Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-17 / 242. szám
16SPORT Tolnai Népújság 2019. OKTÓBER 17., CSÜTÖRTÖK HÍREK Horváth Péter találata döntött Kamerun ellen LABDARÚGÁS A szekszárdi nevelésű Horváth Péter góljával verte meg az NB ll-ben szereplő BFC Siófok a Magyarországon edzőtáborozó kameruni U23-as válogatottat. Az egykori klasszis védő, Rigobert Song által irányított afrikai együttes néhány napja az NB l-es Mezőkövesd-Zsóry csapatával is összemérte erejét, s akkor 1-0-ra nyerni tudott. A 27 éves Horváth Péter az első félidőben talált be. R. G. Húsz perc alatt elfogytak a magyar szektor belépői LABDARÚGÁS Percek alatt elfogyott a vendégszektor öszszes belépője a november 19-i Wales-Magyarország Eb-selejtezőre - adta hírül a szövetség honlapja, az mlsz.hu. A november 19-i mérkőzés 20.45-kor kezdődik a 33 ezer néző befogadására alkalmas Cardiff City Stadionban. A magyar szurkolók részéről hatalmas volt az érdeklődés a mérkőzés iránt, a jegyárusítás megkezdése után húsz perccel mind az 1600 jegy elfogyott a vendégszektorba. R. G. Babosék a négy között vannak a moszkvai tornán TENISZ A Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős 6:3, 7:6-ra legyőzte a Nagyija Kicsenok, Raluca Olaru duót a moszkvai kemény pályás tornán, ezzel bejutott a legjobb négy közé. A magyar, francia páros a 6:3-ra megnyert első játszma után a másodikban 6:5-nél fogadóként kétszer is meccslabdához jutott,'ám ezekkel nem élt, majd a rövidítésben három szettlabdát hárított, mielőtt 10-8-cal befejezte a mérkőzést. R. G. Még jelentkezhet, aki részt venne az Alta Ripán TEREMFOCI Már nem egészen két hétig, október 28-ig lehet jelentkezni a tolnai Alta Ripa teremlabdarúgó-tornára. A megye egyik legrégebbi kupájának küzdelmei november 2-án kezdődnek, a szervezők tájékoztatása szerint a meccseket szombaton és vasárnap játszhatják a csapatok. További információ Krekó Györgytől (30/925-5846) szerezhető. R. G. Szekerczés Luca kezében maradt az újvárosi siker KÉZILABDA A DVSC és a Dunaújváros 24-24-es döntetlenre végzett egymással a női NB I szerdai mérkőzésén. A vendégcsapatnak megvolt az esélye a győzelemre, de a meccs legeredményesebbjátékosa, a Szekszárdon nevelkedett, kilenc gólig jutó Szekerczés Luca lövését Triffa Ágnes kivédte az utolsó másodpercben. R. G. Marié Ruzicková (14-es mezben) 18 pontja nagyon kellett ahhoz, hogy sikerrel vegye az első akadályt a szekszárdi egylet. Képgaléria: TEOL.hu Fotók: Mártonfai Dénes A vártnál jobban megszenvedett a belga Hemával a Szekszárd Két jó teljesítmény most elég volt a KSC-sikerhez Győzelemmel kezdte meg szereplését az Európa-kupa 2019/2020-as szezonjában az Atomerőmű KSC Szekszárd, amely tegnap este a belga Basket Hema ellen nyert hazai pályán. Berg Sándor, Rónai Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu KOSÁRLABDA A vártnál sokkal szorosabb meccset játszott a KSC Szekszárd és a Hema Basket. Pedig azt gondoltuk - s az első félidő is ezt vetítette elő -, hogy sima lesz, hogy könnyedén nyer majd Djokics Zseljko gárdája, de nem így lett. A tinikkel felálló rivális képes volt megnehezíteni a szekszárdiak dolgát - ez mindenképpen őket dicséri. A KSC ugyanakkor csakis saját magát okolhatja amiatt, hogy nem egy könnyed győzelemmel nyitott az Ek-ban, mert bőven megvolt rá az esély... A belga egylet az első negyedben kitűnően tartotta magát, de már ekkor is érezni, látni lehetett, hogy csak addig lesznek partiban, amíg meg nem rázzák magukat Studer Ágnesék. A második negyedben ez meg is történt, a Hema összesen 6 (!) pontig jutott, a nagyszünetben mindenki azt ecsetelte, hogy húsz, vagy harmic lesz-e közte, s inkább azzal voltak elfoglalva, hogy kielemezzék a vasárnapi, diósgyőri vereség (63-69) okait. Aztán jött a feketeleves... A fordulás után rá sem lehetett ismerni a szekszárdiakra, akik teljesen kiestek a ritmusból, s a balgák ezen fellelkesedve szép lassan visszajöttek a meccsbe. A harmadik negyedet ők nyerték meg 15-10- re, s így máris lőtávolba kerültek. Djokics Zseljko ekkor már közel sem volt olyan nyugodt, Erica McCall sokat ült a pádon, de a végén rá is szükség volt Ivana Dojkic parádés teljesítményt nyújtott a belgák ellen mint az első félidőben, amikor karba tett kézzel sétált az oldalvonal mellett, s a Kadarka Brigade sem az „Ez Szekszárd!” rigmust skandálta. A tréner hevesen gesztikulált, mutogatott, de valahogy ezen a napon nem hatott a mágia. A negyedik felvonásban sem tudott úgy igazán felpörögni a KSC, a Hema fiataljai pedig egészen 53-51-ig felzárkóztak. Szerencsére azért akadt két jó egyéni teljesítmény a szekszárdi együttesben, így nem történt meg a legrosszabb. Egyikük, a horvát Ivana Dojkic extrát játszott: 28 pontja mellé leszedett 7 lepattanót, kiosztott 4 gólpasszt és szerzett 8 labdát, amivel 36 IBM-pontot tett fel a neve mellé a statisztikai lapra. A másikuk pedig a szlovák Marie Ruzicková, aki 18 ponttal, 6 lepattanóval és egy asziszttal fejezte be az összecsapást. A többiek. Róluk legyen elég annyi, hogy ezúttal kevesebbet tettek hozzá a csapat játékához annál, mint amit tőlük eddig megszokhattunk. A szoros meccset igazából a fiatalok sajnálhatják, mert így sem Vincze Nikolett, sem Miklós Melinda, sem Horváth Dóra nem léphetett pályára. A meccs után az egyik szurkoló tapintott rá az izagságra azzal, hogy kijelentette: „ez nem Szekszárdi”. Tökéletesen igaza volt, ezen a napon nem azt az arcát mutatta a KSC, amit megszokhattunk tőlük az elmúlt években. Szerencsére egy olyan ellenfél jutott, amelyik ellen ez belefért. Ezt a meccset azonban mielőbb el kell felejteni, mert a szerda-szombat ritmusban egyik meccs itt a másik után. Szombaton a PINKK ellen vissza kell térni a régi útra! 59-1 55 KSC Szekszárd-Hema (belga) ||j i 1 (17-15,17-6,10-15,15-19) Szekszárd, városi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Ninkovics (szerb), Katie (horvát), Mikulic (szerb) SZEKSZÁRD: Studer Á„ DOJKIC 28/3, Theodoreán 3/3, McCall 4, RUZICKOVÁ 18. Csere: Bálint R. 6, Kiss V., Daniel, Studer Zs. Vezetőedző: Djokics Zseljko. HEMA: Ramette 7/3, de Meyer 11/3, Maeesschalck 8/6, Beckie Massey 1, BILLIE MASSEY 12. Csere: Vervaet 7/3, Ouahabi 7/3, Vielfont 2, Omeonga, de Vooght. Vezetőedző: Edző: Arvid Diels. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 3. perc: 4-4. 6. p.: 9-6. 9. p.: 11-15. 12. p.: 21-17. 15. p.: 26-17.18. p.: 31-19. 21. p.: 34-21. 24. p.: 36-23. 27. p.: 44-25. 30. p.: 44-36. 33.p.: 46-43. 36. p.: 53-51. 38. p.: 57-51. KIPONTOZÓDOTT: Be. Massey (34. perc), Theodoreán (40.). DJOKICS ZSEUKO, A SZEKSZÁRDIAK VEZETŐEDZŐJE:- Amit ki lehetett hagyni, azt kihagytuk. Úgy sikerült nyernünk, hogy nem volt igazán vezére a csapatnak. A győzelemhez gratulálok, igazából ez az egyetlen pozitívum. KÖVETKEZIK, október 24.: Herner TC-KSC 19.30. Látogasson el hírportálunkra! TE0L.hu