Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-22 / 271. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2019. NOVEMBER 22., PENTEK A vád szerint a férfi megerőszakolt egy magyar lányt Fotó: MTI Elindult az afgán migráns pere BUDAPEST A vád szerint tavaly szeptemberben egy migráns megerőszakolt egy magyar nőt Budapest belvárosában, egy gyorsétterem mosdójában. A rendőrség az eset után hajtóvadászatot indított, és már másnap este elfogták a férfit Ausztriában, egy Frankfurtba tartó vonaton. A bíróságon ma megkezdődött a férfi pere. Az afgán férfit két maszkos rendőr vezette vezetőszáron a tárgyalóteremhez, kezei és a lábai is meg voltak bilincselve. A migráns nem akart új vallomást tenni. A bíróság meghallgatta az áldozatot, akit a férfi megerőszakolt a vád szerint. A nő külön, elzárkózva ült egy széken, haját az arca elé tette. Látszott rajta, hogy teljesen összetört, nagyon megviselte a Gyűlölte a családot, ezért a professzoron állt bosszút Leszúrták a volt német államfő fiát A rendőrök megérkezéséig az előadás résztvevői visszatartották a támadót Fotó: MW Újabb késes támadás sokkolja Németországot. A berlini Schlosspark Klinik kórház 59 éves belgyógyászgasztroenterológus főorvosát egy nyilvános ismeretterjesztő előadása közben késelték halálra. Az áldozat a néhai államfő fia. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu BERLIN Megdöbbenéssel fogadták Németországban egy köztiszteletben álló berlini főorvos meggyilkolását. Az áldozat Richard von Weizsäcker néhai államfő fia volt. Szerdán Angela Merkel kancellár is részvétét nyilvánította az előző este történt bűncselekményben elhunyt orvos családjának. „Merkel kancellár és a kormány valamennyi tagja együtt érez Fritz von Weizsäcker özvegyével és az egész családdal” - húzta alá Steffen Seibert kormányszóvivő, hozzátéve, hogy rettenetes csapás érte a von Weizsäcker famíliát. A berlini Schlosspark Klinik kórház 59 éves belgyógyászgasztroenterológus főorvosát kedd este megtámadták és leszúrták. A bűncselekmény egy nyilvános ismeretterjesztő előadása közben történt, kórházának egyik rendezvénytermében. A támadót megpróbálta feltartóztatni a hallgatóság egy tagja, egy rendőr, akit súlyos, de nem életveszélyes sebesüléssel ápolnak az eset után. A késelőt lefogták és átadták a rendőrségnek. Az 57 éves német férfi akut pszichés megbetegedésben szenved, és az áldozat családjával szembeni ellenérzései indíttatták a bűncselekményre. A Der Spiegel című hírmagazin értesülése szerint a támadó főleg a néhai államfőt, Richard von Weizsäckert gyűlölte, és rajta akart bosszút állni fia meggyilkolásával. A támadó azzal indokolta tettét, hogy Richard von Weizsäckert a Boehringer nevű vegyipari társaságnál a hatvanas években betöltött vezető tisztsége révén felelősség terheli azért, hogy a cég alapanyagot szállított az Agent Orange elnevezésű gyomirtó szerhez, amelyet az amerikai hadsereg több millió ember halálát okozó fegyverként használt a vietnámi háborúban. Richard von Weizsäcker köztársasági elnök 2015-ben, 94 éves korában hunyt el. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Német Szövetségi Köztársaság hatodik államfője volt, 1984 és 1994 között töltötte be a szövetségi elnöki tisztséget. Elsősorban a második világháborús német kapituláció 40. évfordulója alkalmából, 1985. május 8-án a szövetségi parlamentben (Bundestag) elmondott beszédéről ismert, amelyben az addigi vezető német politikusok közül a leginkább egyértelműen mondta ki, hogy Németországnak és a németeknek meg kell birkózniuk a náci múlttal, anélkül, hogy kollektív felelősséget vállalnának elődeik tetteiért. TELEVÍZIÓ-MŰSOR ' 2019. NOVEMBER 22., PÉNTEK te o (A 2 4.00 Győzike Show© 4.55 TopShop 5.20 Barátok közt© 6.00 Reggeli© 9.05 Asztro-Show 10.10 Top Shop 11.50 KölyökKalauz © 12.30 Fókusz® 13.30 A Konyhafőnök VIP-Terítéken a sztárok! © 16.00 Az én kis családom© 17.10 Barátok közt© 18.00 RTL Híradó Esti kiadás 18.55 Fókusz© 20.05 A Konyhafőnök VIP-Terítéken a sztárok!