Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)

2019-12-03 / 280. szám

12 MEGYEI KÖRKÉP 2019. DECEMBER 3., KEDD Férje halála után majdnem abbahagyta a rádiózást, végül mégis folytatta Helyi műsorok a hallgatóknak A 25 éve alapított szekszár­di rádió, az Antritt, újabb öt évre kapott frekvenciahasz­nálat-engedélyt. A vállalko­zást, férje halála óta Pálin­­kásné Jantner Jolán irányít­ja. Élete sosem volt zökke­nőktől mentes. Most sem az, amikor a helyi rádiók fenntartása egyre nehezebb. Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu SZEKSZÁRD A fény mögött min­dig ott az árnyék. Pálinkásné Jantner Jolán a 25 éve alapí­tott, szekszárdi székhelyű Rá­dió Antritt élén áll. Felülete­sen szemlélve pá- (. <iis lyáját akár siker­­történetnek is te­kinthetnénk. Édes­apja, Jantner Sán­dor tsz-elnök volt, férje, Pálinkás Csa­ba nemzetközi hí­rű kerékpárversenyző. Csak­hogy mindkettőjüket hamar elvesztette - apját hatévesen, férjét 39 éves korában -, s nél­külük kellett helytállnia.- A rádiózásba, kezdetben még nem kapcsolódtam be - meséli -, az egészségügyben dolgoztam, olyan végzettsé­gem volt. Az első adás 1994 február 28-án ment le. Az ÁNTSZ épületében működött a bérelt stúdió. A megyei tisz­ti főorvosnak, dr. Hangay Ist­Az emberek szeretete, biz­tatása sokat jelentett vánnak nagyon tetszett az öt­let, még műsorvezetést is vál­lalt. A jelenlegi helyünkre, a Wesselényi utcába, 2002-ben költöztünk át. Ez már saját tu­lajdon. Itt már én is vállaltam feladatokat. Nem a műsorké­szítésben, hanem az ügyfe­lekkel való kapcsolattartás­ban, és gazdasági vezetőként. Aztán, 2004-ben meghalt a férjem. Nem titkolja Pálinkásné, hogy foglalkozott a gondolat­tal: abbahagyja a rádiózást, felszámolja a vállalkozást. Vé­teli ajánlatot is kapott az Ant­­rittra. De az emberek szerete­­tének, biztatásának köszön­hetően a folytatás mellett döntött. A kollégák is erre ösztönözték, csalá­dias légkör uralko­dott a stúdióban. Technikában, sem álltak rosszul; kár lett volna feladni. Később a fia is egyre aktívabban vett részt a cég ügyeinek intézésében. Ma már egyértelmű, hogy folytatják, már csak azért is, mert újabb öt évre megkapták a frekvenciahasználati, mű­sorszórási engedélyt.- Nehéz helyzetben vannak a helyi rádióadók - mondja -, sok megszűnt az elmúlt 25 év­ben, nálunk jóval nagyobbak is, mióta mi működünk. Itt, Szekszárdon három is volt a Pálinkásné Jantner Jolán a Rádió Antritt stúdióvezetője A szerző fotója Munkássága elismeréseként az idén Príma-díjra jelölték Pálinkásné Jantner Jolán 1965- ben született Szekszárdon. Egy nővére van. Édesapjuk tsz-el­­nök, édesanyjuk háztartásbe­li volt. Fiatalon, 18 évesen ment férjhez Pálinkás Csaba kerék­párversenyzőhöz, aki aztán 1993-ban megalapította Szek­szárdon egy helyi adót, a Rá- 1 dió Antrittot. (Az első adás 1994 februárjában ment le.) Házassá­gukból egy fiú született. Férjét korán elvesztette, veseproblé­mák miatt halt meg 2004-ben. A rádiót továbbműködtették, az idén kaptak frekvenciaenge­délyt újabb öt évre. Pálinkásné a műsorkészítés mindennapi gya­korlatában nem vesz részt, de a cég ügyeit intézi, kézben tartja. Sokan ismerik és becsülik em­bersége és lokálpatrióta szemlé­letmódja miatt. A helyi embere­ket és ügyeket képviseli, mene­dzseli és szolgálja. Ennek is kö­szönhető, hogy az idén a megyei Príma-díjra jelöltek közé került. kilencvenes évek második fe­lében, s csak ez az egy maradt talpon. Előtérbe került a tévé­zés, a netezés, egyre kevesebb a hirdetés, és más okok is köz­rejátszanak, elbizonytalaníta­­nak. A sikeresen pályázók hét évre kapnak frekvenciát, ami aztán öt évvel meghosszabbít­ható. Nekünk most szeptem­berben járt le ez a hétéves cik­lus, s megkaptuk az engedélyt a további öt esztendőre. Tehát 2024 szeptemberéig van mé­diaszolgáltatási jogosultsá­gunk. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy nemigen politizálunk, de ha mégis elő­jön olyan téma, akkor kénye­sen ügyelünk az egyensúlyra. Vagyis arra, hogy vita esetén mindkét fél kifejthesse a véle­ményét. A helyi rádiók erőssége a he­lyi anyagok készítése, sugár­zása. Ezt a kínálati skálát sze­retné tovább bővíteni az Ant­ritt a jövőben. Terveznek tech­nikai és humán fejlesztéseket is. Egy viszonylag kis közössé­get szolgálnak - a szekszárdi vételkörzetben élőket -, s re­mélik, hogy nem hiába.- Jó érzés hallani - mondja a cégvezető lelkesen -, amikor bemegyek egy üzletbe vagy étterembe és a mi rádiónk szól. Lokálpatrióták vagyunk a műsorkészítésben, s persze örülünk, ha mások is azok, és minket hallgatnak. Harmadszor is „Legjobb Munkahely” a Provident KINCENTRIO Legjobb Munkahely MAGYARORSZÁG 2019 HIRDETÉS A Provident Pénzügyi Zrt. 2012 és 2014 után immáron harmadik alkalommal nyerte el nagyvállalati kategóriában Magyarország legrangosabb munkáltatói elismerését, az objektív munkavállalói visszajelzések alapján odaítélt Kincentric Legjobb Munkahely díjat. A trófeát november 30-án Kamarás Zsuzsanna HR igazgató vehette át a Provident képviseletében a díjalapítótól. A hazánkban 19 éves múltra visszatekintő Kincentric Legjobb Munkahelyek Program a vállalatok dolgozóit kérdezi meg világszerte anonim kérdőívek segítségével, hogy mennyire elégedettek a munkahelyük által nyújtott feltételekkel. A Kincentric Legjobb Munkahelyek díj azokat a vállalatokat emeli ki, amelyek inspiráló légkört teremtenek, fejlődést szorgalmaznak és folyamatos üzleti sikereket érnek el. A magyar Provident a munkavállalóit támogató programjainak köszönhetően 2012-ben és 2014-ben már elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely elismerést és idén triplázni tudott. Az eredmény hátterében szofisztikáit HR stratégia és legjobb gyakorlatok állnak: a kollégák oktatásáról rendszeres tréningek kere­tében gondoskodnak, emellett pozícióra szabott beilleszkedési programokon, csapatépítéseken is részt vesznek. A cég gondot fordít arra, hogy a dolgozók a napi munkával járó feszültség mellett megőrizhessék egészségüket, jó közérzetüket. A Jól-Lét Program a dolgozók testi-lelki egyensúlyát támogatja és stressz­­menedzsment technikákat is megismertet a kollégákkal. V „Ahhoz, hogy egy szervezet a munkatársai túlnyomó többségének magas elköte­lezettségét tudja elérni, fontos és megkülönböztető elemek az agilitás, a tehet­ségfókusz és az elkötelező vezetés. Ezeket a területeket kiemelkedően vizsgáljuk a globális Legjobb Munkahelyek Programban, amely 19 éve egyedülálló módon támogatja az üzleti vezetőket abban, hogy az elkötelezettség fejlesztéséhez kapcsolódó döntéseiket valóban adat alapon hozzák meg, és a kiemelkedő ered­ményeket elérő vállalatok Magyarország legmagasabb presztízsű munkaerőpiaci elismerésében részesüljenek" - mondta el Uzsák Éva Virág, a Kincentric ügyvezető igazgatója, Kelet-Európai régióvezetője. „A Providentnél a kollégáinknak olyan hátteret igyekszünk nyújtani, amelyben versenyképes tudást szerezhetnek, hogy kellő szakértelemmel - és ezáltal is keve­sebb stresszel - végezhessék a mindennapi feladataikat. Azt is gyakorlatból tudjuk, hogy motivált és elkötelezett munkavállalókkal könnyebben érhetjük el a közös üzleti sikereket, ezért rengeteget fektetünk abba, hogy ne csak hatékonyan dolgozzanak, de jól is érezzék magukat nálunk a kollégák. Büszkék vagyunk arra, hogy dolgozóink harmadszor is megszavazták nekünk a Kincentric Legjobb Munkahely Díjat, jelezve számunkra, hogy jó úton járunk, hiszen az eredmények szerint nemcsak ügyfe­leink, de munkavállalóink is elégedettek velük" - tette hozzá Kamarás Zsuzsanna, a Provident Pénzügyi Zrt. HR igazgatója a díj átvételét követően. Beszélő szájat is tudnak hajtogatni Nemzetközi díjas író Szekszárdra SZEKSZÁRD Megtartotta kö­tetbemutatóját Darvasi Lász­ló író, aki elsőként kapta meg az Aleksandar Tisma Nem­zetközi Irodalmi Díjat. Lieb­­hauser János, a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár igaz­gatója elismerését fejezte ki, hogy a pénteki időpont elle­nére is sok érdeklődő foglalt helyet a könyvtárban. Darva­si László Magyar sellő című regénye kapcsán osztott meg a hallgatósággal írói műhely­titkokat. Először díja névadójának, Aleksandar Tisma írónak a jelentőségéről beszélt, aki fé­lig magyarként is nagy meg­becsülésnek örvendett és ör­vend Szerbiában. Azt is el­árulta, hogy egy másik ma­gyar író, Bodor Ádám is esé­lyes volt a díjra. Darvasit Is­ten. Haza. Csal. című novel­­láskötetéért jutalmazták. Magyar sellő című regé­nyét is novellákból fabrikál­ta össze, mondta. Az alap­anyagnak számító novellák viszont csak a nyelvet viszik magukkal a regénybe, amely már egy új mű. Nyelvezete kettősséget te­remt: szép, költői módon fo­galmaz meg durva tartalma­kat. Az író hatásokért a né­met romantikához, neveze­tesen Heinrich von Kleisthez nyúlt vissza. F. N. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu TOLNA Egy hajtás a papíron sé­rülést okoz a papírnak. Sok hajtásból, azaz sok sérülés­ből viszont gyönyörű alkotás is létrejöhet. Mindez az élet­re is igaz lehet - emelte ki Tuzy Ibolya, a Magyar Origa­mi Kör (MOK) mözsi tagja a tolnai MAG-Házban rendezett origamikiállítás megnyitóján. A MOK nemrégiben pályázatot hirdetett „Nekem az az ünnep, amikor...” címmel. Tizenha­tan küldtek be pályamunká­kat, Veszprémtől Pécsig. A ja­nuár 7-ig látható tárlat ezeket az alkotásokat és egyéb origa­mi munkákat mutat be. Tol­na megyéből a tolnai Wosins­­ky általános iskola alsó tago­zatosai, a paksi II. Rákóczi is­kola 3. osztályosai, a szekszár­di Babits iskola negyedikesei, az őcsényi Perczel iskola 5. és 6. osztályosai alkotásait díjaz­ták. A tárlatnyitón Moldován Noémi, tolnai zeneiskolás mű­ködött közre fuvolán. Papírcsodákat láthat a közönség A mostani origami tárlatra készültek alkotások az elmúlt hétvégén megrendezett II. No­mád Origami Hétvégén is, ami szintén a tolnai MAG-Házban zajlott, Tuzy Ibolya főszervezé­sében. A péntek délutántól va­sárnap estig tartó non-stop ren­dezvényen mintegy harmin­cán vettek részt, volt, aki ott is aludt. Az ellátásról a résztvevők gondoskodtak. A csendes, laza miliő alkal­mat adott a szellemi intenzi­tásra és a lelki megnyugvás­ra egyaránt. Mintegy ötvenfé­le - főleg társas - játékot lehe­tett kipróbálni, ezen kívül volt mediball és papírhajtogatás (origami) is. Két 3D-s nyomta­tó üzemelt, amelyekkel a „Tono­­mori”-nak keresztelt műanyag ajándékfigurákat állították elő. Egy másik technikai érdekes­ség a programozható „beszélő origami száj” volt, ami a kiállí­tásmegnyitón is megszólította a vendégeket. S. K. Fotó: Makovics Kornél

Next

/
Oldalképek
Tartalom