Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)
1877-11-26 / 48. szám
alapjait lerakni akarjuk s midőn a megindult választási mozgalom már első hullámosa- pásainál oly k 1 rj elenetek e t tüntet fel, melyeket a megyei autonómia, sőt a közerkölcsi ség minden barátja elszomorodva I a jövő felett kétségbeesve szemlélhet csak! Felhívjuk azért megyénk összes köreit, befolyásos egyéneinket, sőt megyénk minden közpolgárát, iparkodjanak a közerkölcsiség rovására netán felszínre merülő üzelmeket nyilvánosságra hozni, mert ez az egyetlen fegyver ellene; mi mint a megyei sajtó kezelői minden kitelhető módon támogatni fogjuk a törekvést, melynek jelszavát a közerkölcsiség fent artás a, a mocsok tálán jellemés képzettség győzelemre juttatása képezendi! A ponyvairodalom ügyében. i. A magyar ponyvairodalom ügye napjainkban ismét felszínre hozatik és ez igen helyesen van igy; mert ennek czélszerü kezelése igen nagy horderejű népünk nevelésére § ismerete bővítésére ; mi valódi életkérdés a magyar nemzetre nézve. Legközelebb a „Tolnamegyei Közlöny“ és „Pécsi figyelő“ hozott figyelemre méltó czikkeket; az fölvett tárgyát befejezettnek nyilvánítja ugyan, de óhajtását fejezi ki, hogy a ponyvairodalom ügyéhez mások is. szóljanak; ez folytatni szándékozik elmélkedését és ígéri, hogy nézeteit bővebben kifejti. Kívánatos, hogy e téren ne csak szóval mozgósítsunk, hanem a küzdelmet és harczot tettleg is megkezdjük és pedig oly mérvben, melynek ellenállni ne is lehessen! Hogy a vidéken indul meg e valóban nagy horderejű törekvés, az onnan van, mert itt érezzük leginkább a ponyvairodalom emelésének szükségességét. Ugyanis, kinek a köznéppel van dolga, naponként érintkezik vele, az tudja, érti s mélyen fájlalja a nép szellemi állapotát, elhagyatottságát, mondhatnék sülyedését, és érzi, hogy ezen begyökerezett bajt egyesek orvosolni képtelenek és csakis vállvetve, országszerte elteijedö erély- és lelkesedéssel lehetséges annak orvoslása. S épen azért kell, hogy többen szóljanak ez ügyhöz és serkentsék honfitársaikat ne csak a kezdeményezésre, hisz ez már sokszor és sokféle módozatban megkiséreltetett, de leginkább a kitartásra; mert csak igy leszünk képesek a megpendített eszme valósítására. Megvalósíthatjuk pedig ez eszmét, ha mi magunk, kik ez ügy védelmére kelünk, állunk az alakítandó társulat élére s legelőbb is czélszerü alapszabályokat dolgozunk ki, miknek alapján megkezdhetnök működésűnket azonnal a megalakulás után, de mindenelött szükséges, hogy a czikkek írói érintkezzenek és kellő megállapodásra jussanak. Az ily személyes érintkezés és kölcsönös ismerkedés mulhatlanul szükséges. Ezzel azt akarom mondani, hogy nekünk, kik ezen eszme apostolai óhajtunk lenni: szellemi tehetségeinket az ügynek szentelni csüggedetlen kitartással buzgólkodunk és a lehetőségig anyagilag is szívesen meghozzuk a kellő áldozatot, mielőbb találkoznunk kell és körünkbe hasongondolkozásu s törekvésű honfiakat gyűjteni, hogy eszmecsere által mielőbb megállapodásra juthassunk. A találkozási központ Pécs vagy Szegzárd lehetne, hol a sajtó is rendelkezésünkre áll és a mint hinni akarom, az ott megjelenő lapok további meleg közreműködésüket is fölajánlandják és szívesen járulandnak az eszme megtestesítéséhez. (Mi részünkről a legnagyobb készséggel megígérjük. A „Tólnmegyei közlöny“ szerk.) Hogy mily mérvet öltsön e kezdeményezés, azt a körülmények és a csatlakozás fogja meghatározni, ez igen természetes — de hogy tenni kell, az mulaszthatlan kötelesség. Szilárd meggyőződésem, hogy az idején, a 1 ka lm as időben elvetett mag megtermi kívánt gyümölcsét. ' Ezek után engedtessék meg nekem, hogy elmondhassam: mi történt már jóval ezelőtt a nép-és ponyvairodalom érdekében és mily igen óhajtatott ez eszme fölkarolása; mi ismét csak azt igazolja, hogy múlhatatlanul szükséges. Megjegyzem, hogy midőn a múlt dolgokat hozom föl és különösem egyes társulat viselt ügyeit érintem, korántsem vallásfelekezeti érdekből teszem, hanem igenis azért, hogy az ügymenetet a teendőkre s nem teendőkre föltüntessem és igy tapasztalati tényt hozván föl, magunkat annál könnyebben tájékozhassuk. Meg kell jegyeznem azt is, hogy midőn a nép- és ponyvairodalom emelését czélozzuk, minden f e 1 e- kezetességet kizárunk, de nem a valláserkölcsi érzületet is; ezt ápolni, emelni, fokozni egyik fötörekvésünk leend — és ez a nevelést, a szivképzéstilleti; az ismeretek terjesztése, vagyis az ész kiművelése a másik, az elsőhöz hasonló jelentőségű czél lesz törekvésünk tárgya, hogy midőn jólelkü, becsületes honpolgárt kívánunk e hazának adni, értelmes, józan gondolkozásu és munkás férfiút szemlélhessünk benne, ki mind szellemi, mind anyagi előnyeit fölfogni s érvényesíteni képes. „A ponyvairodalom fent és alatt“ czimü czikkek derék Írója értekezésének végén ezeket mondja: „De nem bocsátkozom a további értekezésbe. Pedig volna még sok elmondani való. Szeretném egyre-másra figyelmeztetni a „Szent István társulatot“ a „Hunyadi Mátyás“-féle intézetve- zérférfiait, a „Protestáns árvaházi képes naptár“ szerkesztőségét stb. sth. Azonban ez alkalommal leteszem a tollat; várván, hogy e czikksorozat, — melyet szivemnek őszinte sugallatát követve bocsátottam közre — vájjon kelt-e egy árva visz hangot, mely bővebb eszmecserére alkalmat adjon !“ A „Szent István társulatiról szólunk. Ennek alakulása reánk nézve érdekes és tanulságos lehet; miután ez is a nép- s ponyvairodalom ügyét karolta fel és első megalakulásakor mint „jó és olcsó könyvkiadó társulat“ ezen czélra törekedett; mert kiadványai többnyire olyanok voltak, melyek a nép fölfogásához mérve, általa haszonnal olvastattak. Idejégyzem a következőket állításom igazolásául: „A társulat czélja. Czélja tehát e társulatnak: jó és olcsó könyvek kiadásával és terjesztésével fejtegetni a kér. kath. religio hit- és erkölcstanait, annak boldogító s föntartó elveit megismertetni, az ellenirányú iratok benyomása ellen védeni s általábau egyéb tudományos, közhasznú s népszerű könyveket is akép szerkeszteni, hogy kath. szent hitvallásunk áldásos szelleme hassa át azokat s terjesztésűk által a vallásos meggyőződés, mely minden er- kölcsiségnek és anyagi fejlődésnek legtisztább és kiapad- hatlan forrása, mindinkább erősödjék és szilárduljon; még pedig a) a köznépben, b) iskolában, c) a műveltebb osztályok közt: minélfogva tehát működését is e hármas irányban kifejteni s ez utón a magyar szent korona ernyö- zete alatt élő minden kér. katholikusokra kiván hatni.“ Mint vallási társulat a vallás ügyét karolja fel ugyan leginkább, de mégis főfigyelmet fordít a köznépre s iskolára, hogy ez művelődjék, képeztessék és megóvassék a káros befolyástól és bátran feltehetjük, hogy szándéka épen nem lehetett holmi férczmüvekkel az irodalom, különösen a nép- és ponyvairodalom terén megjelenni. Azonban később más befolyás alatt a társulati ala szabályok, ha nem változtak is meg lényegben, azok g|| lódosittattak, hogy csak egyszerűen emlittetik már meg; eh „Épül’e tes és hasznos könyveknek, képekn és folyóiratoknak kiadása és terjesztése végett az egy házi s világi katholikusokból „jó és olcsó könyvkiadót^ sulat“ elnevezéssel és a bold, szűz oltalma alatt egyesülj alakult, mely a magas kormány bekövetkezett helybenha gyásával magát „Szent István Társulatinak | szűz és sz. István első apostoli király oltalma alatt czimezi # Ezen alapszabályokban, melyek 1857-ben hagyatta helyben, egy szó sem fordul elő a köznépről, megelé. gedvén a fölhozott „épületes és hasznos könyveknek“ kiadása és terjesztésével; ámde a társulat magatartása s el járása ellen a sajtóban több hang elmélkedett és óhajtotta, követelte vissza az elhanyagolt népirodalmat. így az 1864. évi „Kath. Néplap“ 49. számában ily czim alatt: „a kath. ifjúság valláserkölcsi neveltetéséhez“ Györffy Iván egy czikket közöl, melyben élénk színekkel festi az általánosan elterjedő valláserkölcsi romlottságot. „Eyek óta,, mondja, foglalkozik elmém és lelkem e szomoritó eszmével és bármennyire óhajtanám is derültebb és enyhébb szempontból tekinteni; de a közelebbi idők alatt a két magyar hazának különböző tájain személyesen észlelt fájdalmas tapasztalataim csak újabb gyarapítására szolgál- tak azon szomorú meggyőződésemnek, miszerint mindaz a mi eddigelé népünk erkölcsi bajáról, egyéni s társadalmi hibáiról és bűneiről csaknem naponként elmondva és leírva fölmerül, nemcsak hogy nem túlzás, de sőt messze mögötte áll az ijesztő valóságnak, elannyira, hogy a társodalom minden rétegének beléletét, mélyebben vizsgálónak szemeit a bánat és fájdalom keserű könyei öntik el.“ Azonban az ekkép gyűjtött keserű tapasztalatai közt szivbeli öröm és vigasztaló remény tölti a jóknak kebelét, mert oly jelenségeknek sem vagyunk hijával, melyek a romlottságot ellensúlyozni törekednek, különösen a valláserkölcsös szellemű és nemesebb népies irodalom fölkarolásának, művelésének és terjesztésének eszméje s ennek meghonosítása által, helyesen alkalmazván: „elvesz az én népem, mert tudomány nélkül való!“ Ez ügyben a Szent István Társulat érdemeit igy jelzi: „és e tekintetben e téren, e valóban idején lévő kezdeményezés eszméjének fölkarolásáért örömmel üdvözöljük első helyen a derék Szent István Társulatot, mely átlátva a lapok hasábjain is ez érdemben gyakran hangoztatott fölszol- lalások korszerűségét s áthatva a kórban sinlö kor kiáltó szükségének érzetétől, a már keletkezése idején létrehozójának nemes lelke előtt lebegett szent czélhoz visszaközeledni jónak látta, midőn fölfogva a való értelemban vett nép millióinak lelki szükségeit s czélul tűzve annak szellemi művelődése, nemesbülése s jobblétének elösegélését: az üdvös irányú s haszonnal mulattató népies és ponyvairodalom fölkarolásának és meghonosításának jelszavát irta messzelengö zászlajának egyik oldalára.“ Elismerőleg és dicsérettel emlékezik ezután az Egri n é p k ö n y v-ről, melynek nemcsak tartalomgazdagságát, hanem olcsóságát is kiemeli. Nemkülönben elismeréssel említi föl a „Magyar alföldi képes könyv tár“-t és a „Katho- likus ember könyve“ czimü munkát. Mindezek kelendőségnek örvendnek és a magyar nép közt a valláserkölcsösség áldásait terjesztik. Azonban mindez nem elég és óhajtását fejezi ki: vajha hasonló vállalatok és intézmények keletkeznének hazánk minden részében; ezek az összes magyar népet a kitűzött czél felé biztosan vezérelnék! E pillanatban egy dudvával megrakott hosszú kocsi érkezett a helyszínére és csakhamar a lehányt dudvából különböző csóvák és tekercsek lőnek készen, füstteli megfojtása végett a szerencsétlen szenvedőknek. A földön elterülő és fölszálló füst süríi felhője, mint romboló és fojtó láva, úgy folyt be a barlang száján a boldogtalan menek- vökre. A gyilkosok egymás között egyetértve, a kiszabadulni kívánót keresztüldöfve, visszataszították. A szerencsétlenek nyögése rettenetes volt, még maguk a vadak is reszketve közelitének a hamvadozó csóva meggyújtásához, hogy az annál inkább okádja a füstöt és midőn ez szerte szélyel és fölfelé tolongott volna, a gonoszok, mint kőszikla, érzéketlen szívvel folytatták istentelen működésüket, melyet a pokol fenekén maguk gondoltak ki, hogy úgy koholt gonosz és rémitö czéljukat elérhessék Haly basa örömére, ki türelmetlenül sétálva várpalotájában, várta minden pillanatban az első hírmondó megérkezését! És midőn már minden dudva elégett volna, melynek füstjétől a szerencsétlenek rakásra hullottak, úgy hogy ki erről fogalmat akar magának szerezni, egy iszonyú nagyságú emberekből álló