Tolnamegyei Közlöny, 1877 (5. évfolyam, 1-53. szám)

1877-09-16 / 38. szám

dási mozgalmat, mely a közélet élénksége által nyilvánul oly államokban, hol a polgárok féltékenyek és tevékenyek jogaik gyakorlása körül.

Es a mívelt állampolgárság többségét épen a dilletánsak és laicusok képezik; reájuk van utalva az önkormányzat, midőn maga a tisztikar számban és munkaerőben képtelen a kormányzat túlcsigázott kívánalmainak megfelelni; a törvényekből kifolyó és a kormányzat minden ágában előforduló bizottságok, kiküldetések nem-e a laicusok osztályából kerülnek ki ? Általában gondolható államigazgatás korunk színvonalán, mely állitni bírna annyi sok embert a fentartásukra kellő segédeszközökkel együtt, hogy a független osztálybeliek támogatása nélkülöz- hetővé válnék ?

A közigazgatási szaktudomány egyik főtekintélyének nézete szerint, modern állam mai napság már nem is létezhet önkormányzat nélkül és ott, hol annak elemei hiányoznak, okvetlen meg kell teremteni; mely állítás egyúttal ama igazság felismerésére vezet: hogy valamint az állam a külvédelemnél nemzetközi létének biztosítására polgárainak túlnyomó részét igénybe veszi, úgy az államegységet fentartó bel- igazgatást kénytelen lehető széles alapra fektetni. Es valóban ezen elv kizárásával csak két eshetőség gondolható : vagy az absolut kormányforma, mely a mindenhatóság terhe alatt összeroskad, vagy administra tionalis tengődés, a helyi érdekek rendszeresítése és a központi kormány tekintélye nélkül.

Eddigelé önkormányzatunk a közigazgató-bizott- ság alkotása által megtámadva nincsen; azonban csakis oly feltétellel, ha minden egyes független tagja áthatva leend a közreműködési kötelezettség érzetéitől nem pedig néma tanúként szerepel a hivatalos tagtársak előadásánál, vitatkozás nélkül helybenhagyva az ügyrendnek már előre kidolgozott elintézését. Miért is állította volna a törvény a dilletanst és laicust a fontos helyre, ha nem tartá képesnek az ügyvezetés megbirálására és a végrehajtásban való részvételre? A ridegebb természetű igazságszolgáltatási törvénykezés nem-e sokkal mélyebben ható bizalmat tanusita a sokképzettség nélküli állampolgár tehetsége irányában az esküdtszékek szervezésekor?

Az önkormányzat elvbarátai helytelenül járnak el, midőn az állampolgárság önálló részét a köz- igazgatás bármely ágában mellőzendőnek vélik, holott épen oda kellene hatniok, megtörni a részvétlenség passiv ellentállását, mely a nélkül is elég tápanyagot merit nemzeti jellemünkből és a kor mostoha viszonyaiból.

Azért ismételjük: sem laicus, sem dilletans az állampolgár, midőn a közügyekben önkormányzati képviseletét minél tágabb értelemben gyakorolja, mert reá a törvény betűje és az alkotmány szelleme által egyenesen hivatva van.

Vidéki levél.

Kölesd, 1877. szeptember 6.

Tisztelt szerkesztő ur! Jelen alkalmatossággal Thália papjairól és papnőiről fogok emlékezni. Kicsinyekről és nagyokról ; érdemesekről és érdemtelenekről egyaránt. Úgy van uram t. szerkesztő ur! Thália papjairól és papnőiről; mert ha szinte hihetetlen, de azért mégis igaz, hogy egy idő óta többizben láttuk felépitve Thália templomának oltárát a helybeli nagy-korcs ma (vagy pardon! vendéglő) tánczter- mében, a holott is aztán hallánk és látánk rengeteg néma és nem néma vitézi játékokat, melynek magas művészettel előadott consextusai szent, borzadályos zengésbe hozták szivünk érzelmeinek elrejtett húrjait!

Es ezek az események ránk nézve meglepők valának; mert eddigelé csak krajczáros komédiákhoz, Marionett theá- terekhez volt szerencsénk. De azért még ezeket sem hagytuk látatlanul. Lefizettük a belépti díjat hűségesen: lett legyen az hatos, sódar, zsiradék, krumpli vagy csöves kukori- cza s a Patriotismus phlegmájával igy szóltunk: hadd éljen az istenadta németje! Sokkal jobb ha magából csinál bolondot, mintha másból csinálna. Aztán meg nem is épen utolsó mulatság az effélékben gyönyörködni. A szinlapot élő szóval nyomtatják. Ráveszi a „padron“ a piros kaczabajkát; a „primadonna“ felköti a félöles falábat: mellettök kutyagol csörgő sapkájával a „clown“; dobpergés, trombitaszó mellett bejárnak minden utczát; s a sarkokon megállva elzengedezik a programmot a körülöttük összecsoportosult jámbor népségnek ilyeténképen:

„Má estére nági szernyüs forstellung megsinálunk a nát kocsma. Minten féle mekleszelsz. Látszik szib Marionett Theater sog szib mekpeszélni. Látolsz ász á nagyszerű ságos óriás kijó először dánczolni utolsószor mekeszolsz makának neki. A Podron maka vagyon nati mester, mekcsinálja sog mindenféle szib. Zu leszt | nagszerüságos doljás-dancz. Kinek meklatszik: edj jerek öt greitzár; edj ember mek edj aszón húsz greitzár. Hund und Soldaten frei! .... Drum, drum, drum!

Estére kelve azután csakugyan „meglátszolsz“ mindent. Az óriás kijó „dánczol“ láb nélkül s végül mekeszolsz makának neki; a primadonna, dánczol falábokon tojások között; a Clown bükfenczet hány; a pondron cseppüt eszik, tüzet köpköd; a majom fogait csicsorgatja; a fababák agyon üte- getik egymást; tefe, mefe, krokodilos ordit, bömböl; egy pórfiut szerecsenre czirógatnak korommal; a másikat csapra ütik; a harmadiknak olyan lakatot vetnek a beszélgető instrumentumára, hogy még- az orra is ferdére konyul bele ; van zaj, lárma, nevetés, tombolás, — s a publikum megelégedve megy haza: mert jól mulatott.

Ilyetén élvezetekben részesülénk mi mindaddig, mig egyszer csak megjelenének közöttünk Thália papjai. Valának pedig ketten: egy ur és egy asszonyság. Hirdetének tüneményes vitézi népszínmű kivonatokat operett terczettek- kel vegyest, görögtüzzel és bengaliai világítással fölékesitve. Azonban óh fájdalom! akként járánk, mint amaz egyszeri öreg asszony, ki igy panaszkodik: „Én nem tudom hogyan van! Azt mondják mások, hogy a bor erőt ád. En meg azt tapasztalom: hogy ami kevés erőm van azt is elveszi.“ Az „egy ur és egy asszonyság“ szinténneg békáfolá; s plüre esett az egész mulatság. A vendéglős vörös borának hatása miatt az „egy ur“ azt gondolá, hogy ö az „egy asszonyság“; s az „egy asszonyság“ meg azt gondolá hogy ö „az egy ur“ és orditának ketten terczettbe olyan quartettet, a milyentől még nem viszhangozának a kölesdi nagy korcsma falai:

pedig már követválasztási sorok is történtek közöttük.

Az egészben csak azt sajnáltuk legjobban, hogy a meg lehetős számmal egybegyült földmivelők nagyon furcsa f0 galmat alkothattak maguknak a szinmüvészet mibenlétéről

Tháliának eme felkentjei eltávozván, nem sok idő mulv egy másik felkent szerencsésitett bennünket látogatásával. E ad formám: „Dunanán apóbeli vándorló zenekar“ — egymaga képviselve „a vándorló színművészetek“ Szavalt lyrát eu ^iát, énekelt opera kivonatokat, betyár nótákat, adta Stern Izsákot Jókay Mórtól, (igy volt a szinlapon) játszotta a ré szeges kefekötöt a legmeglepőbb hűséggel (megiván tizenöt perez alatt épenségesen négy liter bort ott a szemünk láttára még csak a szeme se állt keresztbe tőle) s aztán „re béna gesta“ —: megköszönve a t. nagyérdemű közönség becse* pártfogását: azon ígérettel távozott el tőlünk, hogy nemso- kára egész társulattal fog közibénk visszajönni. Vissza i* jött nem sok idő múlva, hanem társulata elháríthatatlan akadályok miatt nem követhette s igy ismét csak soló előadásait kellett élveznünk, — no a mennyire már t. i. élvez- hettük.

Nem régiben azonban egy az előbbiekhez nem is hasonlítható élvezetben részesültünk. Községünk jegyzője L G. azon eszmét pendité meg, hogy váljon nem volna-e életrevaló dolog, az itthon szünidőző fiatal múzsák közreműködésével egy műkedvelői előadást rendezni valamely jótékony czélra?

„Hozsánna néked eszme!“ — kiáltott fel erre a rom. cath. iskola buzgó és vállalkozó szellemű tanítója Feszer Mihály ur s magaköré gyüjtvén a helybeli intelligentia mindkétnemü apróbb csemetéit: csakhamar életet adott a megpendített eszmének. A nagyvendéglö tánezterme rövid idő alatt szinpaddá alakíttatott át s az életrevaló fiatalok az „Öreg vándor“ czimü gyermekdarabban mutatták be a szép számmal egybegyült intelligens közönségnek fáradozásuk eredményét. Szereplők voltak: Lágler Kata, Lágler Örzsike, Lágler Ilonka, Póhl Szidónia, Kiefaber György, Lágler László, Kiima Rezső, Kiima László. Az előadás — tekintve a kezdet nehézségeit — meglehetősen sikerült, elég ügyesek, elfogulatlanok valának a szereplők mindnyájan; azonban a legtöbb tapsot a fiú szerepet játszó kis Lágler Ilonka aratta, ki kedves játékával, — nagyitás nélkül mondva — egészen meglepte a közönséget. A tiszta jövedelem 39 frt 40 kr volt, melyből 27 forintért a rom. kát. iskola számára „néphármon o ni um“ hozatott; a fenmaradt összeg pedig a tervben levő közös iskolai gyermekkönyvtár alapjára fog fordittatni.

Hisszük és reméljük, hogy kis műkedvelőink a jövő szünidőben nemcsak egyszer, de többször is készítenek számunkra hasonló meglepetést. így majd talán — mivel a példa vonz — a nagyobbacskák is lendítenek valamit e téren; mert hisz nem kell oda egyéb mint egy kis buzgó- ság, meg egy kis akarat.

Szeretnék még egyebekről is írni, de úgy látom, hogy a térből egészen kifogytam. Tehát másról, majd máskor.

(Csak azután az a máskor ne legyen megint —-------tiz

hó

nap! A szerk.) Addig*is magamat becses kegyeibe reco- mendalva, maradtam a t. szerkesztő urnák alázatos szolgája

Rliiulnniantus.

Különfélék.

— Tamásiból kapjuk a következő tudósítást. Azon igazságtalan háborúnak túlkapásai s kegyetlen mészárlásai, mely most keleten foly s mely inkább egy vandal nép rabló hadjáratának tekintendő s a melytől a felszabadittatni ezélzott

zése alázat, dacz és erély vegyes kinyomatait árulja el. Ar- czának sajátos, szabálytalan vonásaiból azonnal észre leliet venni, hogy boszu, álnokság s jellemtelenség jelei azok a megmagyarázhatatlan pillantások és mozdulatok, melyek mintegy visszatetszővé teszik a különben is bortól felhevült arczu felköszöntőt.

Lelkes szavakat színlelve élteti az ifjú királyt, a nemzet drága reményét és erős oszlopát; a rettenthetetlen bá- torságu vitézeket, kik véröket és éltöket készek ontani dicső királyukért.

Majd heves kifakadással s gyűlölettel emlékszik meg Géjza és László magyar herczegekröl, kik „méltatlanok azon nemesszivü kegyre, melylyel őket a szelíd lelkű király elhalmozza. A koronáért fondorkodnak s már annyira mentek vakmeröségökben, hogy minden jó hazafi elborzad attól a gondolattól, hogy a külföld szemeben már Géjza a király, ót tisztelik meg követekkel es koronával. „Mennyire feljaj- dult minden honfi kebel, midőn Nándorfehérvárnál a hon dicső királyát mellőzte az általa levert daczos ellenség a herczegek ármánya miatt s a nagyravágyó Géjza elfogadta a neki nyújtott koronát. Nem fényes bizonysága-e ez, hogy titkon a trónt bitorolja s kedves királyunk ellen tör minden lépésekor. Valamint egy hüvelyben két éles kard meg nem fér: úgy egy országban két király nem uralkodhatik, hanem az, a kit a nemzet törvényes királyának fölkent s kit bizalommal és szeretettel környez minden hű alattvaló.“

Vidának e sötét szenvedély és vak gyűlölettel mondott szavaira lázas izgatottság támadt a teremben. A fiatal daliak lelkesen éltették a királyt, hogy hősi elszántság s önfeláldozássá! keszek megvédeni a nemzet felkent királyát, Salamont.

(Folytatjuk.)

sére. A bájos hölgy láttára a király szemeiben szenvedélyes örömtüz lobogott, arcza feltűnően vidor szint mutatott s gyorsan leszállván lováról a gyönyörű Szalome mellé szegődve sietett fel a királyi lakba.

A kiváncsi tömeg zajos örömnyilatkozatai lassankint lecsöndesültek, a díszes kiséret és vitéz magyar leventék s idegenek a királyi palotába vonultak, hol szívélyes fogadtatásban és kellemes meglepetésben részesültek.

H.

A királyi palota körül megszűnt már az ünnepi zaj, pihenni hajták le fejeiket a város lakói, nyugalomba merült már minden, csak egy-egy nyugtalan paripa nyihogása zavarja meg a néma csendet. Az égbolt azurára az éj sötét leple borult, melyről ezer meg ezer kis tüzes szem, egy-egy csillag ragyog.

A királyi lak ablakai távolról mint megannyi fénylő csillagoknak látszanak s csak közelebbről, midőn a koromsötét lepel szemünk előtt tünedezni kezd, vehetjük ki tisztábban a királyi palota körvonalait. Kellemes, andalító zene üti meg fülünket s ha a királyi lakhoz mindinkább közeledünk, habozás nélkül meggyőződünk arról, hogy a király fényes termeiben vígan vannak, mert ott szólnak a hegedűnek sírvaviditó hangjai.

Lopódzunk be a diszes terembe, hogy tovább szölies- sük elbeszélésünk fonalát.

A király valóban pazar fényűzéssel kiállitott lakomát csapott, hogy karantán földről jött vendégeit is meggyőzze a magyar király vendégszeretete és dúsgazdagsága felöl. Roppant góth ízlésű termet képzeljen a szives olvasó, melynek márvány falain merész kivitelű ékítmények, gazdag festvények, a legdrágább fegyverekből álló harczi jelvények, tarka czifrázatok vetekedve emelik a terem díszét és fényűzését. Nehéz aranynyal, ezüsttel művészien kivert selyembársony függönyök borulnak a hosszú, keskeny ablakok üregébe. A függönyök haragvörös bíbora a tündöklő csillárok fényénél sajátszerü, ünnepiesen komoly, de mégis élénkítő szint terjeszt a teremben. Pompásan terített asztal kö rül ül a fényes társaság, legfelül az ifjú király, kinek arczárói enyelgés és örömmé! telt vidor megelégedés tükröződik. Jobbján a hontalan Szalome, a kedves idegen foglal helyet, majd külföldi vendégei és magyar hívei között a nyájas udvarhölgyek, mint erdők hatalmas fái közt a szende ibolyák.

Tarka ruházatú inasok sürögnek forognak a vig kedélyű vendégek körül s vége hossza nincs a királyi ételek és italoknak, melyek a derült jó kedvet folyton fokozzák, úgy annyira, hogy a csapongó kedv már majdnem fesztelenné teszi a társalgást a' gyönyörű szép hölgyekkel, kik valóban elkábithatták a sok daliás levente fejét, jobban talán, mint a tüzes, vérizgató zene és a magyar szőlőhegyek lelkesítő nektárjai.

De váljon mi történhetik, hogy az egész vig csevegésbe merült társaság egyszerre felállt? Az ifjú király, ar- czán a lelkesülés tüzével, poharat emel első sorban is a szívesen látott hontalan Szaloméra, azután a többi elbájoló szépségre; majd Mai’chard herczeget s a többi idegen főürat élteti, aztán Vidát, Ernyeit, bátor vitézeit, a békés egyetértést.^ végre — nem vette észre a szegény elragadtatott király — hogy a hazát s népe boldogságát utolsó helyen éltette.

A társaság lelkes örömnyilvánitással fogadta a királynak fenséggel s az ifjú lelkesedés élénk tüzével mondott szavait. A hölgyek arczán a varázsoló büverő még ellenáll- hatatlanabbul ragyogott s a deli vitézek lelkesülten emelge- ték poharaikat. De ime, minden figyelmes arez Vida a király nagy befolyású tanácsosa felé fordul, kinek arczkifeje-