Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-14 / 290. szám
gpiEPl -helyőrség Interiu folytatás o 1. oldalról B 3 Kele Brigitta az Erdélyi Magyar Kortárs Kuitúráért-díj átvétele után Forrás: Facebook Engem is meglepett, mert nagyon-nagyon izgulós természetű voltam. A nagyváradi időszakban is, a vizsgáimon is sokkal gyengébben teljesítettem, mint amire képes voltam valójában. Voltak olyan elszólások, hogy ennek a gyermeknek milyen szép hangja van, de hát nem tud megállni a színpadon, nincs hozzá megfelelő idegrendszere. Erre fel, ahogy a színpadra tettem a lábam, csodálatos módon, én nem is tudom, mintha egy burokba, aurába kerültem volna, varázslatos módon elkezdtek maguktól működni a dolgok. Kiderült számomra is, hogy megtaláltam a helyemet a színpadon, a szakmában, az életben. Ez nagyon-nagyon jó érzés volt, mert otthonról nem kaptam útbaigazítást. Öten vagyunk testvérek, és édesapa azt szerette volna, hogyha nagy családi vállalkozásban a szabászatot és a varrómesterséget sajátítjuk el, de mi azt nem szerettük. Pontosabban kifejezetten utáltuk. Cérnák közepette és gépolajszagban... A régi mestereknél az természetes volt, hogy otthon is dolgoztak. — A Kolozsvári Magyar Operának a színpadán futott be. Mikor és hogyan jutott ki külföldre?- Miután itt operákat, operettet, musicalt, rockoperát is énekeltem, 2011-ben egy igazgatói társaság jött el Düsseldorfból, és meghallgatást tartottak Kolozsváron. Eljutottam erre a meghallgatásra, és betegen énekeltem, mint nagyon sokszor - ez nálam egy visszatérő motívum, a karrierem során sokszor jártam így, hogy éppen, amikor énekelni kellett, beteg voltam. Valamikor a pályafutásom végén majd írok egy könyvet arról, hogyan kell énekelni betegen, mert nagyon jól ismerem ezt a helyzetet. Visszajeleztek, hogy érdeklem őket, meghívnak még egy meghallgatásra Düsseldorfba, hogy az ottani színpadon is halljanak énekelni, ami természetesen egy sokkal nagyobb színpad. Akkor szerződést ajánlottak, még csak meghívott művészként a Mimi és a Bajjazzókböi Nedda szerepére. 2012 januárjában már ott voltam, tartottak egy sorozatnyi előadást, fel is ajánlották a társulati tagságot ősztől. Akkor egy picikét megijedtem, pedig már nagyon régóta vágytam arra, hogy kilépjek, és megismerjem a külföldi operák színvonalát és módszereit, és mindazt, ami ott történik, nem beszélve arról, hogy új dolgokat szerettem volna tanulni, új karmesterekkel dolgozni, új rendezőkkel- mint tudjuk, teljesen más anyagi körülmények között, ami nem mellékes. Olyan körülmények között dolgozni, ami nemzetközi színvonalat jelent. Ez sikerült, belementem egy kétéves szerződésbe, majd ez hosszabbítással egészen 2016-ig tartott, akkor megszüntettem, nem szerettem volna folytatni. Beindult a nagy nemzetközi karrierem is: Párizsban, Pekingben, Avignonban, Strasbourgban énekeltem.- A nemzetközi sikerrel járó életre vágyott, végül mégsem telepedett le külföldön. Miért tért haza?- Ezen én magam is elcsodálkozom, és meglepődöm. Én is azt hittem, hogy kolbászból van a kerítés odaát, pontosan azért, mert valóban fantasztikus körülmények között dolgoznak. De nagyon megváltozott ott a világ. Ebben a szakmában is olyan dolgokkal találkozom, amiket nem szeretek. Megvan a profizmus, de már szinte gépezetszerűen működik minden. Sőt, a németországi időszakomban úgy éreztem, mintha egy gyárba mennék be. Több száz vagy több ezer néző előtt énekelni hozzájárul a fejlődéshez, de amikor az ember azt érzi, hogy valahogy lelkileg mégiscsak sivár, akkor meghal legbelül. Én nagyon lelkis ember vagyok, és ezt a lelkemnek járó szükségletet csak itthon találom meg. Hogy is mondjam? Nyugalommal tölt el, amikor itthon kell énekelnem, pedig bizonyos szempontból sokkal nagyobb az elvárás, mert na, akkor halljuk a művésznőt, aki megjárta a Metropolitant - nagyobb az elvárás meg a kritika is. Ezzel együtt itt jobban működik a művész és közönsége között, de a kollégák között is a szeretet.- Mi volt az, ami leginkább hiányzott külföldön? Csalódott?- Szoktunk beszélni erről sokat, hogy furcsán magányos odakint az ember. Ha nem családdal van, akkor rettenetesen magányos. Vagy mi vagyunk nagyon furcsák, magyarok? Mi, erdélyi magyarok pedig sehol nem vagyunk igazán otthon. Hiányzott az erdélyi levegő, nagyon furán hangzik, de nekem még az étel sem esett jól. Az elhidegülésem gyomorproblémákkal kezdődött. Ami persze a stressz miatt is van, de amiatt is, hogy semmi nem esett jól. Mikor hazajöttem, az a jó kis gulyásleves, az a jó kis csirkepaprikás! Ezeket próbáltam ott is megfőzni, és nem is hasonlított az ízére, mert nem az itteni alapanyagokból voltak. Valójában csalódottan tértem viszsza. Csalódtam a Nagy Nyugatban, és úgy gondoltam, hogy én mindig is belülről építkeztem, és amikor megkérdezték, hogy milyen volt a Metropolitan színpadán fellépni a Kolozsvári Magyar Opera színpadához képest, akkor szinte meglepődve vettem tudomásul azt, hogy Jézus Isten, tulajdonképpen nem is éreztem nagy különbséget. Tehát ez hogy van? Persze nagyon nagy a különbség. Érzésben. Minden hatalmas, minden nagy, de belülről, a mikrokozmoszban, nem tud akkora lenni. Az a közönség nem tud szeretni igazán, nem az övé vagyok.- Milyen tervei, vágyai vannak és milyen szerepálmai?- Az a csodálatos, hogy megőrizhettem a szerződésemet, mert valahogy éreztem, hogy vissza fogok térni. Most csak ez a társulat van, és olyan szerződések, amelyeket még az ügynökség talál. Jövő évben lesz Strasbourgban A trubadúr, Leonóra, debüt. Tavaly volt Otelló - Desdemona Düsseldorfban - a színházban, ahová viszszahívtak és még visszahívnak a jövőben vendégművészként. Mindenképpen megnyugtat, hogy tudom, mik az elvárások, milyen a színvonal. Megtanulhattam nyelveket, beszélek németül, angolul, olaszul - ez remek. Várom a következő nagy szerepeket, az én hangom Puccini-hang, és számomra Puccini a minden. A Bohéméleten kívül a Tosca, a Pillangókisaszszony - ezek nagyon nehéz szerepek, úgyhogy még várok velük. Későn érő típus vagyok, de ennek is eljön az ideje. Azt szeretném, legyen annyi presztízsem, hogy ne legyen muszáj énekmeghallgatásokra járni, mert azokat nagyon nem szeretem továbbra sem, rémesen izgulok. Kifejezetten színpadi ember vagyok, csak a színpadon vagyok otthon. Az, amire igazán képes vagyok, csak a színpadon tud megszületni. Mimi szerepében Forrás: Facebook / Kolozsvári Magyar Opera LAPSZAMUNK SZERZŐI B. Orbán Emese (1957) szerkesztő, kulturális újságíró Benyhe István (1954) író, költő, műfordító Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Horváth László Imre (1981) író, költő Juhász Kristóf (1982) író, újságíró, előadóművész Kántor Mihály (1974) szakíró Kertész Dávid (1993) író Lőrincz P. Gabriella (1982) költő Udvardy Zoltán (1964) író, újságíró, kritikus, szerkesztő 2019. december IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 4 V
