Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-07 / 284. szám
TTWTTTÍl helyorseg vers Lázár Balázs H. úr apja szelleme kapcsán Kísért a múlt s űz a jelenné bomlott kétségbeesés, az Idő nem létezik, örök szabadesés. H. úr ötödik monológja Mikor apámat, az öreg királyt temették, akkor értettem meg, hogy véges az idő. Addig azt képzeltem gyerekesen, hogy jó tettekkel megválthatom majd tetemem. De kiderült, hogy minden mosolyunkat keresztre feszíti a bennünk sunyító félelem. Urnamagány. Már nincs, ami megtörtént. De történetünk közben bennünket is olvas, cselekszünk, s ez visszahat ránk, hogy újra cselekedjünk. Ám a nemcselekvés még erősebb gesztus. Világot ölelhet át a puszta gondolkodás, mely eldönti végül, mi a jó s a rossz. Nem számít már intrika, siker, pénz, hatalom, mindent úgyis újrajátszunk egyszer egy színpadon túli örök színpadon. H. úr kimondatlan monológja Opheliának Mondhatnék most én is könnyes közhelyeket, miközben kidagadnak nyakamon az erek, hogy „a tengert kerestük, és sivatagba értünk” meg ilyeneket sorban, amik már rajtunk nem segítenek, hogy „földbe vertük orrunk, míg égre emeltük tekintetünk, emelkedni vágytunk, s nem vettük észre a süllyedést”, de ezektől csak még szánalmasabb lenne ez az egész. Valami mélyebb kellene, brutálisabb és igazabb, mert szavaink selyme mögött acélsodrony feszült, mely csöndjeink mélyén pattant el hangtalan. Azt hittük, megtaláltuk egymást, miközben elvesztettük önmagunk. Megmaradt valamink: a kölcsönös hiány. Opheliának, a kétségbeesés kútjából Álmatlan írom ezt a verset a lecsapolt éj alatt. Egy mocsár helyén épülnek e verssor-falak: történetünk most sötét szenvedélyt érlel, s ha végül világra vajúdik a vágy, egy szép, közös élet álma helyett a kegyelem kemény valósága vár. Lőrincz P. Gabriella Mementó Utcazajban bőrig ázva Mondhatod, hogy mindhiába. Mire föl vér és fegyverropogás? Jelző csillag, úgy ragyog, Térdig gyászban így vagyok, Jézussal most születhetne béke. Fagyos földről a testeket autóra, szekérre Elásni, el. Látod, Isten, megfagyok, Gyászruhában angyalok, Kezükben kard és sírnak szüntelen. A bölcsek az eszüket elitták, királyok váltanak valutára Aranyat, tömjént és mirhát. Jézus, neked semmi nem marad. Az orvos vizsgál, vért, vizeletet, székletet adok. Nincstelen igyekszem a jászolhoz, Keresztedig, majd a sírhoz jutok, De már nem vagy ott. Véres kezeimmel, Fagyott, üres kezeimmel várom, Adj bocsánatot. Baricz Dezső Vészjelzés Lobog a kanapé a nő alatt. Enyhe égett szagot Hord szét a nyári szél. Teszek egy próbát nála is. Majd tűzoltót hívok, Ha nem akar akarni semmit. ar Valaki (süttői mészkő, 120 « 85 « 90 cm, 2007, Zsámbék) Lepkefing Döglenek a pillangók a hasban, s az édes találkozás ragadós mesterművét újravetíti a mindentudó a tehetetlenségben. Akaratlan megfeledkezés a lényegről, mint az esti sétáról, egymás tekintetétől menekülés, tüdőben megragadt szavak -mindkét fél tökéletesen rosszul érezheti magát, mert ki mit főz, egye meg, ezt szülte a társadalom. Döglenek a pillangók a hasban. Virágkor Hátamra simuló melleid, ölelésed hervadt szirmai, rohanás mindigrossz irányba, ablaktalan beszélgetések, lezárt szemek, hátamra simuló mellek, ölelésed hervadt szirmai, s a gondolat, hogy minden újranyílik. Kedves Olvasónk! Mindannyiunknak vannak kiemelkedő olvasmányélményei, amelyekhez időről időre visszatérünk, és amelyek iránytűként működhetnek életünk során; gyakorta idézzük őket, hivatkozási pontként tekintünk rájuk, jószívvel ajánljuk barátainknak. Ha szeretné megosztani velünk az irodalommal és kultúrával kapcsolatos gondolatait, vagy beszámolna a legmeghatározóbb olvasmányélményeiről, emlékezetes színházi előadásokról vagy kiállításokról, írjon a szerkesztoseg@kmtg.hu vagy a 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. címre. A közérdeklődésre leginkább számot tartó, továbbgondolásra késztető írásokat közzétesszük az OLVASÓINK AJÁNLJÁK című rovatunkban. Salomé a Machaeruson Málenkij robot emlékmű (süttői mészkő, 200 « 130 «70 cm, 2019.) 2019. december IRODALMI-KUUURALIS MELLÉKLET
