Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)

2019-12-14 / 290. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. DECEMBER 14., SZOMBAT Karácsony előtt Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu Megkezdődött a karácsony előtti őrület. Egymás érik az adventi programok. Indul a roham a boltokban, holott abban az emberek többsége feltehetően egyet­ért, hogy a karácsony nem a pénzről, hanem a szeretetről szól. Jó esetben. Most még nincs késő felkészülni arra, nehogy hullafárad­­tan és a téboly szélén tántorogva érkezzünk el a szentesté­hez. Ha már eldöntöttük, hogy mennyi pénzt szánunk az ajándékokra, tudnunk kell, hogy annyi biztosan kevés lesz. Ezért elő egy kockás papírt, amire felírjuk, hogy kinek, mit és mennyiért. Ettől kezdve már minden csak nézőpont kér­dése. Mosolyoghatunk példá­ul azon, hogy amit az első kör­ben fölírtunk, csupa olyasmi, amire valójában mi magunk vágyunk. Bele kell tehát he­lyezkedni annak a lelkivilá­gába, akit szeretnénk meg­lepni. Nem a szó szoros értel­mében persze, mert nagy meglepetést okozna például, ha vi­lágoskék zenélő bilit vennénk középkorú- fiú, vagy lánytest­vérünknek. Fő szabály, hogy ne vegyünk italt antialkoholis­tának, piásnak meg pláne. Ne kapjon csokit duci sógornőnk, mert kedveskedés helyett még a végén célzásnak veszi. A nagymama ne kapjon apró be­tűs könyvet, az óvodás dobot, zoknit, nyakkendőt pedig senki sem. A bolti tülekedés közben örülhetünk annak, hogy több régen látott ismerőssel válthatunk pár szót, ha másról nem, legalább az ajándékozásról. Hátha hallunk egy-két jó ötletet. Bele kellene he­lyezkedni a meg­ajándékozott lelkivilágába Közös hivatalt alakítanak ki TOLNA'FÁGÁNKERT Közös önkor­mányzati hivatalt hoz létre ja­nuár elsejétől a tolnai és a fá­cánkerti önkormányzat. A dön­tés a csütörtöki közös képvise­lő-testületi ülésen született meg. Az új intézmény hivata­los neve: Tolnai Közös Önkor­mányzati Hivatal. A Tolnai Pol­gármesteri Hiva­tal értelemszerűen megszűnik. A közös hivatal létrehozását Fácán­kert kezdeményez­te, a lépés - Orbán Zsolt polgármester szerint - szakma­ilag jelent előnyt a kis település számára. Tolna örömmel fogadta a „felkérést”, igaz, a törvény szerint nem is utasíthatta volna vissza. A köz­ség 2013 óta Bogyiszlóval tar­tott fenn közös hivatalt, előtte pedig - 2000-től - Sióagárddal alkotott körjegyzőséget. A lakosság szempontjából ér­demi változást nemigen hoz az új intézmény, különösen a tol­naiak számára nem - tájékozta­tott Ezerné dr. Huber Éva jegy­ző. Ami némi újdonságot jelent, hogy a fácánkerti polgármeste­ri hivatalban az ügyfélfogadás valamelyest igazodik a tolnai­hoz, így Fácánkerten a jövőben nem minden munkanapon, ha­nem kedden, szerdán és pénte­ken lesz ügyfélfo­gadás. A két, szom­szédos település kö­zött a múltban elő­fordult ennél szo­rosabb kapcsolat is. 1969-ben Tolna és Fácánkert kö­zös tanácsú község­gé alakult. A rend­szerváltás után vált ismét önál­lóvá a jelenleg mintegy hétszáz lakosú község. Ám ma is több dolog köti össze a két - azonos járásba is tartozó - települést. Több társulásban együtt van­nak, a fácánkerti gyerekek egy része tolnai iskolába jár, de pél­dául a két település ivóvíz- és a szennyvízrendszere is közös. S. K. Tolnán to­vábbra is marad a keddi és pénteki ügy­­félfogadás Még mindig szép és igen népszerű ajándék a könyv Sikeres magyar írók köteteit keresik A gyermekkönyvek kínálatára és színvonalára nem lehet panasz Fotó: Shutterstock A sikerkönyveket és a gye­rekeknek szóló kiadványo­kat keresik a legtöbben a könyvesboltokban. A leg­több kiadó felkészült a ka­rácsony előtti nagyobb ke­resletre. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRDAkönyv még min­dig népszerű és szép ajándék, karácsonyra sokan vásárol­ják. A legnagyobb forgalomra az ünnep előtti néhány nap­ban számítanak a könyves boltokban, de már most is töb­ben nézelődnek, vásárolnak, mint máskor. Az egyik Szekszárd belvá­rosában található üzletben dolgozóktól a vevők folyama­tosan kérdeznek, egy-egy ki­advány után érdeklődnek. Si­került azonban egy eladót egy kicsit kifaggatni, aki elmond­ta, sokan kifejezett céllal tér­nek be hozzájuk, de termé­szetesen nem kevesen van­nak azok is, akik nézelődnek, és úgy döntik el, mit vásárol­nak. A legnépszerűbbek a si­kerlistás könyvek: Leiner La­ura, Bödőcs Tibor és Kőhalmi Zoltán kötetei. A legtöbben Frei Tamás legújabb köny­vét szeretnék megvenni. Azt is megtudtuk, hogy a legtöbb kiadó felkészült arra, hogy a kelendő szerzők művei iránt jelentősen megnő a kereslet. A gasztronómiai tárgyú, sokszor rendkívül mutatós kötetek szintén szépen fogy­nak, sikerszerzők természe­tesen ebben az esetben is akadnak. Közülük Fördős Zé az, akinek a könyve a leg­kapósabb jelenleg ebben az áruházban. Itt és Beke Vincénél is na­gyon sokan gyerekköny­vet vásárolnak. Beke Vincé­től megtudtuk, Leiner Laura könyve állítólag már ezrével kelt el hazánkban, a gyere­kek ugyanis képben vannak. Nála nagyon mennek a ma­gyar szerzők művei, így Va­vyan Fable, Leslie L. Lawren­ce, Frei Tamás, Bödőcs Tibor kötetei és Borbás Marcsi Ma­gyarország finom című köny­ve. De kaphatók itt a helyi toliforgatók kiadványai, így Szabadi Miska bácsi új köny­ve, Hódi Kati Dárköz-mesék című munkája, valamint Mé­szöly, Papp István, Wessely Gábor, Husek-Horváth Edit, Dicső Zsolt, Dudás Andrea, Kancsár J. Zsolt írásai. A regények mellett toplis­tásak azok az olvasmányok, amelyek az önismeret fejlesz­tését, a lelki elmélyülést segí­tik. Mostanában Orvos-Tóth Noémi és a népszerű előadó, a katolikus pap Pál Ferenc is a sokak által kedvelt szerzők közé tartozik. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy miként viszonyulnak a vásárlók a hangos könyvek­hez. Kiderült, ugyan tarta­nak belőle a belvárosi üzlet­ben, ugyanakkor kevesen vá­sárolják. Keresnek viszont olyan dolgot, ami itt már nincs: DVD-t, CD-t. A törté­nethez az is hozzátartozik, amikor éppen lehetett kapni, akkor nem vitték. Könyvet egyébként nem­csak kifejezetten erre sza­kosodott helyeken lehet be­szerezni, hanem postán, na­gyobb áruházakban, de gya­korta kisebb élelmiszer üz­letekben, sőt, még drogériá­ban is. A legszínesebb a választék a gyermekeknek szánt szer­zeményekből. Ilyenkor a ta­pasztalatok szerint a mese­­gyűjtemények a legkelendőb­bek, például a 100 magyar népmese, de az Egy Ropi nap­lójának újabb kötete szintén szerepel több toplistán. Sze­rencsére gyermekkönyvből bőséges a kínálat, és a minő­ségre sem lehet panasz, hi­szen az utóbbi években tehet­ségesebbnél tehetségesebb írók foglalkoznak gyermeki­rodalommal. A vásárlók kö­zül nem egy nemcsak a tör­ténet, hanem az illusztrációk milyenségét is fontos szem­pontnak tartja, és el kell is­merni, az illusztrátorok is ki­tesznek magukért. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Toplista 1. Frei Tamás: Bábel-.-Mttnurt&CK. :• o.* . - .JMBB 2. Victoria Eugenia Henao: Mrs. Escobar - Életem Pablóval 3. Lemer Laura: Mnilig karácsony J jf ÉSSt 4. Bödőcs Tibor: Meg se kínáItak 5. HireMikaffa: éaPflizó macska krónikáját* | ttül 6. Orvos-Tckh Noémi: Örökölt sors 8. Kőhalmi Zoltán: A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit a i93iSfa5^nlflttii5^pá'SSsándor ZsigmonÜÉHefi naplójpy Margaret Atwood: Testamentumok Már a harmadik garnitúra fogy el TOLNA Fogynak a közterüle­tekre kihelyezett útbaigazító utcanévtáblák Tolnán. Fogy­nak, mert lerugdalják, ellop­ják, tönkre teszik őket. Ber­ta Zoltán alpolgármester azt mondja: általában hétvégén gyakori a rongálás, és vonulá­si útvonalak vannak, a szóra­kozóhelyektől kiindulva. Már a harmadik garnitú­rát gyártatta le a város 2-3 év­vel ezelőtt - közel hárommil­lió forintból , s az is fogytán fogy. Pedig rendszeresen pó­­tolgatják. Havonta tíz bizto­san tönkre megy vagy eltű­nik. Az autósok tájékozódá­sát is segítő utcanévtáblák ki­helyezése egyébként jogsza­bályi előírás. Az önkormány­zat kötelessége, ugyanúgy, ahogy a házszámok kirakása az ingatlantulajdonosoké. An­nak idején az első szériát fém­ből készíttették. Aztán jött a műanyagos korszak, gondolva arra: hátha fémgyűjtők dézs­málják a készletet. De nem. A bulizós kedv dominált. Lerugdalták, tönkre tették azt is, még könnyebben, mint a zománcozottat. Úgyhogy most megint visszatértek az eredeti alapanyagra. Nem ér­ti senki, hogy mások munká­ját szétverni miért nagy di­csőség. W. G. A napokban kapják meg a csomagot a szekszárdi nyugdíjasok Az idén többen regisztráltak fZEKSZARD A szekszárdi nyugdíjasok a napokban kap­ják meg azt a karácsonyi cso­magot, amellyel a város ön­­kormányzata szeretné kife­jezni, hogy az idősek megbe­csült tagjai a közösségnek. Mint azt Ács Rezső pol­gármestertől megtudtuk, ta­valy háromezer-hétszázan, idén négyezer-négyszázán regisztráltak. A csomagokat ütemezetten adják át, az átvé­telhez pedig most is szükség van személyi igazolványra, lakcímkártyára vagy megha­talmazásra. A pakkokat a me­gyeszékhelyen működő idős klubok ajánlása szerint állí-Ács Rezső tegnap reggel osztott csomagot Fotó: Kiss Albert tották össze, hasonlóan, mint tavaly. így több, mint kétezer forint értékben részben olyan dolgok kerültek bele, amelyet a nyugdíjasok akár tovább is adhatnak családtagjaiknak, például szaloncukor, nápolyi, illetve a háztartásban alapve­tő tartós élelmiszerek. Ez a harmadik év, hogy a város csomagot ad az idősek­nek, a kiosztást csütörtökön kezdték el, és várhatóan jövő péntekig tart. Most is vannak olyanok, akik megjelentek a csomagért, de nem regiszt­ráltak, ők akkor kaphatnak ajándékot, ha marad a pak­kokból. B. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom