Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-31 / 253. szám

14 SPORT 2019. OKTOBER 31., CSÜTÖRTÖK Orosz Ádáméknak (balról) volt dolguk bőven, ám két hiba megpecsételte a sorsukat Jammeh Haruna kiállítást harcolt ki, de gólt nem tudott szerezni Fotók: Mártonfai Bátrabb futballal ezt a Monort meglephették volna a tamásiak Tíz ember ellen sem ment Nem tudta megnehezíte­ni a monoriak dolgát a Ta­mási 2009 FC a Magyar Ku­pában. Pedig több mint egy félidőt emberelőnyben ját­szott Barics Péter gárdája. Berg Sándor, Rónai Gábor szerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS „Az ilyen csapat a legrosszabb, nem vonzza a szurkolót, nem hoz bevételt, és sokkal esélyesebbek nálunk.” A hazai drukker jóslatának megfelelően be is kezdtek az NB III Közép csoportjában sze­replő monoriak, akik Adam­­csek Máté tizenegyesből szer­zett góljával korán előnybe is kerültek. Nincs mit szépíteni rajta, benne volt a meccsben a vendéggól, mert Pintér Kris­tófnak előtte kétszer is nagyot kellett védenie. Sőt a vendé­gek ezután sem álltak le, jöt­tek előre, hogy gyorsan lezár­ják a továbbjutást. A hősiesen védekező ta­másiak a félidő felénél kezd­tek éledezni, lammeh Haruna és Samuel Ellis Ato többször is biztatóan indult meg, de a fontos passzok nem jöttek, és sok jó megoldás után mindig jött egy bosszantó hiba. Aztán egyszer sikerült kiugratni Ha­runát, akit Tóth Ferenc csak szabálytalanul tudott megállí­tani a 16-os vonalánál. A vé­dőt egyből ki is állította Bana Gergely játékvezető, a szabad­rúgásból, azonban Haruna ki­csivel a jobb sarok fölé lőtte a labdát, így elmaradt a hazai szurkolók által „előre jelzett” egyenlítés. „Meglátja, most megszórjuk őket, tíz emberrel nem fogják bírni a tempót”. Ezt már egy másik druk­ker emelte ki a szünetben, ám hiába jöttek sorban a tamá­si akciók a fordulást követő­en, igazi nagy helyzet egyik­ből sem alakult ki. Aztán jött egy újabb tizenegyes (ez az el­sővel szemben erősen vitatha­tó volt...), az előző szezonban még a Paksi FC-nél szereplő támadó ezúttal is biztos íté­let-végrehajtónak bizonyult. A bosszantó és téves dön­tés felpaprikázta a hazaiakat, akik csak azért is megmutat­juk alapon jöttek előre becsü­lettel, támadtak, de Bozsó An­talnak igazából csak egyszer kellett védenie a második fé­lidőben végig szakadó esőben. Egy alkalommal pedig a játék­vezető továbbot intett, pedig egy ütközés után járt volna a tizenegyes a Tamásinak. Széli Szabolcs (kékben) végig nagyot küzdött a középpályán Hétig jutott a Paks Salgótarjánban EREDMÉNY. Salgótarjáni BTC­­Paksi FC 1-7 (0-2). Salgótar­ján, Szojka Ferenc Stadion. V.: Szigetvári M. (Punyi Gy., Deme R.). Salgótarján: Végh N. - Ba­kos, Illés E., Szeles, Sárközi T., Tarlósi P., Simó, Tóth M. (Bata, 69.), Grajzel, Novák N. (Tar­lósi M., 33.), Gazdag B. (Boros A., 83.). Paks: Rácz G. - Kele­men D. (Kulcsár D., a szünet­ben), Lenzsér (Gévay, 65.), Fe­jes A. (Poór, 65.), Báló - Win­­decker, Kecskés T., Balogh B. - Bor, Böde D., Fejős Á. Gólszerzők: Gazdag B. (50.), il­letve Böde D. (12., 65., 75.), Windecker (36.), Balogh B. (56.), Bor (85.), Poór (90.). A következő forduló párosítá­sait tegnap lapzártánk után sorsolták ki. Hiába énekelte végig a mécs­esét a Sárga Ultrák szurkolói csoport, ezúttal ők sem segít­hettek. Szőcs Lázár, a bátaszé­­kiek edzője sem lett okosabb sokkal, mert a monoriak ezút­tal csak ennyit engedtek a hét­végi ellenfélnek. Abban is biztosak lehetünk azonban, hogy szombaton biz­tosan egy másik arcát mutat­ja majd Barics Péter csapata a listavezető elleni megye egyes bajnoki rangadón. MAGYAR KUPA, 7. (FŐTÁBLA 2.) FORDULÓ. Tamási 2009 FC­­Monor 0-2 (0-1). Tamási, 150 néző. V: Bana G. (Kiss B., Perák A.). Tamási: Pintér K. - Benke, Yondo, Pintér A., Orosz Á. - Széli (Bognár F., 70.), Bar­­ta 0. (Kierdorf, 82.) - Farsang P.,.Ato (Györgye, 63.), Kug­li - Haruna. Edző: Barics Pé­ter. Monor: Bozsó - Szabó Zs., Barthel, Tóth F., Pintér D. - Fis­­li, Ficsor - Nagy B. (Haragos, 44.), Hunya, Tóth Á. (Hrep­­ka, 71.) - Adamcsek (Farkas Á., 86,). Edző: Horváth Dávid. Gólszerző: Adamcsek (8., 60., mindkettőt 11-esből). Kiállít­va: Tóth F. (38.). Jók: Pintér A., Yondo, Haruna, Kugli, illetve Adamcsek, Barthel, Nagy B. A meccsről készült képgalé­ria a TEOL.hu oldalon. SPORTMŰSOR Szombat KOSÁRLABDA Női NB l/A, 7. forduló: Atomerőmű KSC Szekszárd-TFSE-MTK 17. Női NB l/B, Zöld csoport, 5. forduló: Atomerőmű KSC Szekszárd ll-TFSE II 19.15. LABDARÚGÁS NB 1,11. for­duló: Debreceni VSC-Pak­­si FC 17 (stream: m4sport. hu). Megyei I. osztály, 12. forduló: Tolna VFC-Szedre­­si SE, Tamási 2009 FC-Bá­­taszék SE, Dombóvár FC-Te­­veli Medosz SE 13.30. Me­gyei II. osztály, 13. fordu­ló: Gerjeni SK-Faddi SE, Si­­montornya TC-Mórágyi SE, Bonyhád-Börzsöny SE-Kö­­lesdi SE, Bölcskei SE-Kis­­dorogi FC 13.30, Szekszárdi UFC ll-Nagymányoki SE 17. Megyei III, osztály, Kelet, 11. forduló: Kajdacsi SE-Izmény SE, Gyapa Derbi SE-Puszta­­hencsei KSE (Németkéren játsszák), Nagydorog KSE­­Dunaszentgyörgyi SE, Györ­­köny SE-ASE Paks 13.30. Megyei III. osztály, Nyugat, 10. forduló: Döbröközi KSE­­Dombóvári LK (Dombóvá­ri Ifjúsági Sporttelepen játsz­­szák), Kétyi SC-Hőgyészi SCE 13.30. MOTOKROSSZ XIV. Id. Langer József-emlékverseny, Zom­ba, a futamok 12 órakor kez­dődnek. Vasárnap FUTSAL Női Magyar Kupa, 2. forduló: Atomerőmű SE­­Palmfood Tolna-Mözs 11, PFAC-Szekszárdi UFC (Esz­tergomban játsszák) 11.30. LABDARÚGÁS NB III, Közép csoport, 13. forduló: Szek­szárdi UFC-KTE Hufbau 13.30. Megyei I. osztály: Ka­­kasd SE-Majosi SE, Duna­­földvári FC-Bonyhád Völgy­ség LC 13.30. Megyei II. osz­tály: Tolna VFC ll-Bogyiszló- Őcsény SK (Tolnán), Duna­­kömlődi SE-Aparhanti SE, Pincehelyi ATE-Kaposszek­­cső-Csikóstőttősi KSE 13.30. Megyei III. osztály, Kelet: KSE Gyönk-Sióagárdi SE, Tenge­­lici SE-Németkéri SE 13.30. Megyei III. osztály, Nyugat: Magyarkeszi KSE-KSE Zom­ba, NakSE-Tamási 2009 FC 11, Dalmandi SK-lregszem­­csei SE, Regölyi SE-Tolnané­­medi KSC 13.30 óra. B. S. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Halász Gábor balesete és műtétje után egyre jobb formában van, s már osztaná a pofonokat Jövő tavaszra halasztották a küzdősportgálát KÜZDŐSPORT Nem lett volna méltó a gálához, ha jelen hely­zetben megrendezték volna, mondta Halász Gábor, főszer­vező, főszereplő lapunknak. A tizedik lett volna a sorban a novemberre tervezett Harco­sok Éjszakája gála, de mostan­ra végérvényesen eldőlt, hogy nem lesz belőle semmi. Idén biztosan nem. Tavasszal vi­szont szeretnék megrendezni, de ehhez sok mindennek ösz­­sze kell jönnie. „Nagyon nehezen álltak ösz­­sze az anyagiak, s mivel ez a tizedik gála lett volna a sor­ban, inkább úgy döntöttünk, hogy későbbre halasztjuk -mondta Halász Gábor, a szek­szárdi Unió Box Team cirká­lósúlyú (olykor nehézsúlyú) bunyósa, aki az előző kilenc fellépését egyaránt megnyerte a szekszárdi gálákon. - Nem lett volna méltó a gála múltjá­hoz, inkább várunk egy kicsit, dolgozunk rajta, és tavasszal mindenképpen tető alá hoz­zuk. Már csak azért is, mert lehet, hogy ez lesz az utolsó ilyen gála Szekszárdon” - fo­galmazott Halász. Hogy ne így legyen, azért a sportág kedvelői, a tehető­sebb szponzorok tehetnek so­kat. Kár lenne veszni hagy­ni, mert az elmúlt kilenc al-Ha belendül, nehéz megállítani Halász Gábort Fotó: Makovics K. kálómból legalább hétszer telt ház volt a városi sportcsar­nokban. Szekszárdon nagyon szeretik a bunyót, a minőségi bunyót, márpedig ezek a gá­lák - egy-kettőtől eltekintve - ezt adták a rajongóknak. Halász Gábor körül amúgy zajlik az élet. A bokszoló ta­vasszal motorbalesetet szen­vedett, majd pedig egy komoly műtéten is átesett, de mostan­ra már kezdte utolérni ma­gát, egyre jobb formában volt. Ezért is fájlalta, hogy nem tud­ták megrendezni a gálát. „Vannak ajánlataim, mene­dzserem, Petrányi Zoltán még az idei évre beígért legalább egy felhozómeccset, és a hor­­vát-ausztrál Mark de Móri is felajánlott egy visszavágót” - mondta Halász, aki heti négy­öt alkalommal kesztyűzik, ké­szül, hogy jó formában legyen, ha adódik egy esély. Az egyesület nevesebb bunyósai, mint Orsós István, Novák György vagy Erickles Torres mind edzésben van­nak,' sőt a kubai származású öklöző komoly meccs előtt áll. Halász is csak arra vár, hogy megcsörrenjen a telefon­ja, mert mint mondja, jó dolog edzeni, de az igazi mégiscsak az, ha a ringben oszthatja a pofonokat. R. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom