Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-09-15 / 37. szám
Különfélék. Idősb báró AUGUSZ ANTAL. 1 I Folyó évi szeptember 8-án a reggeli órákban szárnyalta be a hir városunkat, hogy idősb báró Augusz Antal itteni, a miramerei kastély mintájára épitett uri- lakában alig hat heti betegeskedés után jobblétre szen- deríilt. A boldogultnak politikai pályája eléggé ismert s igy mi annak részletezésébe nem bocsájtkozunk. Ki kell azonban emelnünk, hogy mint ember, embertársaival való érintkezéseiben mindég leereszkedő nyájasság által engedte magát vezettetni s szülővárosának Szegzárdnak ügyeit előmozdítani mindig a legnagyobb készséggel ajánlkozott. A valótól nem messze fekszik a gyanitás, hogy reménydús fiának két hónap előtt történt gyászos kimúlta vitte öt a sirba. Temetése' nagy részvét mellett ment végbe s holtteteme a belvárosi rom. kath. egyház sírboltjába lön fia mellé elhelyezve. A mélyen sújtott család nyerjen a közrészvétben eny- I hülést! A haláleset alkalmából kiadott gyászjelentés a következőleg hangzik: Ozv. Maguri báró Augusz An- talné szül. nemes Schwab Klára szomorodott szívvel jelenti saját és gyermekei: Anna, Ilona, Klára férj. gróf Sigray Fülöpné és Imre nevében felejthetlen férje, illetőleg forrón szeretett édesatyjuk Maguri báró A u- gusz Antalnak a Sz.-István és a pápai Krisztusrend vitézének, a volt magy. kir. helytartótanács osztályelnökének, a magyar országgyűlés felsőháza rendes tagjának stb. stb. folyó évi szeptember hó 8-án reggel 7 órakor hosszas szenvedés után történt csen- I des elhunytét. Hült tetemei folyó hó 10-én reggel 9 I órakor fognak a belvárosi rom. kath. templom sírbolt- I jába átszállittatni, moly után az engesztelő szentmise- I áldozat fog üdvözült lelkeért a Mindenhatónak bemu- I tattatni. Szegzárd, 1878. szeptember 8-án. Áldás em- 5 lékének! — Meghívás. A „Szegzárd központi felekezet nélküli tanitó-egylet“ folyó évi szeptember hó 19-én Báttaszé- ken a községi iskola helyiségében d. e. fél 10 órakor rendes tisztújító közgyűlést tartand, melyre az egylet rendes és tbeli tagjai, valamint az érdeklődő ügybarátok tisztelettel meghivatnak. Tárgyak a múlt gyűlés határozata szerint. Szegzárdon, 1878. évi szeptember hó 11-én. Koszorú István s. k. egyleti elnök. — Ilnrcztéri levél. Tovarnik, 1878. szeptember 5-én. Kedves Vilmos barátom! Utolsó levelemben, ha jól emlékszem, Vinkovczát jeleztem legközelebbi utunk czéljául, de tévedés volt, mert 1-én reggeli 4, órakor elindulva teljes hadi felszereléssel, erős 8 órai marsch után délután Tovar- nikba érkeztünk, hol már 5-ik napja gyakorlatok és czéllö- véssel töltjük időnket. Ma tettük le újból a hüségi esküt s igy a napokban már átlépjük a határt, mely hozzánk mintegy 3 órányira van. Rendeltetésünk ismeretlen, csak any- nyit hozzávetőleg hallottunk, hogy a Szávához közel 8000 reguláris török katona lenne s azok ellen vinnének bennünO , két. Tempora mutantur!!! Élelmezésünk eddig meglehetős, jóllehet mi a magunkéból élünk, ameddig lehet. Hej ! be sokszor eszembe jut a jó szegzárdi bor, néha a jó czigány, de legtöbbször a feledhetlen sok jó barát. Mostani helyünk egy szegény szerb falu s vukovári lakásomtól annyiban különbözik, hogy itt már nem malaczokkal, hanem disznókkal ahzunk együtt. A bor, ahová katonaság lesz beszállásolva, borzasztó drága, az ára azonnal, de más élelmi czikknek is 50%-kal felszáll, kivéve magánházaknál olcsón és jól lehet <3 * étkezni. Rövid napok alatt nehezedni fog sorsunk s megkezdődnek a komoly napok, hogy bár reményhetőleg hosszú idő múlva újra derültek legyenek. Bízom Istenben, hogy kedves körötökben még sók jó napot fogok eltölteni. Kérem szives értesítésedet az otthoni viszonyokról a következő czím- zés alatt: An Corporalen Andreas Gózony in 32-ten Infanterie Reserve