Tolnamegyei Közlöny, 1875 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1875-07-07 / 27. szám
gyobb hazafi, semhogy a stempliért feladna bennünket, akkor már kész a bélyegcsonkítás bűnténye. Magunk adjuk a példát a földművelőnek arra, hogy csalja, lopja meg a kincstárt mindannyiszor, valahányszor csak büntetlenül, alattomban, titokban teheti. Ez az eljárás a köznépet — mely a rendet, törvényt különben is ink ább ostornak, mint jótéteménynek tekinti — tökéletesen demoralizálja. Már-már odajutottunk: hogy a magyar földműves minden krajezárt, melyet adóba fizet, vagy melyet bélyegre ad ki, olyannak tekint, mely- lyel öt zsarnokikig húzzák, nyúzzák, károsítják. Van még egy mit el nem hallgathatok. Ez a hivatalos levelek portómentessége. Ez a lehető legnagyobb jótétemény egyes hivatalokra nézve. A magyar ember azonban a helyett, hogy megbecsülné: igyekszik vele a lehető legnagyobb mértékben visszaélni. Ezret lehetne egy ellen tenni: hogy száz darab hivatalosan, köz- szolgálati ügyben portómentesen feladott levél közül 30 bizonyosan. tisztán magánérdekü ügyeket tartalmaz s per „Kedves bátyám,“ „Kedves öcsém,“ „Bizodal mis nagy jó uram," „Kedves barátom“ megszólítással kezdődik. Volt alkalmunk már olyat is látni, mely „Servus Bruder“-ral kezdődött. A többi 70 közül 20 ban bizonyosan össze vannak keverve a magánügyek a hivatalosakkal; 10 szólni fog tisztán hivatalos ügyekről, de a hivatalos borítékba csempészett, magán ügyeket, tudósításokat tartalmazó levél, vagy névjegy melléklettel, és csak 40 marad tisztán por- tómentességet érdemlő, hivatalos alakban kiállított, hivatalos ügyekről szóló, minden m igán levél melléklet nélküli hivatalos ügyiratnak. Tehát. 60%-ra megy az államnak okozott kár. És ez nem csak hogy nem túlzott, hanem nagyon kíméletes számítás. A következmény itt sem maradt el. Már szóba hozatott az illető felsőbb hatóságoknál a hivatalos levelek portómentességének eltörlése, — s ez a közel jövőben alkalmasint meg is fog történni. Szomoiu dolgok biz ezek, — de igy vannak, s erős bizonyságot tesznek a positiv törvény és a magyar ember között levő incompatibi- litásról. Mi nem akarunk prókátorai lenni a trafiknak, steraplinek, csak a létező törvények iránti tisztelet mellett szólaltunk fel. Hí vaunak nekünk oly törvényeink, intézményeink, melyek ha — nár igy kell kifejeznünk — a nemzeti közérzülettel ellenkeznek: hassalak odi, hagy azok megváltoztassanak, vagy e!tömhessenek: de mig ént állanak, addig — bármily roszak legyenek is — tartsák tiszteletben A ki a törvények kijátszásából juxot csinál: az nem érett meg a zabadságra. A ki megszegi a rósz törvényt: az a jót is megfogja szegni. T A R C Z A. Levelek a szerkesztőhöz. IX. T. szerkesztő ur! Mikor még a fasió előtt az „Üstökös“ és a Borsszem Jankó“ hadilábon álltak egymással : az Üstökös avval szokta a Jankót boszantani, hogy az a „Fügende Blätter“-t használja kutforrásul; a Borsszem Jankó pedig rendesen a lőcsei knlandáriumból származtatta az Üstökös élezeit. Melyiknek volt igaza? nem vitatom. Inkább azon gondolkozom, hogy váljon az én most elmondandó krónikás adomára nem süti-e ki valaki a Fügende B áttért, úgy a lőcsei kalendáriumot? Talán ínég sem. Hiszen én nem állok senkivel hadi lábon ............ Az a z, most jut eszembe, hogy de bizony állok s éppen ez az oka, hogy a mostani tárezáin tárgya csakúgy „Deus ex inechina“ fejbölittetik pa- pirra. No de erről majd később. Tehát kezdjük Volt Nagy Frigyes hadseregében egy fiatal, jó kedvű bonvivánt hadnagy. Úgy hitták: Wiedeborn. Szerette a jó bort, szép lányokat, s nagy passióval faragta a verseket. Úgy dőlt belőle a kadenczia mint B. E. barátunkból. Persze, hogy az ezredes nem igen szerette a poétázó katonát. Azért is a conduit listában rendesen ez szokott felírva Lnni a szegény Wicd'-bornról: „Ein guter Dichter, — aber ein schlechter Soldat.