Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-07 / 284. szám
2 szerkesztoseqi terepaszta elyorseg „AZ ERÉNYNEK ÁRA VAN" Szentmártoni János „Önzőbbnek kellett volna lenned. / Akkor mindenki többre tartana. / Ártalmatlan vagy, és ez/- lásd be végre - tunyaság, és nem érdem. / Az erénynek ára van” - írta Távolodóban című nagy versében Oláh János. Keserűsége mögött kivívott szabadság, derűje mögött bölcsesség, indulata mögött az elfojthatatlan igazságérzet volt tetten érhető. Úgy, hogy közben semmiféle illúziót nem dédelgetett magában. A somogyi és a soroksári gyermekévek olyan ifjúvá érlelték őt, aki - sok nemzedéktársával ellentétben - soha nem dugta fejét a homokba. Nem csupán szemtanúja, de idővel krónikása és kritikusa is lett egy olyan embertelen korszaknak, amelyben a magyar nép gerincét alkotó parasztságot szétzüllesztette az egyre bénítóbb hazugságokba lealjasuló hatalom. Amelyben az 1956-os forradalom eltiprására érkező orosz tankok vérbe fojtottak megannyi hősi ellenállást. Amelyben a félelemmel és bizalmatlansággal gúzsba kötött értelmiség egy része külső vagy belső emigrációba kényszerült, egy része pedig nemtelen alkukat kötve, a gyávaságból álszent erényt kovácsolva, a hatalom kiszolgálójává lett. Oláh János mindezt nem bírta szó nélkül hagyni, talán innen is eredt munkásságának viszonylagos visszhangtalansága. Hogy soha nem állt be az először irhájuk mentéséből, aztán karrierizmusból önjelölt bérencek közé, mint Sülé nevű hőse a Papírsárkány című elbeszélésében - de azok közé sem, akik a Sülék garázdálkodását először szemlesütve, majd később „tudatos” amnéziával szinte támogatva csavarjaivá váltak egy őrült gépezetnek. Oláh Jánost kérlelhetetlen igazmondása, szociális érzékenysége, az elesettekért küzdő humanizmusa, az árulókat és cinkosokat kimérten leleplező, bosszúvágytól mentes erkölcsi példamutatása Móricz Zsigmond, Németh László, Illyés Gyula, Nagy László örökösévé avatta. írásművészetét azonban nem lehet kizárólag ehhez az önmagában is impozáns és kimagasló vonulathoz kötni. Sokoldalú lírája ugyanúgy merített a népköltészetből, mint az avantgárdból, a kuruc költészetből ugyanúgy, mint az egzisztencialisták létélményéből. Költői nyelvezete egyszerre realista és látomásos, filozofikus és ábrázoló jellegű. Prózai munkássága alapján pedig a hatvanas években indult nemzedék úttörői között kell számon tartanunk. Nagyregénye, a Közel - de még a későbbi, Az őrült cimű is - az önreflexív tudatpróza kikerülhetetlen alkotásai, amelyekben a prousti asszociációs technika és a joyce-i bolyongás balladaisága nagyzenekari hangszerelésben zendült föl. Az ezekben a könyvekben kikísérletezett prózanyelv lírai tömörsége Az örvényes partján, a Vérszerződés, majd az előző kettő anyagát is magába foglaló Száműzött történetek elbeszéléseiben kiegészült a cselekménybonyolítás klasszikus eszközeivel. Mindebből nem csupán egy tépelődő ember lélekrajza bontakozik ki előttünk, hanem közelmúltunk sokáig szőnyeg alá söpört korképe is. És akkor még nem említettem elapadt drámaírói ambícióját, amelyet részben mások cselvetései, részben a lehetőségek hiánya, részben pedig a biztatás elmaradása lohasztott le az évek folyamán. Holott drámáiban és hangjátékaiban Beckett, Mrozek abszurd látásmódja ötvöződött a magyar valóság hol szánalmat keltő, hol ironikus létábrázolásával. Hogy mi mindent tanultunk tőle mi, fiatalabbak, ma még felbecsülhetetlen. Idő kell a leltár elkészítéséhez. Hűség és türelem. Alázat és konok kitartás. Ahogyan ő élt. Tíz évig dolgozhattam vele. Zöldfülű költő voltam még, amikor magához vett szerkesztőnek. Nála tanultam ki a szakma csínját-bínját. Megtette ezt előttem s utánam másokkal is - sokan maradtunk árván, amikor elment. Nem tudom, viszonoztuk-e neki kellőképpen mindezt. Mert ő soha nem kért, mindig csak adott. Megvédte a nála védtelenebbet. Felkarolta az elesettet, biztatta a bizonytalankodót. Felrázta, aki magába roskadt, és ösvényt nyitott az indulónak. Tudta, hogy aki toliforgatásra adja a fejét, még hitetlenül, megtörve is felelősséget vállal, erőt és segítséget kell neki nyújtani hozzá. Mert ha hagyjuk, hogy a szájhősöké és törtetőké legyen minden, nem csupán magunk, de hivatásunk árulóivá is válunk. A nemzet emlékezetét hagyjuk ebek harmincadján, s elvágjuk az utat a jövő emlékezete előtt. Halálakor azt kérdezte tőlem egy rádióriporter, hogy szigorú ember volt-e Oláh János. Mert ő mindig annak látta. Azt válaszoltam, hogy legfőképpen önmagához. Másoknak több gyarlóságot elnézett. De azt is mondtam, hogy a zordon, zeuszi külső mögött egy játékos, csínyekre nyitott, anekdotázó társasági ember is lakozott, akivel jó volt viccelődni, szüretelni, megvitatni az élet dolgait. Megtiszteltetés volt a tanítványának és a barátjának lenni. tarca LOTLAN KALANDOZÁSOM TÖRTÉNETE, MELYBEN A PRINCETONEUS KAUKÁZ BENNSZÜLÖTTEKHEZ KALAUZLATTAM Csikár Norbert Adrián I Zavaróan kevesen tudják vélni, de Amundsen úr, Earhart kisasszony vagy épp Körösi Csorna nem csak úgy unalmukban eredtek neki a leglábonfekvőbb bolygó penetrálatlanabb szegleteinek. De nem ám; embert próbáló hőstetteik inspirációja ugyanis egyazon esemény volt, nevezetesen e nyári vadnyugati kalandozásom, melyet egyesek az antropocén legmeghatározóbb bármilyeként aposztrofálnak amúgy. A szemfüles olvasó láthatja, hogy olyannyira jelentős eseményről van szó, hogy az a legkisebb erőfeszítést sem téve visszamászott a téridő kontinuumban, a CERN hátsó ajtaján, a fent említett személyeket múzsául zaklatandó ugyanis. Ragaszkodva azonban mégis az entrópikus valóságunk által gúzsba kötött szokásokhoz, az elején kezdeném a dolgot. Történt ugyanis egy gyanútlan keddi napon, hogy bakfis húgom táviratban tudatta velem, a napnyugati gyarmatokon - hol ő maga irreleváns okokból tartózkodni kényszerült - rejtély ütötte fel a fejét, olyan erélyesen, hogy már-már kikérte magának a megnevezést. Szellemforma emberalakok legendája járta ugyanis, kik az Újvilág mélyén, soha fel nem térképezett, még gyepűnek se szánt földeken élnek, s onnan rémisztgetik a part menti, denominációtól függetlenül istent vagy ahhoz hasonlót félő népeket. Több se kellett, paripát ragadtam alfelemre, és nekieredtem, hogy személyesen tegyek pontot a legenda összes végére. A reptéren azonban instant dráma állta utamat, a detektorkapuzat sajnálatosan ki nem elégítő mérete ugyanis arra bírt, hogy rárómat hátrahagyva hagyjak hont, s ennek megfelelően érkeztem lótlanul is aztán meg. Bizony a gyarmatok világa nem akármilyen káprázatosság. A part menti üveghegyek hamar felvillantják ugyanis belsejük, palotákként tárulva, melyek között keskeny, cseppnyi csapásokon szaladgál az amerikánusok büszke népe dolgára vagy épp el onnét. A legkülönfélébb szerzetek elegyednek fűszeres szagú - nem, de ez így irodalmi - embermasszává, melyet földalatti vasutak keringetnek lassan, társadalmat színlelendő. Nem szabad azonban félrehinni, aprócska törzsek ezek, konstellációjuk becsapós csak épp. Az üveghegyeket hodályhintón hagytuk el valamely ezeresztendős vagy aforma vashídon, mely alatt, felett és még ennél is meglepőbb irányokban egyéb vas- és kőhidak tekeregtek, fáradhatatlanul cipelve a maguk hodályhintóhadát. Hidunk vége felé aztán lángok ölelésére lepődtem fel, mely Belzebub uradalma helyett a végtelen gonoszság és enyészet birodalmának bizonyult, minthogy kőolaj-finomítók és egyéb atmoszféra-molesztáló gyárkomplexumok tarkították itt a létezést. Nem álltunk meg azonban, egy közepesebb megyényi méretű légikikötőt kerültünk inkább pár napig, hogy aztán végre húgom rezidenciájához érjünk, melyet három irányból nekropolisz, s meglepő módon öt égtáj felől útfolyamok szegélyeztek, így aztán a pincét kértem ki magamnak szállásul. Kénytelen is voltam, mert a mérhetetlen ricsaj és az örökkévalóság fekete csendje ily párbajban azonnal elefántcsonttoronyba csaltak, sőt csaptak volna, de efféle nem akadt, mert hát mégiscsak barbár jenkik földje lelt épp. Elunva e tanyát, csermelyre szálltam és feleveztem egészen az erdők mélyébe, ahol egyszerű fegyverropogtató népek lakoztak elvétve, s a népszokásnak megfelelni kívánand magam is ellátogattam talapzaton, 15-17 * 60 * 45 cm, 2009) egy fegyverkereskedőhöz, ahol talán csak a rózsaszínű, leánygyermekeknek kínált automata karabély akasztotta volna meg elmém menését, ha oly nyitott nem volna, amilyen pediglen. A boltos el is dicsekedett, hogy bizony aztán akárkinek lehessen olyan lövőalkalmatossága, amilyet csak akar e gyönyörű honban, nem úgy, mint onnét, ahonnan én jeleztem jövetelem, hol csak a királynak lehet fegyvere. Bár a hely Finnhon lévén - ne menjünk bele, eleget voltam ott -, ami maga történelmileg királytalan, ez némileg sántított, de legalább belőtte Európát a kereskedő úriember, ahol valóban akadnak rojális államfők szépszerével. Itt azonban végre nyomát leltem a törzsnek, melyről regéltek, de legalább rebegtek a népek; a kaukázok népe egy Princeton, avagy szittya nevén Hercegvár nevezetű helyen voltak lelhetőek ugyanis. Erre oly meglepő módon vetődött tudomásom, hogy el se hinném, ha nem lenne minden egyes szava ennek a történetnek olyan igazság, mint akármi is légyen, ami a kedves olvasó indoktrinációja. A törzs egy hajadonja jelezte nekem aeroszolkorom-jelzésekkel, hogy szívesen látott vendége lehetnék, s még körbe is kalauzol engem a törzs szállásterületén. Szerencse is volt ez, de még milyen, mert ő maga anyagkutató architektúmő volt a négusok távoli földjének legdélebbi szegletéből, de minthogy ennek ellenére szellemszínű volt, befogadták maguk közé a kaukázok. Hiszen mint kiderült, békés népek ők, csak épp kevéssé értettek, mert a maguk kis világában vannak elbúva, s itt elmélkednek a világ minden bajáról, különösebb tekintet nélkül magára a tárgyra. Úgyhogy hazajöttem. Kt T<m bbbh LIIÍLJLjE; bbbbbbbbbbb Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató Demeter Szilárd • Szerkesztőség Ágoston Szász Katalin (gyerekirodalom), Bonczidai Éva (felelős szerkesztő, 1 Oláh János-ösztöndíjas), Farkas Weltmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca) * Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, 1 korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozósában. ' A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériumo IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET E-mail: szerkesztosegakmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2019. december ) J i
