Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-19 / 244. szám
2019. OKTÓBER 19., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 A munkatársak hűek a szent örökségéhez A Szent Lukács Kórház fennállásának ötvenedik évfordulóján rendezett ünnepségen dr. Kerekes László főigazgató kalauzolta végig a fél évszázados történéseken a vendégeket, elismerések átadására is sor került. Varga Szilvia szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu DOMBÓVÁR A „Munkában töltött évekért” emlékplakettel ismerték el több volt kolléga áldozatos munkáját: Dr. Hajós Károly, Nagy Béla, Mészáros Irén, Béldiné Gábor Edit, Dr. Szollár Zoltán, Dr. Tóth Lajos, Dr. Fél Pál, Dr. Fata Mária, Dr. Gyurkó Éva, Gerber István, Gerber Szilvia és Dr. Bauer Margit, valamint három osztály részesült ugyanebben az elismerésben: a szülészet-nőgyógyászat, az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztály és a Gunarasi mozgásszervi rehabilitációs osztály. Végezetül Szent Lukács Emléklapot kapott munkája elismeréséül Szabó Györgyné, Juhász Katalin, Moószné Végh Éva, Gálné Bunevácz Anna, Nagy Béla és Dr. Majdi Ahmad Kamel Sweis. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte, hogy 2016 óta 4,6 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhatott meg, de ahhoz, hogy elégedettek legyünk, hogy 21. századi körülmények fogadják a betegeket, még sokat kell tenni. Radikális váltás történt Dombóváron, az önkormányzati választás eredményeképpen kicserélődött a testület és új polgármestert választott a város. Ennek köszönhetően bízik abban, hogy a közeljövőben még számos fejlesztés, korszerűsítés valósulhat meg a dombóvári kórházban. Pintér Szilárd, Dombóvár új polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy az átadás-átvétel eljárás folyamata zajlik Dombóváron, ezért felelőtlenség lenne bármilyen konkrétumot kijelenteni, ugyanakkor a megfontolt, takarékos, de a fejlesztéseket támogató városvezetési elképzeléseikben kiemelt helyet szánnak a kórház projektjeinek. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Visszaemlékezés Az orvos evangélista nevét méltón viselő kórház jelenleg nyolcvanezer embernek ad gyógyulási lehetőséget három megye határán a régióban. 1969-ben 456 beteg elhelyezésére volt alkalmas. A kezdetekkor negyvenöt orvos és százötven ápolónő, műtős látta el a feladatokat, ma már hatszáz szakembert foglalkoztat, amellyel az intézmény a járás egyik legnagyobb foglalkoztatójává vált. További képek TT C I I I és értékelés: I E* Im . I I U Névjegy I Vigh I Mia Éva Harkány Életkor: I 19 év Magasság: I 158 cm Csillagjegy: I Oroszlán Kedvenc étel: spagetti Kedvenc ital: narancslé Kedvenc zene: olasz zenék Kedvenc parfüm: Victoria Secret Mia jelenleg még gimnáziumban tanul, Siklóson folytat tanulmányokat. Lapunknak leszögezte, hogy nagyon szereti az állatokat, s a szabadidejében szeret velük foglalkozni. Mint elmondta, célja, hogy mindenki aki ezen a pályán elindul, az saját magát mutassa, ne pedig mások elvárása alapján érvényesüljön. Immáron négy éve jár fotózásokra, modellkedésben is részt vett már. Jövőben is szeretne a szépségiparral foglalkozni, akár külföldön is. j ^ HIRDETÉS A Hungária Takarék tájékoztatót tartott SZEKSZÁRD Mérföldkőnek számító egyesülési folyamat célegyenesébe érkezett a bonyhádi székhelyű Hungária Takarék Takarékszövetkezet. Ez azt jelenti, hogy az előzetes tervek szerint október 31-én más takarékszövetkezetekkel együtt beolvad a Takarékbank Zrt. nevű, már május óta létező kereskedelmi bankba. A következő hónaptól tehát az eddigi szövetkezeti pénzintézet országos keretben - és megújult formában - fog tevékenykedni. Erről a folyamatról és annak várható eredményeiről tájékoztatta partnereit a Hungária Takarék tegnapi rendezvényén. Gáspár Csaba ügyvezető igazgató egyebek mellett elmondta: az ügyfelek legfeljebb kisebb zökkenőket érzékelhetnek az átállás idején, egyébként maga az egyesülés kedvező hatással járhat.- Keletkezhetnek olyan erőforrástöbbletek, melyek újabb fejlesztéseket, újabb innovációkat tesznek lehetővé - mondta Gáspár Csaba. - Jelenleg még a napok kihívásainak élünk, az egyesülés gördülékeny lebonyolítására összpontosítunk. Bízom benne, hogy egy-két hét múlva, túllépve ezen a mostani, a korábbiakhoz képest fokozottabb igénybevételt megkövetelő időszakon, újra a megszokott banküzemi körülmények fognak uralkodni a takarékszövetkezetek háza táján. A nagymányoki Agroman Kft. megalakulása óta elkötelezett és megbízható partnere a bonyhádi székhelyű takarékszövetkezetnek. - Azért választottuk éppen ezt a pénzintézetet, mert a személyes kapcsolat és a rugalmasság más bankokhoz .képest jobb lehetőségeket biztosított számunkra - jelentette ki Rusák József ügyvezető. - A kapcsolat természetesen megmarad, de őszintén szólva jobban örültem volna annak, ha ez a mostani változás nem következik be. Sz. Á. HÍREK Okleveleket is átadtak HARC A Harci Nyugdíjasok Érdekszövetsége idősek napi ünnepségén emléklapokat és hűségleveleket adtak át. Ajutalmazottak között voltak nyolcvan év felettiek és alapító tagok. Antalné Biró Jolán elnöktől megtudtuk, oklevelet kapott Orsós György, aki tíz éve pártoló tagja a szervezetnek. Az eseményen részt vettek a megyei szövetség vezetői, a vendégeket Tóth Gábor harci polgármester köszöntötte. A műsorban Bíró Vilmos és Bíró Vilmosné, a szedresi nyugdíjasok, Hanthy Bianka és Szabolcs szerepeltek. B. K. Halottak napja előtti vásár SZEKSZÁRD A Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Nyugdíjas Tagozata kedvezményes virág-, gyertya- és koszorúvásárt tart. Október 21-én és 22-én kedvezményes áron lehet vásárolni az Arany János utca 12-ben lévő virágüzletben 8 és 15 óra között. Várnak minden nyugdíjas és nagycsaládos vásárlót. M. I. Felújították a rendelőt PINCEHELY Felújították a gyermekorvosi rendelőt és a védőnői tanácsadót a település közösségi házában, így a gyermekeket korszerű fűtés, megújult vizesblokkok és kulturált körülmények várják, jelentette be a korábbi polgármester, Fekete Gábor. B. M. Gáspár Csaba ügyvezető igazgató tájékoztatott Fotó: Makovics K. HIRDETÉS Dr. Kerekes László, Potápi Árpád János és Pintér Szilárd a kórházi ünnepségen