Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-06 / 257. szám
2019. NOVEMBER 6., SZERDA SPORT .13 Két csapat is hibátlan az ifiknél LABDARÚGÁS Jó érzés lehet ebben a szezonban a Faddi SE szurkolójának lenni. A megyei II. osztály felnőtt bajnokságát jobb gólkülönbséggel vezeti a mórágyiak előtt Vida Tamás együttese, míg az ifjúsági gárda (U19) tizenkét mérkőzés után veretlenül áll a tabella élén. A hetvennyolc lőtt gól éppúgy magáért beszél, mint a mindössze tizennégy kapott találat is. A faddiak mellett a címvédő Dunakömlőd sem veszített még pontot, s csak két mérkőzéssel kevesebbet játszva marad el riválisától. Somogyi József együttesének szekerét a 18 esztendős Kótai János és a nála két évvel fiatalabb Lénárt Márk húzza, előbbi - a bonyhád-börzsönyi Bece Tiborral - 30 találattal holtversenyben vezeti a góllövőlistát, míg utóbbi 23-mal jelenleg bronzcipős. A két élmenő, amely faddi pályaválasztással november 23-án találkozik először egymással a szezonban, egyaránt tizenhat mérkőzéses győzelmi sorozatnál tart. A két bajnokságot összehasonlítva az Aparhant és az Őcsény ificsapata kimagaslóan jobb teljesítményt nyújt a felnőtt gárdánál, míg az utánpótlását új alapokra helyező Mórágy, valamint a Bonyhád-Börzsöny elmarad a „nagyoktól”. B. S. SUT 1 1. Fadd 12 12 0 0 78-14 36 2. Dunakömlőd 10 10 0 0 82-20 30 3. Aparhant 12 8 1 3 56-38 26 4 Madocsa 12 7 1 4 44-32 22 5. Nagymányok 10 7 0 3 37-23 21 6. Őcsény 11 6 0 5 40-54 18 7. B.-Börzsöny 11 5 1 5 51-45 16 8. Gerjen 10 5 0 5 41-30 15 9. Kaposszekcsö 12 4 1 7 29-39 13 10. Kölesd 11 3 2 6 23-33 11 11. Mórágy 11 2 3 6 18-30 9 12. Simontornya 10 2 1 7 20-45 7 13. Bölcske 10 1 2 7 20-43 5 14. Kisdorog 10 1 2 7 20-67 5 15. Pincehely 10 1 0 9 12-58 2 Hagymási Zoltán a holland fociklub vendége volt Bredában leshetett be a kulisszák mögé Bredában járt tanulmányúton Hagymási Zoltán, a Dunaföldvár FC utánpótlás szakágvezetője. Egykori tanítványa, Horváth Gábor hívta meg a szakembert. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Megjárta Németországot és Spanyolországot, most pedig Hollandia felé vette az irányt Hagymási Zoltán. A tatabányai illetőségű, de jelenleg Dunaföldváron dolgozó szakember a jelenleg a második vonalban szereplő, egykor szép sikereket elérő, s több magyart, Fehér Csabát, Babos Gábort és Pető Tamást is alkalmazó NAC Bredánál töltött el pár intenzív napot. „Horváth Gábor meghívásának köszönhetően jutottunk el Bredába - mondta lapunknak Hagymási Zoltán. - Gábor jelenleg a NAC utánpótlásedzője, korábban pedig nálam szerezte meg az UEFA B-licences edzői végzettséget. Jó kapcsolatot ápolunk azóta is, őt kerestem meg a tervemmel, aztán pár nap után jött a telefon, hogy fogadnak bennünket. Kíváncsian vártam a túrát, mert szerettem volna testközelből megtapasztalni, miért is ilyen jó a holland futballmodell”. Utánpótlás edzéseket, bajnoki mérkőzést, kiválasztó mini tornát, és felnőtt edzést is megnézhettek. „Kaptunk egy nagyon jó hangulatú interaktív prezentációt a NAC utánpótlás igaz-Horváth Gábor (balról) és Hagymási Zoltán Beküldött fotó gatójától, Eric Hellemonstól. Náluk a legfontosabb a kiválasztás és azon belül, hogy milyen indíttatású, milyen mentalitású a gyermek. Mit hoz otthonról, milyenek a szülők. Tizenkét éves kortól vannak náluk a gyerekek, minden korosztálynál két edző van. Céljuk, hogy minden évben tudjanak eladni fiatalokat, idén egy 17 éves játékost vitt el a Manchester United. De adtak el futballistát a két helyi gigásznak, s Feyenoordnak és az Eindhovennek is. Rengeteget játsszák a labdatartást. Technikailag képzettek, és a letámadást is már fiatalon oktatják. Meglepő módon csak műfüvön láttuk edzeni a korosztályokat, pedig volt a centrumban két élőfüves pálya is. A bajnoki mérkőzést is itt játszották. Látszik, hogy megbecsülik a volt játékosaikat is, kísérőnket, vendéglátónkat, Horváth Gábort is szeretik a klubnál” - fogalmazott Hagymási Zoltán. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Fokozatosan nevelik edzővé az egykori játékosaikat „Ami nagyon szimpatikus volt, hogy a volt játékosaikat nem dobják be egyből a mélyvízbe, hanem az első két-háromnégy évet az U-12-es, U-13-as és U-15-ös csapatnál kezdik, mint másodedzők. Ha látják, hogy edzőnek valók, és akarnak még tanulni, akkor kapnak egy U-17-es, vagy egy U-19- es vezetőedzői munkát. Töretlenül hisznek a csapatmunkában, és azt vallják, hogy mindenkitől lehet tanulni! Nagyon barátságosak voltak velünk, vártak bennünket, és minden kérdésünkre őszintén válaszoltak. Meglepő volt hallani, hogy van náluk is hiány poszt, baloldali belső védőből és baloldali védőből nem igazán állnak jól. És,ez minden korosztályukra igaz” - foglalta össze Hagymási Zoltán. Szeniorok tornája lett az Alta Ripa TEREMFOCI Megkezdődött a 33. tolnai Alta Ripa teremlabdarúgó bajnokság. A nagy múltú sorozatban idén már csak az „öregek” játszanak, kizárólag senior csapatok vágtak neki a bajnokságnak. Néhány éve még a megye egyik legnépszerűbb téli bajnoksága volt a tolnai, 2012- ben például 10 csapat indult az A-ligában, 12 a B-ligában és 6 a szenior ligában. A csapatok száma az évek során fokozatosan csökkent, tavaly már csak a 8 csapatos A-ligában és a 6 csapatos szenior ligában folytak küzdelmek. Krekó György, a sorozat főszervezője, a Tolnai Kispályás Labdarúgó Klub vezetője sem tudja pontosan, mi az oka a csapatok elmaradásának. Elképzelhető, hogy a megyei MLSZ-bajnokságok időbeni elhúzódása is közrejátszhat, hiszen ezeken a terembajnokságokon sok „profi” játékos is pályára lép. De az is előfordulhat, hogy más településeken olcsóbban lehet bérelni a sportcsarnokot, mint Tolnán, így ott alacsonyabb a nevezési díj. Idén 6 csapat nevezett az A ligába, de az utolsó pillanatban közülük is volt visszalépő, így ezt a sorozatot nem indítják el. A seniorok pontvadászatán a tavalyihoz hasonlóan 6 gárda indul, a Csel- Szi, a Bor- és Halásztanya, a Tolna-Bau, az Old Brothers, a Tolnai Öregfiúk és a DZ Hűtéstechnika. A bajnoki fordulók szerdánként zajlanak a tolnai városi sportcsarnokban, a gárdák három körben mérik össze tudásukat. Az első fordulóban a Csel-Szi, a Bor- és Halásztanya, valamint a Tolna-Bau nyert, így egyelőre ők vezetik a tabellát. Az őszi szezon idei utolsó fordulóját december 18-án rendezik. S. K. A rendkívül pozitív visszajelzések a hagyományteremtésre sarkallják a szervezőket Szárazföldi és vízi akadályokat is le kellett küzdeniük a tamási futóverseny indulóinak TEREPFUTÁS Több mint kétszázan álltak rajthoz az első alkalommal megrendezett Dám-Akadályfutó Versenyen Tamásiban. A jelentkezők gyerektávon (1300 méter), közepes távon (7,5 km), és hosszú távon (12,5 km) mérethették meg magukat, 10 korcsoportban. A verseny különlegessége abban rejlett, hogy nem csak az erdőben, és mezőgazdasági területeken voltak akadályok elhelyezve, hanem a belváros különböző pontjain is, így többek között a 65-ös számú főúton, a Dózsa György utcában, a Petőfi utcában, a Kossuth téren, és a Czuczor Gergely utcában is. A gyerekeknek kilenc, a közepes távon indulóknak tizennyolc, míg a hosszú távon indulóknak huszonhárom akadályt kellett leküzdeniük. A szalmabála piramis, a facsemeték közötti szlalom, a termálfürdő 25-ös medencéjén való átgyaloglás, a Koppányba való beugrás, a drótakadály alatt átmászás, az íjászkodás, és a vadászlesre való felmászás is nagy sikert aratott a futók körében. „Szerencsére a kisebb hibákat leszámítva, rendkívül pozitív kritikákat kaptunk a szervezést illetően, ami arra sarkall bennünket, hogy hagyományt teremtsünk a kezdeményezésünkkel” - mondta Kovács Patrik szervező, akinek a munkáját Lacza András, Szabó Dávid, Nagy László és Gyánó Richárd segítette. A rendezvény a jótékonyság jegyében zajlott, mivel a nevezési díjak egy részét az Atomerőmű KSC Szekszárd NB I-es kosárcsapata súlyos betegséggel küzdő játékosa, Gereben Lívia gyógykezelésére ajánlották fel a szervezők, a főtámogató Sharity-n keresztül. Ezzel kapcsolatosan adventig van lehetőségük a segíteni akaróknak, hogy licitáljanak egy Lívia által aláírt, limitált kiadású mezre a közösségi oldalon, a Dám-Ákadályfutó Verseny esemény alatt. A rendezvény ideje alatt kiegészítő programokkal várták az érdeklődőket a szervezők. A gyerekek körhintázhattak, arcfestők várták őket, de volt körhinta, árultak vattacukrot, kürtöskalácsot, lehetett teqballozni, az éhséget pedig finom vadpörkölttel és virslivel lehetett enyhíteni. Fellépett Lukács Gergely junior Prima Primissima díjas tubaművész, az este folyamán a Laguna Mazsorett Csoport, a Tűzmadarak zsonglőr duója, és a gyerekek körében hatalmas sikert arató Kristály Márton vízgömbművész is. A napot szabadtéri diszkó zárta, így a futók egy stresszoldó bulizással búcsúzhattak. T. N. Különleges akadályok nehezítették az indulók dolgát... ...akik nem mindig úszták meg szárazon Beküldött fotók