Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)

2019-12-05 / 282. szám

g HIRDETÉS 2019. DECEMBER 5., CSÜTÖRTÖK Több mint ezerkétszáz pályázat érkezett az MVM okosbútor-pályázatára Hatalmas érdeklődés övezte az MVM okosbűtor-pályázatát. A négy okosbútort egy általános iskolának, egy középiskolának, egy több funkci­ós oktatási intézménynek, illetve egy egyetemnek ítélte oda a szakmai zsűri. A nyerteseket 550 oktatási intézmény közül választották ki. Minden várakozást felülmúlt az MVM Zrt. okosbútor-pályázata iránti érdek­lődés: közel 600 intézmény több mint 1200 pályázatot nyújtott be. A neve­zések 70 százaléka általános- és kö­zépiskolákból érkezett, de 11 egyetem is jelezte, hogy szívesen kihelyezne egyet az egyedi térbútorok közül. A nagyméretű, szabadtéri, fából ké­szült, napelemes, USB-aljzattal telefon­töltésre is alkalmas, sötétben hangu­latvilágítást adó, művészeti alkotásnak is beillő okosbútorokat egy általános iskolának, egy középiskolának, egy több funkciós oktatási intézménynek, illetve egy egyetemnek ítélte oda, komplex szempontrendszer alapján a zsűri. Név szerint a következő iskolák­nak: a gyomaendrődi Rózsahegyi Kál­mán Általános Iskolának, a Zalaeger­szegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumnak, a Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollé­gium és Általános Iskolának, illetve a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvos­­tudományi Központjának. A komplex szempontrendszer kitért többek között a helyszín adottságai­ra (méret, talajszerkezet, napelemek működési feltételei, körbejárhatóság, védettség biztosítása, stb.), a pályázó intézménybe járók számára és rászo­rultságára, a pályázat tartalmára, va­lamint kreativitására. Kóbor György, az MVM Zrt. elnök­vezérigazgatója elmondta, hogy az MVM Csoport kiemelt célja, hogy a fiatal generációk mindennapi témái közé bekerüljön az energiahatékony­ság és a fenntarthatóság, illetve, hogy okos megoldásokkal támogassa a kü­lönböző oktatási intézmények innova­tív fejlesztését. Az okosbútor-pályázat az MVM társadalmi felelősségvállalá­sának több alapelvét ötvözi: az inno­vációt, a következő generációk támo­gatását, a fenntarthatóságot, illetve az oktatási intézmények fejlesztését. A nyeremények között 2-2 da­rab KÍGYÓ és KOCKA fantázianevű okosbútor szerepelt. A KÍGYÓ egy mo­duláris egység, amely variálhatósága miatt könnyen elhelyezhető bármi­lyen helyszínen. A tömör fából készült, ergonomikus kialakítású térbútoron két napelem található, amelyek ener­giával látják el az USB-töltőket, illet­ve a beépített esti hangulatvilágítást is. A KOCKA egy szintén tömör fából készült, ergonomikus kialakítású fe­dett okosbútor, amely esőben is hasz­nálható, egymással szemben kialakí­tott ülőhelyekkel. A rajta elhelyezett napelemek segítségével alkalmas különböző eszközök töltésére is. A KOCKA a Semmelweis Egyetem Elmé­leti Orvostudományi Központjához és a Szekszárdi I. Béla Gimnáziumhoz került, míg a KÍGYÓ a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola, illetve a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium udvarán kapott helyet. A négy helyszínen megtartott átadó ünnepség során az intézményvezetők hálásan üdvözölték az installációkat. „Az Elméleti Orvostudományi Köz­pont egyetemünk legmodernebb ok­tatási egységeként ismert. Az épület valódi multikulturális találkozási pont, egy állandóan pezsgő, lüktető komplexum, melynek mostantól ez az okosbútor is a része. Bízom benne, hogy a KOCKA idővel szimbólummá, egy új közösségi térré válhat az egye­tem hallgatói, oktatói, illetve a 9. kerü­let számára. Nagyon örülök, hogy egy ilyen látványos installáció kellően fel­hívja a figyelmet a környezetvédelem és az energiahatékonyság jelentőségé­re” - hangsúlyozta Dr. Szász Károly, a Semmelweis Egyetem kancellárja a KOCKA október 17-i átadásakor. „Azt gondolom, hogy jó helyre ke­rült ez az okos kocka, mert kellően megtestesíti azt a három dolgot, amik jellemzik az I. Béla Gimnázi­um, Kollégium és Általános Iskola intézményét. Kifejezi a környezet­tudatosságot, a digitális kultúra fejlesztésébe vetett hitünket és a diákcentrikusságot. Büszkék va­gyunk rá, hogy ennek a kockának a birtokosai lehetünk” - emelte ki Ha­jós Éva, a Szekszárdi I. Béla Gimná­zium, Kollégium és Általános Iskola igazgatója. „Amikor beadtunk a pályázatot, kissé szkeptikus voltam, hogy miért pont a mi iskolánkat választanák, hiszen annyi intézmény szállt versenybe. A beadást követően néhány nap múlva azonban jött is az örömhír, hogy három másik is­kola mellett mi is nyertünk. Nagy öröm volt ez számomra. Nagyon fogunk rá vigyázni” - mondta Farkas Zoltánná, a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola igazgatója. Kajári Attila, a zalaegerszegi tan­kerület igazgatója pedig arról beszélt a Kölcsey Ferenc Gimnázium átadó­ján, hogy az iskolán már találhatóak napelemek, külön öröm számukra, hogy most egy okosbútorral bővít­hetik a zöldenergiát hasznosító esz­közeik sorát. „Bízom benne, hogy a KÍGYÓ idővel egy állandó találkozási pontként jelenik meg a diákok életé­ben. Nagyon köszönjük a pályázat kiírását, illetve külön gratulálok a diákönkormányzatunknak a sikeres pályamunkájához.” - jegyezte meg Kajári Attila. * A pályázat szakmai zsűrijének tagja volt: Jákó Eszter az MVM Zrt. kommunikációs igazgatója, Földi Melinda az MVM Zrt. kommuniká­ciós szakértője, Huszár András a Hello Wood társalapítója, Rákóczi Fe­renc műsorvezető és Murai László a HÖOK elnöke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom