Tolnamegyei Közlöny, 1875 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1875-12-22 / 51. szám
mire kell a jövedelem legnagyobb része, ha ugyan az egész is elég. Ezekben pedig luitramarndni magyar fó'uraink a legnagyobb szégyennek tartanak. Fó'uraink közül igen sokan szeretik azt, ha róluk beszél a világ s azért sokat áldoznak. Az hagy- ján volna, ha abban találnák kedvtelésüket, hogy jótéteményeikről , áldozatkészségükről emlegessék őket, mint egy báró Sinát ; de sokan abban gyönyörködnek, ha gavalléros- kodás uk at emlegeti a világ. Igen sokan emlékezhetnek olvasóim közül arra a magyar főurra, ki egy tízezer fitos lovát csupa gavallérságból agyonlőtte, — sőt nem hiszem, hogy élénk emlékezetükben nem volna egy másik főur gaval- lérsága, ki a múlt nyári angol lóversenyek alkalmával lovászának az első díj megnyeréséért 15 ezer frt borra valót adott. Szép dolog ez mind! csak a közczélokra is ilyen bőkezűeknek szeretnénk őket. látni. Azonban Magyarországon történik az: hogy a fővárosban egy templomépítést a költség hiány miatt nem tudnak évek óta befejezni s ha az állam a maga drága kölcsönökkel tángált pénztárából évenként nem fordítana egy bizonyos összeget e czélra, talán már össze is dűlt volna, vagy legalább is kellene várni addig, míg Tatrángi Dávid az építési költségek fedezésére kiemel a Kárpátok valamelyik tenger szeméből egy elsülyesztett aranytömeget, — ngy szinte az ilyen gavallér országban történhet meg az is, hogy egy gróf Széchényi iratainak megvételére a 20 ezer forint csekély ősz- szeget fi 11 éren kint kell összegyüjtögetni az időtájban, midőn ama főúri lovász azt a 15 ezer frt borravalócskát kapta!!! No de a mi főuraink nagy részének mi a hazai mívelődés érdeke saját kedvtöltése mellett? és. micsoda hazája a külföldhöz viszonyítva?! az a haza . . a mit'a külföld nevéről is alig ismer. Fájdalom! igy van!! ha a külföldi lapok némelyike kezünkbe akad : el kell bámulnunk azon járatlanságon, — hogy ne mondjuk tudatlanságon, melylyel a külföld viszonyainkat, hazunkat tárgyalni, megítélni szokta. De mi van ezen csodálkozni való? hiszen mi magyarok sem ismerjük országunkat igazán, miként ismerné a küllőid ? ! ? talán olyan főurunk is van, ki még saját jószágainak sem látta mindegyikét, — ha szórakozni akar: külföldre megy. Ez a külföldi szórakozás, felesleges utazás, a külföldön lakás, aztán az, a mi főurainknak nagyon drágába ^erül, ez az egyik legfőbb oka a bérbeadásoknak és eladásoknak. Főuraink jó nagy része kosmo- polita, holott első fokon patriótának, magyarnak kellene lenni. E kosmöpolitaság miatt kicsinyít hazáját, nem ismeri azt, a külföldön keres élvezetet, ott inkább szeret tartózkodni és el- bámul, midőn meghallja, hogy az ő általa hajhászott élvezeteket a külföldiek közöl sokan Magyarországon keresik s találják fel. Hazánk annyira meg van áldva a természet áldásai- s szépségeivel, mint Európának alig két más országa. Kárpáiunk szépsége sok helyen vetekedik az alpesek tájékával, — fürdőink M gyógyvizeink sok tekintetben utol érik Európa elsőrendű fürdőit — egy hiányzik belőlük: a kényelem, mert ezt még adni nem igen tudják. Jaj, de ezeket sokan nem ismerik, ha ismerik! kicsinylik, hiszen ezek ittho n vannak s ők a külföld előtt akarnak szerepet játszani — a külföld pedig nevetve teszi el aranyainkat — van nekünk elég(?) Hazánknak nem ismerése, kicsinylése, a külföldön drága pénzért kapható élvezetek sok pénzébe kerültek főurainknak s a hazának. Igaz, hogy sok tekintetben hátra vagyunk, de éppen azért kell minden fillérünket megtakarítanunk, hogy haladjunk s a mi kárt könnyelmű főuraink tettek nuguknak s hazájuknak az oktalan pazarlás, külföldön szerepelni óhajtás által: azt az utód >knak takarékosság, hazájuk viszonyainak tanulmányozása s a hol csak lehet segítés által kell helyrehozni. így remélhető, hogy a szegénységet itthon könnyebben eltűrjük s lassankint okot, módokat találunk arra, hogy a nekünk megfelelő helyet mind alkalmilag, mind kulmrailug az európai államok sorába, mint egy életrevaló s életre érdemes nép elfoglalhassuk. * • ' * Különfélék. — Színház. Szuper Károly színtársulata a lefolyt héten folytatta előadásait. A inult kedden Szigligeti „Amerikaija“; csütörtökön ,,Duna- nan apó és fia utazása“ czimíi oporette; szóm balon Dumaoior és D’Eii- nery „Tamás bátya kunyhója“; végre vasárnap Egeiváry Ödöu „Ber- nath Gazsija“ adatott elő. Lapunk szűk tere nem engedi, hogy az előadások- s szereplőkről tüzetes bírálatot írjunk s igy csak általában jegyezzük meg, hogy Szuper Károly igazgató előnyös változáson ment * keresztül. Azelőtt ígéretek, nagy szinlapok, bengáliai tüzfény s más hasonló eszközökkel iparkodott közönségünkre hatni, most sokkal szolidabb téren áll s alig négy heti itt tartózkodása alatt a hazai és külföldi irodalom majd minden nevezetes termékét szinre hozta. Üdvözöljük érte. A mi már most a szereplő egyéneket illeti, ki kell mondanunk, bogy elsőrendű tagokkal a társulat nagyon gyéren rendelkezik. Maga az igazgató gyakorlott jó színész, alakító tehetsége kitiinö s a mi fö előnye, minden téren otthon van. Megközelítik öt Ligeti organicus hibája, — Ecsedi szerep nem tudása, Vértessi és neje, úgy a szép külsejű Erdős hiányjaik daczára is. A társulat két fő alakja azonban kétségtelenül: demelte a gyerek, mert az a két csillag ott az átilla nyakán arról tanúskodik, hogy gazdája becsülettel viselte magát. Itthon is minden rendben van. Alig látszik valami változás. Apja, anyja, jó egészségben vannak, olyanok, mint voltak azelőtt három évvel, csak az apróságok nőttek meg. A Józsi gyerek a múlt nyáron maradt ki az „uskolából“ az Örzsikét meg az őszön fogták rá az öreg A-ra. A gazdaság is meg van. A deres csikó már négy esztendős, — párját is vettek a szegzárdi vásáron; a szegfű telién alatt megint egy g)önyörü üsző borjú van s a 3 esztendő előtti tinók csakugyan addig tanultak, míg egyszer ökör lett belőlük. No hiszen van öröm a szülői háznál a kedves fiú megérkezésén. Az anyja nem tudja mit csináljon vele. Nyakába borul, csókolja, aztán gyönyörködve nézi, — hogy megszépütt a lelkem Jánosom. Apja kulacs bort tesz elébe; kis testvérei szelíden simulnak hozzá. — Az ordas czicza hízelkedve dorombol neki, a Bodri kutya örömtelve szüköl körülötte, lompos farkával nagyokat üt az „eksztra“ csizma szárára, s okos szemeivel mint egy azt látszik mondani: lásd lásd kisebbik gazdám, nem felejtettünk ám el, megismertünk mindnyájan. Apja, anyja, testvérei mindent elakartak neki beszélni egyszerre, a mi csak 3 év alatt történt. Hogy a Kaj tori Fanni a múlt télen ment férjhez a Gerecsi Pistihoz, a Kendered Gyuri meg ezen annyira elbu- 8ulta magát, hogy elment világgá, a hírét sem hallották azóta. A Csöndes Pétereknek meg elégett a házuk, a Kis Mihályékriak két jármos ökrük megdöglött. A Hangosi Pál pedig megvette a Hídvégi József házát és földjeit. A múlt télen kevés lány ment férjhez, mert a legények nem akarnak házasodni. A biró választást is megejtették már. Csarnóti György lett a biró. Azt a jó plébános urat meg elvitték nagyobb faréba. Jött helyette másik, hanem biz annak sem echója, sem tanulsága nem oda a hova a másiké. A református tisztelendő ur meg meg-, házasodott. Baranya vármegyéből hozott feleséget. Olyan helyre egy kis menyecske, hogy no! A nótárius urék Gézikáját meg elvitték diáknak, mert nagyon jó feje volt. stb. Hát az a kis Zsuzsi leány ott a szomszédban ? Ne busuli édes öcsém János! Meg van az is. Szép d *li hajadéin lett. Piros arczája csakúgy , kínálkozik a csókra s gömbölyű urraeén olyan takarosán á'l az a piros szoknya! — Volt már kétszer i* szerencséje, hanem hát Zsuzsika csak megvárta, még te haza jögz. Át is surranik a János gyerek a szomszédba. A Z-uizű éppen rántást kever a tűzhelynél. A mint meglátja a fiút, — elvöiö&ödik, — egy örömkönyü tódul a szép kökény szemekbe s zavarában földre ejti a fö- zökanalnt. Utánna hajolnak mind a ketten, szemeik pillantása találkozik s e pillantás oly sokat elmond, annyi édes boldogító van benne .... Folytassam-e tovább? ... János öcsénk még a farsangon elveszi Zsuz-it. Lesz belőle boldog, megelégedett ember. Szántja, műveli földjeit, gyümölcsfát ültet gyermekei szán ára, fáradozik a község dolgában, buzgó kodik az eklézsia javáért. Aztán lesz belöh : funei átor, dékán, hegybíró, e.öljáró, presbiter, templomatya, végre öreghiró. ..... Es midőn fiirtei őszülni kezdenek s az átélt évek hosszú sora súlyos sikerrel nehezedik vállaira: nyugodt lélekkel tekinthet végig asztalát körülülö gyermekeire, unokáira, — mert hisz életét nem tolté haszontalanul. így van biz ez és nem máskép. Bizony sokkal jobban van, mint régen vAlt. Ne is legyen úgy, mint régen volt, — hanem legyen még a mostaninál is jobban! .... Én pedig hadd mondjam el még egyszer: „Ne mondjátok, hogy a régi napok jobbak valának a mostaniaknál, — mert nem bölcsességből származik e beszéd.“ Rbadaiuantus.
