Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-28 / 300. szám
IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 4Szilágyi-Nagy Ildikó tárcája ÓCsornyij Dávid és Ráday Zsófia versei 8 Jánosi András meséje Boldog m esztendőt kívánunk! Igaz magyar emberek üzennek Talán egy éve is elmúlt, hogy a szerkesztőségi postában egy érdekes küldeményre bukkantam: kézzel írt, igényes külsejű levél és néhány fénymásolat volt a borítékban. Valamiféle versek. Ilyenkor nem örül túlságosan a szerkesztő, hisz manapság, ha kincset is ér egy ilyen szöveg, amenynyiben nem elektronikus a formátuma, csak pluszterheket ró rá. Vetettem egy pillantást hát a fénymásolatokra, elsőre az évszám tűnt fel az egyiknek az alján: 1817. A levél írója arra kért, hogy ha van rá mód, szeretné nyomtatásban is látni a mellékelt verset. A másik kópia pedig az előbbi vers átiratát tartalmazta, a levél írója által szignózva. Mint írta, azért, „hogy érthetőbb legyen a mai olvasónak”. Mosolyogtam egyet, de nem hagyott nyugodni a Berzsenyi-kortárs verse és a története sem. Beszkenneltem a küldeményt, és gondoltam, mindenképp megér egy helyszíni szemlét, ha mást nem, hát kiderítem, mitől volt olyan szerethető a jó Berzsenyi Dánielnek Kemenesalja. Aztán elrohant az idő, halogattam a dolgot, mígnem egy napon újabb, kissé szemrehányó hangvételű levél érkezett, amelyben a feladó a döntésemet sürgeti a verssel kapcsolatban. Egy válaszom volt: másnap autóba ültem, és minden előzetes egyeztetés és bejelentkezés nélkül elindultam Kemenesmihályfa irányába. Kemenesalja Izgalmas az út Veszprémet elhagyva Celldömölkig, ahonnan majd Kemenesmihályfa felé megyek tovább. Jó hosszú szakasz, a reggeli csendben alig jár egy-két autó, úgyhogyvan lehetőségem elmélyülni a tájban. Mire leérek, már értek mindent: Berzsenyi nosztalgiáját, a Ság tetejét, a Bakonyt... Igazi szülőföld. Kicsit az erdélyi tájakra emlékeztet, kicsit pedig semmire. De szép. Aztán látom a táblát, mely Ostffyasszonyfa felé mutatja az utat, majd a másikat, ami az úti célomat. Innen csak pár rövid kilométer, és Kemenesmihályfán vagyok. A borítékról leolvasott címmel a kezemben keresem a házat, ahova jöttem. Őri Dezső, Farkas Wellmann Endre mintha csak régi ismerősök lennénk, minden meglepetés nélkül lép elém, bemutatkozik és beinvitál a házba.- Dezső bácsi, miért küldte el nekem ezt a verset? - teszem fel a kérdést kertelés nélkül.- Mert Gömbös Antal Mihályfáról írta, ez Kemenesmihályfa Öreghegy nevű dűlő-’ je, merthogy van egy Újhegy is. Erről az Öreghegyről szól a vers. Ez egy gyönyörű vers, de ahogyan kétszáz évvel ezelőtt megíródott, 1817-ben Szombathelyen jelent meg nyomtatásban, úgy kissé nehézkesen érthető a mai embernek. Fogtam magam és írtam egy átértelmezést. Mivel Mihályfáról szól, az Öreghegyről, így nekem is van egy pincém ebben a versben. Kortársa ennek a versnek. Ezért volt ennyire fontos számomra.- És az olvasóinkkal miért osztanánk meg?- Azért tartom fontosnak, mert rólunk szól. Az országban ilyen verset, amely ilyen dicshimnuszt zeng, szerintem nem sokan olvastak még. vezervers Gömbös Antal A’ mihályfai Gál-sűrű Non ita Dardanio gavisus Atrida triumpho est, Culn caderent magna Laomedontis opes — Quanta ego — (hic) — collegi — gaudia. — Propertius Eggy Völgy, mint Lybannok Tempéje olyan szép, Szent melancholia, ’s andalgás zárt helye; Hol láng szárnyokra kél az arany álom-kép, ’S árva csendjén zokog a’ vig Philoméle. A’ meg sebhedt lelket borongó homálya, Búsongó képével Orcuszba fojthatja; ’S a’ tüzes szerelem, próbát ki nem állja; Itt mivel lángjait ezer Amor hatja. Két hegy alatt fekszik, mint tündér Vénusznak Két Téj-halmi alatt, szerelmünk’ kényvölgye — Hol ámbróziának, ’s viruló myrtusznak Örök ifjúságot igér bűvös zöldje. Kis ne felejtsek, és szelíd gyöngy virágok, Zamatos eprekkel lombos, sünijében, ’S hársok’ árnyán nyúló nyers mogyoró ágok, Egekig ragadnak a’ hold ezüstjében. Oldalain láthatod Bachuszt Pomonával Heszperidék arany gyümöltsit hullatni ’S a’ szent barátságot szüret’ vigságával Kintsekért Árion’ zengzetén mulatni. Itt pihennek szint’ meg Mihályfa’ Nymphái, Vénusz Urania’ édes terheitől, Kiknek szelíd Hymen’ bíboros rózsái, Nem meszsze viritnak e’ Völgy sűrűitől. Melly édes báj, itt oh! a’ szeretett Hölgynek Eggy tsókja, ’s egy tüzes szeme pillantása! ’S melly igéző zengzet e’ magános Völgynek E’ szóra „Szeretlek” lassú vissz-hangzása! Oh, boldog képződés! Hymen tsak te tudod, hogy szent oltárodnál, a’ midőn engem is Titkaidba, hajdan bé avata Papod, E sűrűn andalgtam Ninámmal elsőn is — ’S reményim’ tárt ölén, szerelmes Hölgyemmel Mint szép ’Eldorado’ boldog ligetein Lelkesedett, ’s forrón égő szerelemmel Kar-öltve repdezénk e’ sűrű’ ernyein. Itt andalgok most is, haj! boldog óráján Gyakor e’ rég el tűnt szép arany napomnak, ’S szív rabló vidékje’ ernyein gyűlt lángján, Első menyegzői szent áldozatomnak. — Te lészsz ez után is leg kedvesebb Mihályfa’ gyönyörű vidékje’ biztos’. Tsak hogy ki ne lihegd, ollykor mi történik — Faunuszi, ’s Nymphái köztt, ott a’ titokba’. Megjelent: Szombathelyen, 1817. évben folytatás a 3. oldalon |
