Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)

2019-12-06 / 283. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2019. DECEMBER 6., PÉNTEK Zelenszkij: Több halálos áldozata lehet a tragédiának Az ukrán hatóságok egyelőre nem zárják ki a szándékos gyújtogatás lehetőségét sem Fotó: MW Rossz jegyet kapott, ezért hátba szúrta a tanárnőt GYŐR Egy 17 éves diák há­tulról megkéselte a tanárát a győri Jedlik Ányos középis­kolában. A diák azért támad­hatott, mert rossz jegyet ka­pott. A tanárnőt a hátán szúr­ta meg a fiú, de az alkarján is megsérült, meg kellett mű­teni. A rendőrség gyilkossá­gi kísérlet miatt indított eljá­rást. Az esettel kapcsolatban a fenntartó Innovációs és Tech­nológiai Minisztérium közle­ményben fejezte ki megdöbbe­nését, Palkovics László tárca­vezető telefonon kért tájékoz­tatást az áldozatot ellátó Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató-főorvosától a peda­gógus állapotáról. A késelő diák egyik osztály­társa az ATV-nek azt nyilat­kozta: az elkövető egy nagyon jó tanuló tizedikes fiú, aki most hármast kapott a dolgo­zatára, ezért támadt késsel a tanárára. A tanárnő a helyszí­nen elájult, a tettest a diáktár­sai fékezték meg. Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház orvosigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a megszúrt tanárnő állapota stabil, nincs életveszélyben, jelenleg meg­figyelés alatt van. A Győr-Mo­­son-Sopron Megyei Rendőr-fő­kapitányság délután közölte, hogy emberölési kísérlet elkö­vetésének megalapozott gya­núja miatt indított nyomozást egy 17 éves fiatalkorú fiúval szemben. MW Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön aggodal­mát fejezte ki, hogy az ed­dig ismert egynél több ha­lálos áldozata is lehet az egyik odesszai középiskolá­ban történt tűzesetnek, mi­vel 14 személy még mindig nem került elő, és öt sérült súlyos állapotban van. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu KIJEV „Reménykedünk, hogy a 14 eltűnt közül minél töb­ben egészségesen és épen előkerülnek. Nem akarok vi­szont senkit sem áltatni, az áldozatok száma nőhet” - írta Volodimir Zelenszkij ukrán államfő Facebook­­bejegyzésében. . Szerdán ütött ki a tűz az épület harmadik szintjén az egyik irodában, majd onnan továbbterjedt más emeletekre is. Az eddigi információk sze­rint egy 16 éves diáklány vesz­tette életét. Mint Zelenszkij üzenetében fogalmazott, „az egész ország együtt érez az áldozat szüleivel”. Jelenleg 27 sérültet ápolnak kórházban, köztük hét tűzoltót. Az eltűntek között öt diák van. A megyei kormányzó hi­vatalának közlése szerint a mentést végzők egyelőre nem tudják elkezdeni az eltűntek utáni kutatást, mert falom­lás veszélye áll fenn az épü­letben. Oleh Beh megyei rendőrfő­nök közölte, hogy két verziót vizsgálnak: a tüzet okozhat­ta elektronikus berendezés meghibásodása, de nem zár­ják ki a szándékos gyújtoga­tást sem. Az épületben egyéb­ként a középiskolán kívül még 19 más intézmény, szervezet is működik, köztük Ukrajna tengerbiológiai kutatóintézete. Az államfő utasította a helyi hatóságokat, hogy mielőbb de­rítsék fel a tűzeset okát. A par­lament képviselői a csütörtö­ki plenáris ülésen egyperces néma csenddel adóztak az el­hunyt diáklány emlékének és a sérülteknek. Odesszában csütörtöktől kétnapos gyászt hirdettek a tragédia miatt. HÍREK Nigériai kalózok fogságában ATHÉN Kalózok fogságába esett Nigéria partjainak kö­zelében egy nyersolajat szál­lító tartályhajó tizenkilenc tengerésze - közölte a ha­jót működtető görög válla­lat. A Nave Constellation el­nevezésű, hongkongi zászló alatt közlekedő tankert ked­den támadták meg a kaló­zok Bonny szigetétől nagyjá­ból 140 kilométerre. A fedél­zetről magukkal hurcoltak ti­zennyolc indiai és egy török állampolgárságú tengerészt. A legénység további hét tag­ját a hajón hagyták, és a ra­kományban nem tettek kárt a támadók. MW Fiktív asszisztensi állások gyanúja PÁRIZS Vizsgálat indult Pá­rizsban a centrista Demok­rata Mozgalomhoz (Modem) tartozó Marielle de Sarnez volt Európa-ügyi miniszter el­len európai parlamenti fik­tív asszisztensi állások ügyé­ben. A politikust több mint tíz órán át hallgatták meg szerdán a párizsi bíróságon, majd közpénz elsikkasztásá­­nak gyanúja miatt indult elle­ne eljárás. A párizsi bíróság korrupcióellenes vizsgálóbí­rói november 15. óta több közéleti szereplőt is meggya­núsítottak a Modem ellen fo­lyó eljárásban, többek között Sylvie Goulard volt francia biztosjelöltet, Michel Mercier volt igazságügyi minisztert és Alexandre Nardellát, a párt pénztárnokát. MW Megpróbálta becsempészni a kutyáit Magyarországra Egy ukrán férfi Záhonynál meg­próbált lefizetni két határőrt, hogy be tudjon hozni Magyar­­országra két kutyát, amiknek nem volt útlevele. Az iratok nél­kül azonban ez nem lehetsé­ges, ezért le akart fizetni két ha­tárőrt. Fejenként 50 eurót akart adni nekik, de nem fogadták el a kenőpénzt. Az ügyészség a férfit gyorsított eljárásban bí­róság elé állította december 3-án két rendbeli kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés miatt. A férfit fel­függesztett börtönbüntetésre ítélték és három évre kiutasítot­ták Magyarországról. TELEVÍZIÓ-MŰSOR 2019. DECEMBER 6., PÉNTEK RTLKUJb IM^M^MI TV2VHHHHHI 4.00 Győzíke 5.00 Családi 9.25 Don Matteo© 8.35 Isten kezében Show® Titkok® 10.25 Család-barát 9.00 Katolikus krónika 4.55 TopShop 6.10 Tüsarok© 12.00 Déli harangszó 9.35 A NAGYOK 5.20 Barátok 6.15 Mokka© 12.01 Híradó 10.05 Mesterember közt® 6.25 Tények 12.35 Nemzeti Sporthíradó 10.35 Mindenki Akadémiája 6.00 Reggeli® Reggel 12.45 Jó ebédhez szól 11.05 Angol nyelvű hírek 9.05 Asztro-Show 6.55 Mokka© a nóta 11.20 Földünk és vidéke© 10.10 TopShop 8.45 Mokkacino© 13.15 Jamie vidéki konyhája 12.50 V4 Híradó 11.50 KölyökKalauz© 9.35 Teleshop- Karácsony 13.00 Híradó 12.30 Fókusz® 10.45 Astro-Világ 14.05 Velence magyar 13.20 P’amende 13.30 A Konyhafőnök 12.00 Tények Délben emlékei 13.50 Öt kontinens VIP-Terítéken 12.30 Tények Plusz 14.30 A hegyi doktor © 14.20 Család-barát OS a sztárok!® 13.20 A vidéki 15.15 Végtelen szerelem © 15.55 Kárpát Expressz o 16.00 Az én kis doktor © 16.05 Don Matteo© 16.20 Multiverzum-A ifi családom ® 14.25 Mintaapák© 17.05 Ridikül© tudomány határtalan! 17.10 Barátok közt® 15.40 Victoria® 18.00 Híradó 16.50 Ötkqntinens £ 18.00 RTL Híradó 16.45 Anya© 18.25 Nemzeti Sporthíradó 17.20 ízőrzők- Esti kiadás 18.00 Tények 18.45 Fogd a kezem!© 17.55 ízőrzők 18.55 Fókusz® 18.30 Tények Plusz 19.30 Fölszállott 18.30 Itthon vagy! 20.05 A Konyhafőnök 19.25 Mintaapák© a páva 2019 18.55 Nótacsokor© VIP-Terítéken 20.35 Újratervezés© 21.45 Boise vita© 19.25 Nótacsokor© a sztárok! © 21.35 Nyomd a gombot, 23.25 Kenő© 20.00 Önök kérték!© 22.30 Barátok tesó!© 23.30 Velence magyar 21.00 Híradó közt® 23.00 Magánnyomozók© emlékei 21.25 V4 Híradó 23.15 RTL Híradó 0.00 Családi Titkok © 0.05 Új idők, új dalai 21.35 Mindenből egy van©- Késő esti 1.00 Sherlock 0.35 Hogy volt!? 22.30 Ridikül® kiadás és Watson © 1.30 Rúzs és selyem 23.30 M5 Híradó 23.55 Jófiúk© 2.00 Sherlock 2.00 OJD Irodalom és 0.00 Rejtélyes XX. század-1.10 AzÉvHotele© és Watson® könyv 26 percben Kun Miklós műsora 2.00 HighLife © 3.10 Tények 2.35 Mesterember 0.35 Hetedhét kaland 2.45 A zöld Este 3.05 Magyar Krónika © 0.45 M2 matricák­íjász © 4.00 Gotham® 3.30 Élő egyház Triangulum v! asot3THHBIHI MTspoRi'flHHHH 9.40 Kult’30-Az értékes 6.00 Jóbarátok© 4.20 Gyilkos 8.35 Rövid pályás úszó-Eb félóra 6.20 Jóbarátok© összeesküvés © Döntők 10.15 Földünk természeti 6.45 Jóbarátok© 6.05 A louisianai befutó © 9.30 Napos oldal magazin csodái © 7.10 Jóbarátok® 7.50 Karate tigris 5.® 10.00 Sporthíradó 11.10 A tudomány 7.40 Jóbarátok© 9.45 A Sárkány 10.30 M4 Sport stúdió műhelyében © 8.05 Jóbarátok© születése © Kézilabda 11.40 Lengyelország© 8.35 Agymenők© 11.40 A különleges 11.00 Női kézilabda-vb 12.15 Fejezetek 9.00 Agymenők© alakulat © Románia-Magyarország 9.25 Szívek 13.30 Gengszterzsaruk® Magyarország közlekedés­szállodája © 16.20 Váltságdíj© 12.30 M4 Sport stúdió történetéből 10.25 Szívek 18.45 Szupercella© Kézilabda 12.45 Andre Rieu - Üdvözlet szállodája © 21.00 Zöld Lámpás© 12.40 Női kézilabda­a világomban 11.20 Castle© amerikai akciófilm 2011 világbajnokság 13.20 Estéli zsoltár 12.20 Castle© R.: Martin Campbell Csoportmérkőzés 13.50 Érettségi 2018 13.15 200 első randi © Sz.: Ryan Reynolds, Blake 14.15 Rövid pályás úszó-Eb 14.20 Szólalj meg! 14.15 200 első randi © Lively, Peter Sarsgaard, Előfutamok 15.05 Élet az észak-amerikai 15.15 Szellemekkel Mark Strong, Temuera 15.15 Női kézilabda­vadonban © suttogó © Morrison világbajnokság 15.55 Felsős 16.10 A mentalista® 23.20 A Mars Románia-Magyarország 16.30 A világ 17.05 A mentalista©-mentőakció © 17.00 Sporthíradó madártávlatból © 18.05 Castle© amerikai sci-fi 2000 17.15 Boxutca 17.00 Ön is tudja?-19.00 Castle© R.: Brian De Palma 17.45 M4 Sport stúdió műveltségi vetélkedő 20.00 200 első randi © Sz: Tim Robbins, Gary Úszás 17.30 Kult’30 21.00 A Karib-tenger kalózai Sinise, Don Cheadle, 18.00 Rövid pályás úszó-Eb-Az értékes félóra-A világ végén© Jerry O'Connell, Connie Döntők 18.00 Földünk természeti 0.30 Tolvajok városa® Nielsen 20.30 M4 Sport stúdió csodái © 2.50 Lakástalkshow © 1.30 Szemtől szemben ® Úszás 18.55 A Tengerek Nomádja-3.35 A mentalista® amerikai akciófilm 1995 20.45 BL-péntek Az újítók 4.15 A mentalista© R.: Michael Mann 21.30 Női kézilabda-vb nyomában © 5.00 Az élet Sz:AI Pacino, Robert De Románia-Magyarország 19.30 Univerzum csajos oldala © Niro, Val Kilmer, Natalie 23.15 Női labdarúgó 20.20 Embermesék 5.30 TV SHOP Portman, Ashley Judd magazin te o ifi Óránként Híradó és időjárásjelentés 8.16 Ma reggel 9.12 Ma délelőtt 10.35 Életkor 11,35 Itthon vagy! 12.50 V4 Hiradó 12.55 Ma délután 13.35 Unió2814.35 Magyar gazda 15.35 Életkor 16.35 Itthon vagy! 17.33 Szemtől szembe 19.05 Élet­kor 20.30 Ma este 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Idegen nyelvű hírek 23.50 Ma éjjel 0.00 Himnusz 0.02 Záró­­híradó 0.15 Ma éjszaka HÍR TV-j__ f't ' 'l.__ L' uiwwJA.«I Minaen tel oraoan nireKKei, niradovai 9.05 Szabadfogás © 10.30 Tele­víziós vásárlási müsorablak 11.05 Háttérkép ® 12.30 Heti terror ® 13.05 Keménymag © 14.05 Csőrié 15.30 Munkavállalók vi­lága 16.05 Panaszkönyv 17.30 Plusz-mínusz 18.30 Paletta 19.30 Magyarország élőben 20.05 Őszin­tén 20.30 Informátor © 21.05 Troli © 22.30 Európai híradó 23.05 Ma­gyarország élőben 23.30 Paletta ATV 5.55 ATV START 8.35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fó­rum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 AradiVarga Show ® 21.30 Columbo © 23.00 ATV Híradó 23.40 Hazahúzó 0.45 Kul­­túrTípp 0.50 A világ teteje © 1.20 Egyenes beszéd 7.55 Don Matteo © 9.25 Rob­bie, a fóka © 11.30 A klinika © 12.30 Charly, majom a családban © 14.40 A klinika ® 15.40 Hegyi doktor - Újra rendel ® 17.45 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 Hawaii Five-0 © 21.00 Az utolsó zsaru © 22.00 Az utolsó zsaru © 23.00 Dr. Csont ® 0.00 Dr. Csont © 1.00 Dr. Csont © 2.00 A Grace klinika © 3.00 A Re­zidens © 4.00 A klinika © MOZI+ 6.20 Teleshop 7.25 Vad galamb ® 9.00 Hosszú utazás ® 11.45 Elra­bolva 3. © 13.55 Rambo © 15.50 Az elnök végveszélyben ® 18.30 James Bond: A holnap markában © 21.00 Z világháború © 23.20 Páncélba zárt szellem © 1.20 A tengerészgyalogos © 3.10 Vissza a jelenbe© 8.35 Több mint Testőr ® 8.45 Ve­led is megtörténhet! © 9.50 Csa­ládi Titkok © 12.00 Jóban Rossz­ban © 13.10 Hal a tortán © 14.15 Magánnyomozók © 15.20 Csap­dába csalva © 15.55 Tények © 16.55 Családi Titkok © 17.55 Kór­házi történetek © 19.15 Magány­nyomozók © 20.20 Jóban Rosz­­szban © 21.30 Tények Este ® 22.00 Tények Plusz © 22.50 Pie­­done Egyiptomban © 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Darts 8.30 Trash Talk 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Ökölvívás 14.00 Harcművészmagazin 14.15 Sport­horgászmagazin 14.45 Kosárlab­da - NBA 16.45 Kékek 17.15 Ke­zeket fel! a Sport TV kézimagazin­ja 17.45 Labdarúgás - Olasz kupa 18.15 Europálya 19.45 Labdarú­gás: Bundesliga Preview Show 20.15 Lóverseny 20.30 Labdarú­gás: Bundesliga 22.45 Heti helyzet 9.00 Gordon Ramsay ® 9.30 A TV Paprika adventi kalendáriuma ©9.45 Havas Dóra ©10.15 Édes nagyik, finom sütik © 10.45 Anna Olson © 11.15 Martha Stewart © 11.45 Egy sima, egy fordított © 12.15 A TV Paprika karácsonya © 12.45 A TV Paprika adventi kalen­dáriuma © 13.00 Jamie © 14.00 Éhes motorosok karácsonya © 14.55 Mary Berry © 16.00 Anna Olson © 16.30 Martha Stewart A műsor és a kérdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom