Tolnamegyei Közlöny, 1876 (4. évfolyam, 4-52. szám)
1876-05-22 / 21. szám
zott károkat illeti, azokat a kóvctkczdkbfn foglalhstjnk össze j a gsbo* nannemüek nevezetesen ! búza, árpa, zab, sót niég a virágzásban levő rozson sem mutatkoznak olyan jelenségek, melyekről nagymérvű ká rosodásra lehetne következtetni 5 — a kukoricza, krumpli, bab nagy* részben elfagyott s már helyenkint uj vetéssel pótoltatik ; a szol lök azon ban nevezetes kárt szenvedtek, mert nem vélünk túlozni, ha állítjuk, hogy Szegzárd és vidéke szöllöterületének harmada s minthogy leginkább a dúsan termo lapok érintettek, a termelendő bormennyiségnek fele a fagy áldozatává lett. Különösen szenvedtek a dél és nyugatnak fekvő szollok, melyeket az északkeletről jövő légáramlat nem érinthetett. Te kintve, hogy Szegzárdnak majdnem egyedüli jövödelemforrását a szöllö képezi, községünk egyike az ország leginkább sújtott helyeinek. — P| men. Dr. Komáromy Gyula ur honvéd főorvos folyó évi má jus 23-án vezette oltárhoz Pajer Póza kisasszonyt. A diszes nászkiséret a szertartás után Koszorú István ur házánál talált vendégszerető fogad tatásra s csengő poharak s vig zene fejezték be az ünnepély ti — Egy mysteriosus gyilkosság. Gyiraóthy György jómódú szeg- zárdi polgár .folyó évi május 11-én elindult hazulról s kocsiján 6 akó pálinkát akart Székesfehérvárra szállítani, nemsokára azonban utközbeni meggyilkoltatásának hire érkezett Szegzárdra. Eddig hiteles értesülés hiányjában nem reflectáltunk e hírre, most azonban a hivatalos nyomo zás eredményekép közölhetjük, hogy Gyimóthy György elindulása nap ján Szentlőrinczen hált s onnét másnap kora reggel megindult. Tanuk vannak reá, kik Simontornyán keresztül menni látták, de itt minden nyom elvész. Lovai a kocsival együtt a czeczei korcsma udvarán állottak — állítólag — 13 án reggel dideregve, midőn a korcsmáros felkelt. A korcs ma kapuja egy benyomható rekeszszel volt elzárva s igy megoldatlan talány, hogy a lovak miként jutottak az udvarra. Hogy Gyimóthi György meggyilkoltatott, az kétségtelen, mert a kocsin talált pakióczon, mely- lyel valószinüleg fejét az eső ellen oltalmazó, két erős baltavágás s vér nyomai látszanak, A vizsgálat erélyesen foly, az ered ményt annak idején közölni fogjuk. — A pécsi tanoda folyó évi 33-ik számában »tolnamegyei dol gok“ czim alatt egy czikk jelent meg, mely igen fekete szinben tünteti fel állapotainkat. Nem akarunk most az avatott tollal irt czikk minden részleteire kiterjeszkedni, csupán néhány pontra nézve van megjegyzé sünk. Az egyik: váljon miként képzeli magának a t. czikkiró a tolna-ba ranyai tanfelügyelőt a tolnai és baranyai közigazgatási bizott ságok tagjának? Pedig az a törvény rendelete, hogy a tanfelügyelő a bizottság tagja legyen. Nincs okunk kételkedni a t. czikkiró jó értesü lésében, de már maga ezen ténykörülmény a mi értesülésünk helyessége mellett harczol. A másik pontra nézve szabadjon azon kijelentést ten nünk, hogy nekünk Baranyával van már közös tanfelügyelőnk, van kö zös ügyvédi kamaránk, van közös közjegyzői kamaránk; azt hisszük, ez elég a közösből. Végre megjegyezzük, hogy tökéletesen hisszük Bara- nyamegyének felettünk a haladás terén kivitott előnyeit, nem is ezen okból emeltünk óvást az egyesítés ellen, hanem azon könynyen érthető természetes okból, hogy mindenki szeret a maga gazdája lenni. — Hirdetmény. A nagyméltóságu magy. kir. földinivelési, ipar és kereskedelmi ministerium folyó évi april hó 12-én 7240 sz. alatt kelt rendeletével következőket méltóztatott tudatni: „A kamara folyó hó 1 én 646. szám alatt kelt felterjesztésével azon kérdést vetette föl: váljon a közjegyző által hitelesített