“ Nagy Frigyes végre kiváncsi lett a vers faragó katonára s egy szemle alkalmával megmutatván magának, felszóllítá: hogy mondjon neki extemp re egy verset. Wiedeborn erre egyszerre kész volt, s ezt a rigmust mondta a királynak : Gott Sprach in seinem Zorn Der Lieutenant Wiedeborn, Soll hier auf Erden, Nicht mehl* als Lieutenant werden. A királynak nagyon megtetszett az ügyes fiú, egyszerre meglett az előléptetés a következő szavakkal: Bravó Hauptman Wiedeborn! Szabadság törvény tisztelet nélkül nem képzelhető, a ki nem tiszteli a létező törvényt: az el’ensége a társadalmi rendnek, szabadságnak, s az állami jólétnek. R. Junius 26-ka Budán. I. A vész angyala rémesen pusztított a fővárosban. Veröfényes nap tikkasztotta a leg« t, mig tornyosuló felhők be nem árnyazták a láthatárt. A támadó vihar délután 4 órakor, sodorta alá a terhes felleget, mely a pesti parton 'A fontnyi jéggolyókkal rombolt, mig Budán mindent elsodró felhőszakadásban tört ki. A hegyek . népesek voltak kirándulókkal, kik szerencsések ha a tetőre vergődhettek és hajlékban, vagy fa tövénél az ár ellen kapaszkodót találtak. A hegyoldal és a völgyek épületei szinül- tig megteltek vjzzel, s a mélyre vájt hegyutak szükek valának medernek. Az indóház és környéke -szörnyű pusztításnak lön színhelye, mig az ár áttörhette magát, hogy a Krisztina városrészben romboljon és öljön. Az Ördögárok csak csekély részét fogadta be a víztömegnek, mely 4 óra hosszat folyvást növekedve a lak házak ha nyomult, harmincz és néhány épületet romba döntött és ki tudná megmondani hány emberéletet oltott ki?! Terhes szekerek tűntek el lovastól, szerencse, ha gazdáik sirathatják veszteségüket. Az Ördögárok torkolatánál levő óriás bolthajtást, melyen egy emtdetes ház állott, az ár falszakitotta, magát a házat fölvetette, a Ráezfiirdöt tetemesen megrongálta. Embereket a mások szemük láttára, sokat társának karjaiból sodort el a bősz elem, s a tűzoltók és helyőrség hősies mentése csak nehány esetnél koronáztatott sikerrel. Nyomozzák az eltűnteket, de számba őket csak a mindentudó veheti. Sok a romok alatt lelte halálát, sok a Dunába sodortatott, még ötödnap múlva is kisértek a hollók Duna-Földvár körül a hullákat. Eddig 42 holttest szállítatott kórházba, legtöbb felismerhetlen. II. Milliókra megy a kárösszeg, s a vész épen a legszegényebb osztályt támadta meg. Elfacsarodik a szív, ha azon nap irtőzataira gondolunk; s a részvétnek nyomában jár a jótékonyság. Országszerte megindultak a gyűjtések, s mindenütt jelszó: kétszer ad, ki rögtön ad. Bizonyára megyénk közönsége is meghallotta a szenvedők jajkiáltását, bizonyára minden község siet könyöradományát az Ínség színhelyére juttatni. Szegzárdon is köröztetett a kaszinóban s azon kívül gyüjtöiv, és 24 óra alatt a következő adományokból 80 frt folyt be, mely összeg azonnaliéi küldetett a főváros polgármesteréhez. Döry Dénes 4 frt. Módly László 2 frt. Fördös Vilmos 2 frt. Csukly ,/Jgnácz 1 frt. Lauschmann Ferencz 50 kr. Guzmits Zsigmond 50 kr. Ku-_ biny 50 kr. Beszedits Oszkár 50 kr. Domsits 2 jfrt. Papé Gyula 3 frt. Tekézök 80 kr. N. N. 1 frt. N. N. 2 frt. Jurkovics Ottmár 1 frt. Késmárky Iván 30 kr. UjfaluRy Lajos 1 frt. Laskó Gyula 1 frt. Mar» Az újdonsült kapitány vérszemet kap, s folytatja a verselést: Der Zorn hat sich gewant Zum Hauptmann bin ich ernant, Doch hätt ich Equipage Hätt ich noch mehr courage (Notandum bene: Az akkori időben a kapitányi rang kétféle volt, u. m. equipage-zsal, és anélkül.) A király megijed, hogy e Pegazuson nyargalódzó katona még hamarjában nagyon talál avangirozni s igy szól: „Er soll auch Equipage haben, aber mach er mir keine Werse mehr. “ Már most azt kérdezheti tőlem t. szerkesztő ur: hogy hát mitakarok én a régi krónikás adomával, a mit már elfeledett mindenki? .... Hát kérem alássan, itt következik az én hadilábon állásomnak sommás magyarázatja. En nem tudom hogyan van az, hogy én bármit irok is: azt mindjárt magára veszi valaki! A múltkor leírtam egy falusi ekzsámentumot. Nem czéloztám senkire, csakúgy fejből komponáltam, mint az a pápai prímás czigány, a kit megkérdeztek, hogy hol tanulta azt a sok fül nem hallotta czifra nótát, hát igv szólt: Kit úgy hallok, kit meg úgy fantaziálok. Tehát én is csak úgy fantaziáltara azt azt ekzsámentura-féle tárcza- czikket, és irae már hárman akarnak duellálni velem, hogy őket figuráztam ki.............. * En pedig nem tudom, hogy kié ez a lóláb, hanem majd rálépek, s aztán a kié: az majd ordít ............................... Fi at applicatió! Mar most szörnyen félek mindenkitől. Még ha lovat látok is nagy messze elkerülöm, mert hát ki tudja, nem valami vérrokona-e annak a Rhadamantusnafc, a kiről tárczaczikket irtam, — s csupa boszuból nem utalványozza-e rám patáival az irói honoráriumot ? Nem is háborgatok én már eztán senkit. írok tárczát olyanokról, a kik már régen meghaltak, vagy pláne nem is éltek. Ezekkel aztán nem lesz semmi bajom» íme most is Wiedeborn hadnagy históriáját adtam elő, a ki igen derék úri ember lehetett, ha ugyan élt valamikor. Jövőre következnek a többiek. Rhadaniantus.
