Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-09-15 / 37. szám
37. szám. Szegzárd, vasárnap 1878. szeptember 15-én. Hatodik évfolyam. & Megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 1 72. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, tanügyi és kézgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet uélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönye. Előfizetési árak: Egészévre . . . 5 frt — kr. Félévre . . . . 2 „ 50 „ ' Egyes szám ára .-------10 ,, Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejös-ház, hova alap szellemi'részét illető közlemények intézendök. Hirdetési díjak jutányosán szá- - ■Hittatnak. 1 Szegzárd, 1878. szeptember 12-én. Argus urnák méltóztatott e lapok hasábjain azon életrevaló inditványnyal fellépni, hogy a szegzárdi vásártérnek azon része, mely a báró Augusz-féle háztól ^keletnek nyúlik, baloldalán befásittas- sék. Ez az eszme már rég idő óta foglalkoztat egy .generális és közvitézekből álló társaságot, mely holdvilágos és nem hold világos estéken a „libapromena- dén“ szokta felütni tanyáját, hogy a nagy politikai események megvitatása s kisvárosi újdonságok közlése után, a hazatérő különféle nagy és kis állatok nyomán felszálló, egetverő porfellegek által kellően maturálva, azon megnyugvással térjen nyugalomra, miszerint az élet fentartására szükséges, elegendő menynyiségü s kellő élenytartaímu szabad levegőt szívott magába. Nem czélunk ezen nyilatkozattal Argus urnák érdemeit devalválni, csak jelezni kívántuk, bogy a megpendített eszme már a felismert szükségesség stádiumába lépett, mielőtt a nyilvánosságnak átadatott Volna. Tökéletesen osztjuk mindazon érveket, melyek a befásítás eszméjének népszerüsitése czéljából az idéztünk czikkben felhozattak; s éppen azért kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy Argus ur indítványa sokkal szükebb keretben mozog, mint a minőt mi éppen az általa felhozott hathatós érvek szempontjából, a kivitelre, miht a czélnak megfelelőt, ajánlhatnánk. Szegzárd azon közönségének, mely a szobamunkára van utalva, mely yhem akar séta helyett hegyet mászni, mely az egészség fentartása tekintetéből szabad levegőre és mozgásra van utalva, nagyobb helyre, több fára és tisztább levegőre van szüksége, mint a melyet három fasor szolgáltathat. 5 Ezen közönségnek s általában Szegzárdnak, ha a haladás eszméjének akay hódolni, ha értelmes közönsége érzületeinek külsőleg is kifejezést akar adni, okvetlen egy kisebbszerü városligetre van szüksége , hol az egészség fentartására kellő mozgás és szabadlevegő élvezésen túl még tisztes szórakozást is talált legyen. íme a tót! halljuk mondani, kinek ha ujjat adnak, az egész átnyújtó; kas.után kap! De érjen bár bennünket bárminemű vád, létesüljön bár egyelőre csak a három szerény fasor, azért mi már most időszerűnek tartunk ráutalni, hogy mi a tulajdonképeni szükség s annak a három fasornak, ha egyelőre csak ennyi létesül is, hova kell minél előbb fejlődnie. Ez még idáig csak papiros indítvány, mely mindaddig csak bölcsejének helyét fogja elfoglalni, mig kivihetősége iránt az a közönség, mely a létesítéshez szükséges, tájékozva nem lesz s mig annak tényleges keresztülvitelét nem eszközli. Lássuk tehát miként számíthatunk az egyes tényezőkre, melyek a kivitelnél szei*eplésre vannak hívatva. A szegzárdi alapítványi urodalom, mely a telek tulajdonosa s melynek helybeli képviselője illető helyen már is lépéseket tett, hogy a befásitás az intéző körök tudomására liozassék s engedélyeztessék, bizonyára nem lesz ellene, hogy az a hely, mely vásártérre nem szükséges, czélszerü módon s az uradalom részére hasznothajtólag tulajdon és szabad rendelkezési jogának épségben tartása mellett felhasználtassék. Épen oly kevéssé várható, hogy azon állami közeg, mely a fasor tervezetének elkészítésére s a fák ültettetésére anynyi jóakarattal önkényt ajánlkozott, megvonná támogatását, ha a tervezett fasor egy kisebb városliget alakját nyerné. A képviselő-testület, úgyszintén a községi elöljáróság'természetszerűleg nem "lehet semminek ellensége, a mi jó, ha pénzébe nem kerül! Hátra van még az a maga nemében páratlan intelligens elem, mely Szegzárd zömét alkotja s mely rendkívüli erőfeszítéssel ugyan, de zúgolódás nélkül hordja egy egész légió jótékony intézmény fentar- tási költségeinek terhét, mely készséggel áldoz újra és újra minden társadalmi támogatásra szorult czélra, mely mindenben a cultur haladás felkent bajnoka! na ez az elem ezen a téren sem lesz hűtlen önmagához ! TARGZA. A rögtönző és családja. Beszély. Irta: Bartinai. (Folytatás.) IV. Az egyik félbolond. A forradalom utáni években sokat beszéltek a kis dunai Városban, mely eseményünk színhelye, egy nyugalmazott ezredesről, kit általában, de csak úgy háta megett, fel- bolondnak neveztek. Az ötvenes években, mintha az égből pofytyant volna alá, egyszer csak egy rozzant bérkócsin, egy öreg szolga kíséretében, egy kis úti bőrönddel megjelent á városban s megérkezése utáni napon nem tett egyebet, mint a város minden részét, különösen a házakat s azok fekvését figyelmesen vizsgálat alá vévé. Az öreg szolga mindenütt következetesen nyomában Volt s valamint ö, úgy ura semminemű köszönést nem viszonoztak. A sok járás-kelés után egyszer csak megállt egy nagy kiterjedésű földszinti ház előtt, melynek beltelke hosszú és nagy szélességben a kies fekvésű szöllöhegyekre dűlt s az öreg szolgára tekintve, mondá: — Meg van! Ez pedig egészen hasonló arczjátékkal felelt: — Meg van! Az ezredes berúgva magaelött a ház kapuját, kopogtatás nélkül az első szobaajtót felnyitá s bekiáltott: — Hej! A ház tulajdonosa, egy nyugalmazott megyei öreg tisztviselő, ki dohányozva szobájában, fel alá sétált, leesett állal bámult a jövevényre. Az ezredes annyi időt sem engedett neki, hogy bámulatából felocsúdjék, nyers hangon rákiáltott: — Hogy ez á ház? A nyugalmazott öreg most már még jobban bámult s egyátalán nem volt képes felelni. Az ezredes még nyersebb hangon kiáltott rá: — Nem hallotta, hogy azt kérdeztem, hogy mi az ára e háznak? Erre az öreg azt hivén, valami elmezavarodottal van dolga, ijedten kiáltott cselédje után, hogy tegyen jelentést a rendőrségnek. Az ezredes'kivonva pisztolyát, még hangosabban kiáltott: — Nem kapok feleletet ? — De igen, — felélt az 'öreg megijedve s azon feltevéssel, hogy addig szóval fogja tartani ez őrültet, mig segítség érkezik —- igen, mindjárt felelek, csak tessék egy kis türelemmel lenni! — Hát ez a ház — ------ 20000 frt! Az ez redes elövette tárczáját s 20 darab ezereset leolvasott az asztalra s intett a tulajdonosnak, hogy menjen ki a házból! — Most már látom, hogy bolonddal van dolgom! — mormogta az öreg tisztviselő s örülve, hogy épbörrel megmenekül, a hívatlan vendégeket szemmel kisérve, kihátrált a szobából. Az ezredes ezután hozzáfordult inasához s azt mondta neki: — Embereket! János ! János, ki urának minden mozdulatát utána csinálta s minden szavát utána mormogta s rövid idő alatt 20, az utódán felfogadott tekergővel tért vissza. Ot perez múlva a háztulajdonos minden bútora és hol- mije ki volt az utczára rakva! A történtek hire csakhamar elterjedt a városban s nagy kiváncsi tömeg gyűlt a ház előtt össze. Nemsokára azután megjelent örök kíséretében a városi kapitány s óvatosan lépett a szobába, hol az ezredes és János fel-alá járkáltak. Az ezredes és János komoly, kihívó arczczal tekintettek a betolakodókra s előbb az ezredes, utánna János rákiáltottak a városi kapitányra: — Mit keres az ur itt! A városi kapitány meglevén győződve, hogy kórházból kiszabadult őrültekkel van dolga, azon feltevéssel, hogy szépmódjával s vérontás nélkül elfogja embereit csalni a városházhoz, ott megkötteti s helyeikre visszakisérteti, szelíd hangon felelt, az ezredes pisztolyát, melyet az kezében tartott, folytonosan szemeivel kisérve: — Uraim! én a város kapitánya vagyok s azért jöttem, hogy önöket felkérjem, miszerint a biróság elé kövessenek, hol az önök ellen e háznak tulajdonosa által emelt panasz fog megvizsgáltatni. — Kapitány ur — felelt az ezredes s mormogta János — én Baktái Elemér nyugalmazott ezredes vagyok: e házat épen imént tulajdonosától megvettem; én nekem nincs senkivel semmi bajom! kérem hagyja el e házat! A kapitány most már tisztára nem tudta magát, tájékozni s kérdöleg fordult a háztulajdonos fele. Az előadta a történteket, mi egyátalán nem volt alkalmas öt aziránt felvilágosítani, hogy minő emberekkel van dolga; egyelőre azon hitben, hogy itt az elhamarkodás csak árthat, elhagyta a házat s jelentést tett a polgármesternek, átadva az ezredes által neki kézbesített igazoló irományokat. A városi tanács ezután vizsgálat alá vette az ügyet, de megállapodásra nem tudott jutni s a tanácskozó urak abban állapodtak meg, hogy kérdést intéznek a katonai parancsnoksághoz, a különös ember kilétének megállapitha- tása végett. Megjött a felelet, hogy az ezredes valóságos ezredes volt a cs. kir. hadseregben, jelenleg nyugalmazva van; egy kissé különös modorú, de sok jótékonyságot gyakorol s igy tanácsos lesz a városnak saját jól felfogott érdekében iránta elnézést gyakorolni.