liliom, de boldog, átszellemült arczczal. Tivadar, a szívós, a vasakaratu Tivadar, midőn álmai örökös tárgyával szemben állt, mint a gyenge nádszál, úgy omlott össze. De már a jövő perezben egymás keblén pihent a két lény, kik sohasem vallottak egymásnak szerelmet s mégis megértették egymást! Az alkotó természet mély bölcsességet eláruló keze czélt követett, midőn a szerelmet oltá az emberi kebelbe! Boldog, ki a felállított törvénynek nem kénytelen ellenszegülni! Jaj annak! ki bármi oknál fogva ellene cselekszik! A természeti törvény elleni ily bűn, ha erény is az alapja, megtorlásban részesül. Sok idő kellett, mig a boldogságban úszó család a mámor azon fokára ért vissza, mely már megengedé, hogy az örvendetes fordulat oka azok tudomására is hozassák, kik arról mit sem tudtak. Midőn ezen időszak bekövetkezett, a báróné karon- fogta Tivadart, elvezette a szomszédszobába, hol egy őszbe- | j borult apácza lakott s könyek közt, mert hát attól tartott, j hogy Elvira, tudva, hogy nem anyja, nem fogja őt szeretni [ többé, beszélé el, hogy mint jutott Elvira hozzá s hogy minő I ok tartotta vissza, hogy a keletkező viszonynak ellentsze- j güljön; most már azonban az akadály megszűnt, mert hát I Zsuzsánna néni visszahozta Elvira testvérét: Annát az aust- I riai kolostorból, hol neveltetését eszközöltette s hol szives j fogadtatásra találtak; meghozta egyutttal Elvira anyjának i halálos ágyán kiadott utasításához képest a családi iromá- j nyokat, melyekből kitűnik, hogy Elvira atyja: Szeroyszky Tamás előkelő lengyel nemes volt s a harminczas években kitört lengyel mozgalom alkalmával, melyben tevékeny részt vett, vesztette el hazáját és vagyonát; azután mint magyar- országi lakos résztvett a magyar szabadságharezban s a forradalom leveretése után álnév alatt, mert saját neve alatt : nem akart comédiás lenni, előadásokat tartott, hogy családját fentarthassa. Most már nyugodtan adja át Elvirát neki, mert hát Baktai nemes szivéről nem tételezi ugyan fel, hogy a születésre tekintettel lenne, de végre is a mai világ még nagyon aristocraticus hajlamú; s igy Elvirának esetleg Baktai családjától is kellett volna szenvednie. Később azután, midőn a két ifjú pár, mert hát Parász- tai Zsigmond ur, a szőke rokon, a báróné és Elvira távollétében a hű házőrző is csakhamar a bájos Anna foglya lön, együtt ült a családi asztalnál s még az öreg ezredest is közibük csábították, a szép Anna sok elmeéllel, élezektöl fűszerezetten tudta a kolostorba jutásuk részleteit előadni s mindannyiszor Zsuzsánna néni, ki nyugalomba helyezte magát náluk, a kiváló gyermeki gyengédség és szeretet tárgya volt. Elvirának is a báróné mindig eszményképe és anyja volt egy személyben. Váljon abból a sokat szenvedett rögtönzőből s a még többet szenvedett feketeszenem hölgyből volt-e még akkor a nagy mindenség valamely zugában egy parányi részlet, mely mindezeknek szemtanúja lehetett ?!!
