Tolnai Népújság, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)

2019-12-10 / 286. szám

2019. DECEMBER 10., KEDD GAZDASÁG y Fontos, hogy figyeljünk a figyelmeztető feliratokra Kockázatos játékok Az a jó, ha a gyerek életkorának, képességeinek megfelelő ajándékot választunk Fotó: Shutterstock 300 millió euróval nőtt az exportunk többlete MÉRLEG Októberben az ex­port euróbán számított érté­ke 6,7, az importé 3,6 száza­lékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külke­reskedelmi többlet 514 millió euró volt, 300 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette hétfőn első becslé­se alapján a Központi Statisz­tikai Hivatal (KSH). Az euróbán számolt export növekedési üteme sorozatban harmadszor volt nagyobb az importénál, a májusi adattal együtt negyedszer fordult elő ebben az évben, míg tavaly csak három ilyen hónap volt az egész évben. A kivitel ok­tóberben először lépte át a 10 milliárdos küszöböt (10,086 milliárd euró volt), de a 9,572 milliárdos import is rekord. Az import idén már harmad­szor lépte át a 9 milliárd eurót. Az év első tíz hónapjában az export 4,8 százalékkal, az im­port 5,5 százalékkal volt több, mint tavaly, a külkereskedel­mi többlet 296 millió euróval csökkent, 4,402 milliárd eu­rót tett ki. A külkereskedel­mi többlet tavaly 2,558 mil­liárd euróval csökkent 2016- hoz képest, amikor 9,725 mil­liárd euróval elérte eddigi leg­nagyobb éves értékét. Az idén az első tízhavi 296 millió euró csökkenés az exporttöbblet le­morzsolódásának jelentős le­fékeződését sejteti. MW Temérdek játék fogy a kará­csony előtti időszakban. Ha­tósági tapasztalatok szerint az alkalmi árusítóhelyeken a leggyakoribb, hogy a kicsik­re veszélyes holmit árulnak. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BIZTONSÁG A nem megfelelő já­tékok a sérülésveszély kocká­zatát is magukban hordozzák, ezért különösen fontos, hogy tudatosan válasszunk, ami­kor ajándékot veszünk a gye­rekeknek. Az éppen felkapott vagy feltűnően olcsón kínált termékek minőségére különö­sen érdemes odafigyelni. Rendszeres ellenőrzések zajlanak a termékbiztonság szempontjából - mondta a Ma­gyar Nemzetnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fo­gyasztóvédelemért felelős ál­lamtitkára. Cseresnyés Péter szerint alapvető, hogy meg­bízható szaküzletben vagy in­ternetes áruházban vásárol­junk. A hatósági vizsgálatok tapasztalatai szerint a játék­boltláncok, az üzletláncok és a webboltok nagyobb valószí­nűséggel forgalmaznak biz­tonságos, a jogszabályi előírá­soknak megfelelő termékeket. Csak olyan játékot vegyünk, amely megfelel a gyermek életkorának, képességeinek és készségszintjének. Van­nak, akik nem veszik komo­lyan a „háromévesnél fiata­labb gyermekek számára nem ajánlott” tiltást vagy az ezt jel­ző piros szimbólumot, holott a játékon lévő figyelmeztető fel­iratok fontos információkat adnak a használatáról és ar­ról, hogy melyik életkorban biztonságos a termék haszná­lata - emelte ki Cseresnyés Pé­ter. Megjegyezte: olyan játékot nem is szabad megvásárolni, amelyikről hiányzik a „CE” jelölés, mert az eleve felveti, hogy a termék nem felel meg a biztonsági előírásoknak. Felhívta rá a figyelmet, hogy a legkisebbek vannak kitéve a legtöbb kockázatnak, ezért minden kisgyermekes családban tudni kell, hogy a háromévesnél fiatalabbaknak könnyen eltávolítható vagy apró részeket tartalmazó játé­kot tilos választani, mivel ful­ladást okozhat. HÍREK 76,7 százalékon a tervezett hiány HIÁNYCÉL Novemberben az államháztartás központi al­rendszerének hiánya 190,9 milliárd forint volt, ezzel no­vember végéig 766,3 milliárd forintot tett ki a deficit, ami az éves előirányzat 76,7 száza­léka - közölte hétfőn a Pénz­ügyminisztérium. A közpon­ti költségvetés 659,5 milli­árd forint, a társadalombizto­sítás pénzügyi alapjai pedig 185,3 milliárd forintos deficit­tel zártak, az elkülönített álla­mi pénzalapok 78,5 milliárd forintos többletet értek el. Az adatok tükrében az év egészére meghatározott, uniós módszertan szerinti 1,8 százalékos GDP-arányos hi­ánycél továbbra is elérhető - szögezte le a szaktárca. MW Ösztöndíjakkal segíthetünk FELSŐOKTATÁS Hazánk agrár ösztöndíjakkal segíti a fejlő­dő országok élelmezésbizton­ságát, a hétköznapokban jól hasznosítható, fontos mező­­gazdasági ismereteket ad át a fejlődő országok leendő ag­rár szakembereinek. Abban hiszünk, hogy a problémá­kat helyben kell megoldani, és egy sikeres ösztöndíjprog­rammal is segítjük a rászo­ruló országokat, ami hazánk gazdaságának is hasznos - mondta Belánszky-Demkó Zsolt, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára teg­nap, a FAO-ösztöndíjprogram ünnepségén. MW Óvatosan a cuki plüssökkel is! A plüssfigurákkal is vigyáz­ni kell. A laza varratok men­tén a töltőanyag esetleg hoz­záférhetővé válik, és a kis­gyermek szájába kerülve ful­ladást okozhat. A könnyen el­távolítható apró szemeket, or­rokat, díszítéseket is a szájá­ba veheti vagy az orrába, fü­lébe dughatja, erre is taná­csos figyelni az ajándékvá­lasztáskor. Karácsony előtt nem drágul a tojás Vadon élő fáktól is függ a hazai kínálat Lehetőség a gesztenye Nagy az ingadozás az éves termésmennyiségben Fotó: MW KERESLET Bár a cukrászok és a tésztagyártók megrendelései­ből már érezhető, hogy köze­leg az ünnepi szezon, a vásár­lók többsége csak a karácsony előtti egy-két hétben igyekszik feltölteni az éléskamrát tojás­sal. - Míg 10-15 évvel ezelőtt az év vége előtt már jó egy hó­nappal bevásároltak a háziasz­­szonyok, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szezon hosz­­sza egyre rövidül. A legtöbben az ünnepek előtti egy-két hét­re időzítik a nagybevásárlást - mondta a Magyar Nemzet­nek Pákozd Gergely tojáster­melő, a Pák-To Kft. üzemveze­tője. Ez azonban nem azt jelen­ti, hogy napjainkban kevesebb fogyna tojásból karácsony kör­nyékén, sőt a téli ünnepkör a húsvét mellett az egyik legfon­tosabb időszakot jelenti a tojás­­termelőknek. Szabó Sándor, a Kereki Tojás Kft. ügyvezetője szerint a ma­gyar tojás iránti kereslet már októberben és novemberben is élénk volt, karácsony előtt to­vábbi növekedésre lehet szá­mítani, és emiatt az árak jel­lemzően emelkednek ebben az időszakban. Szíjártó Attila, a kerekegyházi Szíjártó Bt. ve­zetője elmondta: már novem­berben is drágábban szállítot­tak a felvásárlóknak, most to­vábbi egy forinttal emelik az átadói árakat. A Magyar Nem­zet által megkérdezett terme­lők többsége viszont úgy lát­ja, hogy a késő őszi áreme­lést követően már nem várha­tó további drágulás. Az európai uniós piacra ugyanis nagyobb mennyiségű lengyel tojás érke­zett, ami visszafogja a felvásár­lási árak növekedését. Egy ha­zai tojás termelői ára átlagosan nettó 24,50 forint, míg az im­porté 23,50-25 forint. Erre ra­kódik rá a csomagolás és szál­lítás költsége, ezért a vásárlók ennél magasabb árakkal talál­kozhatnak a boltokban. MW Kevesebbet késlekednek a fizetéssel FEGYELEM Jelentősen csökken­tek a késések a számlák kifi­zetésénél az idei első három negyedévben, a két hónapon túl kiegyenlített számlák ér­tékének aránya 52, a három hónapon túliaké pedig 60 szá­zalékkal volt kevesebb, mint tavaly ugyanebben az idő­szakban - közölte negyedéves elemzése alapján a Bisnode Magyarország tanácsadó cég. Az átlagos fizetési késedelem 15,3 nap volt az első kilenc hó­napban, ami szinte megegye­zik a tavalyi 15,2 nappal. A le­járatig kifizetett számlák ará­nya elérte a 70 százalékot, ami enyhe, 1,6 százalékos ja­vulás tavalyhoz képest. Az iparágak közül a szám­lák értékének több mint há­romnegyedét határidőre ren­dezték a kiskereskedelem, a nagykereskedelem, a fafeldol­gozás, illetve a mezőgazda­ság, erdőgazdálkodás, halá­szat területén, míg a számító­gép, elektronikai, optikai ter­mék gyártása ágazatban 43, a2 építőiparban 47, a papír­iparban 48 százalékos volt ez az arány. Területi alapon a legponto­sabban, a számlák értékének 86 százalékával Komárom- Esztergom és Csongrád me­gyében fizettek, az ellenpont Zala 50 százalékos aránnyal. A leglassabban Heves megyé­ben rendezték a számlákat, közel 33 napos volt az átlagos késés ideje, ez a legjobban tel­jesítő Somogybán csupán 11 nap. MW TERMÉS Bár a hazai boltokban egész évben kapható a geszte­nyemassza, a friss termés pe­dig ősszel kerül a kínálatba, a fogyasztás a karácsony köze­ledtével a legerősebb. A leg­nagyobb mennyiség nem a hazai ültetvényekről szárma­zik, évről évre jelentős meny­­nyiségű importgesztenye ér­kezik az országba. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara sze­rint megfelelő fejlesztésekkel csökkenteni lehetne a külpia­ci kitettségünket. A köztestület elemzése sze­rint a hazai szelídgesztenye­­termőterület nagysága - a te­rületalapú támogatási kérel­mek alapján - 2017-ben 210 hektár volt, majd 2018-ban 215,5 hektárra emelkedett. Az idén nem mutattak változást az adatok, a tavalyihoz hasonló szinten stabilizálódott a terme­lés. A legnagyobb termőterüle­tek Nyugat- és Dél-Dunántúlon vannak. Az ültetvények mellett ugyanakkor a ligetes szórvány­­gesztenyésekből és vadon ter­mő fákról is jelentős mennyi­ségű áru kerül a piacra. Sőt a kamara becslése szerint az évi 239-511 tonna közötti termés­­mennyiség jelentősebb részét ezek a vadon termő fák adják. Az éves gesztenyetermésben látható nagy ingadozás is an­nak tudható be, hogy kevés az üzemi ültetvény az országban, és a termesztéstechnológia is sok helyen fejlesztésre szorul­na. A szelídgesztenye a meleg, kiegyenlített hőmérsékletű, csapadékos területet kedveli, nagy előnye a többi gyümölcs­csel szemben, hogy jól bírja a téli hideget és a tavaszi fa­gyok sem igazán viselik meg. Annál nagyobb bajt okoznak a kártevők. A fákat leginkább a szelídgesztenye-kéregrák ti­zedeli, de a szelídgesztenye­­gubacsdarázs is komoly káro­kat okoz. Többféle védekezé­si megoldás közül választhat­nak a termesztők, a leghaté­konyabban azonban a külön­böző betegségeknek ellenál­ló fajták nemesítésével lehet­ne javítani a helyzeten - írta a Magyar Nemzet.- Az ágazat hatékonyságá­nak növelése érdekében az adott termőhely változó öko­lógiai tényezőihez minél job­ban alkalmazkodó, illetve a különböző betegségekkel, kártevőkkel szemben ellenál­ló fák nemesítésére, termesz­tésbe vonására lenne szük­ség. így megfelelő minőségű és mennyiségű termést taka­ríthatnának be a gazdálkodók - hívta fel a figyelmet a NAK. A fejlesztéseknek köszönhető­en évről évre megbízható ter­méshozam érhető el, a hazai fogyasztói és feldolgozói igé­nyeket pedig a jelenleginél na­gyobb arányban hazai geszte­nyével lehetne kielégíteni. Im­portból az első számú beszál­lítónk Olaszország, ott van az unió legnagyobb szelídgeszte­­nye-állománya. MW A termelői árakat visszafogja az olcsóbb import Fotó: MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom