Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-07 / 258. szám
12. SÉTA ÉS TANULÁS 2019. NOVEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Itt járt az igazi suttogó Monty Roberts tartott bemutatót nemrég Kaposváron, az állattenyésztési napokon. Amikor az erőszakmentes lókiképzés képviselője - kis késéssel - belépett az egyetem lovardájába, hatalmas tapsvihar fogatta. Mint elmesélte, 13 éves korában alkalma nyílt órákon át figyelni a vad musztángok viselkedését és kommunikációját, erre építette a módszerét. Élete folyamán eddig háromszázezer lovat képzett ki. Elsőként arra hívta fel a figyelmet, milyen jelzéseket küld a ló, amelyek arra utalnak, hogy csatlakozni akar. Majd szemléltette is, miként vehető rá az együttműködésre. Amikor például a kanca a köröket rótta, Monty lelassította lépteit, beejtette a felé eső vállát, ujjaival csalogatta, hátat fordított neki. A ló odament hozzá, és ettől kezdve a sarkában maradt, és követte őt. Ez volt a Join-Up, vagyis a csatlakozás pillanata. Végül sikerült elérnie, hogy egy lovast is megtűrjön a hátán. Később egy ijedős, fejét magasan hordó, fenyegetve horkantó sárga heréit lovat vezettek Montyhoz. A suttogó utalt rá, hogy előző gazdái bántalmazhatták. A vad négylábút is sikerült csatlakozásra bírnia. Ezután egy botot érintett a lóhoz, hogy érzékeltesse, nem kell tartania veréstől. Aki többet szeretne megtudni Monty módszeréről, annak ajánlom „Shy Boy - Egy vad musztáng megszelídítése” című könyvét, de a suttogóról film is készült, amelynek üzenete, hogy bárki tehet a maga módján azért, hogy a világ jobb hellyé változzon. Szalai Fruzsina PVBG 9. a „Ezek a mai fiatalok” válthatják meg a világot Nemtörődömök, telefonfüggők és néha még flegmák is. Kifolyik a kezükből a pénz, és képtelenek előre tervez-, ni. Inkább tanulnak az örökkévalóságig, mintsem dolgoznának. Az eget rengető problémákra hashtegekkel és lájkokkal próbálnak hoszszú távú megoldást találni. Ezek vagyunk mi. Az Y és Z generáció. Valóban mi fogjuk megváltani a világot? Dicsérdi Elizabet ESZI, Paks A válasz akármennyire is fájdalmasnak tűnik, de igen, mi leszünk a szerencsések. Legalábbis nekünk kellene lenni. Mielőtt még bármit is gondolnának, nem olyan reménytelen a helyzet, mint amilyennek első pillantásra tűnik. Nézzük csak meg, ezek a negatív jelzők milyen jó személyiségjegyekre utalhatnak. (Ismétlem, utalhatnak! Természetesen mindig akadnak lázadó kivételek). Való-Egy rohanó világhoz kell alkalmazkodniuk Fotó: Shutterstock ban nem törődünk semmivel, vagy csak azzal nem, amiről úgy gondoljuk, hogy felesleges? (Jó azért egész sok mindent gondolunk annak.) De lényeg, ami lényeg, digitális bennszülöttként másképp, néha szokatlan módon közelítjük meg a dolgokat. Az agyunk szomjazik az információra, és mivel az van bőven, képes viszonylag sok területen megfelelni. Telefonfüggőség. Ezt egy kicsit a tudásvágyra fognám, de az igazat megvallva nagyrészt nem ez a fő oka a folytonos kütyünyomkodásnak. Hogy mi az, ami miatt mégis előnyünkké válhat? Bár hihetetlennek tűnik, de egy-egy poszt tömegeket mozdíthat meg, ami igenis a közösségi médiának köszönhető. (Mondjuk az én tömegem elég kicsi. Nem vagyok egy népszerű ember). De ha már valaki eleve „celeb”, annak garantált a siker. És végül, hogy miért nem gondolunk a jövőre? Mert szinte lehetetlen. Világunk annyira kiszámíthatatlan, hogy még azt sem tudhatjuk, mi történik egy-két év múlva. És ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a mostani óvodásokat - ha elérik a megfelelő kort - olyan szakmákra kell felkészíteni, amelyekről ma még a szakértők is igen keveset tudnak. Kénytelenek vagyunk felvenni a ritmust a rohanó világgal, és elfogadni a folyamatos változást. Ha vannak is számításaink, azt nagy eséllyel keresztülhúzzák majd. Ennek ellenére mindig van a tarsolyunkban egy B terv, sőt többnyire C terv is akad. Bár a kivitelezésben felmerülhet némi probléma. Ezért szükség van arra, hogy a legnagyobb tiltakozásunk ellenére is megkapjuk a kellő támogatást és segítséget. Emlékeztetni kell magam, hogy a városban nem köszön mindenki mindenkinek Falvakban is boldogak a hétköznapok A városban élők többsége azt hiszi, hogy faluban lakni rossz. Igaz, hogy kevesebb lakó van, de ez nem jelenti azt, hogy kevésbé lenne izgalmas. Mivel nem vagyunk sokan, szinte minden pletyka eljut mindenkihez és mindenki ismer mindenkit, mindenki köszön mindenkinek. Ha városban vagyok, akkor mindig emlékeztetnem kell magam, hogy ott ez nem szokás. Faluban maximum egy általános iskola van, míg városokban középiskolák, egyetemek és főiskolák is vannak. Olyan jó azoknak, akiknek nem kell messzire menniük a suliig. Sokkal jobb, mint korán reggel felkelni, lesétálni a buszmegállóig, várni, hogy jöjjön a busz és végigállni az utat. Ha már a közlekedésnél tartunk, akkor örömmel állapíthatom meg, hogy faluban sosincs dugó. Nem kell azért aggódnunk, hogy odaérünk-e valahova. A városokban a sok autó miatt még a levegő is jóval szennyezettebb. A gyerekeket nem engedik, hogy sokáig kint legyenek este, mert bármi történhet velük. A falukban tovább maradhatnak, mert nem olyan veszélyes. Bolt viszont nincs sok, és az a kevés is inkább élelmiszerbolt. Ha valami mást szeretnénk, akkor be kell mennünk a legközelebbi városba. Munkalehetőség is kevesebb van, de ez nem akadályozza meg, hogy legalább olyan boldogan éljünk, mint mindenki más. Én Györkönyben élek, egy ezer fős faluban. Nagyon sok programunk van év közben és nyáron is, pl.: Funky Party, falukarácsony, nemzetiségi napok. Van pincefalunk több mint 300 pincével, ennek köszönhetően nagyon sokan foglalkoznak borászattal, a legkeresettebb ehhez kapcsolódó program a ZeGaBo. Braun Boglárka 9.a PVBG Az íjászat fejleszt és önismeretre is tanít A halálos erő megfeszül A bolygónak is jót tesz a húsmentes étkezés Egy életforma a vegán A legfontosabb, hogy változatos legyen az étkezés Fotó: Shutterstock Az íjászat ősi hadviselési forma. Elég, ha a honfoglaló magyarokra gondolunk. E sport iránti szeretetem akkor kezdődött, mikor először fogtam íjat a kezembe. Négyévesen kezdtem el íjászkodni és ötévesen volt az első versenyem. Ahhoz, hogy megfelelően tudjunk koncentrálni, teljes lelki nyugalomra van szükség. Koncentrálni kell az íjra, mozdulatainkra, a célra. Nagyon jó izommemória kell a tökéletes lövéshez. Minden apró hiba később nagyokat vonz, ha nem javítjuk ki időben. Ez sem könynyű. Aki nem találja el elsőre a célt, ne idegeskedjen, hanem próbáljon meg célozni - ezt saját tapasztalatból mondom. Aki több mint tíz éve íjászkodik, és számára ez jelenti a kikapcsolódást, annak az agyműködése átalakulhat. Mondhatjuk úgy is, transzba esik vagy meditál. Mozdulatai automatikusak. Ez ijesztőnek tűnhet, pedig nem az. Kiélesednek az érzékszerveink, harmóniát teremt a lelkűnkben, önismeretre tanít. Fegyelem, kitartás és koncentráció a három fő összetevő. Ma már sokféle íj és kategória közül válogathatunk: tradicionális (olyan, mint a honfoglaló magyarok íja), vadászreflex íj, (több részes, precízebb, van kifutó a vesszőnek), számszeríj (külön kategória), csigás íj (legprecízebb, irányzókkal a legpontosabb lövéseket lehet vele leadni, nevét az íj karjain lévő kör, ill. ovális alakú csigáról kapta), olimpiai íj (olyan, mint a vadászreflex, csak fémből van a markolata, amire különböző kiegészítőket lehet szerelni, pontosabb). Az utóbbi két típus a legdrágább. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki egyszer, mert közelebb érezhetjük magunkat az őseinkhez, és ne feledjük, az íjban halálos erő feszül, fegyvert tartunk a, kezünkben, amit nekünk kordában kell tartanunk - elgondolkodtató és vérpezsdítő ennek tudatában lenni. Szalai Fruzsina PVBG 9. a Az elmúlt tíz évben sorra nyílnak a vegetáriánus ételbárok. A vegán életforma is egyre népszerűbb, a témában mégis sok a megválaszolatlan kérdés. Először is, különítsük el a fogalmakat: a „vegetáriánus” kifejezés ugyanis kizárólag az ember táplálkozására vonatkozik, míg a „vegán” jelenthet étkezést és életmódot is. A vegetáriánus csak húst nem eszik. Egy vegán viszont nem fogyaszt semmilyen állati származékot (tejet, tojást, sőt, a többség mézet sem), valamint nem visel szőrből és bőrből készült ruhadarabokat. A bolygónak is segít, ha többen vegán életmódra váltunk. A haszonállatok tenyésztése rendkívüli mennyiségű takarmányt igényel, és ez erdőirtással járhat. A takarmányt pedig öntözni kell, ami az édesvíz jelentős fogyását eredményezi: 1 kiló marhahús előállításához 15 400 liter víz szükséges. Felmerül a kérdés, mit lehet enni hús helyett? Fontos sok babot és gombát fogyasztani (mivel ezek gazdagok proteinben), valamint említésre méltó a sok receptben a húst helyettesítő cukkini is, de ezeken kívül is van élet! Rengeteg húspótló étel van, amelyekből most igyekszem felsorolni a legismertebbeket. A szejtán egy Kínából származó, tönkölybúzából készült fehérjedús húspótló, ami bármilyen húst tartalmazó receptbe becsempészhető. Érdemes kipróbálni például pörköltben! A következő a személyes kedvencem: a Délkelet-Azsiából eredő, szójatejből készülő tofu. Ez a fehérjében szintén gazdag húspótló arról híres, hogy bár eredetileg íztelen és szagtalan, remekül átveszi a fűszerek ízét. Divatos még a Közel-Keletről származó falaiéi, ami csicseriborsóból készül, és fasírtként tálalják. Vegetáriánusként sem kell tehát lemondani a változatos étkezésről. Heilig Dóra PVBG 9. b A jó lövéshez koncentrációra, nyugalomra van szükség