Tolnamegyei Közlöny, 1875 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1875-07-07 / 27. szám

alapítványaik vannak, melyek ö’-et a gymnásium fentartá^ára kötelezik oly helyen, hol annak jótéteményét saját hitsorsosaik ily csekély arány­ban élvezik. Pedig nem igy van. Az egyházmegye gyülekezeteire, papjaira és tanítóira van kivetve évi adózásként a gyranásiura fenntartási költsége. Egy evangélikus táruló, ily formán azon felüt, a mit apja költ rá kosztra, szálásra stb, csak azért, hogy lutheránus iskolában tanulhasson, az espe- rességnek, illetőleg annak papjai-, tanítóinak közel 100 forintjába kerül. Azonban „volenti non fit injuria“. — Meg vagyon írva: „Ne nézze kiki csak a maga hasznát, hanem egyebek hasznukat is n'zze“.—Az a dicső­ség is ér valamit, hogy mi olcsóbban kijőnénk a városban, fogadóba járva étkezni, de konyhát és asztalt, nyílt házat tartunk a vendégsze­retet szép erényének gyakorlására. Arról, hogy kedves vendégeink aztán azzal viszonyozzák a barátságot, hogy konyhánk egyszerű kosztját ócsá­rolják, megszólják, arról nem tehetünk. Azonban néha még sem jönek ün sen jó vendégeink, hoznak egy kis konyhára valót. —■ Itt már nem hasonlatosságban, hanem szó szerinti értelemben szólok a tápintézetröl. E rovat alatt igen szép hosszú sora foglaltatik az adakozásoknak. Az „Értesítő“ „Tápintézet“ czimü czikkének utolsó kikezdésébe gon­dolom sajtóhiba csúszott bele. Restellem a dolgot, de érintetlenül nem hagyhatom az ilyet: „egyes szegény tanulókat a nagybizottmány............. fogja fölvenni“. — Azt mondom erre Jakob patriarchával: „Ez ö titkos tanácsukban részes ne légy én lelkem, és az ö dicsöségökkel ne egye­süljön az én dicsőségem.“ Minős. Különfélék. — Képviselő-válahzíások. A szegzárdi kerület választása folyó hó 5 én elszomorító lefolyású volt. A derék választási elnök gondossága kitünően teljesíté az előmunkálatokat. 4 elnök és 4 jegyző mellé még 6 Írnokot rendeltetett ki, s hogy a választás díszét és rendét biztosítsa, a községi és járási rendőrséget, úgy a helybeli katonaságot is sorakoztatta. Ily inposan* személyzettel nyitotta meg reggel 8 órakor elnökünk a vá­lasztást, de egvetlen egy választó sem volt jelen. 20 perez telt el, mi­korra 4—5 választó bészállinkózott és dr. Diozenty Pál az ajánlást be­nyújtotta Szluha Benedeket képviselőnek jelölvén. 8 és fél órakor az egye­dül ajánlott jelölt országgyűlési képviselőnek kijeleitetett, ekkor a hiva­talos személyzettel együtt 33 választó volt együtt, tehát annak leszámí­tásával a 2400 választó 1%-ka! Elcsüggesztő volt a közöny ily óriás mérvüsége, leverő annyival inkább, mert. kereskedő, iparos egy sem, föld­művelő egyetlen egy, az egyházak hivatalnokai közül szinte egy volt jelen, --g--?gy e közöny a társadalom minden osztályánál nyilvánult. A választás befejezte után czintányér — dob és trombita — zaj mintegy 200 em­bert összeosőditett, kiknek szintén lohasztá kedvét — a városházon lengő, e választást ominosusan beárnyaló fekete zászló. — Pakson: Szeniczey Ödön választatott meg Simonc>ics Béla ellenében 204 szótöbbséggel, — Kölesden: Vizsoly Gusztáv Perczel Vilmos ellenében 182 szótöbbséggel,— Bonyhádon: Perczel Béla igazságiigyminister egyhangúlag, —^ Szakoson; Perczel Lajos Cséry Lajos ellenében 114 szótöbbséggel, — és Pinczehe- lyen Hecs Károly Busbach Péter ellenében 220 szótöbbséggel. A választás mindenütt békés lefolyású volt, s igy az új választási törvény az első próbát jól megállta. — Hv men. Brassay Reginát, Brassay Mihály volt szegzárdi gyógy­szerész kedves szép bugát junius 29-én vezette oltárhoz a pesti reform, templomban Nagy Árpád, a dunagőzhajózási társulat ellenőre. Az eske- tést Török Pál reform, püspök személyesen végezte. Tanuk voltak: Nagy József fővárosi tanácsnok és dr. Kelen kerületi orvos. — A báttaszék-doiubovár-zákáiiyi (duna-drávai) vasúttársaság junius 28-án tartotta második rendes közgyűlését. Cséry Lajos elnök constatálja, hogy 27 részvényes által 2980 részvény tétetett le, melyek 298 szavazatot képviselnek. Bemutatja továbbá Kilényi Hugó kormány- biztost. A jegyzőkönyvet Csató Aurél vezeti. Az üzleti jelentésből, csak azt emeljük ki, hogy az összes bevétel 308.530 frt 67 kr. Az összes kia­dás pedig 308.026 frt 52 kr, tehát a tiszta nyeremény 504 frt 15 krü! Kamatbiztosíték fejében a magy. állam 581.852 frt 40 krt fizet. A jelen­tés tudomásul vétetik s a felraentvény megadatik. Számvizsgálókul (rendes tagok) Fuchs Miksa, Vérey József s Keimann Armin, póttagokul: Herz János, Cohn Speier Lajos s dr. Frühwild József választattak. A múlt évben kilépett két igazg. tanácstag gróf Somssich s Türr tábornok helyett Halász Gyula és Luczenleitner Lajos s a kisorsolt 3 tanácsos Verebély, Rohonczy, Cohn Speier Dávid újból megválasztattak. Mire a közgyűlés eloszlott. — A tamási járásbírósághoz albiróvá Ágoston István nevezte­tett ki. — Elhalasztott vásár. Bonyhád nagyközségének megengedte a földmívelés ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministerium, hogy az ott évenként julius 5-én tartatni szokott országos vásár ez évben kivételkép julius 12-érc tétessék át. — A szivar, dohány és biirnót ára folyó évi julius 1 töl kezdve felemeltetett és az árusításnál a métermérték használata lön elrendelve. Préselt szivar (vegyes Virginia darabja 3‘A kr helyett 4 kr, a jára és trabucco 7 kr helyett 7‘A kr, a regalitás 7 kr helyett 8 kr, a regalia $ kr helyett 9 kr. Hiába! össze kellett kötni az (államra nézve) hasznost, a (dohányzó és burnómzó polgároknak) kellemessel. — Vespásián József orvos Váczról Szegzárdra tevén át lakását, e város és vidéke közönségének ajánlja szakbeli szolgálatait. Vagyonta­lanok részére díjtalanul rendel. Lakása: Széchenyi-utcza, kisdedovoda- épület. ­— Az idei termésre vonatkozólag írják Simontornyáról: „Őszi veté­seink általában véve jó középtermésüek, a tavasziak kivéve az árpát szintén igen szépek, ámbár ezekre nézve még sok függ az időtől, hüvelyes vetemé- nyeink bő termést ígérnek, dohányunk még eddig elég szép, daczára an­nak, hogy a száraz időjárás miatt némely helyen háromszor is kelle ül­tetni. Szőlőnk gyengén középszerű, mert a tavali fagy tőkéjének igen sokat ártott. Időjárásunk változó a múlt hó 26., 27. és 28-iki esőzések csak réteinket önték el, még hol többnyire renden volt a szénás igy hasz- nálhatlanná vált.“ — A gyftnki reform, gymnásiuninál az 1874/5-ik tanévet bere- kesztö vizsgák julius hó 21. és 22 ik napjain tartatnak. Az 1875/6-ik tan­évre a beiratások October 1. 2. 3-ik napjain megtörténvén, oct. 4-én a tanítások megkezdődnek. Az igazgatóság. — (Rd.) — Egy magán levélből értesülünk, hogy a harkányi szőlőhegyeken oly sok szőlő mutatkozik : hogy ha szüretig valami csapás közbe nem jő, oly bő termés lesz, mint 1834 ben. — Az olvasni szeretőknek figyelmébe ajánljuk az akadémia ki­adványainak jegyzékét, mely sok kitűnő mű árát 50—70 %-kal leszállí­tóban tünteti elő, s igy a legkönnyebb módot nyújtja becses könyvek­nek rendkívüli olcsó áron megszerzésére. A könyvjegyzéket megkeresésre az akadémiai könyvkereskedés (Budapest, Akadémia-palota) díjtalanul megküldi, s a megrendeléseket is készpénz fizetés, vagy utánvét mellett ugyanazon üzlet elégíti ki. — Cs:>rgető-tavunk minden évben megkívánja az életáldozatot. Tegnapelőtt Egert Ádáin lakatos inas fűlt az örvénylő tóba. Nem lehetne egy részt elkeríteni fürdőhelyül és felügyelőt állítani, ki a tónak nyílt tükrén fürdést meggátolná ? — A szombati kasinóestély igen látogatott volt, és jól sikerült. Ejfél után 2 órakor oszlott szét a társaság, de a kaszinó szomszédságá­ban lakók még reggel 6 órakor is hallották a zenét. — Szegzárdi piaczi árak julius 3-án. Búza 4 írt, kétszeres 2 írt*30 kr, rozs 3 frt, árpa 2 frt, zab 2 frt, kukorisza 2 frt 50 kr, finom liszt 12 frt?> zsemlyeliszt 10 frt, fehér kenyérliszt 9 frt, barna kenyér­liszt 8 frt, széna 31 írt, cserfa 16 frt, tölgyfa 14 frt, puhafa 9 frt, mar­hahús 24 kr, zsir 60 kr, szalonna 50 kr. Szerkesztői izenetek. B.-nak Bal at oű-Fii red. Elkésve érkezett. Jövő számban használni fogjuk. Simontornya. Köszönjük. A t. községi jegyző uraknak. Kérünk értesítést az aratás eredményéről, éi általában a gazdasági kilátásokról. Rhadamant usnak. Az „igaz történet“ a jövő számok tárczáit értékesíteniük. Előfizetési felhívás: % A „Tolnamegyei közlöny“ 1875. évi harmadik évfolyamá­nak második felére. Előfizetési ár 1875. julius 1 -tol 1875. de- czember végéig 2 frt. Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzeknek legkésőbb folyó évi junius 30-ig leendő beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. Felelős szerkesztő: Iloda Vilmos. Értesítés. Özvegy Steinsdörfer Józsefné született Kristofek A na a szegzárdi 650. sz. telekjegyzőkönyvben A + 7. sor jjK 717 8.+ 8. sor 7180. helyszinelési szám alatt fekvő összesen 2 hold 638 □ öl, szőlejét és szántóföldét cserép- zsindelyes présházzal, melyben 2 szoba, konyha, pincze présterem : 2 préssel, 1, 100 akós 1, 50 akós vasab- M rincsos káddal van, — a jobb Parásztán, a folyó évi €» terméssel együtt szabadkézből eladni szándékozik. — w Értekezhetni a tulajdonosnővel Szegzárdon Széchenyi­ig utcza 644. számú saját házában. Szegzárd, 1875. Nyomatott Ujfalusy Lajosnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom