Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-09-01 / 35. szám
Egy 1848-ki honvéd, megyénk derék fia, széles körben ismert jeles férfiú — közié velem a fennebbi felhívást, hogy azt e lapok hasábjain nyilvánosságra hozzam. A legnagyobb Örömmel teljesítem a régi honvéd ezen óhaját s midőn honszerelemtől áthatott felhívását a nyilvánosság terére hozván, reá a megye lelkes fiainak és leányainak figyelmét felhívom, meg vagyok győződve, hogy nem lesz e megyében senki, kinek kebelében a régi honvéd szavai visz- hangra ne találnának; megvagyok győződve: mert itt a múlt dicsőségének sugarait látjuk szétömölni s a sugárözön fényének egyformán részese minden igaz magyar. A magyar nemzet múltja fénylő csillagos ég; s e csillagos eget minél tovább nézzük, annál több csillagot veszünk észre rajta. Egy fénylő csillag múltúnk egén az ozorai fegyvertény; vájjon be- hunynók-e szemeinket e csillag ragyogása elől; vájjon folyvást a föld sötét göröngyeit néznők-e a borús jelenben, midőn szemeinkkel a csillagos égre is feltekinthetünk?..............Még élnek sokan, kiknek szivük hevesebben dobog a Rákóczy induló viharos hangjaira s köny szivárog barázdáktól vésett ar- czaikra, midőn felhangzik a „Tolnai nemzetőrök nótája“ . . . . Még élnek néhányan a vezetők közül is; megviselve a dicsőség fényes napjait követő zivatar ádáz dühétől ............. Ró jjuk le irántuk a honfiúi kegyelet köteles adóját! . . . Állítsunk emléket nekik; s tűzzünk mi is egy babérlevelet a nemzeti dicsőség örökzöld koszorújába ! A „Tolnamegyci Közlöny“ egyik belmunkatársa. Különfélék. — Az egyesült Szegzárd-tolnamegyei nöegylet a folyó évi szeptember 8-ára tervezett jótékony czélu bált jelen viszonyok között megtartani időszerűtlennek találván, saját pénztárából a háború által támasz nélkül maradt megyebeli családok mielőbbi segélyezésére egyelőre 300 frtot szavazott meg. — Egyszersmind felhívja a női közönséget tépés készítésre, melyet alelnöke utján rendeltetése helyére szolgáltat. Kelt Szegzárdon, az egyesült Szegzárd-tolnamegyei nöegylet folyó évi augusztus hó 28-án tartott üléséből. — A mozgósítás, mely megyénket oly nagy mérvben érte, hogy az összes hadkötelezetteknek alig tizedrésze maradt csak itthon, sok bú, bánat és könyeknek nyitottság kaput. Alig van család, mely közelebbről vagy távolabbról ne érintetett volna általa. Természetes, hogy a közönség itthon maradt nagy zöme is az általános védkötelezettség ezen természetszerű következményének hatása alatt áll. A nyilvános mulatságok eltűntek a láthatárról s a már kitüzöttek is mind be lőnek szüntetve. Az a hely, hol a legközelebb állók búcsúja van napirenden, nem alkalmas kedvtelési nyil- vánulásokra. A megragadó jelenetek egész sora állna rendelkezésünkre, ha a sebeket felszaggatni akarnék; például minő érzelmek közt búcsúzott el az a fiatal ember szép ifjú nejétől, ki egybekelése napján négy heti gyakorlatra behívatott s midőn kötelezettségének teljesítése után röpülő szárnyakkal jött szeretett nejéhez, ott várta a rendelet, hogy 24 óra alatt mozgósított ezredéhez csatlakozzék! De félre a sötét képekkel. Lesz még a borúra — derű! Az elválást követni fogja — az édes viszontlátás! — Az elöfogatok kérdése foglalkoztatja most legnagyobb mérvben megyénk lakosságát. A lefolyt hét elején érkezett az alispáni rendelet, hogy a megyebeli községek összesen 500 előfogatot tartoznak 8 nap alatt kiállítani. Vállalkozó, ki az állam által biztosított javadalmazásért menne Boszniába, természetesen nincs; megkísérelték tehát a községek 5—10 frt naponkénti .felülfizetéssel ilyeneket szerezni, azonban a vállalkozási kedv még ily nagymérvű dijjazás mellett sem mutatkozott; nem maradt tehát más hátra, mint venni lovakat és kocsit s fogadni melléjük kocsist. így állította ki már Szegzárd a rá eső 13 és» Tolna 12 előfogatát. Hogy minő teher hárul ez által megyénkre, mutatja