könyvek birnak-e nagyobb bizonyító erővel mint azok, melyek kereskedelmi törvény 25. §-a értelmében egyszerűen bekötve, laponkint folyó számmal ellátva és átfüz/e vannak? Tekintve, hogy a kereskedelmi törvény 31 -ik §-ának utolsó bekezdése szerint a kereskedelmi könyvek bizonyító erejének meghatározása kizárólag a bí róság szabad és korlátlan méltányolására van bizva és hogy a felvetett kérdés kormányrendelet utjáni megoldása által épen az említett szabad méltánylási jog csorbitatnék, végre hogy ha a közjegyzői hitelesítés szük ségesnek kimondatnék, ez csak az összes kereskedelmi világ nagyobb anyagi terheltetésével járhatna, a kért magyarázatba nem bocsátkozha tom.“ —■ Mi az érdekelt körökbeni tudomásvételül ezennel közzététetik. Sopron, 1876. május hó 12-én. A kereskedelmi és iparkamara. — Interpellatió. Szegzárd nagyközség birájához. 1. Van e tudo mása a város bírójának arról, hogy a Kis-sár — Csörgető és Bátafoki hidak korlátlanok? — 2. Ha van, szándékozik-e ezen korlátlanságot, korlátoltsággá átváltoztatni. Egy városi polgár. (Ezen interpellatió kap csán megemlítjük, hogy folyó évi május 13-án a Báta hiújáról Parti József pusztai bérlő ur kocsija lefordult s egyik lova azonnal szörnyet döglött. A szerk.) — Meghívó. Folyó 1876. évi junis hó 5-én a tolnai szegény isko lás gyermekek javára, a tolnai „Fehértóihoz czímzett szálloda nagyter mében rendezendő s tánczvigalommal egybekötött hangversenyre. Mtiso- rózat: 1. „Nagy zongora verseny“ Veber Mária Károly tói, előadja: Shrö- der Keresztély ur, a bécsi conservatorium okleveles,tanítványa. 2. „Vieux- temps“ hegedűn, előadja: Kratzl Károly ur, a bécsi cs. kir. udvari dal- müszinház zenekarának közreműködő tagja. 3. „Nyitány“ Hunyady László operához: Erkélytől, négy kézre előadják: Geisz Clotildui hölgy és Schrö der Keresztély ur. 4. „Bűvös vadász“ Ábránd, Schmidt Sydneytől, elő adja: Schröder Keresztély ur. 5.1 „Beriot és Osborne“ kettős, „Teli Vil- mosu dalműből, hegedűn és zongorán előadják: Kratzl Károly és Schrö der Keresztély urak. 6. „Rákóczy induló“ Liszt Ferencz átirata után elő adja: Schröder Keresztély ur. Helyárak: Körszék 1 frt 40 kr. Zártszék 1 frt 20 kr. Földszint 1 frt. Gyermekjegy 50 kr. Kezdete 8 órakor. Fe- lülfízetések köszönettel fogadtatnak. Jegyek előre válthatók: Maixner Antal és Schvartz Móricz kereskedő uraknál. — Hirdetmény. A csász. és kir. osztrák-magyar párisi íoconsulatus legutolsó jelentésében azon kereskedelmi növényeket nevezi meg, melyek Francziaországban nagyobb és biztos kelendőségre számíthatnak, egy szersmind azok termelését és kivitelét ajánlván. Ezen növények: sárga bodzafavirágok, veres pipacsvirág, a szegfüvirág, a farkkóró vagy gyapár (Wollkraut,) a lókörraü szattyu (Huflattich,) arnika, a mályvafelék, kü lönösen a közönséges vagy erdei s a fekete (arborea) mályva virágai; é mályvafélyék gyökerei; — a közönséges vagy erdei mályva, a be- lendék (bolonditó csalmatok, Ilyosciamus,) a nadragula (Belladonna,) a gyilkos csomorika (Cicuta,) a fodormenta (Pfeffermünze,) a zsálya, az ökörszem (chrysauthemum) levelei; — az taracél (anchusa.) Ezen fe lül még nyereséges kivitelre számíthatnak: viasz és méz, paszuly és len cse, körisbogarak, aszaltszilva, borkő, végre ezinnober (Vermilion mar que Empire.) Mind e czikkekre nézve eladási közvetitőkül a fökonzul a következő urakat ajánlja: E. Gillet rue Rasiers 3. tér és T. Bettelheim 42. rue die chateau d’ ean, J. Normandin 57. quai Valmy, mindannyian Párisban. Ezen urak minden e czikkek eladása körül hozzájuk intézendő kérdésre felvilágosítással készségesen szolgálnak. Sopron, 1876. május 12-én. A kereskedelmi és iparkamara. — Tűzoltói zsebkttnyv. A rózsahegyi tűzoltó-egylet 1877-ik évre zsebkönyvet ad ki, melyre az előfizetési felhívás a következőleg hangzik : Felhívás Magyar- és Erdélyország összes tűzoltó-egyleteihez, városi és községi elöljáróihoz. Azon tevékenység, mely az önkénytes tűzoltó-egy letek szervezése körül szeretett hazánk majdnem összes megyéiben je lenleg már mindinkább általánossá kezd válni, határozott és örvendetes bizonyítékául tekinthető annak, hogy az ilynemű intézmények nagy hasz nát úgy a városok és községek polgárai, mint az illető hatóságok két ségen kívül helyezik. Ezen tény a jó ügy érdekében nagy jelentőségű ; mert — véleményünk szerint — biztos kezességet nyújt arra nézve, hogy ezen mozgalomnak hatalmasabb és bensőbb tartósságot kö.csönözhetünk: már pedig ezen tartósságot biztosítani első és föltétien szükségesség; — azért az ügy iránt buzgóikodók, s az elöljárók, mint az el.-ö sorban hi vatottak, különös kötelességének kell hogy tekintsék ez irányban a szük séges megértést terjeszteni, hogy igy minmagunk által juthassunk biztos alapokra. Hogy ezen megértés mind szélesb körben terjesztessék s a tett tapasztalatok a még eddig kevésbé gyakorlott vagy csak létesülendő tűzoltó-egyleteknek is hasznos tudomására jussanak, bátorkodnak alol- irottak, —- egyszesmind a magyar tankönyv érezhető hiányát pótlandók, — egy időszerű és magyar nyelven szerkesztett munkával fellépni, mely nek czime: „Tűzoltók zsebkönyve.“ Ezen zsebkönyv, melyet minden egyes tűzoltónak elkerülhetlenül birnia kellene, megjelenik a jövő 1877. évi január 1-én; kimeritöen tárgyalja a tűzoltó-egyletek alapos szervezését s azok szabványait; >közol tüzrendőri szabályokat és szolgálati szabály zatot; előadja a gyakorlatok rendszabályait s az egészségügyi-szolgálat utasításait; szolgál egyes szakba vágó észrevételekkel s a gyakorlati szolgálatra vonatkozó táblázattal, végre hozza a magyar önkénytes tűz oltó-egyletek kimerítő statistikáját rövid naptári melléklettel. Erősen meg vagyunk gzözödve, hogy ezen zsebkönyv kiadása által nemcsak a köz ügynek teszünk jó szolgálatot, hanem egyszersmind a hazai önkénytes tűzoltó-egyletek mindig érezhetőbbé váló szükségletein is segítve lesz. A t. ez. tűzoltó-egyletek szives közleményeit, melyek munkánk teljességét és tökéletességét cz'lozzák, kérjük és legnagyobb köszönettel fogadjuk. A mi az említett statistikát illeti, hazafiul tisztelettel és bizalommal bá torkodunk felhívni és kérni hazánk összes ez irányú egyleteinek főpa rancsnokait, hogy a túloldalon levő rovatokat betölteni, ez első laptól el választani és a rózsahegyi önkéntes tűzoltó egylet parancsnokságához leg később junius hó 20-ikáig beküldeni ne terheltessenek. Tüzetesebb meg értés okáért a Rózsahegyre vonatkozó betöltéseket előre bevezettük, me lyekre azután folytatólagosan az illető egylet betöltései követkéznek. A zsekkönyv mintegy 200 lapnyi terjedelemmel, díszesen bekötve a fönebb említett időben jelenik meg. Előfizetési ára példányonkint 1 frt 50 kr.; 10 példány megrendelésénél egy tisztelet-példánynyal szolgálunk. A meg rendeléseket folyó évi julius hó végéig az alolirt parancsnoksághoz kér jük intéztetni. A megrendelt könyvek postai utánvét mellett fognak szét küldetni. Tisztelettel kérjük az egyletek t. ez. parancsnokait, hogy a sta- tistikai adatok szives átküldésénél egyidejűleg az előfizetők számát is jelezni szíveskedjenek. (Megjegyezzük, hogy a kik a zsebkönyvet bírni óhajtanák, ebbeli szándokunkat a helybeli tűzoltóság parancsnokságánál bejelenteni szíveskedjenek.) Szerkesztői üzenet. — Drenovics Pál urnák. Simontornyán. Mit csináljunk a 10 írttal ? Felelős szerkesztő: Boda Vilmos,