Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-03 / 230. szám

2019. OKTÓBER 3., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ g BONYHÁD Az öt éves Bonyhádi Fotóklub tizenhat tagjának ötvenhat felvételéből nyílt kiállítás tegnap a Vörösmarty Mihály Művelődési Köz­pont előtéri galériájában. A természetet, emberi arcokat, hétköznapi pillanatokat egyaránt bemutató alkotásokat dr. Almási István főorvos (jobbról), természetfotós ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Kirchné Máté Réka, a klub elnöke (balról) elmondta: évről évre látható a fejlő­dés, így, csapatként már országos versenyeken is sikerült jelentős eredményt elérni. Sz. Á. Képgaléria: TE0L.hu Fotó: Makovics Kornél Nyitott egyetem, Tökjó nap és vetélkedő is lesz Pincétől a padlásig bejárható a könyvtár A fiatalok is nagyot küzdöttek a túrán Hétvégén rendezték a IV. Ge­menc Töltés Kerékpáros Túrát. A Keselyűsi Fogadóépülethez száztizenegyen érkeztek azért, hogy letekerjék a távok - 11,5 kilométer; 29,5 kilométer vagy 69 kilométer - valamelyikét. Minden előnevező kapott egy pólót és névre szóló rajtszámot, valamint minden célba érkező egy befutóéremmel gazdago­dott. Annak ellenére, hogy tú­ráról volt szó és nem verseny­ről, valamennyi táv férfi és női győztesét egy kupával jutal­mazták a szervezők. A hosszútáv teljesítését negy­venegyen vállalták. A beérke­zést követően kiderült, hogy sokan még sosem tekertek kö­zel hetven kilométert, ezért bol­dogan értek célba. A hosszútáv befutójára egy tízfős mezőny érkezett, sajnos ketten is bu­kásba keveredtek, de szeren­csére kisebb-nagyobb horzso­lásokkal megúszták az esést. Az első 1 óra 54 perc alatt telje­sítette a távot. A hosszútáv férfi győztese Fónai László, míg a női Sohár Judit lett. Volt, aki még soha nem tekert hetven kilométert A középtávon indultak a leg­többen, ötvenegyen. A fiatalok itt is nagyot küzdöttek. Végül a fiúknál Takács Péter nyert(51 perc 35 mp), a nőknél Szabóné Kozma Judit ért elsőként a cél­ba (1 óra 15 perc). Rövidtávon tizenkilencen álltak rajthoz, a férfiaknál Marcsa Dávid teljesítette a legy­­gyorsabban a távot, 18 perc 57 mp alatt. Dávid az összes tú­rán rajthoz állt, idén a rövid­­távot választotta, mert már a helyszínre is bicajjal érkezett, a nap végére így is összesen százhúsz kilométert tekert. A női győztes Tóth Kíra lett, aki 33 perc 5 másodperc alatt te­kerte le a távot. Érdemes meg­említeni a két legfiatalabb in­dulót is a mezőnyből: Szanyó Zsombort és Kéri Zétényt, akik nem adták fel, és végigtekerték a rövidtávot. TN Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Sok izgalmas programot és témát kínál a mai és a hol­napi nap is minden korosz­tály számára. CSÜTÖRTÖK ' MOZI SZEKSZÁRD: Mancs őrjárat (ame­rikai animációs film), 15 óra. Ha­lálos iramban: Hobbs és Shaw (amerikai akciófilm), 17 óra. Volt egyszer egy... Hollywood (ameri­kai dráma), 19.30. . ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK BOGYISZLÓ KÖNYVTÁR: Öko kéz­műves foglalkozás, 16 óra. BONYHÁD SOLYMÁR IMRE VÁRO­SI KÖNYVTÁR: A pincétől a padlá­sig - könyvtárbemutatás csopor­toknak egész nap. FirSTeps Early English, 10 óra. Régi idők mozija, 14 óra. Veszélyeztetett állatfajok - rajzpályázat eredményhirdeté­se, 16 óra. Kipp Kopp diafilm klub, 16.30. SZEKSZÁRD TOLNA MEGYEI ILY­­LYÉS GYULA KÖNYVTÁR: Szek­­szárd, ahol élünk 1686-1849 kö­zött - Cserna Anna előadása, 17 óra. Gyermekkönyvtár: Az éjsza­ka árnyai - minden, amit tudni szeretnél a denevérekről. Dom­bi Imre, a Duna-Dráva Nemze­ti Park Igazgatóság természetvé­delmi őrének interaktív előadása, 14 óra. KOSARAS NYÍLT NAP PAKS ASE CSARNOK: az Atom­erőmű SE férfi kosarasainak nyílt edzése, ahol az alsó tagozatos di­ákok megismerhetik a játékoso­kat és különböző feladatok so­rán ajándékokat is nyerhetnek, 14 óra. KI NYER MA? SZEKSZÁRD MŰVÉSZETEK HÁZA: Játék és hangverseny 70 percben. Aki kérdez Czigány György. Közre­működik Lozsányi Tamás orgo­naművész, Pintér Gabriella ének­művész és a Szekszárdi Madrigál­kórus, 18 óra. NYITOTT EGYETEM SZEKSZÁRD PTE KPVK: A medi atizált ember - A média hatása gondolkodásunkra és nyelvi vilá­gunkra. Dr. Szécsi Gábor előadá­sa. CHATorna - A digitális nem­zedék nyelvhasználata. Dr. Bo­­ronkai Dóra előadása, 18 óra. PÉNTEK MOZI SZEKSZÁRD: Mancs őrjárat (ame­rikai animációs film), 15 óra. Ha­lálos iramban: Hobbs és Shaw (amerikai akciófilm), 17 óra. Volt egyszer egy... Hollywood (ameri­kai dráma), 19.30 ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK BOGYISZLÓ KÖNYVTÁR: Legyünk újra gyerekek! - mesefilm vetítés, 16 óra. Mesék korhatár nélkül - Tancz Tünde, a PTE KPVK Peda­gógiai és Pszichológiai Tanszéké­nek mesteroktatója tart előadást, 18 óra. SZEKSZÁRD TOLNA MEGYEI ILY­­LYÉS GYULA KÖNYVTÁR: Utas és holdvilág - zenés irodalmi est. Vendégek Pálfy Eszter, Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska, 17 óra. TOLNA VÁROSI KÖNYVTÁR: „Le gyen bor!” - borversek, énekek Orbán György előadóművész és Kovács Gábor muzsikus előadá­sában, 17 óra. MEGEMLÉKEZÉS BONYHÁD: Emlékezés az aradi vértanúkra. Fáklyás stafétafutás a Perczel Mór Szakképző Iskolától a Kálvária-dombig a bonyhádi di­ákság közreműködésével, 16.55. Ünnepi megemlékezés a Kálvá­ria-dombon és emlékszalagok el­helyezése Perczel Mór honvédtá­bornok sírjánál. Emlékbeszédet mond Tóth Bence történelemta­nár, közreműködik Genzler Tamás (vers) és a Perczel Miklós Nem­zetőr Bandérium, 17 óra. TÖKJÓ NAP PAKS VÁROSHÁZA ELŐTTI TÉR: a Paksi Kertbarát Egyesület ren­dezvénye, amelyen tökkompozíci­ókkal, vásárral, kóstolóval várják az érdeklődőket 10 órától. A Vető­virág Népzenei Együttes műsora, 17.30. Zárásként zsíros kenyérrel, sült tökkel, teával kínálják a részt­vevőket. HÍREK A közös szakmai munka volt a téma PÉCS-SZEKSZÁRD Stjepan Mesic egykori horvát minisz-. terelnököt és államfőt fogad­ta a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagó­gusképző és Vidékfejleszté­si Karának dékánja, prof. dr. Szécsi Gábor nemrég. A meg­beszélésen egyebek mellett szó volt a horvát-magyar kap­csolatok bővítésének lehető­ségéről, határon átnyúló ku­tatási, szakmai együttműkö­désekről és egy, a KPVK-n létrehozandó kisebbségkuta­tó intézetről. 