Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1877-03-04 / 10. szám
10. szám. Szegzárd, vasárnap 1877. márczius 4-én. Ötödik évfolyam. Mcgjrlf n: hetenként egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchényi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnatnegye törvényhatóságának s a lolnatnegyei gazdasági egyesületnek hivatalos közlönye. Előfizetési árak: Egészévre ... 5 frt — kr. Félévre . . . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 „ Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési dijak jutányosán számíttatnak. figurái, — a tanító nyugdíj törvényről nem is szólok, hanem ott van maga az adótörvény, pedig ezt a legszigorúbban veszik — nincs-e még most is folytonosan majd félszáz millióra menő adóhátralék és pedig nem a szegényeknél ám! nem ott, mert a szegénynek még betegje alól is kihúzta néha párnáját, vánkosát az adóvégrehajtó; hanem leginkább a vagyonosabbaknál, nem ritkán gazdag főpapoknál, mert azok még 4em régen is a „ne nyúlj hozzám“-féle virágok valának. Hova vezet ez a huza-vona? Oda, hogy a nép elveszti a törvények iránti köteles tiszteletét, mivel úgy látja, hogy nem mindenkire alkalmazzák azokat egyformán,' — megfeledkezik a bírák iránti becsülésről, mivel azokat úgy nézi mint hntelen — tisztelet a számos kivételnek — sáfárokat, kik csak azért vannak, hogy segitsék a hitelezőknek s megbízottjaiknak lehúzni a szegény kliensről az utolsó darab rongyot is, hat. i. azok: vesztik el a pert; elé nyerjék csak meg ők, várakozhatnak iszonyú időtartamig, mig nagy nehezen feléből, harmadából megkapják követelésüket kamat nélkül, de annál több csúszás, mászás, rimánkodás után. Ilyen dolognak nem volna szabad megtörténni alkotmányos országban, mert mit fognak csinálni a kormányzók azon esetben, ha a nemzetnek összes erejére és vagyonára lesznek kényte^ lenek hivatkozni, a haza megmentése tekintetéből? Higyje el minden józan eszü ember, nagy mértékben hiányozni fog a legtöbbnél az áldozatkészség a polgároknál, — nem lesz lelkesedés a seregben, mert úgy gondolkozik az a harezos: mit koczkáz- tassam én életemet azon hazának megmentésére, a mely én értem annyira keveset tesz, hogy szülőimnek szájából is kiveszi — ha szükséges — a falatot, rajta azonban még igazában sem látszik, hogy segíteni akarna. Azt mondja a példabeszéd: „kölcsön kenyér vissza jár“ vagyis ha már azt [kívánja a haza a 'polgároktól, hogy oltárán pénzzel, vérrel áldozzanak: adjon ő is valami könnyebbséget. Már 10 év óta van magyar kormányunk és sok tekintetben nagyobb a teher, mint az előtt volt — hiába a szabadság, rajtunk alig könnyebbített valamit. Fz szomorú állapot! de tagadni nem lehet, hogy igy áll dolog, — itt valami javításnak kell történnie, mert különben nem lesz jó belőle. A haza fejlo'dését biztosító törvények nagyobb része már meg van hozva, ügyeljenek a megbízottak annak ponrtos végrehajtás sára, — büntessék szigorúan a törvényt kijátszókat — meglátják, hogy néhány év múlva is más lesz a hangulat, a vélemény a társadalomnak azon osztályaiban, melyek a nemzet zömét képezik. Azon törvények közül, melyeket az országgyűlés megalkotott egyik legfontosabb a véderő? ről szóló, melynek végrehajtását évenként láthatjuk az új on czállítás alkalmával. A hosszas heve* zetés után itt értünk már valósággal czélunkhoz, ügye- lem tárgya