Tolnai Népújság, 2019. november (30. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-22 / 271. szám
2019. NOVEMBER 22., PENTEK GAZDASÁG 7 A munkaadók a béremeléshez előre hoznák a szocho csökkentését Amíg a munkavállalói oldal a minimálbérek két számjegyű emelésében látja a jövőt, addig a munkáltatók a kormány aktívabb szerepvállalását és a szociális hozzájárulási adó év eleji csökkentését sürgetik. Decemberben tárgyalóasztalhoz ülnek a felek. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu EGYEZTETÉS A Pénzügyminisztérium szerint is a 2016- ban megkötött hatéves bérmegállapodás újratárgyalására van szükség. Ennek során a Liga Szakszervezetek a két számjegyű emelés mellett foglal állást a korábbi nyolc százalék helyett - jelentette ki a Világgazdaságnak Mészáros Melinda, az érdekképviselet elnöke. A mértéket illetően a kormány is hasonlóan gondolkodik. A munkáltatói oldalon azonban felmerült az igény, hogy a megállapodás hatodik pontját - 2019-től összesen négy alkalommal csökken a szociális hozzájárulási adó, a szocho mértéke, mindig két százalékponttal, de csak akkor, ha a reálkereseti mutató hat százalékkal nő - módosítani kellene úgy, hogy az abban foglalt júliusi időpont januárra változzon. Tehát a minimálbér és a bérminimum emelését a szocho csökkentéséhez kötnék. A munkavállalói oldal már tavaly is két számjegyű eme-A bérkérdést mielőbb tisztázni kell, mivel az előzetes gazdasági adatok szerint automatikusan nyílt lehetőség a megállapodás újratárgyalására. Ez először december első hetében válik eselésben gondolkodott, ami az idén sem változott. Ezt azonban alaposan át kell gondolni, miután a kisebb vállalkozások egy részének - például dékessé. Mészáros Melinda szerint - elfogadva a munkáltatói oldal célkitűzését - a célszerű az lenne, ha a változtatásokat csomagban próbálnák a kormány elé terjeszteni. Arról azonazoknak a kereskedőknek, akik kétezer főnél kisebb lélekszámú településen üzemeltetnek boltokat - már az is nehézséget okoz, hogy a jelenleban nem ejtett szót, mi történik, ha ezt nem fogadják el. Zs. Szőke Zoltán szerint a munkáltatók erre is felkészültek, és úgy vélik, ez nem változtatna az eddigi megállapodáson. körül gi 8 százalékos bérnövekedést kitermeljék. „Nem szabad csak nagyvállalatokban gondolkodnunk, egy nagymértékű emelés komoly társadalmi következményekkel járhat” - fejtette ki véleményét Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke. Szerinte a tavaly meghatározott emelési mérték előnye, hogy azzal a cégek képesek voltak előre kalkulálni. Az előzetes gazdasági adatok ismeretében ők sem zárkóznak el a megállapodás újratárgyalásától, de hogy a mostani mérték változhasson, ahhoz a kormánynak is a tárgyalások aktív szereplőjévé kell válnia. Az elnök elmondta: a munkáltatók már régóta kérik a kormányt, hogy a megállapodás hatodik pontját vizsgálják felül, a béremelés mértékéről csak így tudnának állást foglalni. Ettől azonban a kormányzat szerinte kategorikusan elzárkózik, szerintük amíg az év egészére vonatkozó, jövő márciusban megjelenő adatok nem állnak rendelkezésre, addig a 2 százalékpontos szochocsökkenést nem tudják biztosítani. Pedig erre a munkáltatók és a szakszervezetek szerint is reális esély mutatkozik, miután az átlagkeresetek várható növekedése az idén eléri az ahhoz szükséges 12 százalékot. December elejen targyaloasztalhoz ülnek HÍREK Gyorsabb lesz a növekedés OECD Tavalyhoz képest lassul, de a korábban vártnál gyorsabb lesz Magyarország idei és jövő évi gazdasági növekedése.a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb, csütörtökön megjelent előrejelzése szerint. Idén 4,8 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal nő a GDP a tavalyi 5,1 százalék után - írta a párizsi székelyű szervezet. MW Eladják a Mátrai Erőművet MEGÁLLAPODÁS Az Opus Global Nyrt. és a Status Energy Magántőkealap szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Villamos Művek Zrt.-vel a Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 százalékos közvetett tulajdoni hányadának eladásáról. A részt vevő felek minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a tárgyalások sikerrel záruljanak - közölték. MW Óriásbírság az autós cégeknek KARTELL Nagyjából százmillió eurós kartellbírságot rótt ki a német szövetségi versenyhivatal a szerkezetiacél-beszerzések árának egyeztetése miatt a Volkswagenre, a Daimlerre és a BMW-re. A három autógyár 2004-2013 között megegyezett egymással az acélrúd-beszerzések árában. Az autógyárak ezt elismerve elfogadták a bírságot. MW Aki dohányzik, jobb, Bírságoltak a felszámolt ha elmegy szűrésre borravalóért Egyre nő a gyógynövények termőterülete Népszerű a homoktövis DOHÁNYPIAC A társadalombiztosítás rendszerén keresztül kell érdekeltté tenni az embereket, hogy járjanak az állam által biztosított ingyenes szűrővizsgálatokra - erről Lázár János, a nem dohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos beszélt. Szerinte fontos lenne kiterjeszteni a népegészségügyi szűrővizsgálatokat, mert ebben Magyarország lemaradásban van. Viszont ha az állam megteremti a tüdő- és a vastagbéldaganatok szűrésének technikai feltételeit, és a szűrővizsgálatokra behívottak így sem tesznek eleget ennek a kontrollnak, akkor ez jelenjen meg az érintettek társadalombiztosítási hozzájárulásában is, magyarán fizessenek többet. Fontos előrelépés, hogy 1,2 milliárd forintot invesztáltak tíz tüdőszűrőcentrum létrehozásába, ahol alacsony dózisú CT-vizsgálatokat végez-Az autóból nehéz lenne kitiltani nek majd. Ezeknek a központoknak az éves működtetése a számítások szerint 3-6 milliárd forintból megvalósítható. Lázár János még a nyáron tette le a kormány asztalára a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nem dohányzók védelmével kapcsolatos javaslatait. Az intézkedéscsomagjában többek mellett kezdeményezi, hogy tiltsák be a dohányzást az autókban, illetve a társasházakban, valamint ahogy korábban már mondta, szabályozná, hogy a 2020 után születettek ne vásárolhassak dohányárut. Hangsúlyozta, évente 700 milliárd forintot költenek a magyarok dohánytermékekre, a tüdődaganatos betegek 85 százaléka dohányzik. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint nem valószínű, hogy decemberben elfogadják Lázár János törvényjavaslat-csomagját. MW Fotó: Shutterstock MEGTÉVESZTÉS A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen húszmillió forintra bírságolta az elsősorban fesztiválokon, vásárokon és vendéglátóhelyeken elérhető, készpénzmentes fizetést lehetővé tevő szolgáltatót, a HelloPay Zrt.-t. A versenyhivatal ugyanis jogsértőnek találta, hogy a társaság a termináljain alapbeállításként alkalmazta a tízszázalékos borravalót. A GVH közleményében megengedhetetlen pszichés nyomásnak nevezte, hogy a szóban forgó tízszázalékos borravaló minden esetben hozzáadódik a fizetendő összeghez, ha a vásárló a beállítást külön nem módosítja. Az indokolás szerint a fogyasztói döntés korlátozása az elvárásként megjelenő borravaló, hiszen annak fizetéséről ilyen esetben a gép dönt. Mint a versenyhivatal jelezte, bírságának mértékét növelte, hogy a szolgáltatás újszerű, a gyakorlat pedig széles fogyasztói kört érinthetett éveken keresztül, elég csak az akár több tízezer fős fesztiválokra gondolni. Enyhítő körülményként értékelték azonban azt, hogy a HelloPay Zrt. intézkedett a kifogásolt gyakorlat módosításáról, és tájékoztatásokat tett közzé a termináljai működéséről. A versenyhivatal közleményében ugyanakkor kiemelte, hogy utóbbinak a hatékonyságáról nem született feljegyzés. MW MAGYARORSZAG Hidegebb, meghűléses időszakban hagyományosan keresettek az immunerősítő hatású, influenza és megfázás megelőzésére használatos bíborkasvirág- és homoktövis-készítmények - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács piaci körképéből. A Világgazdaság idézi, hogy a magas C-vitam in-tartalmú homoktövis termesztése újra a reneszánszát éli, termőterülete 2019-ben elérte a 400 hektárt. Télen a vásárlók gyakrabban vásárolnak illóolajokat is, amelyek a gyenge lefolyású felső légúti megbetegedések kezelésében hatásosak lehetnek. A vadon termő magyar kamillavirág hungarikum, kiváló minősége világhírű. A filteres vagy egész kamillavirágként piacra kerülő gyógynövény gyűjtésből és termesztésből származik. A kamillavirág nagyobb hányadát exportálják, a többit itthon dolgozzák fel. A kamilla itthon mintegy 300 hektáron terem, a kedvezőtlen időjárás miatt azonban sokan már tavasszal kitárcsázták a termőterületeket egyéb ipari növények számára. A kamillavirág termés-A náthaszezonban sokan védekeznek gyógynövényekkel Fotó: MTI mennyisége - hasonlóan a bodzavirágzat-, a hársfavirág- és a csipkebogyóterméshez - az idén nem kecsegtetett túl jó kilátással. A vadon termő állományok is megszenvedték az időjárás szélsőséges kilengéseit. Továbbra is nagy gond a munkaerő hiánya, ami a termesztésben és a gyűjtésben is éreztette hatását. Bizonyos gyógynövény-alapanyagok árában több mint 30 százalékos emelkedés volt tapasztalható az előző évi árszínvonalhoz képest. Annak ellenére, hogy a kereslet évről évre nő, az Négy-öt milliárdos forgalom Becslések szerint a hazai gyógyteapiac - a multinacionális gyártók márkáival és a kereskedelmi láncok saját márkáival együtt - mintegy 4-5 milliárd forint éves forgalmat tesz ki. alapanyag drágulása a feldolgozott termékek árában nehezen vagy egyáltalán nem érvényesíthető. A hazai gyógynövények exporttúlsúlya továbbra is meghatározó. Külföldi piacaink elsősorban a feldolgozott termékekre tartanak igényt, de a megfelelő alapanyag-ellátottság hiányában nehezen tudjuk kielégíteni a keresletet. A kamara adatai szerint évről évre nő a hagyományosan gyűjtött gyógynövénynek tekinthető csipkebogyó (556 hektár), a cickafark (198 hektár) és a bodza (6436 hektár) termőterülete is. A hazai gyógynövénydrogok exportértékesítése mellett jelentős belföldi piacot biztosít a termékek számára a szárítottfűszer- és gyógyteapiac. MW