1.1. Húszezer forintot kapnak az idősek KOCSOLA A testület döntése alapján minden kocsolai la­kos, aki 2018.12.31-éig be­töltötte 60. életévét, egysze­ri húszezer forintos támoga­tásban részesül. A kérelem­hez, amelyet a hivatalban le­het átvenni, csatolni kell a Nyugdíjfolyósító Igazgató­ságtól januárban kapott zöld színű tájékoztató lapot. Aki nem nyugdíjas, az a munkál­tatói igazolást csatolhatja. A kérelmeket péntekig kell leadni. F. N. Mobil tárolót létesítenek TOLNA Bontják a Popeye Csárdát, a tolnaiak egykori - Duna-holtág melletti, kedvelt szórakozóhelyét. Már régóta zárva volt, de, főleg a nyolc­vanas-kilencvenes években, tekepartikkal fűszerezett za­jos élet folyt itt. A bontás után, nem pont a csárda he­lyén, hanem mellette, mobil tároló épületet létesít a Tol­nai Horgász Egyesület. Elnö­kük, Németh István tájékoz­tatása szerint az ellenőrzé­sekhez, a halőrzéshez szük­séges eszközöket helyezik el majd benne. Emellett egy stég építésére is lesz lehető­ségük. W. G. Autó és traktor ütközött, ketten meghaltak a balesetben Nem használtak biztonsági övét SZEDRES Halálos kimenetelű baleset történt szerdán ko­ra reggel Szedres közelében. Komlósiné Kiss Anett, a Tol­na Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtószóvivője elmondta, hogy egy Mercedes típusú sze­mélygépkocsi vezetője közleke­dett - vélhetően a megengedett sebességet túllépve - a 631-es főúton Szekszárd irányába, amikor a 6532-es út kereszte­ződésében - az alárendelt útról - egy kukoricát szállító pótko­csis traktor vezetője elé hajtott, és a két jármű összeütközött. Az autóban utazók egyike sem használta a biztonsági övét. A jármű két utasa - egy 50 éves dunaszentgyörgyi és egy 20 éves törökszentmik­lósi férfi - a helyszínen éle­tét vesztette, az autó sofőrje és jobb első utasa súlyos élet­­veszélyes-, míg a traktor veze­tője könnyű sérüléseket szen­vedett. Az eset körülménye­it a Szekszárdi Rendőrkapi­tányság Közlekedésrendésze­ti Osztálya vizsgálja. Boros Brigitta, a Tolna Me­gyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság szóvivője hozzátette, hogy a szekszárdi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, és egy embert fe­szítő-vágóval szabadítottak ki a roncsból. H. E. A személyautó két utasa vesztette életét. Video: Teol.hu Fotó: TMKI Díjazták az ősz ízeit a szüreti napon PAKS4JUNAKÖMLŐD Szüreti na­pot rendeztek nemrég a tele­pülésrészen. A Paksihimok.hu beszámolójából kiderül, hogy a menet a faluház elől indult, élen a bíró és a bíróné hintójával, és hogy az elmúlt év történése­it is meghallgathatták a részt­vevők. A felvonulás után mű­sort adtak a dunakömlődi óvo­dások, a Dunakömlődi Félnótás Dalkör, a Paksi Szarkaláb Nép­tánc Egyesület, a Vivat Bacchus énekegyüttes, a Tűzvirág Tánc­­együttes, Feke Pál énekes. Ezen a napon derült ki, hogy Az ősz ízei az üvegben elneve­zésű pályázaton kinek a lek­várját találták a legfinomabb­nak. A 24 nevezett finomság kö­zül Kiss Zoltánná lekvárja lett az első, Varkoly Miklósnéé a második és Forster Józsefnéé a harmadik. A különdíjat Gacsá­­lyi Erzsébet kapta. Az ősz ízei a tányéron pályázatra az évszak gyümölcseinek felhasználásá­val készült süteményeket vár­ták. Ebben a kategóriában ti­zennégyen neveztek, Herger­­né Fries Barbara lett az első, Szurovecz Istvánná a második és Vass Dorottya a harmadik. A rendezvényen régi duna­kömlődi képekből és a Pro Ar­tis Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek akvafellképei­­ből nyílt kiállítás. H. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom