Tolnamegyei Közlöny, 1875 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1875-10-13 / 41. szám

mányai tették inquisitio tárgyává: de egy községbiró vagy községitestület akkor sem. Kivételt talán az 1793. és 1794-ik beli párisi bírók tettek. — De az az idő messze van s többé nehezen támad fel és Páris is messze van Pakstól és Páche & corap. Petrich úrtól.

Annál fogva semmi irály gyakorlati czikkei Petrich urnák, engem arra bírni nem fognak, hogy leírjam, hogy bárkivel, p. o. a fennt czirn- zett két úrral minő magán beszélgetéseim voltak. Kétségkívül többször voltak s a paksi iskolaszéknél magasabb testületek felett is, p. o. ország- gyűlés, ministerium stb. felett. De hogy miként folyt, azt én önnek nem számolom el, mert a világ convenientiája szerint a magán beszélgetések semmiképpen nem képezhetik sem hírlap sem semmi gyűlés vita tárgyát. Ha felélesztenők a velenczei 10-ek tanácsa kémuralmi rendszerét, a paksi biró és nehány iskolaszéki tag képében s minden magán beszédet az ő bölcs itélethozásuk tárgyává huvczolhatnának, az ily rém demagógia alatt, nem volna kívánatos élni.

De ha a jog nem is, a velleitas meg van. A mint Petrich ur Írja a paksi községi iskolaszék az állítólag köztem s B. Rudnyánszki I. s Kovács I. urak közt folyt magán beszédet vita tárgyául, az iskolaszék gyűlésén kitűzte. Sőt többre ment s merészkedett ellenem ez „on dit“ alapon rosszaló s megrovó végzést hozni, a mint Pertich ur írja.

Ha közölte volna velem Petrich ur e nevetséges végzést, hátiratilag utasítottam volna rendre ezen túlkapásért az iskolaszéket. De igy a jogi fogalommal biró közönség elitélésére bízom azt. — Azonban gondom lesz rá, hogy a tanfelügyelő ur figyelmét is fölhívjam rá, hogy ily nevetséges kihágás ne fizettethessék.

Különben van valami ország- s megyegyülési velleitás, a Petrich ur által leirt paksi iskolaszék eljárásában. Szokás azon helyeken a sértő beszédek tartóit megróni, vagy a szót is tőlük elvonni. — De ha ország- vagy megyegyülésének képzeli is magát a Petrich ur által leirt iskolaszék, akkor sem kellene dón Quijotként nekirontani annak, a ki ott nincs és soha nem is volt.

r

Végül egy pár szót Petrich urnák. En önnel mint eddig, úgy ezután is, sem magán utón, sem hirlapilag discurálni nem fogok. Prófétai szenvelgése mosolyt szül: mivel ön csakugyan prófétai kép, a szó modern értelmében.

De még is ős regéjére, melyet hosszas tanulmányozásai után magáévá tett, refrainül mondok én egy uj regét.

Volt egy ember 1872-ben, alig algymnásiumot végzett ember, ki elhitette magával, hogy ö választó-kerületének legjelesebb embereit is vagy felülmúlja, vagy legalább egalisálja. Ez fellépett országgyűlési képviselőnek, kinyomatta programmját és széthurczoltatá. Mondja meg ön, van-e nagyobb önhittség, van-e nevetségesebb lenézése embertársainak, mint a mit ez az ember tett választó-kerülete lakosaival. Es ezt az embert feltalálni s megismerni, ehhez nem kell prófétai kép, sem valami homályos lencsejü teleskop; ezt önnek legegyszerűbb tükre is megmutatja. Én miops vagyok, prófétai teleskopom sincs, még is láttam kinyomatott programmjában. Igaz, hogy honöfájdalmam ezen szavakban tört ki a

Programm láttára: most már készen vagyok arra, hogy egy pár nap alatt Y. programmja is megjelenik „quia difficile fűit satyram non dicere“.

Ilyen embertől furcsa hallani a gőg s ambitió szemrehányását annak, ki azon hivatalon kívül, melyei életpályája rárótt, sem polgári, sem egyházi kitüntetést soha nem keresett, soha senki szavazatát nem kérte, sőt mindenképp félreállni igyekezett.

Az ambitió kevés emberből hiányzik és véleményem szerint nem is kárhoztatható. — Csak akkor nevetséges, ha mint a tojótyúk, erővel kukorékolni akar, ha’az abc tudásával, már t'anárkodni óhajt, vagy ha az, ki a törvény legelemibb részeivel is ismeretlen, törvényhozó lenni iparkodik stb. — Aesop meséjekint „fortes ferrem, séd ut tu“ stb.

Végszóul nem hagyhatom el ezen, minden latinul tudók előtt ismeretes közmondást „extrema se se tangunt“.

U. i. Válaszom Petrich ur támadására, inkább szóbeli előadás, mint a czikk olvasása után tettem. — Elolvasván a czikket, kérem ott, hol az iskolaszék határozatáról van szó, községi képviseletet s a tanfelügyelő helyett, általában felsöbbséget tenni vagy ezen jegyzetet végül beigtatni kegyeskedjék.

Többire fogadja szives üdvözletemet.

Munkácsy Sándor.

Tolnamegye legtöbb adót fizető bizottsági tagjainak névsora.

(Vége.)

92. Gebhart Imre 303 frt 53 kr. 93. Kohn József 302 írt 1 kr. 94. König 'Mór 301 frt 60 kr. 95. *Kramolin József 300 frt 10 kr. 96. Puschpach János 297 frt 28 kr. 97. Streicher Benő 296 frt 39’A kr. 98. Keczer Gyula 295 frt 95 kr. 99. Trajber A. Vincze 295 frt 89 kr. 100. Francsics József 291 frt 80 kr. 101. *Szép Béla 291 frt 10 kr. 102. .Nagy János 290 frt. 103. Pollák Benő 289 frt 84 kr. 104. *E11- mann Miklós 281 frt 54 kr. 105. Martin Ferencz 279 frt 8 kr. 106. Spitzer Rezső 277 frt 64 kr. 107. Bonyhády Gyula 273 frt 89‘A kr. 108. Szabó Gábor 269 frt 23 kr. 109. Schlezinger Fülöp 267 frt 52 kr. 110. Ferenczy Ferencz 265 frt 41 kr. 111. Pesthy Endre 265 frt 13 kr. 112. *Annay József 264 frt 96 kr. 113. *Stallenberger József 264 frt 52 kr. 114. Puschpach József 263 frt 77 kr. 115. gr. Festetich Alfonz 261 frt 39 kr. 116. Pesthy József 259 frt 6 kr. 117. Szarvas Herman-258'frt 21 kr. 118. Vigyázó Ignácz 254 frt 63 kr. 119. Bischita

Salamon 2a4 -frt .49. kr. 120. Willinger Márton 252 frt 81 kr. 121. *Sz eiff Lipót 253 frt 68 kr. 122. br. Vimmersperg Gusztáv 258 frt 22‘A kr. 123. Nagy István 245 frt 9 kr. 124. Nagy László 245 frt 7 kr. 125. Freund Armin 242 frt 71 kr. 126. *Totth Ödön 240 frt. 127. *Hets Ká- roly^39_fcL-.B4._kr. 128. *Gözsy Ferencz 239 frt 50 kr. 129. Leicht Farkas 238 frt 90 kr. 130. Perczel Oszkár 234 frt 62 kr. 131. Fördös Dezső 234 frt 32 kr. 132. *Kontsits Pál 231 frt 33 kr. 133. Engl P.

Herman 229 frt 55 kr. 134. *Mádi Kovács János 227 frt 34 kr; 135. Schelli

TÁRCZA.

János diák története.

(Vége.)

Alig hogy elhangzott a harmadik harangszó, a templom egész a fulladásig megtelt. Mindenki kiváncsi volt az új tanítót látni, öszbevegyült hajú, kékben járó érdemes presbiterek, biróviselt tekintélyek, telkesgazdák, kisházasok, zsellérek, Istenes öreg szülék, hamis szemű kaczkiás menyecskék, fényes ábrázatu ékes hajadonok, rátartós legények, szabadságolt állományú mezei Marsok, surján sihederek várakoztak nagy buzgó- ságal, hogy meghallják új tanítójuk orgonálását és hatalmas echóját. — Ideje is már, hogy a porongfalvi templomban ókesen zengjen az Urat dicsérő ének. Az Istenben boldogult öreg rector ur már alighogy tudta billegtetni az orgonát s az áriát is csak nagyon gyengén eregette. No most majd máskép lesz. Van új rector is, új orgona is.

Ki is tett magáért János ur. Letelepedett az orgonához. Művészi méltósággal tekintett szét a várakozó híveken. Aztán hirtelen kihúzott minden mutatiót, nagyot rúgott a két lábával s mind a tiz körmivel neki tehénkedve a billentyűknek, kiereszté hatalmas bassus hangját:

„!j|j:ent Isten ! noha néked Az egek ülő széked,

Ott dicsérnek tégedet!“ —

Megremegtek a templom falai, rezegtek az ablakok. Ilyen négykézláb való orgonázást sem hallott még a porongfalvi szent eklézsia. A hívek azonban nagy zavarban voltak. Sehogy sem tudtak az orgonázó után énekelni. Mert hát János rector ur hanggal ugyan a valódi melódiát zengedezte, de a billentyűket csak jugy találomra kalapálta, hogy mentői nagyobb legyen a zaj.

— Rengeteg echója van ö kegyelmének — mondogaták a hivelc isteni tisztelet végeztével, — hanem nagyon újmódiasan billegteti a szent muzsikát. Eppenségesen úgy cselekszik, mint az a hosszú hajú

zorgonázott. (A lelkész urat egyszer valami zongora virtuóz barátja látogatta meg; arról beszeltek ö kigyelmék.)

János ur tökéletesen meg volt elégedve magával. Már most csak nem mer kötekedni az az okoskodó pap!

Hanem bizony még is mert az.

Athivta magához János urat s kezdte neki magyarázni a durok és mollok tudományát.'

— No barátom! üljön ide a zongorához. Tegye a billentyűkre a jobb kezét. Fogjon egy accordot. Majd megmutatom hogyan. így ni: c. f. as. c. No most még a bal kezével. Ne tenyereljen bele mind a tiz körmévfel. Hanem igy e: f. as. c. f. — No látja? Nem kell csak úgy találomra klimperozni.

János urat egészen kihozta a sodrából az a zongoramesteres okoskodás.

— Ejh! ne prédikáljon nekem a tisztelendő ur annyit! Nem ér az a kottás muzsikálás semmit. A valódi művészet nem ragaszkodik holmi aprólékos szábályokhoz, hanem szabadon szárnyal. Én kotta nélkül szoktam játszani. Phantásiám és lelkesülésem sugallatát követem. Csak is az képes hatást szülni. Ez az én elvem. És én ezt helyesnek tartom.

Hasztalan beszélt a lelkész; János urat lehetetlen volt más nézetre bírni. Zengett s bömbölt hát az orgona János ur echojával vasárnapon- kint rendesen.

Azonban János ur csak nem érezte magát jól Porongfalván.

Arany álmait nem valósíthatta. Nem alhatott reggeli kilencz óráig: nem gyakorolhatta kedvére az ütenyrendszert, nem bizliatta az első gyerekre az iskolát, a pap szüntelen sarkában volt; a szolgabiró néha- néha betekintett iskolájába; a tanfelügyelő a papnak jó barátja volt s azonfelül szigorú erélyes ember.

Aztán azok a borzalmas taneszközök is — onnét a pap szobájából — lassanként mind átvándoroltak az iskolába. Hiába rezonérozott János ur: itt már a pap nem engedett semmit. Ott kellett ülni naponként öt

„„ ■ ;0i,niókon e tanítani iisrv a mint a Dán akarta. Eleget beszélt