hangya-bojt képzeljen magának élettelenül és a hóhérok és ezek inasaihoz hasonló mezítelen mellű és karú számos embert mindenféle öldöklő eszközökkel felfegyverkezve, körül álíaní a nagyszerű sirhalmot! Ezen borzasztó szerencsétlenségnek hire, sebesen, mint villámrepülése elteijedt, nemcsak a vármegyében, hanem az egész hazában, mely ez időben úgyis vérzett a mások által felizgatott dulások és rablásoktól. Mindenfelé halálos és en- gesztelhetlen boszut esküditek a szegzárdi basa és törökök ellen azon részeken, hol a magyaroké volt a hatalom. Különösen pedig a szabad hajdúk, kik leginkább gr. Pálffy Miklós alatt szerettek harczolni, magasra emelt öklökkel, megesküdve a szabad ég alatt, hogy ezen nagy bűnt sokszoros büntetéssel fogják Visszaadni, szentül fogadván, hogy ők a megharagitott Istennek a megfojtott szerencsétlenek hamvai felett fognak lenni irtózatos korbácsai! VI. Mig ezek Szegzárd s vidékén igy történtek volna, addig az ország felső részéiben Győr várának visszavétele emlékéül mindenfelé örömünnepet szenteltek. De nemcsak az országban, hanem Bécsben, Prágában, Romában, Velen - czében, sőt az egész német birodalomban az örömhírre hozsánna kiáltás hallatszott. Éllenben a törökök annyira sajnálták Győr elvesztését és oly leveretve lettek, hogy a budai pasa azon első postát, ki neki a vár elvesztése hírét megvitte, felakasztatta; maga pedig és a többi törökök, hogy fájdalmukat kisirhassák, oly mély bánatba borultak, hogy három napon keresztül böjtöltek. Pálffy gróf és herczeg Schwarczenberg valának a vár visszafoglalói. Pálffy midőn a fehérvári kaput erős kőfallá változtatta volna át, egy kerek követ talált ezen felülírással : ez a vár olyan kulcsa a törököknek, melylyel a keresz- tyénség minden helyeit fel lehet nyitni. A vizi kapu fölibe ezen felirattal feltüzött kakast: akkor fogják a keresztyének ezen kemény várt bevenni, mikor ezen kakas meg fog szól- lalni“ meghazudtolták Pálffy szabad csapatai; mert az csakugyan megszólalt, lelövetvén az ö rettentésükre, még pedig úgy, hogy ha csörömpölése leesés közben fel nem ébreszté vala az őrizetet mély alvásából, mind egy szálig foglyul estek volna a törökök. Pálffy Komárom várának parancsnoka, Tata melletti táborában hallotta meg a szegzárdi nagy szerencsétlenséget, ki ezt azonnal közié alvezér társai Eszterházi és ifjú gróf Battyáni urakkal. Már ez mégis sok —- mondá Pálffy feléjük fordulva — nekünk ezt meg kell boszulni, mert különben szégyenleni fogom, hogy magyar vagyok. Azok és egész tábora „igent“ mondának. E czélból egész táborával felkerekedvén, megindult ez a pagy hős, megboszulni a törököket Szegzárdon. Utjá- ban egy csapat huszár és hajdúkkal találkozva, egész a török határszélig 4 mértföldre Budához ment. A huszárokat es szabad hajdúkat Eszterházi és Battyáni vezették az ö parancsnoksága alatt. így egymás lelkesítése közt 5 erősen megrakott török határszéli erősséget, melyek Pálffynak utjá ban állottak, diadalmasan meghódítva, részint visszafoglaltak, részint pedig leromboltak, hogy igy hátulról ne alkalmatlankodjanak neki. A török határszélt ez időben Buda körül képezték, Vál, Ercsi, Zsámbég, Handzsabég— ma Érd, — Adony. Vált rohammal vették be, hol több mint 500 ember, 200 közkatona, ezek közt Sábán Agha, 2 kapitány, 1 várnagy, 1 fő- és alpap, 1 török adószedő, részint fegyver élire hányattak, részint tűz által emésztettek meg. 60 főbb rangú török, egy még mostan is látható magas toronyba menekült, hol midőn őket a torony meggyuladván, a lángok csap- dosni kezdették volna, hanyatt homlok ugráltak abból le, mely borzasztó látvány oly rémületet okozott a törökökben, hogy a Fehérváron felyül a „Csókát“ bíró törökök is szökve futottak el, kik amint szerteszét bujdostak volna, a rájuk vadászó hajdúktól — fészkeik leégettetvén —■ felkon- czoltatának. (Vége következik.)
