Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-02 / 229. szám
2019. OKTÓBER 2., SZERDA KITEKINTŐ g Adományokból készült el a Szent Letűnt civilizációk nyomában járt Latin-Amerikában Saját utazásának élményeit is megosztotta velünk dr. Kápolnás Mária történész, aki „Latin-Amerika felfedezése - Ősi civilizációk nyomában” címmel tartott előadást a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban. Mint ő maga is megjegyezte, népes számban gyűlt össze a hallgatóság. Foray Nándor nandor.foray@mediaworks.hu SZEKSZARD Platón már ismerte volna Amerikát? És az ősmagyarok? A sumerek, az egyiptomiak? Hogy kerülhettek oda a kereszténység korai nyomai? Amerika felfedezéséről sok legenda kering. Van, aki állítja, hogy kínai hajósok már 1421- ben megcselekedték, amit Kolumbusz Kristóf 1492-ben, Vörös Erik pedig 500 évvel Kolumbusz előtt járt Grönlandon. Mégis Kolumbusz a nagy felfedező, hiszen a világot az ő útja változtatta meg - mondta el előadásában dr. Kápolnás Mária történész. Arról is beszélt, hogy az őslakosok Ázsiából juthattak Amerikába. Nem ismertek igavonó állatokat, nem használtak kereket. 3000 éves ez a civiliDr. Kápolnás Mária történész mesélt utazásáról Fotó: Retkes Tamás záció, prekolumbián időszaknak nevezik. Az olmékok leguánból nyerték a fehérjét, és rejtély, hogy közismert kőfejeik alapanyagait miképp szállították rendeltetési helyeikre. Erich von Däniken érdekfeszítő elmélete szerint a maja kultúrát űrhajós hozta. A maják kódexeit sajnos elemésztette a tűz, mindössze négy maradt belőlük. A 2012-es évszám nem a világvégére, csupán a maja időszak végére utalt. A 14-15. század legkiterjedtebb civilizációjával az aztékok büszkélkedhettek. A mai Mexikót az előadó érdekes, nyugodt országnak látta barátságos emberekkel. Azt beszélik, hogy a tequilához azért jár só és citrom, mert annyira rossz, hogy különben nem lehetne meginni. „Mexikóban senki nem biciklizik” - hívták fel figyelmét. Falusi térségben azt tapasztalta, hogy 500 évvel ezelőtti módszerekkel művelik a földet. Latin-Amerikába nyitott lélekkel kell menni, mert egy más világ, mint az európai. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Az EDWARD-nap szomorúan alakult idén Tolna megyében TOLNA MEGYE Szomorúan alakult az EDWARD-nap, amelyet az európai közlekedési rendőrségi hálózat hirdetett meg. Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, a kezdeményezés célja, hogy minden évben egy előre meghatározott napon - idén szeptember 26-án - senki ne veszítse életét Európa közútjain. Sajnos azonban hazánkban ez másképp történt. Az országban egy halálos baleset történt aznap. Tolna megyében, Uzdon, a reggeli órákban egy személygépkocsi közlekedett, amikor elütötte - feltehetően a figyelmetlenség és a rossz látási viszonyok miatt - az úttesten vele azonos irányba, gyalogosan közlekedő nyolcvankilenc éves helyi férfit. Az EDWARD-napon a gyalogosokra - mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevőire - helyezték a hangsúlyt, ezért a kijelölt gyalogátkelőhelyek környékén fokozott rendőri jelenlét volt tapasztalható. Tolna megyében negyvennyolc gyalogossal szemben intézkedtek a rendőrök, kilenc esetben helyszíni bírságot szabtak ki, harminckilenc szabálysértő gyalogost pedig figyelmeztettek. H. E. Színes szüreti napot tartottak hétvégén Alsónánán A bíró és a bíróné is felvonult István-szó bor DOMBÓVÁR Szent István-szobor került a Szent István-templomba. Mint Hegedűs János plébános elmondta: a hívek ötlete volt az alkotás elkészíttetése, és ők gyűjtötték rá a pénzt. Az adományoknak köszönhetően összejött a szükséges összeg, és megrendelték a munkát a helyi művésztől, Varga Gábortól. Az oltár közelében helyezték el. Egyébként a szobrásznak jó néhány alkotása díszíti már Dombóvárt. Ennél a templomnál például kívül is van egy Szent Istvánt és Szent Imrét ábrázoló kompozíciója. Wessely G. Bertus Ferenc plébániai önkéntes mutatja a szobrot A szerző fotója PROGRAMOK SZERDA MOZI SZEKSZARD Playmobil: A film (amerikai-francia-német animációs film), 15 óra. Akik maradtak (magyar dráma), 17 óra. A Wall Street pillangói (amerikai dráma), 19.30. ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK BOGYISZLÓ Könyvtár: Honnan jön a csapvíz? - Artim Andrásné az E.R.Ö.V. Zrt. vezérigazgatójának előadása, 10 óra. Vad Magyarország - A vizek birodalma. Könyvtármozi, 16 óra. BONYHÁD Solymár Imre Városi Könyvtár: Zenebölcsi Zeniéért, 9.30, 10 óra. Mesegyöngyök - mesék az élethez. Mesefoglalkozások iskolásoknak, 12.30. Manyika klub, 14 óra. Lélektükrök - Kovács-Mayer Alexandra kiállításának megnyitója, 17.30. SZEKSZARD, Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár: Mi lesz a Földdel, meddig tartható a fenntarthatatlan? Baka György előadása, 17 óra. Gyermekkönyvtár: Nyomás a suliba! Találkozó Vadadi Adrienn íróval, 14 óra. ELŐADÁS MEDINA, könyvtár: Incze Zsuzsa televíziós szerkesztő-műsorvezető előadása, 17 óra. KIÁLLÍTÁS BONYHÁD, Vörösmarty Mihály Művelődési Központ: 5 éves a Bonyhádi Fotóklub. A klubtagok alkotásaiból rendezett jubileumi kiállítás megnyitója. Megnyitja: dr. Almási István orvos, természetfotós. Közreműködnek: a Bartók Béla Zeneiskola növendékei, 17 óra. MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA SZEKSZARD, Wosinsky Mór Megyei Múzeum: Tanárok Napja, 13 óra. CSÜTÖRTÖK MOZI SZEKSZÁRD: Mancs őrjárat (amerikai animációs film), 15 óra. Halálos iramban: Hobbs és Shaw (amerikai akciófilm), 17 óra. Volt egyszer egy... Hollywood (amerikai dráma), 19.30. ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK BOGYISZLÓ Könyvtár: Öko kézműves foglalkozás, 16 óra. BONYHÁD Solymár Imre Városi Könyvtár: A pincétől a padlásig - könyvtárbemutatás csoportoknak egész nap. FirSTeps Early English, 10 óra. Régi idők mozija, 14 óra. Veszélyeztetett állatfajok - rajzpályázat eredményhirdetése, 16 óra. Kipp Kopp diafilm klub, 16.30. SZEKSZARD Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár: Szekszárd, ahol élünk 1686-1849 között - Cserna Anna előadása, 17 óra. Gyermekkönyvtár: Az éjszaka árnyai - minden, amit tudni szeretnél a denevérekről. Dombi Imre, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrének interaktív előadása, 14 óra. ALSÓN AHA Alsónánán nagyon sokan foglalkoznak szőlőműveléssel, borkészítéssel még ma is. Ez az oka, hogy a településen már évtizedek óta hagyomány, hogy szeptember vége felé szüreti mulatságot tartanak. Idén is így volt ez hétvégén, mondta Kis Istvánná polgármester. Ebéd után szüreti felvonulással kezdődött az ünnepség, amit megelőzött a bíró, a bíróné és a jegyző megválasztása. A színes felvonulást követően pedig egymást váltották a fellépők a színpadon. A programok sorát hajnalig tartó bál zárta. M. I. A bíró és a bíróné vezette a színes szüreti felvonulást. Galéria: TEOL.hu Fotó: Makovics Kornél ZENE VILÁGNAPJA Egy óra belőlünk címmel rendezett zenés műsort a Garay János Gimnázium tegnap Szekszárdon. Középiskolások énekeltek, szavaltak, illetve játszottak hangszeren. Fellépett az ugyancsak gimisek alkotta HuMen zenekar is. Fotó: M. D.