Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-23 / 272. szám
2019. NOVEMBER 23., SZOMBAT KULTÚRA 11 Őskeresztény örökségünk is megsemmisülhet egy lakópark miatt „Rémálomvölgy”: védett emlékek pusztulhatnak el Milliárdos vállalkozó bontja a magyar nemzet ősi szakrális kőemlékét, megrongálták a több ezer éves sziklasírokat rejtő Budakeszi kaptárkőfalat! Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAKESZI A páratlan szépségű piramis alakú Kecske-hegy lábánál az Álomvölgy szívében fekszik az országos jelentőségű védett természeti emlék, a Budakeszi kaptárkő, melynek közvetlen környezete bronzkori urnatemetőt is rejt. Az Antall-kormány megalakulása előtt egyetlen nappal az egész állami terület - rejtélyes körülmények között két magánember kezébe került. A befektető most illegálisan bekerítette a területet, melyen lakóparkot akar létesítem. Emiatt engedély nélkül fektet vezetékeket, végez földmunkát és a kaptárkőfalat is megbontotta markolóval - közölték a helyi civil szervezet munkatársai, akik ma 10 órakor tiltakozó akciót tartanak az Álomvölgy illegálisan épült bejáratánál. vájt kőfülkéi mind a mai napig megfejteden rejtélyét képezik a magyar őstörténetnek. Az analógiákkal foglalkozó kutatók legvalószínűbbnek az urnatemetkezés és az áldozó- és oltárkő funkciót tartják. A patak kanyarulatában elterülő szakrális helyen egykor kereszténység előtti táltos papok prédikáltak ill. a terület a Mithras-kultusz Napisten-hívőinek ünnepi gyülekező helye lehetett. A különös formájú sziklák, történészek szerint a szkíta, hun, továbbá onogur-avar korban, vagy a honfoglalás korában is folyamatosan használatban voltak. Ezek a kultúrtörténeti emlékeink túlélték a kereszténység térhódítását, a tatár és a törökdúlást, a két világháborút, a szocializmus alatt ideológiai okokból kezdték őket rongálni. 2015 óta országos védelmet élveznek, úgy látszik csak papíron. Pont mielőtt régészeink végre feltárták volna, tanúköveink pár nap alatt örökre eltűnhetnek, és velük együtt őstörténetünk ezen periódusa is a feledés homályába vész - áll a szakmai anyagban. Az év román könyve lehet az Erdélytrilógia BUKAREST Az év könyve címre javasolták Romániában Bánffy Miklós románra lefordított Erdély-trilógiáját. A Román írószövetség 18. alkalommal fogja átadni decemberben Az év könyve díjat. A jelölő zsűriben irodalomkritikusok, írók, köb tők és az irodalomtörténész Nicolae Manolescu, az írószövetség elnöke is helyet foglalt. A Román Kulturális Intézet gondozásában és a Balassi Intézet közreműködésével kiadott művet Marius Tabacu kolozsvári műfordító ültette át románra. A könyv hosszú éveken át nem jelenhetett meg, bemutatója Románia egyik legnagyobb könyvvásárán, a májusi bukaresti Bookfesten volt. Tabacu szerint azért fontos, hogy a román olvasókhoz is eljut ez a mű, mert megtudhatják, miként gondolkodott egy magyar arisztokrata a románságról. Bánffy Miklós Erdélyi történet című háromkötetes regénye tíz évet ölel fel a 20. század elejének történelméből az első világháború kirobbanásáig. A bonchidai kastély urának, a polihisztor erdélyi arisztokrata írói munkásságának legnagyobb lélegzetű alkotása hiteles panorámát fest a korabeli erdélyi arisztokráciáról. Bánffy ragyogó tehetségének, nyelvi gazdagságának minden ismérve megcsillan a monumentális regény lapjain. MW A Budakeszinél lévő kaptárkőfal környezetében bronzkori urnatemető is található Az eseményen beszédet mond Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere. A védett kőemlék anyagát a fokozottan védett ritka növény- és állatfajokkal teli Natura 2000-es gyepre teríti. A kaptárkőfalon élő Szent István-szegfűk nagy részét már elpusztította, de itt él a magyar tarsza szöcskefaj, a fekete kökörcsin endemikus alfaja, itt élnek a szellőrózsák és orchideák, nőszirmok és leánykökörcsinek, itt fészkelnek a gyurgyalagok és tövisszúró gébicsek. így a természetkárosítás sokszoros. Mindez annak ellenére törté-Fotó: MW nik, hogy a Budakeszi Önkormányzat a területre több éve változtatási tilalmat rendelt el és a természetkárosítás ellen már számos hivatalos és civil felszólítás és feljelentés készült. A több ezer évig használt őskeresztény szentély sziklába A színész is támogatja a Jónak lenni jó! akciót Belmondo is segít Jean-Paul Belmondo idén egy nyakkendőjét ajánlotta fel Fotó: AFP JÓTÉKONYSÁG Másodszorra támogatja a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági műsorát Jean-Paul Belmondo. A másfél hete becsületrenddel kitüntetett francia színészlegenda most a nyakkendőjét ajánlotta fel dedikálva a műsor számára. A francia színész három éve saját bőrkabátját adományozta a műsor részére, amely több éven keresztül elkísérte karrierje során. Akkor egy édesapja életművét őrző könyvet is felajánlott a műsornak. Idén a koraszülöttek mentését támogatja a műsor, amelynek kedvezményezettje a 30 éve működő Peter Cerny Alapítvány. Az adományvonalon a 13600-as számon a 04-es mellék megadásával, vagy a 13600-as számra a 04-es kóddal küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a koraszülöttek mentésében és szállításában úttörő szerepet végző alapítványt. Szerda estig már mintegy 5 millió forint gyűlt össze ilyen módon. Belmondo egy párizsi étteremben fogadta a Jónak lenni jó! stábját, a találkozásról Király Levente rendező, az M5 csatorna kiemelt szerkesztője számolt be. Belmondo a felajánlott nyakkendőt napjainkban viselte különböző eseményeken. A 86 éves színművész teli van humorral és jókedvvel, a találkozón elmesélte az életét. A színészmesterséget Párizs utcáin tanulta meg, mert nem vették fel a főiskolára. Király szerint Bélmondo kiváló példa arra, hogy nincs az a mélység, amiből ne lehetne felemelkedni, legendává válni, ha az ember mindent megtesz érte. A felajánlások között szerepel Nick Vujicic, a szerb származású ausztrál előadó és tréner egyik pólója is, amit a kéz és láb nélkül született előadóművész szájjal dedikált. Búd Spencer, vagyis Piedone családja is fel fog ajánlani valamit a színész hagyatékából. A jótékonysági műsorhoz hazai sportolók, színészek is csatlakoztak. Minden idők egyik legeredményesebb úszója, Hosszú Katinka is a kezdeményezés mellé állt. A hírességek személyes tárgyaik „áruba bocsátásával” szeretnének segíteni a beteg újszülöttek gyógyításában. Ezeket a tárgyakat meg lehet vásárolni a mostani akció keretében is, de a legértékesebb felajánlások közül néhányat december 15-én árverezésre bocsátanak. Ezen a napon egy reggeltől estig tartó műsorfolyammal zárul a közmédia jótékonysági kampánya. Az akció legfontosabb célja, hogy széles, országos összefogás induljon meg a koraszülöttek támogatására, minél többen csatlakozzanak, akár pár forintos felajánlással is. MW HIRDETÉS « »