© 22.30 Barátok közt© 23.20 RTL Híradó-Késő esti kiadás 23.55 Jófiúk© 1.05 Az Év Hotele © 1.55 HighLife® 2.35 A zöld íjász© 5.15 Családi Titkok© 6.10 Tűsarok © 6.15 Mokka® 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 8.45 Mokkacino© 9.35 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Tények Plusz 13.15 Kórházi történetek © 13.55 Kórházi történetek © 14.35 Mintaapák© 15.45 Victoria© 16.50 Anya® 18.00 Tények 18.30 Tények Plusz 19.20 Mintaapák© 20.25 Nyomd a gombot, tesó! © 21.45 Újratervezés© 22.40 Magánnyomozók© 23.50 Családi Titkok © 0.55 Kórházi történetek© ( 1.40 Tények Este 2.25 Sherlock és Watson © | 3.15 Sherlock és Watson © 4.00 Magánnyomozók © 4.45 Kórházi történetek © 6.45 P’amende 7.15 Öt kontinens 7.45 Ridikül® 8.40 Sorsok útvesztője © 9.30 DonMatteo© 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Jó ebédhez szól a nóta 13.15 ízőrzők© 13.50 Velence magyar emlékei 14.20 A hegyi doktor ® 15.10 Végtelen szerelem © 16.00 DonMatteo© 17.05 Ridikül© 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.40 Sorsok útvesztője © 19.30 Fölszállott a páva 2019 21.45 Róma ege alatt® 23.30 Kenó© 23.40 Velence magyar emlékei 0.10 Partitúra® 1.10 Új idők, új dalai 1.40 Rúzs és selyem 2.10 OJD Irodalom és könyv 26 percben 6.25 Iskolapad 6.50 Élő egyház 7.15 Nótacsokor© 8.15 Idegen hírek 8.40 Isten kezében 9.10 Katolikus krónika 9.40 A sokszínű vallás 9.55 A NAGYOK 10.25 Mesterember 10.55 Mindenki Akadémiája 11.25 Angol nyelvű hírek 11.40 Kéz kezet mos© 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.20 P’amende 13.50 Öt kontinens 14.20 Család-barát 15.55 Kárpát Expressz 16.20 Multiverzum 16.50 Öt kontinens 17.20 jzőrzők 17.55 ízőrzők 18.30 Itthon vagy! 18.55 Nótacsokor© 20.00 Önök kérték!© 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Tóth János® 22.05 Hogy volt!?_ Válogató adások 22.40 Ridikül © 23.35 M5 Híradó 9.30 Kult’30 10.00 A Balti-tenger természeti csodái © 10.55 Utazások Európa tájain © 11.25 Lengyelország® 11.55 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből 12.25 Andre Rieu 13.25 OJD Irodalom és könyv 26 percben 13.55 Érettségi 2018 14.25 Szólalj meg! 15.10 Az utolsó édenkertek 16.00 Felsős 16.30 Álomkertek© 17.00 Príma Primissima kisfilmek 2019 í 17.04 Ön is tudja? 17.30 Kult’30 18.05 A változó Chiemgau © 19.00 Utazások Európa tájain© 19.30 Vers mindenkinek 19.35 Univerzum | 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés... © 21.50 Szép leányok, ne sírjatok 6.20 Jóbarátok© 6.45 Jóbarátok© 7.10 Jóbarátok© 7.40 Jóbarátok© 8.05 Jóbarátok© 8.40 Agymenők© 9.05 Agymenők® 9.30 Szívek szállodája© 10.25 Szívek szállodája® 11.20 Castle© 12.20 Castle© 13.20 200 első randi © 14.20 200 első randi ® 15.15 Szellemekkel suttogó © 16.10 A mentalista© 17.05 A mentalista© 18.05 Castle© 19.00 Castle® 20.00 200 első randi © 21.00 A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka © 23.55 Invázió© 1.55 Lakástalkshow © 2.40 A mentalista© 3.25 A mentalista© 4.05 Szívek szállodája ® 4.45 Az élet csajos oldala © 5.05 Az élet csajos oldala © 8.10 Terepfutás© amerikai filmdráma 2015 10.40 Alibi.com© francia komédia 2017 12.25 Kalandorok© magyar vígjáték 2008 14.45 Asterix-Az istenek otthona © francia-belga rajzfilm 2014 R.: Louis Clichy 16.25 Legendás állatok és megfigyelésük © amerikai-angol fantasy 2016 R.: David Yates Sz.: Eddie Redmayne, Ezra Miller, Jon Voight, Carmen Ejogo, Colin Farrell 19.00 Az utolsó boszorkányvadász © amerikai-kanadakkínai akciófilm 2015 R.: Breck Eisner 21.00 A titánok harca© angol-ausztrál-amerikai kalandfilm 2010 R.: Louis Leterrier 23.00 Fehér pokol© amerikai kalandfilm 2011 1.20 Nyolc préda© amerikai thriller 2008 9.25 Napos Oldal-DVTK magazin 10.00 Sporthíradó 10.25 FIFA strandlabdarúgó világbajnokság Olaszország-Tahití 11.30 Vívó magazin 12.00 Labdarúgó Nemzetek Ligája pótselejtező sorsolás 12.30 Röplabda magazin 13.00 Sporthíradó 13.30 UEFA 2020-as Labdarúgó Európabajnoki selejtező Wales-Magyarország 15.25 Futsal magazin 15.55 Női labdarúgó