Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-26 / 274. szám
12. MEGYEI KÖRKÉP 2019. NOVEMBER 26., KEDD FIGYELEM!! Biztos már sokszor REAGALTAKÍía! „Még akkor is, és arcodat mindenhol bőrelváltozások borítják, 4 héten belül a bőröd ismét sima, lesz, és a szervezeted megtisztul baktériumtól, melyek a gyulladásért lehetnek felelősek” - mondja a professzor, az új, bőrelváltozások elleni módszer kitalálója. Ez egy igazi csoda a bőrömnek!” - mondják azok, akik már kipróbálták az angol kutató formuláját. Tesztek és vizsgálatok sora igazolta, hogy az ő módszere eltávolítja a keléseket, a pattanásokat és az elszíneződéseket, megszünteti az erős gyulladást és megakadályozza a bőrbetegség tüneteinek kiújulását. A tesztek első fázisára 1251 ember jelentkezett. Nem hitték el az elért eredményeket! Már 30 nap után visszanyerték bőrük egészségét az arcukon, karjukon és lábukon. G. Katalin, 52 éves, Bonyhád „MEGTAPASZTALTAM A CSODÁT!” „Én már 2 hét után láttam a hatást. Először hidratált lett a bőröm és már nem viszketett olyan rettenetesen. A vöröses és csomószerű elváltozások is eltűntek, amikkel már évek óta harcoltam. Az azt követő hetekben az atópiás bőrgyulladás tünetei teljesen elmúltak! És ez a hatás már 3 hónapja tart. Nagyon örülök, hogy végre találtam valamit, ami bevált. El vagyok ragadtatva attól, ahogy kinéz a bőröm!’ Nem kizárólag bőrelváltozásokra! A kenderolaj alapú formulának számos kozmetikai felhasználása van. Magában használva, vagy a kedvenc kozmetikumodhoz cseppentve, könnyedén: ✓ mélyen hidratálod a bőrödet és csökkented a ráncokat ✓ megszabadulsz a korpásodástól ✓ revitalizálod a hajadat és szép, csillogó frizurát varázsolsz magadnak SMjá ■ az eredmény felhasználó elérhet ■ a bőr viszketésének és az égető érzésnek a megszüntetése: ■ a bőr intenzív revitalizálása: ■ 100%-os börregeneráció - a bőrelváltozások helve puhává és egészségessé változik; ■ a baktériumok és gombák eltüntetése a szervezetből - a bőrfertőzések tartós megszüntetése már 4 hetes kezelés után. Egészséges olaj nagy hatóerővel Ezek a nem mindennapi eredmények a regeneráló-revitalizáló olaj természetes és speciális öszszetételének köszönhetők. A legfontosabb öszszetevője a kenderolaj (Cannabis sativa L.), ami 75%-ban tartalmaz telítetlen zsírsavakat, melyek nélkülözhetetlenek a bőr hidrolipid rétegének épen tartásához. Ezenfelül az úgy nevezett száraz olajok közé tartozik, ami annyit jelent, hogy szinte egyből felszívódik, és nem hagy zsíros réteget maga után. Használata annyira biztonságos és kíméletes, hogy akár csecsemők bőrén is alkalmazható. A felfedezés Magyarországon is elérhető A professzor kombinálta a Cannabis Sativa olaj erejét a természetes revitalizáló formulákkal. Célja az volt, hogy ne csupán tüneti kezelést nyújtson a bőrelváltozások ellen, hanem hogy azokat a probléma gyökerénél megragadva tartósan meg is szüntesse. Az általa kitalált módszer 3 fázisból áll: s/ A gyulladás természetes megszüntetése. 'S A baktériumok és gombák eltüntetése, s/ A hámsejtek működésének regenerálása. K. Mária, 43 éves, Salgótarján „ELTŰNTEK A KÍNOS FOLTOK AKARÓMRÓL" „Az első hatás, amit a kezelés során észrevettem, hogy elmúlt a viszketés. Már 2 nap után nem kellett vakarnom a karomat. Amikor 7 nap elteltével a karomra néztem, el sem tudtam hinni azt, amit láttam. A piros foltok és a hegek szinte láthatatlanok voltak! Később teljesen elmúltak, én pedig már 3 hét után abbahagyhattam volna a kezelést, Egyelőre ez így is van. Már el is felejtettem a pikkelysömört.” jy Az olajos kezetés gyorsan elbánt a pikkelysömörömmel. Egy hónap után már egyáltalán nem ' volt látható bőrelváltozásom. A legfontosabb azonban, hogy a kezelés befejezése óta 8 hónap J telt el, és a tünetek egyáltalán nem jelentkeztek : újra. Ez számomra a hatékonyságot igazolja.” Sándor, 56 éves, Dorog ■ ......................................................... ~ 3 A formula mindennapos használata esetén ] gyors és tartós eredményeket érhetsz el. Az el- \ ső változásokat már 48 óra után észreveheted j - a bőr égése és hámlása megszűnik. A bőrhi- ] bák minden további nappal fokozatosan halvá- í nyúlnak, mígnem teljesen eltűnnek. Folyamatosan jelentkeznek olyanok, akik j Chapman professzor formulájának köszönhe- ,j tőén szabadultak meg bőrproblémáiktól. Ma- j gyarországon eddig több mint 15 800 ember ; szabadult meg a pikkelysömörtől és egyéb . bőrproblémáktól. Hamarosan Te is élvezheted a szép és puha bőr adta örömöt. A kenderolajos formula közvetlenül a gyár- j tótól, telefonon rendelhető meg a kedvezmény- j klubban való részvételért. A kedvezményklub j akciójának köszönhetően, az első 100 ember« 70%-kal olcsóbban veheti igénybe a kezelést, i ItKl S. Máté, 33 éves, Győr „ELTŰNTEK A TINÉDZSERKORI PATTANÁS UTÁNI HEGEIM" „Srác koromban rengeteg pattanásom volt 30 éves lettem,de az arcom még mindig borzasztóan nézett ki. A pattanásaim elmúltak, de azok után ronda hegeim maradtak. Különféle krémeket, kenőcsöket próbáltam, voltam néhány kozmetikai kezelésen is. Minimális javulást hoztak. Szerencsére Édesanyám bőrgyógyász és mesélt nekem erről az újdonságról. Már néhány hét használat után szembetűnően jobban nézett ki az arcom!” H. Eszter, 39 éves, Pécs -j „EZ AZ ELSŐ, AMI SEGÍTETT” ] „Sok éve keseríti meg azi életemet az atópiás bőrgyul-1 ladás. A legtöbb elváltozás ] a hátamon és a kezeimen volt 1 Tanárnő vagyok. Amikor egy j nap rövid ujjú blúzt vettem { fel, a gyerekek folyamatosan ! bámulták az elváltozásaimat; és kérdezgették, hogy mi ez. j Ez az első, ami valóban segí- \ tett rajtam! Az elváltozások napról napra halványultak,! míg teljesen el nem múltak, i A bőröm olyan szép, mint « még soha!" 3 lí&Mmr Legyen a bőröd óira szép! 1*'**" kz az utolsó esélyed arra, hogy megkapd a KENDEROLAJOS FORMULÁT ennyire nagy kedvezménnyel a kedvezményklubban való részvételért. Ha még ma telefonálsz, 70% kedvezményt kapsz! Olvasd el azok véleményét, akik már használták. Boldogok, mert megszabadultak gyötrő bőrproblémáiktól. Legyőzték a pikkelysömört, az ekcémát és az atópiás bőrgyulladást. Visszanyerték bőrük egészségét és simaságát! És mindeközben NEM KELLETT több ezer forintot kiadniuk hatástalan készítményekre és beavatkozásokra, íme a rég várt formula. Használd ki az utolsó esélyt arra, hogy megszerezd mindössze 3&333TT 10 900 Ft-ért a kedvezményklubban való részvételért! Látogass el a www.pureactivi.com/psoriasis2246 £ vagy telefonálj: (06 1) 701 0609 s Hétfő-péntek 8:00-19:00, szombat és vasárnap 10:00-16:00 (Normál díjas helyi hívás további költségek nélkül) ^ A kiadó nem vállal felelősséget az elhelyezett hirdetések tartalmáért. Szabályzat: discountclub-fulltermsandconditions.com Mindegyik eset egyedi, és minden esetben orvoshoz kell fordulni. Kapcsolatfelvétel visszatérítés és reklamáció esetén: (06 1) 998-9929 Nemzetközi csoport járt Lengyelben Óvodatörténeti túrát tettek Szekszárdi óvodapedagógus hallgatók a lengyeli óvodatörténeti múzeumban Beküldött fotó Német és magyar óvodapedagógus oktatók, hallgatók jártak Lengyelben, a megye első vidéken alapított óvodájának helyszínén. Munkatársunktól szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu LENGYEL A badeni Alsó-Ausztriai Pedagógiai Főiskola és