Tolnamegyei Közlöny, 1875 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1875-08-15 / 33. szám

— A Duna-védgát-társulat választmánya folyó évi julius 19-én tartott gyűlésen kiutalványozta a borrév-kesely íisi töltéserősítés, magasí­tás és újításra előirányzott 2939 frt 5 kr költséget, minek folytán az ez irányban teljesítendő munkálat a jövő hó elején foganatba vétetik. Remélhetőleg! ennek keresztül vitele által eleje vétetik azon veszélynek, melynek folyó évi martius 14. és 15-én kitéve voltunk; mikor is a jég- vizár oly magasra emelkedett, hogy a töltés koronájából csak 8 hüvelyk- nyi állt ki a vízből, daczára, hogy a töltés magasság az 1838-iki vizár alkalmával tapasztalt vízmagasságra volt állapítva és akkori észlelet sze­rint 28 hüvelyknek kellett volna a vizszin felett maradni. _ IVyjit kérelem Szegzárd-nagyközség biráihoz. A szegzárdi ön­kéntes tornász- és tűzoltó-egylet ősanyájának figyelő-tornya és jelzökész- letének a közel jövőben leendő létesittése a fennforgó mostoha körülmé­nyeknél fogva eszközölhető nem lévén, hogy a tapasztalás által igazolt azon hátránynak, mely az által származik, hogy a tűzoltók tűzvész esetében a helyszínéről tájékozva nem lévén, gyakran kerülőn s igy pár percznyi késedelemmel jutnak a vészhelyére, eleje vétessék, azon tiszteletteljes kéréssel járulok t. biró urakhoz, hogy az illető közegeket utasittani szí­veskedjenek, miszerint azok a harang jelzést, a városrészek szerint esz­közöljék s a belvárosbani tüzet 1-, az alsó városban levőt 2-, a felső­városit 3- és az ujvárosbanit 4-szeri ütéssel adják az illetők tudtára. Boda Vilmos, tűzoltó főparancsnok. _ Véres verekedés volt folyó évi augustus 12-en a vámház köi­ny ékén. Strényer Péter helybeli lakos ugyanis egy Ritzl József nevű bonyhádi lakost kocsijával elakart kerülni, mit azonban ez nem enge­dett, miből szóváltás s verekedés fejlődött, úgy hogy Strényer Péter, Kecskés István és Klézli Ferencz Pöndör kisebb nagyobb testi sértése­ket szenvedtek. — Piacziár. Szegzárdon 1875. évi augustus hó 14-én. Gabona. Búza: egy mérő 5 frt. Kétszeres : egy mérő 4 frt. Rozs : egy mérő 3 frt 50 kr. Árpa: egy mérő 2 frt 40 kr. Zab: egy mérő 2 frt. Kuköricza : egy mérő 2 frt 50 kr. Burgonya: egy mérő 1 frt 40 kr. Liszt. Szin- ljszt: egy mázsa 12 frt. Zsemlyeliszt: egy mázsa 10 frt. Kenyérliszt: 9 frt. Derczeliszt: 8 frt. Főzelék féle. Búzadara egy iteze: 12 kr. Árpa­kása egy font: 20 kr. Borsó egy iteze : 18 kr. Lencse egy iteze: 10 kr. Bab egy iteze : 10 kr. Köleskása egy iteze: 7 kr. Ris egy font : 20 kr. Széna. Kötetlen egy mázsa : 3 frt. Kötött egy mázsa: 3 frt 20 kr. Szál­! Értesítés. i Szegzárdon a Széchnnyi-utczában 641 -ik sz. j alatti házban egy emeleti lakás bérbe adandó. | — Értekezhetni Konstanczer Ignácz háztulaj- I donosnál. 41. ma. Középszerű egy mázsa: 1 frt 67 kr. Alomszalma egy mázsa: 1 frt 1 Tűzifa. Cserfa egy öl: 16 frt. Tölgyfa egy öl: 14 frt. Puhafa egy Öl: 91 Lámpa olaj; 28 kr. Fagygyu gyertya; 34 kr. Szappan: 24 kr. Nyers-1 fagygyu: 22 kr. Hús. Marhahús egy font: 24 kr. Juhhus egy font: 20kr.| Sertéshús 1 font: 32 kr. Szalonna egy font: 50 kr. Disznózsír egy font:! 60 kr. Marhazsir egy font: 60 kr. Nyílt -tér.*)**) I Alulírott azok részére, kiket a dolog érdekelhet, ezennel közhírré I teszem, miszerint dr. Cholnoky Sándor ellen az eszközök minden nemétI eredménytelenül alkalmaztam, hogy öt lovagias elégtételre szorítsam. — I Másrészt pedig ellene a fenyítö eljárást megindítottam. Szegzárd, 1875. évi augustus 4. Gcisz László, I *) Az e rovatban! közlőitekért felelősséget nem vállal a ®*erk. | **) Múlt számunkból térszüke miatt kimaradt. A szerk I Felelős szerkesztő: Boda Vilmos. Jg£- Hirdetmény. •-/ # A szegzárdi királyi törvényszék által közhírré tétetik, miszerint szegzárdi lakos özvegy Hímmel Ferenczné és mindanyian nagykorú gyermekei közös birtokául a szegzárdi Ili. sz. telekjegyzőkönyvben felvett 125. és 8240.' belyszinelésiszám alatt felvett szőlő s ennek présházában levő szüretelő edények a törvényszéknél és járásbíróságnál betekinthető feltételek. szerint 1875-ik évi augusztus 30-án délelőtt 9 órakor a törvényszék tárgyalási helyiségében önkéntes árverés utján a legtöbbet ígérőnek eladatni fognak. Kelt a szegzárdi kir. e. f. törvényszéknek 1875. julius 29-én tartott üléséből.. Elnök ur szab. távollétében: Szereinley Lajos, kir. törvényszéki biró, hely. elnök.- 47 (1“1) Deák Ferenc*, jegyző. Értesítés. j A duna-drávai vasút bonyhádi állomásától egy negyed órai távolságra eső Bonyhád mezővárosban 1 újból épült s a Perczel vérség tulajdonát képező vendéglő, úgy az azzal összekötött italmérési jog bérbe- j vételére vonatkozó ajánlatok folyó évi September hava 1 -ső napjáig adandók be Bonyhádon alolirottnál. 3 46 (i-3.) Perccel József, j

Next

/
Oldalképek
Tartalom