a számítás, hogy például Szegzárdnak a legkedvezőbb körülmények közt is egy hónapi időközben a 13 fogat, leütve az államjavadalmazást 2000 írtjába fog kerülni; s a megyének ezen az alapon havonként 20000 frt uj terhe van. Igaz, hogy saját véreink létének biztosítása forog kérdésben, de hát mégis lehetne abból egy quótát a német sógoroknak is juttatni. — Tolnáról írják nekünk: Rozmajer Ferencz tolnai polgár, nagykereskedő és földbirtokosnak azon a maga nemében ritka és magasztos áldozatát van örvendetes alkalmunk registrálni, hogy e nemeslelkü férfiú a decsi háromszáz lelket meghaladó r. cath. híveknek egyedül, hogy a valláserkölcsös nevelésben hátra ne maradjanak, minden mellékérdek nélkül egy 20 öl hosszú, jó anyagokból épült és cseréptetös házat, mely a volt tulajdonosától a rajta függött tolnai takarék- pénztári követelés miatt törvényes utón elárvereztetett, ez utón több száz 'forintokon megvásárolván, a hitközségnek imaházra, kath. iskolára és tanítói lakra a hozzátartozó két hold földdel és házikerttel együtt odaajándékozá, mely ingatlan tulajdonjoga már legközelebb telekkönyvileg is a hitközségre fog íratni. E nemes tett méltányolására a mai, az anyagiakhoz oly görcsösen ragaszkodó korban nem kell sem szótár, sem commentár. Nem első, nem is egyedüli tette ez ezen Istentől megáldott, de ezen áldások folytán a közjónak előmozdítására áldozni szokott férfiúnak, ki már 16 év előtt a tolnai templom főoltárát márványból, ezer forintot jóval túlhaladó költségen készíttette és a templomnak ajándékozó, ki több évi tolnai bírói minőségében Tolnának valódi regenerátora volt, kinek sok, szép, ami az utolsó két évtizedben Tolnán létesült, köszönhető; igy a templom előtti térnek kiköveztetésére tetemes segítséggel járult; a városban 11 utczának kiköveztetése s a Tolna-dombori ut elkészítése körül szorgoskodott, a tolnai lakosságot a katonaszál- lásoltatás terhétől az által megmentette, hogy mélyen belátó tervezései életbeléptetésére az üdvös erőket, eszközöket ú és eszközlöket felkeresvén, egy lovasszázadra való helyiséget megszerzett és mintául szolgáló minőségben kaszárnyául alkalmazó; ki a népnevelés ügye virágoztatására különösen az anyagiakban a tanítók fizetése rendezésében czélszerü intézkedéseket létesített, kinek példája a szellemiekben is oly hathatós volt, hogy polgáraink az utolsó időkig, öt követvén, a szelídség, a társadalmi életben az összetartás, viszonos megbecsülés és sok szép polgári erény ragyogott Tolnának egén.----------0 továbbá mint nagykereskedő a saját Róza és Ferkó gőzhajóin, valamint a Tolna, Hajnald Lajos és Valpó társas gőzösein és számos fahajóin számtalan tolnai polgárnak ad foglalkozást; nemkülönben méltánylandó azon töiekvése, bogy e gőzösökre kapitányokul, biztosokul és más hivatalokra a tolnai szülöttekből képeztet ki egyéneket, kik közül már nem egyet alkalmazott is. Ily tettek érczszobornál maradandóbb emlékül szolgálnak minden igazságosan ítélni szerető szeme előtt; bizonynyal maradandóbbak, mintha festett és bármily díszes keretbe foglalt arczképének felfüggesztésével akarnék nemes tetteit megörökiteni. (?) A nemes tettek önmagukban és az öntudatban lelik jutalmukat, e jutalma legyen a decsi kath. hívek szellemi javára tett ezen újabb nemes és magasztos áldozatának is! — Tolnáról 7 frt küldetett be hozzánk a következő levél kiséretében: Tolnán, augusztus 23-án 1878. Mélyen tisztelt szerkesztő ur! Alulírott rendezőség ezennel felkéri t. szerkesztő urat, miszerint a folyó évi augusztus 15-én tartott tánczvigalom-alkalmával bejött tiszta jövedelem egy részét, 7 frtot méltóztatnék a Garay-emlékszobor bizottságnak átszolgáltatni. A még hátramaradt 8 frt Tolna városa kivilágításának javára fordittatott. Tisztelettel a rendezőség nevében: Geiger Károly, Kollovratnik József, Vosinsky István, Wolfahrt Sándor. Mi megtisztelő megbízatásunkhoz képest a 7 frtot átszolgáltattuk a casinó elnökének, ki egyszersmind a Garay szobor-bizottság elnöke s a lelkes tolnaiaknak a jó ügy nevében hálás köszönetét mondunk. — Iskolai értesítés, A szegzárdi polg. fiú- és felső leányiskolában a növendékek felvétele augusztus 29., 30., 31. és szept. három első napján történik délelőtt 8—12-ig az igazgatói irodában. Ugyanakkor tartatnak a fölvételi-, javító- és pótvizsgálatok. Az igazgatóság. — Választási apróságok. A bonyhádi kerület függetlenpárti követjelöltje kétségkívül semmi tudomással sem birt arról, hogy korteseinek némelyike mily hatalmas dik- cziót tartott itt-ott, az ő érdekében. Közlök egy párt, szóról szóra úgy, miként a helyszínén egy választópolgár érdemes hátára fektetett papirra gyorsírtam. Első beszéd. Tisztelt polgártársak! A mi követjelöltünk nemcsak kívánni, hanem megválasztatása esetén ki is fogja eszközölni a következőket: a só fontja legyen 2 kr, birkahús 5 kr, marhab is -8 kr. Államadó minden 105 frt tisztajövedelemj ufón lő kr. Stempli, százalék, illeték s minden efféle illetlenség eltöröltessék, de örökre. Az országutat csinálják a vándorczigá- nyok, úgy sem dolgoznak semmit. A hadkötelezettség szűnjék meg s csupán az legyen katona, akinek tetszik. Liter, méter, kilogramm menjen vissza az országába, ahonnan jött; hozassák vissza újra a becsületes itcze, meg a font. Végül kívánni fogja, hogy az adóvégrehajtók fogdostassanak össze mind, küldessenek ki Boszniába, foglalják el azok s exeElvira szótlanul engedelmeskedett, ajkait összeszoritva visszatartó könyjeit, de midőn a szomorú hely ismert ajtaja mögötte bezáródott, midőn a nyájas arcz, mely édesanyja helyett annyi jó akarattal tudott reá tekinteni, nem volt előtte többé, meg eredtek könyjei s sirt soká, még akkor is, midőn egy nagy fényes épület egyik félreeső szobájában nyugalomra hajtá fejét s szülői nyájas szeretett arczárói álmodott. Az apáczafőnök szigorú arczczal adá ki utasításait apá- czatársainak, mintha semmisem történt volna, de a testvér, kinek szobája az övé mellett volt, gyakran tudott beszélni társainak a mély fohászokról s az elfojtott zokogásról, mely főnökük szobájából a csendes éji órákban hozzá áthallatszott. II. Elvira. |1 fi A kis Elvira, midőn másnap reggel felébredt, egy nagy | szobában találta magát. Agya előtt egy 30—40 év közti feketébe öltözött hölgy állt, ki kiváncsisággal tekintett reá. Elvira az idegen arcz láttára vánkosai közé dugta fe- i jeqskéjét, mire a vizsgálódó hölgy öt gyengéden visszafordítva, elkezdé bátorítani a következő szavakkal: — Na! kis leány, nem kell semmitől félni; adj hálát az istennek, hogy a nyomorúságból kiszabadított; ha jól viseled magadat, itt jobb sorsod lesz, mint a vásárokon, hol hihetőleg komédiáznod kellett, hogy egy pár krajczárt kiérdemelj ! Hogy is hivnak csak ? — Elvira — feleié a kis leány félénken! — Elvira ?! Nézd csak minő regényes hangzású nevet adtak ennek a kis komédiás leánynak. Na jól van! Másik nevedet úgy sem tudnád megmondani, hát nem is kérde- . zem. Na hát Elvira itt van szép uj ruha, kelj fel, majd felöltöztetlek. Csak iparkodjál minél szebb lenni, hogy ha a méltóságos báróné elé kerülsz, mert attól függ ám egész jövőd. De hogy tudd, hogy kivel beszélsz, hát megmondom, hogy én a méltóságos báróné, a te jótevőd, komornája vagyok. Persze te azt nem érted, hogy mi az, mert nem fordultál meg ilyen helyeken. Na majd én megmondom. A komorna úrnőjének megbízottja, a cselédkisasszonyok és teinsasszo- í nyok közt az első helyet foglalja el s szabad bejárása van a méltóságos bárónőhöz! Na nézd csak minő szép selymes szőke hajad van, hol szerezted ezt? Nem is gondolná az ember, hogy a nép alsó rétegeit is néha kedvezésben részesíti a természet. Na vedd fel ezt a fekete ruhát s szokd meg a színét, mert mig a méltóságos báróné oly kegyes lesz, hogy magánál tart, addig mindég fekete ruhában fogsz járni. 0 nem tűr más szinü ruhát házánál. Majd ha felkel, rendelete szerint elvezetlek hozzá. A bőbeszédű komorna még tovább is elbeszélt volna, ha éles csengetyü hang el nem hallgattátja. A komorna elsietett s Elvirának komolyan meghagyta, hogy ott álljon a szoba közepén s le ne üljön, nehogy a ruhája összegyűrődjék. Egy negyed óra múlva'visszatért s tudtára adá Elvirának, hogy a méltóságos báróné látni akarja s igy egy óra múlva azon ritka szerencsében részesül, hogy azon szobába jut, melybe kevés halandónak engedtetik meg a bejárás s kivüle csak a szolgaszemélyzet és tisztelgő küldöttségek fordulnak meg benne. —- Mert hát tudd meg kis leány — folytatá a komorna Elvirához fordulva — a méltóságos báróné egy gyönyörű szép fiatal asszony; még csak 24 éves. Haja olyan, mint a sötét éjszaka fekete árnya; szemei ragyognak mint a gyémánt, csakhogy azokra rendesen mély bánat fátyola borul. Mert hát szerencsétlen ám ez a mi méltóságos asszonyunk. Fiatal, szép, gazdag volt, midőn egy boldog élet ifjú reményeivel beleszeretett egy szép külsejű fiatal emberbe s egész gondtalan bizalommal engedé át magát s vagyonát az embernek, kit végtelenül szeretett. Ez azonban természeti hajlamait követve, bűnösen pazarolni kezdett. Tivornyából tivornyába merült s a szép asszonyt otthon hagyta nap számra szerelme, vágyai s könnyeivel. Ez tűrt hallgatagon, szenvedett, mint az isten megpróbáltatásokra kiszemelt angyala; s remélt, egyre remélt a jövőtől. De a végzet könyvében máskép volt megírva. A könynyelmü fiatal ember folytatta életmódját, melynek nemsokára áldozata lett. A méltóságos báróné megsiratta mint az eltévedt bűnöst szokás s eltemette nemcsak férje földi maradványait, de vele múltját, jelenét és jövőjét; minden fiatalkori ábrándját s fényes jövője remélt boldogságát. Ennek már négy éve s még mi sem változott. Az ország főrangú világának legkiválóbbjai kisérlették meg a mcl- tóságos bárónéhoz közel jutnfy de sikertelenül. A legszebb, legelőkelőbb fiatal urak kopogtattak be nála s csak szivét és kezét kérték; mind hiába az az ajtó, mely férje elvitele után bezáratott, nem nyílt többé meg senki számára. Szobáját egy héten csak kétszer hagyja el, hogy magosán körülkerített kertjében, hova emberi szem el nem ér, sétát tegyen. Mindég fekete ruhában jár; mindenki iránt, — természetesen engem kivéve — bizalmatlan, hideg s visszautasító. A komorna még tán folytatta volna előadását a kis leánynak, melyből az nagyon keveset értett, ha ujjóiagos csengetés a fonalat ketté nem vágja. Ezt hallva kézen fogta Elvirát a több gyönyörűen bútorozott szobán keresztül vezetve, egy barna szövettel egészen bevont terembe tolta be a kis leányt, ki remegve ment előre. Az ablakok mélyen leeresztett sötét függönynyel lévén elzárva, Elvirának idő kellett, mig látni kezdett s akkor egy csodaszép, komoly arczu fiatal hölgyet pillántott meg, ki hidegen méregeté sötét szemeivel. A kis leányra annyira hatott e jelenet, mely ösztön- szerüleg átérzett saját sorsával öszhangban volt, hogy térdre borult s Összetett kezekkel, mint mikor imádkozni szokott, könyezve tekintett reá. Valami megmagyarázhatlan vonzalom, melyet csak anyja iránt érzett, vett erőt rajta s annak behatása alatt csúszva közeledett feléje, hogy ruhája szegélyét megcsókolja. A báróné hidegen tolta el magától s hogy a jelenetnek véget vessen, a női hang elragadó zengésével mondá a következő szavakat: — Judith e gyermeket önre bízom; gondoskodjék, hogy semmiben hiányt ne szenvedjen; lakása az ön szobájában fog lenni, hogy kellőleg felügyelhessen reá. Neveltetését legjobb szeretném, ha Susanna néni vállalná magára; megbízom önt, hogy erre nézve vele értekezzék. Ezzel intett gyönyörű fehér kezével s Judith tudva a szokást, szó nélkül, egy meghajtás után magával voná Elvirát s elhelyezve őt szobájában, ellátá minden szükségesekkel. (Folytatjuk.)