a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi kara Illyés Gyula Pedagógusképző Intézetének oktatói és óvodapedagógus hallgatói a 35 éves szekszárdi óvodapedagógus-képzés jubileumi nemzetközi konferenciájának keretében megtekintették a Lengyeli Néprajzi és Óvodatörténeti Kiállítást. A vendégeket Braun iános polgármester, Németh Szilvia tanárnő, a Lengyeli Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, és a gyűjteményt alapító, és ma is gondozó Fábián Andrásné nyugalmazott gyémántdiplomás óvónő nevében lánya, ielenszkyné dr. Fábián Ildikó köszöntötte. A leendő óvodapedagógusok megismerkedhettek a gróf Apponyi Sándor által 1888- ban Tolna megye kistelepülésein elsőként alapított lengyeli óvoda történetével, írott és képes dokumentumaival, szemléltető eszközeivel, csoportszobai és udvari játékaival. Az Óvodamúzeum termében a lengyeli óvoda német nemzetiségi óvodai neveléséről Nagy Tibor Lászlóné vezető óvónő adott tájékoztatást. Szoboszlai Máténé szekszárdi nyugalmazott óvodai közoktatási szakértő a sok örömet adó óvodapedagógus életpálya szépségeiről, a Brunszvik Teréz Tolna Megyei Nyugdíjas Óvónők Szakmai és Baráti Egyesülete összetartó közösségéről mesélt az óvodapedagógus pályára készülő egyetemi hallgatóknak. A látogatók a 2008 óta muzeális gyűjteményként működő kiállítás Székely termében megtekinthették a Lengyelbe telepített bukovinai, andrásfalvi székely családok egykori népviseletét, használati tárgyait, dokumentumait, a Német teremben a helyi német családok életmódját, népviseletét, munkájukat bemutató kiállítást. A Népművészeti teremben gyűjteményt láthattak azokból a népviseleti ruhákból, melyeket óvodások, iskolások, felnőttek viseltek a lengyeli hagyományőrző egyesület fellépésein. A népes csoport ezután a Gróf Apponyi Pincészetben hangulatos borkóstolón és pincelátogatáson vett részt. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Az evangélikus templomban szólt az ének „Isten visz majd tovább” A szekszárdi evangélikus templomban énekeltek Fotó: M. K. v : Közel másfél évtizede szervez Protestáns-napi hangversenyeket a megyeszékhely evangélikus templomában a Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes. A nemrégiben megtartott koncert az Országos Protestáns Napok kiemelt rendezvénye volt. Az együttes az ünnepi alkalomra vendéget is hívott. A református Miss-Sió Kórus Medináról érkezett, az énekkar művészeti vezetője Sáfrányné Szabó Tünde. Műsoruk után, az áhítatra készülve az olasz barokk zeneszerző, hegedűművész és legendás hegedűtanár, Giuseppe Tartini: Concerto című művéből az 1. tételt hallottuk, klarinéton játszott Kedves Benedek, a Garay- gimnázium diákja. Ezután igét olvasott és áhítattal szolgált Balázsi Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor. Ezt követően lohann Sebastian Bach: Máté passió című művéből énekelt egy részletet Tillai Csilla, majd következett a Gárdonyi Együttes műsora. A negyedszázada működő egyházi énekkart Lemle Zoltán református lelkipásztor alapította. Örömmondó békekövetként szolgáljanak Tolna megye református gyülekezeteiben - ez vezérelte őket megalakulásuk kezdetén és teszik ezt mind a mai napig. Az énekkar a megszólaló dicséret- és zsoltár-feldolgozásokkal emlékezett a reformációra. Hugo Distler, Bárdos Lajos, Cesar Frank, Bedrich Smetana, Szokolay Sándor kórusművei hangzottak el előadásukban. A koncert műsorközlője Németh Judit előadóművész volt. Vezényelt az alapító karnagy, Naszladi Judit, közreműködött Lozsányi Tamás orgonaművész. A hangverseny zárásaként a két református énekkar előadásában az „Isten visz majd tovább” kezdetű kórusmű hangzott el. TN