Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-17 / 242. szám
MEGYEI KÖRKÉP 3 2019. OKTÓBER 17., CSÜTÖRTÖK A Szent István téren is sok érdekes, nagy múlttal rendelkező, patinás épülettel lehet találkozni egy séta során Fotó: Mártonfai Dénes Sok érdekes múzeumi program zajlik idén ősszel Történelmi sétát tettek a városban A Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozathoz kapcsolódóan a Wosinsky Mór Megyei Múzeum sétára invitálta az érdeklődőket, tegnap délután a múzeumtól a Béla király térig. A több mint másfél órás programon közel húszán vettek részt. Brunner M. - Foray N. szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu SZEKSZÁRD Lovas Csilla muzeológus lapunknak elmondta, hogy a séta során a város 19. század második felétől a 20. század második feléig terjedő jellegzetes képét próbálta megidézni. Az útvonalon sorra vették a megyeszékhely jelenlegi épületeit, azokat is, amelyek helyén korábban valami más volt.- Talán a legérdekesebb részek azok, ahol már nem léteznek a régi, kultikus épületek, az akkori megyeszékhely hangulatát megteremtő Gőzfürdő, a Selyemgyár épülete, a Kaszinó bazár. Jó lenne, ha Szekszárd a városközpontjában meg tudná őrizni a megmaradt városias, romantikus, eklektikus, neoreneszánsz épületek-A múzeum padlása tele van érdekességekkel Fotó: M. K. Lovas Csilla magyarázta el a tudnivalókat a társaságnak Fotó: M. D. kel gazdag magot, és az értékesebb épületek a külső részeken sem vesznének el - mondta Lovas Csilla muzeológus. Pár nappal korábban „Kalandtúra pincétől a padlásig” címmel tartott rendezvényt a Wosinsky Mór Megyei Múzeum, szintén a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretében. Az 1901-ben épült múzeumot szerencsére nem érte bombatalálat, noha két világháborút is átvészelt. Lényegében eredeti állapotában tündököl. A bejárás első állomása a félhomályos, ám rengeteg műtárgyat rejtő padlás volt, ahol több tízezer éves tárgyak is akadnak. Megfoghattunk például egy mamutcombcsontot és -fogat, egy őstulok szarvát is. Lent modernebb, mégis muzeális értékű tárgyak voltak soron, például egy 1970-ig használt röntgen, valamint egy 1930-ból származó fogorvosi szék, melybe ma már csak félve ülnének bele a páciensek. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu A Szent Rita Katolikus óvodában tartották a foglalkozást Tarisznyás ovisok a mesetúrán SZEKSZÁRD Mesetúrára hívták a nagycsoportos óvodásokat a Szent Rita Katolikus Óvodába tegnap délután. A rendkívüli iskolaváró foglalkozáson külsős ovisok is részt vettek. A több tucatnyi kisgyereket öt csapatba osztották be, majd tarisznyával a vállukon indultak el a helyszínen létrehozott különféle meseállomásokra. Fel kellett ismerniük az itt megjelenített meséket, és megoldaniuk a történetekhez kapcsolódó feladatokat. Ügyességüket pogácsával jutalmazták, végül a legjobb csapat elnyerte a vándorkupa díjat. B. M. További képek T CJ I 1 1 és értékelés: I Eä Lm . I I L4 Névjegy Varró I Vivien Pécs Életkor: j 19 év Magasság: I 159 cm Csillagjegy: I halak Kedvenc étel: bruschetta Kedvenc ital: ! rebarbarás Jana Kedvenc zene: I Arctic Monkeys Kedvenc parfüm: Coco Chanel Vivien a tanulmányai során kertész végzettséget szerzett, ám jelenleg egy Király utcai szórakozóhelyen dolgozik pultosként Pécsen. Hobbija az olvasás, de ha tehetné minden idejét a kiskutyájának szentelné. Ezeken túl a szabadidejében szeret kirándulni, fotózni, rajzolni. A versenyünkre azért jelentke zett, mert ki szeretné próbálni magát az élet ezen területén is. Csak tíz képviselő van SZEKSZÁRD Egy technikai hiba miatt tegnapi számunkban a szekszárdi képviselők listájába bekerült egy idegen név. A lista helyesen: Gréczy-Félegyházy Gyöngyvér (Fidesz-KDNP), Csötönyi László (Éljen Szekszárd Egyesület - ÉSZ), Gyurkovics János (Fidesz-KDNP), Csillagné SzánthóPolixénajFidesz-KDNP), Illés Tamás (ESZ), Murvai Árpád (ÉSZ), Rácz Zoltán Rókus (ÉSZ), Faragó Zsolt (ÉSZ), Gulyás Róbert (ÉSZ), Máté Péter (Fidesz-KDNP). Olvasóinktól elnézést kérünk a hibáért. HIRDETÉS Makány Márta tovább fogy Nyár végén mindenkit meglepett a divattervező, aki több mint 40 kilót fogyott testsúlycsökkentő gyógynövények segítségével. Azóta viszont megállíthatatlan. A siker, a sok pozitív visszajelzés, a bevált gyógynövényreceptúra további kilók leadását eredményezték. 118 kilóról 78 kilóra fogyott kevesebb, mint egy év alatt Minden kezdet nehéz - tartja a közmondás. így volt ez Makány Márta esetében is. ..Mióta élek, fogyókúrázom. Korábban egyszer majdnem sikerült elérnem a kitűzött célomat, azonban úgy alakította az élet, hogy sajnos akkor sem sikerült lefogynom. De idén minden megváltozott. Nyár végére 40 kilóval mutatott kevesebbet a mérleg. Már nem mérem magam naponta, mert nem akarok azon streszszelni, hogy éppen hol tartok. Azonban a ruháimon látom és érzem, hogy újabb kilók mentek le szeptemberben is. Természetesen már lassult a csökkenés, a végső célom 59 kiló” — meséli átalakulásának történetét Márta. Mindenki a titokra kíváncsi „Sokan kérdezik, hogy most mi volt más, mint eddig? Ezúttal sem volt semmilyen különösebb motivációm, egyszerűen talán mostanra állt össze az a tudás és tapasztalat, amit az évek alatt összegyűjtöttem" - árulta el a divattervező. „Sokkal tudatosabban kezdtem el ezt az átalakulást, sokat olvastam a témával kapcsolatban, hogy megtaláljam a nekem leginkább megfelelő módszert. így akadtam rá arra a növényi komplexumra, melynek hatóanyaga az agyalapi mirigyet stimulálja, ennek köszönhetően jóllakottság érzetet okoz. Ez nálam olyannyira bevált, hogy időnként délután jut eszembe, hogy aznap még csak reggeliztem. Egész egyszerűen nem is gondolok az evésre. Sőt, még egy olyan hatóanyagot is tartalmaz, ami a zsírok lebontását segítő receptorokat hozza működésbe, ezzel is segítve a hatékony fogyást. Egyszer azt vettem észre, hogy az egyhavi adag két hét alatt elfogy. Most már dupla adagokat kell beszereznem, mert a családom körében is annyira népszerű lett” - avat be a részletekbe Márta. Módszerről bővebben: beslimmer.hu 06 30 1941910 (Munkanapokon 9-T7óra körött) A gyerekek élvezték a játékot a Szent Rita Óvoda iskolaváró foglalkozásán Fotó: Mártonfai D.