Tolnamegyei Közlöny, 1876 (4. évfolyam, 4-52. szám)
1876-11-27 / 48. szám
Cseffalvay Ferenc z, Cseh László. Fö Sz. Bir. Dem kor its Elek, Döry Ádám, Döry Vincze, Hajós Sámuel, Hiemer Já nos, Jeszenszky György, Kapuváry Sámuel, Kégly Ignácz. Magyari Péter, Naszvady Károly, Perczel Lajos, Stanko- vánszky András, Takáts Antal, Takáts Zsigmond, Tamásy Mihály. Sz. Iván havának 6. napján útnak indulván ez a nemes ör álló se reg, azon megyének érdemes fö Birája Szent Kátolnai Cseh László által Beleskei (most Bölcske) lakó helyében gazdagon megvendégel- tetett, kinek vitézi magyar köntösbe fel öltözött kilentz esztendős tanuló nevendék fiatskája édes attya udvarának kapuja előtt (most Nagy Lajos ur birtoka) lóháton sorban állott nemes ör álló sereget ekként fogadta s köszöntötte meg: „Tekintetes Nemes Vitózlö Uiaság Ally meg kérlek, s mond meg, minémü buzgóság Hová, és mi okon vezérel tégedet? Minémü nagy dolog háttá meg szivedet? Fö vitézi módon látlak fel készülve Tiszteletre készült köntösbe öltözve. Zászló alatt indult fegyveres menéstek Mit jelent, óh kérlek ! illy nagy szivességtek. Nem kérdem már többet, mert valóban tudom Sziveteknek tzélját bizony által látom. Nem de bizony mentek fö Buda Várába, A Szent Koronának örálló Házába, Hogy Koronánk többé ne legyen prédába Hanem Szent Istvánnak maradjon markába. De még mentek, tudom, más dolog végett is, Hogy közel lássátok Ország Gyűlését is, Melyben most valóban Hazánk boldogsága Vagy fog állapodni boldogtalansága. No tehát, tsak bátran folytassad útadat Isten vezérelje fel tett szándékodat. Jó fegyver a Törvény, mely van a kezedb en. Forr ennek oltalma tudom a szivedben; Mert ugyan is tsak ez a mi boldogságunk Törvényeink nélkül nintsen maradásunk! Legyetek fejenként kemény Scipióink Tanátsos Cátóink, nyelves Ciceróink, Hogy mindenek felett a belső tsendesség Maradjon hazánkban a szép egyenesség, A vallás, avagy más sorsbeli változás Vagy valamely bosszu-álló határozás Szivünket egymástól ne idegenittse, Sem periig elménket balra ne térittse: Hanem nemzetünket egyaránt szeressük, Kliejfl Mindnyájunknak javát a szerént keressük. A szegény köz nép is legyen ebben részes, Mert az ö sorsa is vólt valóban terhes; Méltó hát, hogy ö is meg vigasztaltasson Sok kárvallásiból hogy ki vonattasson. Tedd hát a parasztot, Grófot, Nemest, Papot Mindnyáját jó lábra, úgy várhattz vig napot. Most pedig járulj bé Atyám udvarába, Egy szives barátod, s tagod hajlékába Közli szivességét, szóllit ebédjére, Mellyért is öröm fog szállani szivére. Jónás szakáts készen van már az ebéddel Mint Szombat engedi, ollyan készülettel,' Tok, söreg, kétségé sülve főve leszen, Bélés palatsinta elégséget te&zen. Vendégink is vannak Pap s Prédikátorok Urak és Asszonyok, s énekes kántorok, Tiszteletet tesznek a nemes seregnek, Áldást boldogulást mondnak Nemzetünknek.“ ' Eddig tart az, mit Decsy Sámuel tisztán Tolnamegyéröl ir. Kiegészítjük még, hogy a magyar testőrök seregében akkor a kö vetkező, megyénkben részben most is ismert nevű daliák is szolgáltak: I Enyeíer András, Bézsán Károly, Betsky László, Pertzell Károly, Hiemer I József, Posgay Leopold, Naszvady József, Petrich László. Ezen koronázás alkalmával Tolnából sarkantyus vitézekké üttettek: Kiss János, Kornis József. A királyi asztalnál szolgáló étel felhordok között egy tolnamegyei volt, Gróf Döry Gábor, kinek fiában, — ki Trencséntnegye föispán- | ja volt — a Döryek grófi ága — ha jól emlékezünk — 1821-ben sírba szállt. Nem volt szándékunk a két koronázás külső fényét és a lelkese dést leírni, a hasonlatot vagy eltérést feltüntetni. Egyet azonban nem hallgathatunk el. A nép 1790-ben örömében „Vivát“-ot kiáltott. 1867-ben pedig: „Eljen“-t. — E két szó a legörvendetesebben'kifejezi édes magyar nem zeti nyelvünknek haladását. Várdomby. Különfélék. — Meghívás. Az országos magyar kir. statistikai hivatal által a folyó évi aratás és szüret eredményéről folyó évi 3034. stat. intézvény- nyel megindított fölvétel adatai legnagyobbrészt beérkezvén s másrészt, a statistikai bizottság által felülvizsgálandó s a számvevőség hozzávoná- sával egybeállítandó megyei adatok felterjesztésére kiszabott határidő kö zeledvén, minthogy az 1874. évi^XXV. t. ez. 6. §. » a fennebb idézett intézvény rendelkezése szerint a megyei statistikai bizottság a begyült T Á R C Z A. Elidegenült szivek. — Elbeszélés angolból. — Közli Kaposi. (Folytatás.) Margitnak sem szándéka sem kedve nem volt elmenni; de Wal- | ton'Emilia — igy hivták az estélyadót —nem fogadta el lemondásukat. A tableaux akkor nagy divatban volt még és az egy ilyenre, még pedig j nagyszerűre készült. Rebekának senkit sem talált oly alkalmasnak, a int Margitot, e miatt addig ostromolta Dorancenét, mig az —| habár vona kodva is — beleegyezett. Az estélyt megelőző nap elérkezett s egész reggel Margit megfejt- I hetlen szomorúságot érzett. III. A következő hetekben elég ideje volt Dorrancenének megbánni makacsságát. Az idegenkedés, mely közte és férje közt volt, naponkin, közekedett. - Férjé nem igen adott alkalmat a kibékülésre, sőt inkább ne jével — ha találkoztak, betanult hidegségggel bánt, annak szobájában ama végzetes éj óta nem volt. Most érezte igazán Margit, mennyivel jobb lett volna férje akara tának engedni — kívánta legyen bár a társaságróli lemondást — mint igy bűnhődni saját gonosz természetéért. Gyakran már azon ponton állt, hogy férje lábaihoz borulva, zokog va kérje, ajándékozza meg öt újra szerelmével; de büszkesége ilyenkor i mintegy vaskézzel tartóztató vissza. Mélyen érzé, hogy a férjével való viszály eltávolítá öt az Istentől is. Nem imádkozott hozzá, mint azelőtt, — midőn régebben gyermekeire s férjére tekintett, bevallá annak jóságát és könyörületességét, ki ily ál dást bocsátott reá,— most a bűnét meg nem bánt szív önzésével öt vádold igazságtalansággal s visszaemlékezvén azon szomorú igazságokra, melyeket I meghalt kegyes édes anyja csepegtetett szivébe, azon szomorú gondolatra I jött, hogy ha ő szeretetlen nőnek van teremtve: az ő kötelessége nem egyéb, mint a szeretetlenséget egész megadással eltűrni. így telt nap nap után s ő mindég távolabb ment a mennytől, a föld tövisei sebezték, szivének keservei összecsaptak feje fölött, egyedül hi úsága öszlönzé öt kitartásra. Végre egy igen régi s nagyon benső barátjuktól kaptak egy és- télyre meghívást. Akármi történt, kedélye mindjobban nehezedett s midőn az óra el érkezett, melyben Emilia Ígérete szerint Walton urnák ott kelle lenni, daczára annak, hoffv a meleff kandalló mellett állt: reszketni kezdett s érezte, hogy örömest halna meg, ha fejét mégegyszer férje keblére hajthatná. Saját kocsiját rendelte elő ez estére s az a kitűzött időben elő állt . . . Walton ur nem jött . . ^ 0! mennyire megkönnyebbednék, ha nem lenne kénytelen elmenni. Még egyszer bement szobájába . . . arra a kedves helyre, hol oly sok boldog órát töltött férjével, itt szokott neki férje felolvasni kedvencz könyveiből, mig ő a pamlagra keveredve hallgatá, kétkedve a felett, ■— hogy valaha lett volna embeiú hang, mely férje hangjának gazdag vál tozatosságaival vetekedett volna. Es most egyedül kell itt lennie. Egyedül ... és oly boldogtala nul .... Bármerre fordult, a, pompás tükrökben egy halavány arczot látott bágyadt szemekkel, melyeknek tündöklő fényét a könnyek csak nem elrablák már. Mily idegennek tetszett itt most minden .... Borostyánkő színű atlasz ruha volt rajta, drága csipkézettel, drága jázminkoszoru köríté. fürtjeit, — a hímzett csipkeszegély zöld le velekkel és jazminbimbókkal feltüzködve, oly ízlésről győzhetett meg s oly nagy fényűzést mutatott . . . . s mind a mellett a szerencsétlenség volt az, mely reményvesztett szemeiből sugárzott elő. Csengetett valaki ... Az inas azt jelentette, hogy egy urat veze tett be a társalgószobába. Dorrancené Graham Eduardot találta ott . . • •
