Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-28 / 250. szám
2019. OKTÓBER 28., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g Térkép mutatja be a natúrpark értékeit DOMBÓVÁR Megjelent a Kapós-hegyháti Natúrpark turisztikai térképe, amelyet nemrégiben a dombóvári DÖPTE természetvédelmi és natúrparki bázison mutattak be. A térkép a tájképi, a természeti és a kultúrtörténeti értékekben gazdag natúrpark turistaútvonalait, a települések nyújtotta szolgáltatásokat, a helytörténeti gyűjteményeket, a tájházakat, a természeti és a kulturális látnivalókat ismerteti. Tizennégy település fogott össze A kiadvány szakmai előkészítését a gesztor szerepet betöltő dombóvári önkormányzat végezte, megvalósításában pedig minden érintett település részt vett. Dombóvár mellett Csibrák, Döbrököz, Dúzs, Hőgyész, Kalaznó, Kisvejke, Kurd, Lengyel, Mágocs, Mekényes, Mucsi, Nagyhajmás és Závod helyezkedik el a natúrpark területén. A natúrpark az önkormányzatok, valamint a településeken működő természetvédelmi, kulturális, örökségvédelmi, vidékfejlesztő és turisztikai vállalkozások, vállalkozók és civil szervezetek öszszefogásával jött létre. Céljuk a helyi vállalkozások és a térség öko- és aktív turizmusának fejlesztése, elősegítve ezzel az ott élők megélhetését. A bemutatón dr. Kiss Gábor geográfus, natúrparki szakértő arról beszélt, hogy a sok látnivaló mellett a Kapos-hegyháti Natúrpark számos lehetőséget kínál az aktív kikapcsolódásra, a túrázásra, a kerékpározásra és a természetvédelmi oktatásra is. A program résztvevői vendéglátásban is részesültek, a natúrpark területén található települések jellegzetes ételeit, italait kóstolhatták meg. Volt például sváb és székely különlegesség, stifolder és padlizsánkrémes falatka is, hűsítőként pedig jeges erdei gyümölcs koktél. H. E. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Brazília, Rio de Janeiro-Tijuca esőerdeje Beküldött fotók Hangyák, részlet a könyvből „Leguggolva a fatörzs mellé, szaporán szedni kezdem üvegembe a változatos rovarságot. Néhány perc elteltével a lábszáramon, azután kissé feljebb, égető szúrásokra leszek figyelmes. Lassanként egyre több helyen érzem az igen kellemetlen marásokat. Lábam felé tekintve veszem csak észre, hogy hangyafészekben térdelek, méghozzá a tűzhangyák fészkében! Gyorsan felállva, kézzel próbálom lesöpörni a lábszáramról apró kínzóimat, de a nadrágszár alatt is jócskán akad belőlük, amit egyre több, égető csípés jelez. Fájdalmamban élesen kurjongatva, jellegzetes táncba kezdek, amelyen Ivó szemmel láthatóan jól mulat. Hangos nevetésben tör ki és mutatja, vegyem le a nadrágom, máshogyan, nem szabadulok meg a hangyáktól. Nadrágom, majd boxeralsóm is ledobva, egyenként szedem le a bőrömbe maró tűzhangyákat. Ég minden marás helye, mialatt félmeztelenül állok Ivó előtt, aki még mindig dől a kacagástól. Azután elmagyarázza, a tűzhangyát errefelé »nadrágledobó hangyának« is hívják.” Sár József öt új állatfajt fedezett fel és birtokosa a Frivaldszky-emlékplakett ezüst fokozatának Bogaras dobos járta Brazília vad ösvényeit A Kárikittyom AntiCeleb OR- chestra nevű, Tolna- és Baranya megyei muzsikusok alkotta, különleges együttesnek van egy kiváltképp különleges tagja. Kalózos fejkendő, sötét szemüveg, fülbevaló, bőrdzseki. Bogaras ember lehet - vélekednek róla sokan, és igazuk van. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu A dobokat kezelő Sár József a közelmúltban nem csak koncertek alkalmával járta Tolna megyét. Több kistelepülésen okozott a közönségnek borzongást, elképedést a magával hozott és bemutatott, egzotikus ízeltlábú kollekciójával. Valamennyi rovar és pók saját szerzemény, részben helyszíni gyűjtés, részben csere révén került a tulajdonába. Drávaszabolcsi múzeumában öt kontinens immár több mint ötezer ízeltlábúja tekinthető meg, természetesen preparálva és vitrinben.- Pécsen nőttem fel, gyermekkoromban a tömbházunk mögötti, elhagyatott kertben lepkék és méhek szálldostak - idézte fel a korai éveket. - Egy közeli ablakból pedig megállás nélkül szólt az Illés együttes zenéje. Ez az egy időben ért két hatás máig meghatározza életemet. Az iskolában a biológia óra érdekelt, így lettem érettségi után kutató-preparátor a pécsi természettudományi múzeumban. Megtanultam dobolni és jelenleg is játszom három csapatban. Rovarszeretete messze földre eljuttatta. Az 1991-es, majd 1992-es korfui és korzikai gyűjtőutak már megelőlegezték a következő év nagy kalandját: a Brazília-expedíciót. Sár József két hónap időtartamra belevethette magát Säo Paulo, Minas-Geras és Goias államok ízeltlábú világába. Mindhárom terület a forró égövi, és a dzsungelben bőven akadnak emberre életveszélyes, illetve komoly betegségeket terjesztő állatok.- Én csak a szúnyogok okozta dengue-lázat kaptam el. Viszont a malária elleni védő gyógyszer mellékhatásaként károsodott a májam - meséli. Ezek a szinte kivédhetetlen őserdei ártalmak egy pillanatra sem tántorították el kedvenc országától. Az 1997-es esztendőben Tocantins államban, 2008- ban pedig ismét Säo Paulóban és Goiasban végezhetett kutatómunkát. Élményeit a Bogaram: Brazília című könyvében örökítette meg. Álmai földjére 2016-ban is visszajutott zenészként, ugyanis a XII. Brazíliai Nagykövetségek Vásárán Magyarországot a Kárikittyom AntiCeleb ORchestra képviselte. HAJDAN 60 ÉVE a Paksi Konzervgyár a gyümölcs- és zöldségszezon végeztével 500 kiló pácolt és göngyölt halat készített folyami halból. „Ezt bemutatták a kereskedelmi szervek képviselőinek, aminek következtében nagyobb mennyiségre kapott megrendelést a gyár.” 60 ÉVE a megyében úttörőként három téesz, a faddi, a belecskai és a tengelici kötött szerződést spárgatermesztésre. „Remélhetőleg nemcsak a termelőszövetkezetek járnak jól, hanem minél több család étrendjébe vonul be az egyelőre még kevéssé ismert spárga.” 60 ÉVE az iskolai takarékossági mozgalomról írt a lap. „A nagy létszámú iskolák versenyében országosan is elsők a Dombóvári Zrínyi Ilona Általános Iskola tanulói, akik egyénenként már 139,44 forint értékű takarékbélyeget vásároltak.” 50 ÉVE rangos jugoszláv küldöttség érkezett a megyébe. „Nagy Ferenc miniszter és Antun Debreczin miniszterhelyettes - dr. Dimény Imre mezőgazdasági miniszter, valamint Vályi Péter pénzügyminiszter kíséretében - a Szekszárdi Állami Gazdaságot kereste fel. Mohácsi Károly igazgató kalauzolásával megtekintették az újbereki sertéstelepet.” 50 EVE kigyulladt a szakcsi téesz csibenevelővé alakított magtárpadlása. „A padláson nevelt 23 000 csibe elpusztult. Az állatok egyhetesek voltak - ez magyarázza, miért nem tudtak szárnyukon menekülni a tűz elől.” 50 ÉVE kora délelőtt földrengést észleltek Szekszárdon. „A központ ismét Jugoszláviában volt. A rengéssel kapcsolatban kérdéssel fordultunk dr. Pataki Józsefhez, a szekszárdi Garay gimnázium tanárához: - Megmozdult alattam a katedra - mondotta. - A gyerekeket rövid időre elküldtük az udvarra, noha ez a rengés veszélyt nem jelentett.” 35 ÉVE a pesthidegkúti repülőtér mellett, esőben, földúton rendezték meg az országos kerékpáros terepbajnokságot. A serdülőknél Újvári Balázs, a Szekszárdi Spartacus versenyzője nyert, a felnőtteknél klubtársa, Halász Zoltán végzett az élen. 35 ÉVE Reicht Brüderlich die Hand, vagyis Nyújts baráti jobbot címmel zajlott le Bonyhádon, a művelődési házban a német nyelvű megyei tehetségkutató verseny. „Kilenc településről érkeztek szereplők, kórusok, így láthattuk a bonyhádi úttörőzenekart, a paksi Il-es iskola, a szekszárdi baráti kör, a cikói általános iskola csoportját, hogy csak néhányat említsünk a színvonalas produkciók közül.” 25 ÉVE dr. Berta Attila ezredes, Tolna megye akkori rendőrfőkapitánya az USA Quantico nevű helyszínén volt továbbképzésen. „Reggel nyolctól este ötig előadásokat hallgatunk, majd ezután következik a gyakorlati foglalkozás” - tájékoztatta lapunkat telefonon a főkapitány. 25 EVE a decsi óvodások októbertől heti egy alkalommal a felnőtt Bartina zenekar zenéjére néptáncot tanultak. „Eszterbauer Éva volt Bartina táncos oktatja az apróságoknak a néptánc alapjait, fejleszti a ritmusérzéket és próbálja a gyerekekkel megszerettetni a zenét.” Szeri Árpád A decsi óvodások a Bartina zenéjére ismerkedtek a néptánccal