vá"akarván tenni megyénkben az újon- czozásnál tapasztalható tüneményeket. E tünemények közül számtalan megérdemli a vizsgálódást — pró-> háljunk azért ez ügyben egy kis szerencsét, talán még tanulhatunk is valamit. A 60-as években ne' ezetes tünemény volt az, hogy a vagyonosabb szülők, különösen a mózes vallásuak közül, igen sokan kibújtak a védkötelezettség alól. Ez az eljárás á régebbi slendrián szokásnak az alkotmányos utókorra is átszármazott betegsége volt. Országszerte suttogtak, sőt beszéltek az újonezozás körül rendszeresen űzött visszaélésekről, úgy hogy általános nézetté lett, miszerint ha valaki pénzét nem sajnálja: megmentheti kedves magzatját az annyira perhorres-. kált katonai élet alól. Csak pénzzel győzze az em-r bér — volt a szójárás — meg lehet menteni bárkit^, még a legépebbet is. Igaz, hogy busás összegbe került a megmentés; de a hadköteles nem lett besorozva, s a halbrechts helyett otthon hallgathatta a muzsikaszót, járhatta sorba a lakodalmi vendégeket,' űzhette szabadon kedvteléseit; mert hát vagy a hadAz újonezozás után. Az alkotmányos időszak megkezdése óta, gőzerővel dolgozik az országgyűlés, hogy mielőbb helyre pótolja az elmúlt időnek mulasztásait, — iparkodik, hogy a nemzet mihamarabb helyet foglalhasson s szerepet játszhasson az európai nemzetek concertjé- ben. E törekvés veszi igénybe legnagyobb mértékben idejét a képviselőháznak s eszközli azt, hogy az újabban alkotott törvények száma légió, a melyeknek csupa megismerése, maguknak az igazságszolgáltatás közegeinek is sok munkát ad; a törvényekkel tüzetesen nem foglalkozók pedig úgy eltévednek azokban, mint a régiek a labyrintbban. A törvények megalkotása azonban még csak kezdete a kezdetnek s mi még csak itt vagyunk,-— pedig a végrehajtás mutatná meg, vájjon életképesek-e azok? s érdemes-e szülőik nevét fentartani? vagy pedig olyanok, melyek —mint az idétlen gyermek a levegő sebesebb mozgásától is — halálos bajt kapnak. Aligha sok nincs ilyen a 10 éves törvényhozás terményeiből. Nálunk tapasztalás szerint most még leginkább csak azon törvényeket szokták végrehajtani, melyek az államnak közvetlen hasznot nyújtanak legelső sorban, — a többinek végrehajtás®, maradhat addig, mig kibontakozunk. Ismeretes dolog ugyan mindenki előtt, hogy a szak- minister minden lehetőt elkövet tárczája érdekében; de ő mindenütt nem lehet ott, a törvényt pedig mindenütt végre kellene hajtani. Sok törvényt idézhetnénk, melyek állításunkat napnál világosabban bizonyítanák, legyen szabad azonban csak néhányat felemlíteni. Ott van p. u. a nép iskolai törvényben a köteles 8 hónapi iskoláztatás, ha a projvinciális községek negyed részében meg van: nagyon szép dolog. Ott van az ismétlőiskola, ha ilyent a községek 20-ad részében találunk: nagy felfedezést tettünk. Ott van a vallásegyenlőségről, a felekezetek egymáshozi viszonyáról szóló törvény, mely mindez ideig meglehetősen csak a papiroson TÁRGZA. Képek a diák életből, y. Megint csak János úrról beszélek. Némelyek kedvéért azonban, kik azt gondolják, bogy Rhadamantus barátunknak a múlt évben ismertetett János diákja egy és ugyanazon [persona az én Jánosommal, kijelentem, miszerint: bár az én Uiősöm is János, diák is volt annak idejében, mégsem ugyanazon személyek. Nem is ismerték egymást soha, csak a vé- letlen játéka, hogy charakterben majdnem megegyeznek. Az [én János diákomnak nem volt annyi stiklije, mint a Rhada- mantusénak, de ami volt, az igazán beillett stiklinek. Kü- lönben az osztályzatuk csaknem egyenlő volt; ők mindketten már előre megérezték, bogy a magas kormány nem sokára elfogja törölni a „kitűnő“ calculust s épen ezért még a [jelesig sem igyekeztek, hanem megelégedtek — rangjukhoz illőleg az oly szép hangzású sufficienssel, sőt, hogy csizmájuk mindig tükörfényes volt: oka a tanári kar sűrűn adományozott „vix“-e, melytől csak egy lépés választá élőkét Petöfy ama dicsőségétől, hogy szintén elmondhassák: secun- ! dáb a p ónAlt mégis stb. stb. Látni való e rövid vázlatból, hogy az én Jánosom is dicső gyerek volt, méltó, hogy megörökittessék a „Közlőny“ hasábjain. Folytassuk tehát a megkezdett kép mázolását mindaddig, mig készletben levő föstékünk el nem fogy, vagy is, mig mondhatunk valami érdekeset a vitéz urfiról! János ur ama szerencsétlen catastrópha után, mikor a billiárdposztót 15 írtért kiszúrta vala: elkezdett komolyodni. Voltak ugyan még azután is — úgy szórványosan — egyes nagy mondásai, mint pl. mikor egyik ragyás arczulatu ba- rátja gúnyolni akarván kissé korlátokon túlteijeszkedö testi nagyságát, kutgémbez hasonlitva öt: ö azonnal kész volt a felelettel: „hát te mi vagy haszontalan ?! hiszen neked hiába találták fel akár positiv, akár a negatív photografiát, mert téged becsületesen csak malomkőre lehetne lepingálni!“ — vagy mikor egy nagy téli időben, erős havazás alkalmával, világnak ereszté — diák társai közt — ama merész mondását: „barátim! akkora hó van odakinn, hogy ma még a gözkocsi is szánkón utazik,“ — de ezek már csak mindmegannyi utófelcsillámlásaiként tekinthetők a hajdani geniá- litásnak, jo humornak. Mondom: János ur egyszerre nagyon megkomolyodott. Ez volt oka, hogy hihliás atyja mindjobban respektálni kezdé az ifjúkor könnyelműségeit elbányt, nagyratörd, komoly ifjút s mintegy látván már benne az atyai szép remény csalóka szemüvegén keresztül a leendő ministert, nagy államférfiut, tudóstársasági tagot stb.: egyszerre, csak ily tartalmú levéllel lepte meg fiát Budapesten: Kedves Barátom! Tudom, hogy megütközöl e szokat-, lan czimezésen, hogy mint apád egyszerre csak a bizalmas barátság hangján szállítalak; azonban szokd meg e czime-: zést, mert én demokratikus világunkban nem akarom többé az apai szigor alól kinőtt, reményteljes ifjút másképp mint feltétlen bizalom hangján szólhtani. Legyünk ezután barátok, a szó valódi értelmében, kiknek titkuk nincs egymás előtt. Szólits te is ezután engem kedves barátodnak, bennem helyezendő bizalmad — látni fogod — soha szégyent nem vall! j Isten veled! Üdvözletét küldi szintén szerető barátnőd (az öreg ur felesége, János ur anyja) én pedig ezerszer ölelve, maradtam stb. stb. igaz barátod sN. N. János ur e levél vétele után csakhamar felfogta hely-1 zetét s komoly méltósággal nemsokára ily tartalmú levelet, menesztett atyjához: Kedves Barátom! Nagyon köszönöm bennem helyzett bizalmadat, igyekezni fogok azt mindig jobban kiérdemelni. Tudod, kedves barátom, itt a fővárosban igen gyakori dolog, hogy az ember — úgy színház után, vagy valami (mert máskor dolgaim nem engedik) betévelyedvén egyik-másik vendéglőbe — Lajos mulatókra talál, kik közt akad néha olyan is, ki az emberrel hamar megismerkedik, mit brúder
