Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)

2019-11-27 / 275. szám

2019. NOVEMBER 27., SZERDA HIRDETÉS .13 A decsi iskola hagyományőrző tehetségműhelye első helyezésekkel tért haza Debrecenből A sárközi motívumokat mutatták be műveiken DECS Egyénileg és csoportosan is első díjat értek el a Decsi Bí­borvég Általános Iskola egyko­ri diákjai a XIII. Országos If­júsági Népi Kézműves Pályá­zaton. Bergerné Ifjú Erzsébet igazgató elmondta, hogy az is­kola hagyományőrző tehetség­műhelye harmadik alkalom­mal nevezett a megmérettetés­re. Csoportosan az elmúlt két év anyagából válogatták össze a pályamunkákat, és hímzés, valamint gyöngyfűzés kategó­riában indultak. Első helyet a sárközi gyöngyékszerekért ér­demeltek a diákok. Egyéniben Szabó Györgyi nevezett hímzé­seivel, és ért el első helyet. A di­ákok ma már a Bátaszéki II. Gé­za Gimnáziumba járnak, felké­szítőjük Vaszlavek Ildikó volt. A pályázatot a Debreceni Művelődési Központ, a Népmű­vészeti Egyesületek Szövetsé­ge, a Hagyományok Háza és a Kézműves Alapítvány hirdet­te meg közösen. A kiírás cél­ja, hogy lehetőséget teremtse­nek a Magyarországon, illet­ve magyar nyelvterületen élő, a hagyományos kézműves te­vékenységekkel foglalkozó fi­ataloknak a bemutatkozásra, a megmérettetésre, illetve ha­gyományápoló tevékenységük továbbfejlesztésére. Olyan mű­vekkel nevezhettek, amelye- Varga Erika, Juszt Viktória, Szabó Fanni és Szabó Györgyi Beküldött kép ken a néprajzi tájegységekre jellemző formavilág és díszítő­elemek jelennek meg. Orszá­gos szinten hét tájegységben tartottak előválogatót, a dél-du­nántúli regionális kiállítás ren­dezője a Tolna Megyei Népmű­vészeti Egyesület volt. Az országos zsűri - P. Szalay Emőke etnográfus, F. Tóth Ma­­rica nyugalmazott minisztéri­umi vezető főtanácsos, kézmű­ves oktató és dr. V. Szathmári Ibolya etnográfus - 1540 pá­lyamű közül 1040 munkát ér­tékelt, ebből ötvennyolc pályá­zatot díjazott. A legjobb alkotá­sokból nemrégiben Debrecen­ben nyílt kiállítás. H. E. Nagy elődök Bergerné Ifjú Erzsébet arról is beszélt, hogy az 1977-78- as tanévben Folland Erzsé­bet tanárnő vezetésével indul­tak szakkörök, amelyeken az akkor még élő népművészek- Kun Sára néni hímző, Báli Vici néni szövő, Bársony Já­nos asztalos - segítségével ta­nulhattak a gyerekek. A kéz­műves tevékenységek tovább­élésében nagy szerepe volt a 2009/2010-es tanévtől a ma már nyugdíjas Szabó Ernőné­­nek és Vaszlavek Ildikónak- tette hozzá az igazgató. APRÓHIRDETÉSEK A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. INGATLAN CSALÁDI ház eladó Mözsön. 20/969-1870 ALLAT HÁZTÁJI tömött kacsa nagy májjal konyhakészen rendelhető ingyenes házhoz szállítással. 30/776-3861------------------------------------------------------------------------------- *289627* HÍZÓ, 2 db. 200 körüli, eladó. 20/563-0106------------------------------------------------------------------------------- *289625* HÍZÓK eladók 150-230 kg-ig. 20/450-3070------------------------------------------------------------------------------- *289506* MT nehézvemhes tehenet vagy üszőt vennék, ill. ui. 100 db kisbálás szalma eladó. 30/247-5492 SZABADTARTÁSÚ, vörös tojójércék rendelhetők. 06-30/905-4928------------------------------------------------------------------------------- *289632* 22 hetes, vörös tojójércék rendelhe­tők szállítással. 06-30/714-6372 SZOLGÁLTATÁS GÉPI földmunkát vállalok. 06- 70/411-3131------------------------------------------------------------------------------- *289693* TOLLTISZTÍTÁS, ÁGYNEMÜKÉSZÍTÉS Toliból készült ágyneműk £ tisztítása, készítése, y felújítása. Szekszárd, Mattioni Eszter u. bP' Telefonszám: 74/313-536; 30/355 6578. yp •ssgy www.tolltisztitaspecs.hu (INGYENES) csatorna- és tetőtisz­títás, -javítás, -csere. 30/468-2034------------------------------------------------------------------------------- *289567* MUNKALEHETŐSÉG! KAJDACS településre munkatársunkat keressük a Tolnai Népújság kézbesítésére, azonnali kezdéssel, jó kereseti lehetőséggel. Mellékállásban is végezhető! Díjazás: teljesítményarányos darabdíj. Érdeklődni: Kovács Gábor, tel.: 06-20/621-6778. MEZOGAZDASAG SZŐLŐÜLTETVÉNY cserszegi fűsze­res 0,5 ha Harcon eladó. 30/822- 4548 UTAZÁS, ÜDÜLÉS HAJDÚSZOBOSZLÓN, a Siesta Üdülőszállón 2 fő részére apartman kiadó dec. 4. és 17. közötti időszak­ban. Érdeklődni a 06-74/488-279- es vagy a 06-30/506-0171-es tele­fonszámokon lehet. ADÁSVÉTEL AKÁC, vegyes kemény tűzifa házhozszállítva 14 E Ft/m3-től. (AA6003313) 30/865-0856 AUTÓBONTÓ autókat vásárol bon­tásra, szállítás és igazolás kiadása ingyenes! Telefon: 06-30/946-4838. REHAB 3 kerekű elektr. moped, keveset használt, kitűnő állapotban eladó. 70/886-0082 1 .*nooßfia* Tolnai Népújság, TE0L.hu Hirdetésfelvevő pontok, irodák NAGYMANY0K, Kossuth L. u. 33. 30/543-2840 BONYHAD, Vörösmarty tér 19. 74/456-884 DOMBÓVÁR, Hunyadi tér 34/a TAMASI, Rákóczi u. 130 74/464-970 74/473-651, HOGYESZ, Kossuth tér 13 70/365-9050 30/216-4049 MEDIAWORKS TOLNA MEGYEI IRODÁJA: SZEKSZARD, LISZT F. TÉR 3.74/511-534 • E-MAIL: HIRDETES@TOLNAINEPUJSAG.HU Tolnai Népújság www.TEOL.hu GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy x&m&Qz PUKLI JÓZSEFNÉ szül. Gölcz Márta Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy 71 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 29-én, pénteken, 13 órakor lesz a nagymányoki temető-LENTI JÁNOS voltgyönki, szekszárdi lakos ben. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. 69 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 28-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. A gyászoló család Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Mély fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akije ismerték és szerették, hogy Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzé­sét! ÖZV. BAUER JÁNOSNÉ A gyászoló család szekszárdi lakos Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy 95 éves korában csendesen elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2019. november 29-én, pénteken, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temető-NEUKIRCHNER MIHÁLYNÉ szül. Rittinger Anna ben. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. 83 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 29-én, pénteken, 15 órakor lesz a zombai temetőben. Előt­te 14 óra 30 perckor gyászmise. A gyászoló család Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család A Mély fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy Gyászhirdetést, RENCZES KÁROLYNÉ köszönetnyilvánítást, szül. Forster Katalin megemlékezést munkanapokon a Tolnai Népújság ügyfélszolgálati irodájában 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 28-án, csütörtökön, 13 órakor lesz a váraljai temetőben. és hirdetésfelvevő helyein adhat fel. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Információ: 06-74/511-534 A gyászoló család GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET BONYHÁD Szent Imre Gyógyszer­­tár, Szent Imre u. 5. Tel.: 74/450- 798 DOMBÓVÁR Imola Gyógyszertár, Arany J. tér 28. Tel.: 74/461-492 PAKS BENU Gyógyszertár Paks Tesco, Tolna út 2/1. Tel.: 75/417- 039 SZEKSZARD BENU Gyógyszertár Szekszárd Balassa, Tartsay u. 9. (Interspar). Tel.: 74/510-718 TAMÁSI Fagyöngy Gyógyszertár, Móricz Zs. Itp. 8. Tel.: 74/471- 308 TOLNA Sa Ivia Gyógyszertár, Bajcsy-Zs. u. 27. Tel.: 74/440- 516 VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár-70 cm, Paks 74 cm, Dombon 127 cm, Árvízkapu 508 cm, Baja 247 cm. A Sió Palánknál 235 cm. r Párás, ködös, esős idő Tamási o Paks csütörtök 13. 8 “C péntek ii'5°c szombat Tolna megyében ma sokfelé párás, ködös lesz a reggel, néhol ködszitálás is előfordulhat, majd napközben nyugat felől megvastagszik a felhőzet, a délután második felétől kezdve a Dunántúlon egyre többfelé ered el az eső. A legvalószínűbb folytatás: a csütörtökre virradó éjjel már országszerte eshet. Nyugaton és a Dunántúl északi felén élénk, erős lökések kísérhetik a déli-délke­leti szelet. Hajnalban -2 és +6, napközben 6 és 13 fok között alakul a hőmérsék­let. Pénteken a változóan felhős-napos időben helyenként futó záporok továbbra is előfordulhatnak. Forrás: iCiÓkGp V__________________________I____J Tolnai Népújság A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja Felelős kiadó: LISZKAY GÁBOR elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: FINTA VIKTOR Szerkesztő: ÁRKI ATTILA, MÁCZ KATALIN, VENTER MARIANNA Megyei üzletszervezési vezető: LÓCZI SZIDÓNIA Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Szerkesztőség és kiadó: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.; 7101 Pf. 71 Szerkesztőségi és kiadói telefon: 06-74/511-510 Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-46/998-800, elofizetes@mediaworks.hu Előfizetési díj egy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9570 Ft, fél évre 19140 Ft, egy évre 38 280 Ft. A hirdetésfelvétel telefonszánna: 06-74/511-534 Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungary Zrt. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Zrt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002-20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. Adatvédelmi irányelveink a teol.hu internetes oldalunkon olvashatók. Az újság a MATESZ által auditált. Ä medíaWOTkS ISSN 0865-9028 Come« first »

Next

/
Oldalképek
Tartalom