Regiment beim 26-ten Brigade, 13-ten Truppendivision, 4-ten Armee Corps per Feldpost. — Városunk kövezése örvendetesen halad előre. A legutóbbi időben két utcza, mely az őszi időjárással rendesen járhatatlan szokott lenni, részben kiköveztetett. Csak előre, mert még sok a tenni való! — A létesítendő sétatér tárgyában irt múltkori ve- zérczikkünk, mint halljuk, többek körében élénk eszmecserékre szolgáltatott alkalmat. Annak szükséges voltát számosán hangsúlyozták, főleg közegészségi szempontból. Valóban óhajtandó lenne, hogy a város érdemes képviselö-testülete ez ügyet magáévá tegye s erkölcsi kötelességéhez képest az adózó lakosok ezen méltányos igényét kielégíteni törekedjék. Az érdekelt közönség igen szívesen hoz áldozatot is, csak lássa, hogy a kezdeményezést a város foganatosítja. Már ez ideig is néhányan jelentékeny összeget Ígértek a létesülés esetén e ezélra felajánlani. Hisszük tehát- hogy a semmivel sem igazolható merev közöny nem lesz e dolog valósulásának gátlója. Városunk közérdekében történnék ez első sorban és csak becsületünkre válnék den ily intézmény szép s maradandó emléket ftiz föle; városi biró nevéhez és hivatali múltjához. — A kisasszoiminpi ünnepély az „Anna“ kápolnánál, mely a korábbi évekbe^ is mindig tömérdek népet vonzott városunkba, az idén is nagy arányú volt. A kedvező időjárás, a külső mezei munkák szünetelése s leginkább azon körülmény folytán, hogy jelen alkalommal ünnepeltetett a kápolna száz éves fenállásának évfordulója, nem csupán szomszédos falvainkból — de a velünk határos megyék széleiből is számosán zarándokoltak hozzánk ez ünnepélyen való személyes ré&zvételre. A vidéki hívők ünnepélyes bevonulása már úgyszólván múlt péntek estéjén vette kezdetét s tartott ez vasárnap délig. Egyik menet a másikat érte. A kis kápolna: környéke mihamar betelt a tarka-barka öltözetű ájtatoskodók nagy sokaságával s oly élénkség és elevenség ütötte fel ott tanyáját, a milyent nagy ritkán látott a szerény kis épület. Körülbelül 5—6000 ember volt jelen s a kápolna előtti tágas nagy tért a kocsik és több úri fogatok százai foglalták el. Nem hiányzottak a bábos-, könyvkötő-, játék-, ezukrász sátrak és laczikony- hák sem, melyek mindmegannyi forrásait képezték a tapasztalt élénkségnek. Tömérdek gyümölcs, főleg dinynye volt az utak mentén mindenütt kirakva; az adás-vevés egy kisebb vásáréval is felért. Volt is ám öröm az apró nemzedék között! A kis kápolna lehető díszben fénylett s szerencsésnek vélte magát, ki bejuthatott abba; viszont az is, ki belőle idejekorán szabadulhatott; mert az iszonyatos szorongást és az ebből támadt tikkasztó hőséget lehetetlen volt kiállni. A kápolnától jobbra bálra két szószék volt felállítva, MinI egy líllfl A tanács tehát elhatározta várakozó álláspontot elfoglalni az ezredes irányában s a házából kirakott tulajdonost a per útjára utasította; ez azonban czélszerübbnek tartotta háza háromszoros árát zsebre rakni és hallgatni, mint a bíróságok oltalmát venni igénybe. Nyolcz napig a város kiváncsi lakói azután az ezredest szörnyű boszuságukra nem láthatták; az többet nem mutatta magát; csak az étkezési idő előtt nyílt meg a ház örökké zárvatartott kapuja s János mogorva alakja tűnt fel, ki midőn a házat elhagyta s midőn abba visszatért, a kaput gondosan bezárta maga után. A néprege csakhamar kezdett foglalkozni e csodálatos emberrel s borzasztóbbnál borzasztóbb történetet tudott mindenki alakjáról, sorsáról s életmódjáról elbeszélni. Hát még midőn nyolcz nap után egy sereg pesti iparos jelent meg a városkában s pár hét alatt a régi kedélyes földszinti háznak nyoma sem volt, hanem helyét gyönyörű csalitos, bokros kert foglalta el, a szöllő helyén pedig a hegyoldalban nagyszerű kilátással egy schweiczi alakú villa emelkedett, melynek feldiszitésére heteken át szállították a szobrokat, faragványokat s lakályossá tételére a legdrágább bútorokat. Midőn a paradicsomi kert s gyönyörű épület elkészült, akkor már azután János se volt többet látható, hanem helyette egy 50 év körüli tisztes matróna jelent meg naponkint a hetipiaczón s bevásárlásokat tett; de nem volt emberi erő és hatalom, mely öt urára és sorsára vonatkozólag csak egyszer közlékenységig vihette volna. Mindent jó áron fizetett, de másról nem beszélt, mint a bevásárlott tárgyakról. Ez elég boszantó volt a kiváncsiakra nézve, de utóvégre is meg kellett benne nyugodni, mert rajta változtatni nem állt senkinek hatalmában. Mái’ kezdtek is a város lakói kevesebbet foglalkozni a félbolond ezredessel, midőn egyszer a városi őrmester dobszó mellett hirdette ki, hogy a házi szegények másnap reggeli 8 órakor jelenjenek meg Baktai ezredes ur lakás; előtt, hol segélyezésben fognák részesülni. Már hét órakor tömve volt a ház eleje házi és neu házi szegényekkel s nagy sokaságu városi lakossággal, kik mind azt várták, hogy valami rendkívüli dolog fog most történni. Pont nyolcz órakor megnyílt a ház kapuja s kilépett azon ünnepélyes fejtartással János gazda; felállt egy magával hozott székre s a szegényekhez betanult egyformasággal következőleg szónokolt: — Uram Baktai Elemér, nyugalmazott ezredes, ő felsége a császár szolgálatában húsz évet töltvén, nyugalomba helyeztetett. Uram hosszas szolgálata által kiérdemelt nyugdíját nem utasította vissza, de nem is akarja azt megtartani, mert vagyoni körülményei annak nélkülözését megengedik s igy évenkint a szegények közt kiosztja! Ezt mondva, elléptette maga előtt a szegényeket s mindegyik kezébe egy uj tíz frtos bankjegyet csúsztatott. A szegények áldásai kejzt elhangzott a lakosság bámuló moraja, kik mind azon csodálkoztak, miként lehet egy ezredesi nyugdíjból 3000 forintot a szegények közt kiosztani. Most már azután mindenki megvolt győződve, hogy az ezredes fejében csakugyan nincs minden rendben! V. A másik félbolond. Majd egy évig folyt minden a rendes kerékvágásban; egy szép nyári estén azonbad a tündérlak kapuja egész szokatlanul kinyílt s előtte Jánois ur helyezkedett el egészen Örömittas arczczal, mintha valami rendkívüli örvendetes eseménynek kellene bekövetkezni. Az arcz ezen örvendetes kifejezését a szomszédban Jakó iparosnak csinos, de reqdkivül kiváncsi leánya, ki János úrral alkalmilag beszédbe ereszkedett, (mig ő járt a pi- aczra) alkalomszerűnek találta felhasználni s János urat a kérdések sokaságával halmozta el: melyek egyikén magyarul, másikán németül folyt az egyházi beszéd. Szónokoltak pedig a helybeliek részéről főtiszt, s ns. Bocs,or Antal, a vidékről P é eh y József tolnai prépost urak. Előbbi magyar, utóbbi németnyelven, mindkettő igen sikerült beszédet tartott. Különösen a magyar előadás örvendett igen nagyszámú hallgatóságnak, mely miután alkalmi tárgyát egészen kimentté még egyúttal a kápolnák eredetét, czélját s azoknak helyrajzi fekvését ismertette s körvonalazta, megérthető modorban. A beránduló híveket érdekes volt látni s éneküket hallani, midőn a hegyek közti keskeny szorosokból zászlaikkal egyszerre előtűntek; ezekkel volt számos vidéki lelkész is, kik utasításaikat osztogatva többnyire saját híveik közt jártak keltek. Többen remélték, hogy a felszentelési szertartást megyés püspök ur Öméltósága Dulánszky Nándor fogja szémélyesen végezni, ez azonban közbejött akadályok folytán nem igy’történt. Városunk mindazon utczái, melyek nyugotnak esvén, a várostól az ünnepély színhelyére vezettek, csakúgy hemzsegtek a ki- és bejárók százaitól és számos kocsiktól. Mint minden nagyobb népgyülekezés, úgy ez is megkövetelte áldozatják Ugyanis egy éltes asszonyt a gyorsan vágtató kocsi lábairól leütvén, keresztül gázolt rajta anélkül, hogy ez komolyabb következést vont volna maga után. Szerencse a szerencsétlenségben! — Gróf Apponyi Sándor az általánosan szeretett és becsült fiatal föur igen nagy veszélyben forgott. Ugyanis múlt hó 17-én lovagolni indulván, paripája megbokrosodott s a megvadult állatot — a kantárszijj is elszakadván — lovagja nem volt képes megzabolázni. A ló lovag nélkül száguldott vissza a lengyeli kastélyba s a grófot, a kere-. sésére indult családtagok a szántóföldek között találták meg — eszmélet nélküli állapotban. Karján, vállán és fején erős sérüléseket szenvedett s csak az isteni gondviselés különös kegyének köszönhető, hogy a neki vadult paripával való borzasztó küzdelemben életét nem veszté. Most már — mint halljuk s hinni is szeretjük — veszélyen kívüli állapotban van. — A szegzárdi iparos ifjúság Mutsenbacher Imre vezetése alatt saját körében gyűjtést rendezett a csatatéren levő szegzárdi hadfiak családjai részére s folyó [hó 16-án reggel 9 órakor az elesettek lelki üdvéért gyászisteni tiszteletet rendez. Az ennek költségei fedezése után fentmaradt összeget pedig a szegzárdi tartalékosok szükségben szenvedő özvegyei és árvái közt fog kiosztatni. —„ Régészet. A szomszéd Fehérmegyében Baracskán egy ottani szöllömüves döntés alkalmával „Hercules“ szobrára akadt, jobb kezében sulykot, másikban a nemei erdőben tartózkodó s tőle leölt oroszlány bőrét tartja, finom ca- rarai márványból kivésve, mely alak mintegy 2000 évvel ezelőtt készült s kitűnő szobrásznak müve lehet. Jeléniég ezen nagybecsű páratlan mühagyomány Kulifiaj Adolf ercsi számtartó urnák a megye buzgó régészének birtokában van. Ily has'onnemü mű eddig hazánkban még nem is találtatott; a müncheni múzeumban kettő, a bécsiben csak egy tartätik őrizet alatt. — Halálozás. A Forster Ferenczné elhunyta alkalmából kiadott gyászjelentés a következőleg hangzik: Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, miszerint hőn szeretett kedves hitestársam, édes anyánk, napám, illetőleg nagyanyánk Forster Ferenczné előbb férjezett Kurz Lajosné szül. Tóth Emma folyó évi szeptember hó 6-án délután 4 órakor, a vallási vigasz vétele után, hosszas _ Ugyan János gazda, mi haszna van abból, hogy mindent úg y titokban tart, mi e csodaházban történik ? János, kire előrehaladott kora daczára a csinos fiatal leány igen kedvező benyomást tett, beszédbe ereszkedett vele. — Azt hiszi a kisasszony, — feleié — hogy nálunk az ördögök ütötték fel tanyájukat s a csodaházban — mint ön nevezé — titkos dolgok történnek, melyek kerülik a napfényt? — Már olyas valaminek kell lenni, mert különben nem titkolódznának anynyira! — Pedig elhiheti a kisasszony, hogy mi nem titkolód- zunk, hanem urunk nem akar a külvilággal semminemű érintkezésbe lépni s azért nekünk is kerülnünk kell az ismeretségkötést. — Hát mondja meg csak János gazda, hogy honnét vetődtek maguk ide ? — Bizony mi egyenesen Olaszországból jöttünk! — S miért éppen ide ? — Mert az ezredes ur, midőn nyugalmaztattatott, itt keresztül utazott s igen megtetszett neki e szőllöhegy . ko- szoruzta vidék, a szép dunai lapálylyal! A kiváncsi kisasszony bámulva tekintett Jánosra, ki úgy beszélt rqint valami tanult ember; nein is késett eziránt megjegyzésével, — Hja! — felelt reá János —nehigyjea kisasszony, hogy az ezredes ur szereti, ha tökfilkók környezik; én iskolavégzett ember vagyok; tán valami hivatalt is kaphattam volna, de uramat, ki alatt mint őrmester szolgáltam,,, halálos holtig el nem hagyom! — Hát gazdag ember ez a maga ura,, János? — Bízón van annak Nográdmegyében olyan birtoka, mint egy német herczegség! — Miért nem megy tehát az ezredes birtokára lakni! — Mert kerül az emberekkel minden érintkezést: ott pedig sok ismerőse van s igy bajos volna kikerülni, — Hát miért éppen itt telepedett le?
