Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1877-06-17 / 25. szám
25. szám. Szegzárd, vasárnap 1877. junius 17-én. Ötödik évfolyam. Mcgjclen: hetenként egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Előfizetési árak: Egészérre . . . 5 frt — kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 „ Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési dijak jutányosán számíttatnak. Előfizetési felhívás: A „Tolnamegyei Közlöny“ 1877. évi ötödik évfolyamának második felére. Előfizetési ár 1877. július 1-től 1877. deczember végéig 2 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzeknek legkésőbb folyó évi junius 30-ig leendő beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. Igaz-e, hogy a magyar embernek nincs pénze ? i. A ki e czimet elolvassa, azonnal elmosolyodik és azt mondja magában^ látom már közeledik a kánikula, mert a szerkesztő olyan vezérczikkeket vesz fel lapjába, melyen az olvasó közönség jóízűen el- szundithat egy ebéd után, mert hiszen oly elcsépelt dolgot traktál, a mit mindenki tud, hiszen nincsen gondolkodni tudó ember, ki ne tudná, bogy a magyar embernek nincsen pénze, mert ha lett volna is azt életszükségletei, meg a nagy adó, mega jótékony czél stb. régen elvitte volna. A felvetett kérdés azonban, közelebb vizsgálva a dolgot, nem olyan, hogy a figyelmet, a komoly magunkba szállást meg ne érdemelné s nem egészen könnyű arra a felelet, mint némelyek gondolják, sőt ha: számot vetünk magunkkal s vizsgáljuk a kérdést közelebbről: arra a meggyőződésre fogunk jutni, hogy csak félig igaz az, miszerint a magyar embernek nincsen pénze; mert számos dolgot találunk olyat, mire mindig van pénze, törik- szakad kell lenni pénzének, pedig talán ezekre nem is kellene s e miatt történik meg azután az a TÁRGZA. Szerecsen akar lenni. — Egy fejezet Oettinger „Sobri“ czimü regényéből. — (Vége.) Náncsi megcsodálta Nockellino fekete és ez annak fehér arczát: ki nem tudja a phisicából, hogy az ellentett sarkok egymást vonzzák, az egyenlők pedig taszítják? — Fekete! — kiált a szerelmet lángoló fehér leányka, szivéhez szorítva a feketét.---------------— Ké t hónappal később — a követ beleegyezésével — megtartották a lakodalmukat. ------Másnap reggel, alig hogy az első napsugár átcsillám- lott az elfüggönyzött ablakon, felébredt a fiatal menyecske. Első pillantása is a kimerült Nokcellinóra esett, ki majd ezen, majd más hangon hortyogott, mint valami éjjeli ör. De ugyanazon perczben rémülten sikoltott fel.------Ug yan mit látott? Csodálatos és borzadást keltő átváltozást, a minő csak az ókori tündérmesékben fordul elő. A szerelemből fakadó, ölelések között ugyanis Nockellino a székesfehérvári szerecsen, mindig fehérebb-fehérebb és Náncsi, a bécsújhelyi vízililiom, mindig feketébb-feketébb lön. furcsa állapot, hogy olyanra csakugyan nincsen, vagy nagyon szűkén fran pénzünk, a mire éppen kellene. Hogy társadalmi életünk |— sit venia verbo — sok tekintetben fonák utón halad,*) azt belátja minden gondolkozó, ki a művelt külföld társadalmi életével csak egy kissé is ismerős. Nem állítom azt, hogy a külföld társadalmi élete olyan minta volna, melyet nekünk a maga létezhető sőt létező gyarlóságaival egyenesen átvennünk kellene. Az lehető sem volna, l mert minden népnek saját természete szerint fejlődik társadalmi élete, — hasznos sem volna egészen, mert idegen szokások majmolásával, nemzeti sajátságunkat tagadnék meg; de hogy tanulhatnánk a külföldtől társadalmi tekintetben is s némely tulajdonságai a külföldi társadalmi életnek;, nálunk is Hasznosak lennének,. azt a következők fogják bebizonyítani a feltett kérdésre adandó feleletemben. A társadalom alapja a család lévén, ki a társadalmi életet ismerni kívánja, a családok életével kell megismerkednie s innen intézni vizsgálódásait. De nem akarok a családoknak belső életéről szólani; a család előttem szentély, hova idegennek betolakodni, a látottakat, hallottakat közszájra adni valóságos szentségtörés. A családok külső életéről szólok csupán, a mint t. i. a családok, mint a társadalmi élet tényezői megjelennek, szerepelnek. A magyar társaséletben a tapasztalás szerint majd minden család szerepet igényel magának. így van ez a népnél — a közép és főúri osztályban, — oly család, a mely magának bizonyos szerepet ne igényelne, kevés van, vagy talán nem is találkozik. Ez, eddig helyesen van, — Isten is társadalmi életre teremtette az embert; de az aztán már nem jóE van, hogy a társa* Nem szólok most társadalmi bajainkról — ezekről legközelebb etfész terjedelemben fogok megemlékezni, — a dolognak csak tárgyamhoz tartozó oldalát világítom meg egy.kissé. dalmi életben, némelyek csupa szeszélyből oly elveket juttatnak uralomra, melyek nem ritkán a családok békéjét, jólétét, vagyonát a leghatalmasabban megtámadják, — az nem jól van, hogy a ki az árral úszni nem akarván, az okos ész tanácsára is figyel némileg, azt a bon-ton adók lenézik kigunyolják, mellőzik, — az nem jól van, hogy a társadalmi élet vezetői nem tekintenek többé arra, a mire kellene, — hanem azt követik vezérfényül a mit nem kellene. Ez a fonákság idézte elő legjobban a számos családi katastrófát, egyéni depra- vatiót, a társadalmi corruptiót, mivel társadalmunk egyik vezérelve: „vannak dolgok, miknek okvetlen meg kell lenni :— igy kívánja a divat“ innen következik azután az az igazság, hogy a magyar embernek olyanra van pénze, mire talán nem kellene; de olyanra nagyon szűkén van, vagy talán egyáltalában nincsen is, a mire pedig kellene. Nézzünk spetialis eseteket. A mai időben, midőn oly sok kényelmet kiván magának az ember s oly sok kényelmi czikket tett nélkülözhetlenné az előrehaladott művelődés — egy családnak fentaftása nagyon sokba kerül. Ez a költségesség az, mitől megriadnak sokan a házasulandók közül s maradnak legények 45—60 évig, hogy akkor nőül vegyék gazdaasszonyukat. Tagadhatatlan mondom, hogy egy család fentartása sokba kerül; de ki annak az oka? Meglehetős részben önmagunk, kik nem tudjuk oda vinni a társadalmat vagy legalább környezetünket, hogy mondjon le olyan követelményekről, melyek épen nem tartoznak a valódi élethez, melyek rosszabbak mint a sallangok, mivel nemcsak hogy semmit sem használnak, de egyenesen ártanak. A családot fentartani, annak élelmét, ruházatát s más szükségletét beszerezni, sok pénz kívántatik és a közönséges jövedelmű embernél megtörténik az is, hogy a legszükségesebbekre is szűkén van pénz. Adja elő azonban magát valami A megcsalt menyecske dühösen felugrott fekhelyéről I s felrázta a csendesen szunnyadót. — Ébredj gaz csaló! — kiáltá Náncsi, oly erővel rázva a hortyogót, hogy az álom azonnal kirepült annak szeméből. — Kegyelmes ur! — szólt kétségbeesve — az ön sze- recsenje nem szerecsen. — Hát ugyan micsoda? — Feketére festett fehér csaló. — Ej á gazember! — kiáltott ö kegyelmessége boszan— Mért keltesz fel kedvesem? — kérdé felébredve. — Nyomorult, még kérdezheted? — te engem megcsaltál, rászedtél.----------------— — Én ? ? ; kérdé a fiatal férj oly hangon, melyben egész sereg kérdőjel volt. — Tetesd csak magad, szemtelen gazember! — Hiszen te nem vagy szerecsen! — — Náncsi! esedezett Nockerl. I —• Távozz szemeim elöl festett gazember! — szerettelek, hozzád mentem, mert azt hittem, hogy szerecsen vagy. De neked csak a szived fekete; bőröd azonban — oh jajj, hogy ki kell mondanom — — fehér!!!-------Távozz gazember, távozz! — De Náncsi! hisz én örömest feketére festem magam, ha neked úgy jobb tetszem. -----------Lásd Náncsi! én szeretlek! — Én meg gyűlöllek, mert ily gyalázatosán rászedtél. Még ma, most mindjárt megmondom ö excellentiájának, bogy öt is megcsaltad. S az ifjú feketén márványzott menyecske csakugyan a követhez' sietett. Szegény Nockerl!---------------------Egy órával később el kergették a követségtől. * Hősünkkel Temesváron találkozunk nyolcz nap múlva, hol ekkor egy öt tagból álló szinésztársaság működött he- tenkint két előadást tartva. A művészet iránti vonzalom újra felébredt Nockerl szivében; s elbúcsúzva a szerecsenkedéstöl, vissza akart menni a színészek közé. Az igazgató azonban kijelenté, hogy be lévén töltve minden szakma, nj tagot nem használhat. — Mire szegény hősünknek hidegveriték gyöngyözött homlokán. De a jo Isten nem hagy el egy embert sem. — — A Temesváron ekkor fennállott két gyógyszertár egyikének czimere medve, másikénak szerecsen volt. Egymás átellenében laktak s a mint irigykedett a medve a szere- csenre, úgy viszont a szerecsen a medvére. A szerecsenhez; czimzett gyógyszertárt néhány nappal ezelőtt nagy szerencsétlenség érte. A már 25 év óta czimeriü szolgáló s köböl faragott szerecsen ugyanis, azon éjjel elvesztette a fejét. A