magazin 16.25 MTK magazin 17.00 Sporthíradó 17.15 Boxutca 17.45 M4 Sport stúdió Kosárlabda 18.00 Kosárlabda közvetítés Férfi kosárlabda NBI: KTE-DunaAszfalt- ZalakerámiaZTEKK 19.50 M4 Sport stúdió Kosárlabda 20.15 FIFA strandlabdarúgó világbajnokság 15.55 Női labdarúgó magazin 18.55 Fókusz 16.20 Multiverzum 21.50 Szép leányok, ne sírjatok 21.00 A Karib-tenger kalózai 14.45 Asterix 20.25 Nyomd a gombot, tesó! 21.45 Róma ege alatt ŰC o Óránként Híradó és idöjárásjelentés 10.35 Életkor 11.35 Itthon vagy! 12.50 V4 Híradó 13.35 Unió28 14.35 Magyar gazda 15.35 Életkor 16.35 Itthon vagy! 18.25 Nemzeti Sporthíradó 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 22.35 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.15 Időjárás-jelentés 23.20 Angol nyelvű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.45 Kínai nyelvű hírek 23.50 Ma éjjel 0.00 Himnusz Minden fél órában hírekkel, híradóval 8.05 Plusz-mínusz 8.30 Paletta 9.05 Szabadfogás ® 10.30 Tele víziós vásárlás 11.05 Háttérkép © 12.30 Heti terror © 13.05 Keménymag © 14.05 Csörte 15.30 Munkavállalók világa 16.05 Panaszkönyv 17.30 Plusz-mínusz 18.30 Paletta 19.30 Magyarország élőben 20.05 Őszintén 20.30 Informátor © 21.05 Troli ® 22.30 Európai híradó 23.05 Magyarország élőben 4.55 Müsorajánló 5.00 Hazahúzó 5.55 ATV START 8.35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Dumakabaré © 21.30 Columbo ® 23.00 ATV Híradó 23.40 Hazahúzó 0.35 Élő építészet -100 híres épület a világból 6.00 NCIS: Los Angeles © 7.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 8.00 Don Matteo © 9.20 Robbie, a fóka © 11.25 A klinika ® 12.25 Charly, majom a családban ® 13.30 Hegyi doktor - Újra rendel © 14.35 A klinika © 15.35 Charly, majom a családban ® 16.40 Hegyi doktor - Újra rendel ® 17.45 Don Matteo ® 19.00 Hawaii FiveO © 21.00 Az utolsó zsaru ® 1.00 Dr. Csont © 2.00 A Grace klinika © 6.30 Teleshop 7.40 Meg vagyunk lőve © 9.45 James Bond: Szigorúan bizalmas © 12.30 Elrabolva © 14.30 Pénzvonat © 16.55 Száguldó erőd ® 19.00 Dupla dinamit © 21.20 Wanted © 23.30 Die Hard 3. - Az élet mindig drága ® 2.15 Talpig zűrben © 3.35 Anakonda © 8.35 Több mint Testőr © 8.45 Veled is megtörténhet! © 9.50 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.10 Hal a tortán © 14.15 Magánnyomozók ® 15.20 Csapdába csalva © 15.55 Tények © 16.25 Csapdába csalva ® 16.55 Családi Titkok © 17.55 Kórházi történetek © 19.15 Magánnyomozók © 20.20 Jóban Rosszban © 21.30 Tények Este © 22.00 Tények Plusz ® 9.30 UEFA Labdarúgóíurópabajnokság selejtező 10.30 Televíziós vásárlás 11.30 Labdarúgás: Bundesliga 11.45 Labdarúgás 12.30 Póker 13.30 Na 17.00 Építők. A Telekom Veszprém hivatalos klubtévéje 17.30 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 18.00 Europálya 19.30 Labdarúgás: Bundesliga Preview Show 20.00 Lóverseny 20.15 Labdarúgás: Bundesliga 22.45 Heti helyzet 23.45 Kosárlabda - NBA 9.00 Jamie © 10.00 A séf kedvence © 10.30 Ki főzhet a végén? © 11.35 Húsimádók klubja © 12.05 David Rocco © 12.35 Az ízek útján n ® 13.10 Tornász Deker © 13.40 Martha Stewart ® 14.10 Dóra a piacon © 14.40 Jamie © 15.10 Otthon, Nigellánál © 15.45 Receptdaráló © 16.25 Paul Hollywood © 17.25 Királyi receptek © 18.25 Tornász Deker © 18.55 Gok wokja © 19.25 Az ízek útján A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja! támadás, és persze az, hogy újra találkoznia kellett a férfival. A nő meghallgatása nem volt nyilvános, ezért a hallgatóságot kiküldték a teremből. Az afgán férfi védekezésül elmondta, hogy az eset után öt perc távolságra ment a helytől, és onnan figyelte, hogy mi történik. Azért ment el onnan, mert fél a rendőröktől, mivel korábban Bulgáriában bántalmazták a hatóságok. Állítása szerint valóban volt aktus a mosdóban, ami után a nő megfenyegette, hogy adjon neki pénzt, különben hívja a rendőrséget. A bíró megkérdezte a migránstól: miért nem ő hívott rendőrt, ha állítólag megfenyegették? Azt válaszolta, hogy nem tudja, hogyan kell, és azt sem, hogy mit mondhatott volna. MW