Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)

2019-12-11 / 287. szám

2019. DECEMBER 11., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g Dr. Lehőcz Regina és Kovács Jánosné az ajándékokat tekinti meg. A gyerekekre kiemelt figyelmet fordítanak Fotó: Mártonfai Dénes Adományoztak idén is a hivatali dolgozók Átadták kedden délelőtt azt a nem csekély mennyi­ségű adományt, amelyet a megyei kormányhivatal szekszárdi szervezeti egy­ségeinél dolgozók ajánlot­tak fel. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Évek óta hagyo­mány, hogy a kollégák köré­ben decemberben gyűjtést szervezünk - mondta el dr. Lehőcz Regina, a Tolna Me­gyei Kormányhivatal főigaz­gatója. Hozzátette: a céljuk az, hogy mindenki méltóképpen ünnepelhesse a karácsonyt, azok is, akik nehéz anyagi kö­rülmények között élnek. - Ki­emelt figyelmet fordítunk a gyerekekre, a legtöbb holmit nekik hozták a munkatársak - derült ki a főigazgató beszá­molójából. És valóban, renge­tegjátékot, plüssöket, társaso­kat, valamint könyveket, író­szereket, édességet, de még gyermek autós ülést is fel­ajánlottak a kormányhivatal­nál dolgozók. Dr. Lehőcz Regina arról is tá­jékoztatott, hogy öt éve a Szent A szekszárdi Szent Erzsébet Ca­ritas hétfőre tervezi hagyomá­nyos adventi ünnepségét, ame­lyen a szervezet a szokásoknak megfelelően ügyfeleit vendé­geli meg. Várhatóan ismét úgy nyolcvan ember ül terített asz­talhoz a belvárosi plébánia kö­zösségi házában. A szeretet-Erzsébet Caritason keresz­tül juttatják el az adományt a legrászorultabbaknak, hi­szen így nagyon széles kört ér­nek el. A kedden délelőtt meg­tartott átadón a hivatal szek­szárdi szervezeti egységeinek gyűjtését Kovács Jánosné, a szekszárdi Caritas kuratóriu­mi elnöke vette át. A járási hi­vatalok helyben szintén meg­vendégségre rászorulókat, idő­seket hívnak meg. A vendégek ekkor kapják meg azt a csoma­got, amely tartós élelmiszert és édességet tartalmaz. Az ese­ményen a szokásoknak meg­felelően a meghívottak kis mű­sort is kapnak, és a megjelen­tek együtt imádkoznak. szervezik az adományozást. Kovács Jánosné elmondta, bár­mit is kapnak, bárkitől érke­zik a segítség, nagyon örülnek neki. Terveik szerint három­százötven és háromszázhet­ven között van azoknak a szá­ma, akiket szeretnének meg­ajándékozni. A szekszárdi Ca­ritas rendszeresen juttat ügy­feleinek élelmiszer-adományt. Ilyenkor az ünnepek előtt ki­csit gazdagabb a csomag, és mellé teszik még a most ka­pott holmikat. A hivatali dol­gozók felajánlásai, a játékok, könyvek a jövő héten kerülnek új gazdáikhoz, az adomány­­osztást hétfőn kezdik. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Szeretetvendégség lesz hétfőn További képek TT I ■ ■ és értékelés: I E U I«. f 1 U Szabó I Kinga Szeged Névjegy Csillagjegy: Szűz Kedvenc étel: sajtos, barackos csirkemell Kedvenc ital: víz Kedvenc zene: latin és R n’ B-zenék Kedvenc parfüm: Carolina Herrera Good Girl Gyógytornászként végeztem, emel­lett életmód- és táplálkozás-tanács­adói, személyi edzői, aerobikokta­­tói végzettségem van. 21 éve tánco­lok, jelenleg 3. éve tanítok is. Most kezdtem saját táncos és edzői vál­lalkozásomat. Hobbim az edzés, a sütés-főzés, koreográfiák kita­lálása. Azért jelentkeztem erre a versenyre, mert szeretném ma gam kipróbálni, illetve szeret­ném motiválni az embereket a mozgásra és az egészséges életmódra, valamint, hogy pozitívan, vidáman éljük a mindennapjainkat. Életkor: 26 év Magasság: 172 cm Mézet ajánlottak fel TOLNA MEGYE-MAGYARORSZÁG Minden évben december 7-e a méhészek védőszentjének ün­nepe. Ambrus-nap környékén a méhészek különböző jótékony­­sági akciókkal hívják fel a fi­gyelmet a méz élettani hatásai­ra, táplálkozásunkban betöltött szerepére. A „Legyen minden nap mézes nap” kampányban nagyon sok Tolna megyei mé­hész is részt vett. Ebből az alka­lomból a méhészek által felaján­lott négyszáz kilogramm méza­dományt Böjté Csaba alapítvá­nyának juttatták el. M. I. Ajándék falinaptár a szombati lapban TOLNA MEGYE Karácsony köze­ledtével napilapunk Is szeret­ne kedveskedni hűséges ol­vasóinknak. December 14-i, szombati számunkban behúz­va találja majd meglepetésün­ket, egy 2020-as falinaptár. A naptár 1-1 oldalán ket­tesével jelennek meg a hó­napok, a megszokott heti be­osztással, a legjelesebb na­pokkal kiemelésével. A jövő évi ajándék nap­tárunk vizuális világa Ma­gyarország vadon élő állata­inak néhány képéből merít­­kezett, elcsípve éltük egy­­egy legjellemzőbb mozzana­tát, mozdulatát. A halat fogó jégmadár, az eleséget gyűjtő mókus, a fo­lyóban pancsoló vidra, a repü­lő hóbagoly képe az élet kör­forgását szimbolizálja. Kérjük, keressen Ön is egy helyet a konyha vagy az előszoba falán, melyen jól mu­tat majd a naptár egész jövő évben. Bejelölheti rajta a leg­fontosabb életeseményeit: szü­letésnapokat, névnapokat, há­zassági évfordulókat, nehogy elfeledkezzen valamiről. Jövő évi naptárunk A falinaptár mellékletes számunk tehát december 14- én jelenik meg. Előfizetőink aznap a lappal együtt találják meg postaládájukban, árus vásárlóink pedig a napilappal együtt plusz költségek nélkül vásárolhatják meg az újsá­gárusoknál december 18-ig. E kis meglepetéssel szeretnénk már előre kellemes ünnepeket kívánni minden kedves olva­sónknak. TN ZALAI HÍRLAP MIS IILHL NAPÚI Hirmip HIkThp 24ÓRA BÉKÉS 4HÍRIAP HEVES'*HÍRLAP Nógrád Megyei Hírlap Petőfi Népe Petőfi Népe Somogyi Hírlap Tolnai Népújság Dunántúli Napló Éj Néplap DÉLMAGYARORSZÁG KISALFÖLD NAPLÓ ÉSZAK KELET HIRDETÉS KERESSE A JÁTÉKSZELVÉNYT A DECEMBER 13-1 TV MŰSOR MAGAZINBAN! 3 DB TOYOTA YARIS SZEMÉLYGÉPKOCSI * 1? DB 1.000.000 FT ÉRTÉKŰ EDENRED KÁRTYA • 19 DB LAPTOP • 19 DB KONYHAI ROBOTGÉP 19 DB ROBOTPORSZÍVÓ • 19 DB WELLNESS PIHENÉS J m

Next

/
Oldalképek
Tartalom