Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-15 / 240. szám
4 ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 2019. OKTÓBER 15., KEDD Az országgyűlési képviselők hálásak a választópolgároknak az aktivitásukért Értékelések, érdekességek a vasárnapi választások kapcsán, no és persze az eredmények. Ezekből adunk összefoglalót. Munkatársainktól szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu TOLNA MEGYE - A legfontosabb, hogy nagyobb volt az aktivitás a választópolgárok részéről, mint öt évvel ezelőtt, sokan elmentek vasárnap szavazni. Köszönjük mindenkinek a részvételt, külön köszönet azoknak, akik a kormánypárti képviselőkre adták a voksukat - kezdte értékelését Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős miniszter. Tolna megye 3. számú választókerületének, Paks és Tamási térségének országgyűlési képviselője hozzátette, örömmel tölti el, hogy Paks megmaradt jobboldali városnak, ami garantálja, hogy a Paks II. beruházás során folyamatosan tudjanak haladni, együtt dolgozni. Örömére szolgál az is, hogy Tamásiban szintén győzelmet arattak a kormánypárti jelöltek, akik ugyancsak többségben vannak a képviselő-testületben is.- Történelmi jelentőségű sikert arattunk vasárnap Dombóváron. Köszönöm, hogy sokan éltek állampolgári jogukkal, és részt vettek a szavazáson, azt pedig külön köszönöm, hogy Pintér Szilárdot és a Fidesz-KDNP képviselőit támogatták, elsöprő többséggel - nyilatkozta Potápi Árpád János államtitkár. A Tolna megyei 2. számú választókerület elnöke kiemelte, hogy a kormánypárt jelöltjei, illetve a Fidesz-KDNP támogatásával indulók a választókerülethez tartozó másik két városban, Bonyhádon és Nagymányokon is magas felhatalmazást kaptak a választóktól. Előbbi településen Filóné Ferencz Ibolya, utóbbin Kari Béla győzött magabiztosan. Nem csak ezekben a városokban, hanem a térségéhez tartozó valamennyi községben, amelyek régi-új vezetőinek ugyancsak jó és eredményes munkát kívánt Potápi Árpád János. Tolna megye legkisebb lélekszámú településén, Murgán is rendben lezajlottak a választások. Maradt a korábbi polgármester Fotó: IVI. D.- A választókerületemhez tartozó tizenhét település közül tizenötben a Fidesz-KDNP színeiben induló, vagy általunk támogatott polgármester nyerte a választást, amit jelentős eredménynek tartok - emelte ki Horváth István országgyűlési képviselő. Az 1. számú választókerület fideszes elnöke hozzátette, kimondottan örül, hogy Ács Rezső megvédte mandátumát a megyeszékhelyen, ugyanakkor több egyéni sikerre számított a szekszárdi választókörzetekben. Külön öröm számára, hogy a sárközi nagyközségben, Deesen Heberling Tibort választották meg polgármesternek. Dr. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán gratulált Bomba Gábornak és csapatának az elért eredményhez. Mint írta, „az ellenzék Szekszárdon is sikert ért el, hiszen többség-A megyei kampányt a helyi ügyek befolyásolták a politológus szerint A Borkai-ügynek érezhető hatása volt országos szinten, a budapesti és több nagyvárosban tapasztalt meglepetésszerű ellenzéki győzelem többek között ennek tudható be - értékelte a választást Deák Dániel politológus. A botrány ugyanakkor nem mindenhol éreztette a hatását, több kerületben, illetve vidéki településen az tapasztalható, hogy a sikeres városvezetői múlt, illetve a kedvező helyi viszonyok felülírták a botrány hatását. Ez mondható el Tolna megyére is, ahol a megyei közgyűlésben kétharmados többsége lett a Fidesz- KDNP-nek, ráadásul a meghatározó településeken is a kormánypártok adhatnak polgármestereket. A Tolna megyei kampányt érezhetően a helyi ügyek befolyásolták leginkább, a fideszes dombóvári győzelem például nagy meglepetésnek számít. Ez köszönhető annak, hogy a megye kiemelt szerepet élvez a kormányzati fejlesztések során, továbbá annak, hogy ezt a területet egyre inkább polgárosult, hagyományos, nemzeti érzelmű választópolgárok lakják. Szekszárdon ugyan a fideszes jelölt győzött a polgármester-választáson, azonban ellenzéki közgyűléssel kell együttműködnie. Ez nem lehetetlen, Tarlós István például óbudai polgármesterként több mint egy évtizedig így dolgozott és sikeresen tudta vezetni a kerületét. Kompromisszumkészséggel, illetve a város iránti elkötelezettséggel együtt lehet működni, ehhez azonban az is kell, hogy az ellenzéki képviselők ne akarjanak politikai tőkét kovácsolni a polgármesterrel történő hadakozásból. A mostani eredmények mindenképpen komoly értékelésre szorulnak, és a kormánypártok részéről is le kell vonni a megfelelő következtetéseket annak érdekében, hogy felkészülten fussanak neki a 2022-es országgyűlési választásnak. Hasonló folyamatok zajlottak le Lengyelországban, ahol a korábbi helyhatósági választáson komoly vereségeket szenvedett el az országot vezető jobboldali párt, azonban az október 13-i parlamenti választáson már nagyobb arányban tudott győzni, mint 2015-ben - zárta összegzését Deák Dániel. F.N. Nagyobb volt a szavazási kedv be került a városházán. Azonban a polgármester minimális különbséggel, 300 szavazattal egyelőre maradt.” Szorosan alakult az eredmény a megyeszékhelyen: 6353 választópolgár Ács Rezsőre, az eddigi önkormányzati vezetőre adta a voksát Szekszárdon, 298-cal többen, mint az ellenzéki összefogás, az Éljen Szekszárdi Egyesület (ÉSZ) polgármester-jelöltjére, Bomba Gáborra. Ugyanakkor a képviselőjelöltekre leadott szavazatok alapján többségben lesznek a megyeszékhely közgyűlésében az ÉSZ képviselői. A tíz egyéni választókörzetből hatban nyertek az ellenzéki jelöltek, négyben a Fidesz-KDNP jelöltjei, s kétkét jelöltet adhatnak mindketten a töredékszavazatok alapján a kompenzációs listájukról. Azaz kormánypárti vezetésű, de hajszálnyival ellenzéki többségű város lehet Szekszárd.- Először is köszönöm a szekszárdiak támogatását, a belém helyezett bizalmukat, amivel elismerték a munkánkat, munkámat, és köszönöm az aktivistáink rengeteg segítségét - nyilatkozta még késő este Ács Rezső. - Jelen állás szerint ellenzéki politizálásra kell készülnöm. Nagy projektek, fontos döntések előtt állunk, amelyeket szeretnénk végig vinni, s most csak reménykedhetek, hogy sikerül ezeket megvalósítani a szekszárdiak érdekében. Jó ügyeket szolgáltunk, nem lesz könnyű az elkövetkező időszak, de én nem adom fel, bízom benne, hogy ki tudunk alakítani valami együttműködést a város további fejlődése érdekében - tette hozzá. Hétfőn délelőtt ezt kiegészítette azzal, hogy elkötelezett a fejlődés mellett. A következő hetekben egyeztetések zajlanak majd, a folyamatban lévő ügyeket ugyanis a régi-új városvezető szerint tovább kell vinni, a településnek működnie kell. Folytatás az 5. oldalon Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK, 2019. OKTÓBER 13. A TOLNA MEGYEI KÖZSÉGEK POLGÁRMESTEREI (Tolna megye falvainak polgármesterei az előzetes eredmények alapján. A * csillaggal jelöltek újak. A városok eredményeit holnapi lapunkban közöljük.) ALSÓNÁNA ‘Kollár László András (Fidesz-KDNP) ALSÓNYÉK ‘Molnár István János (független) APARHANT ‘Dávid Tímea (független) ATTALA ‘Orosváriné Bocz Tünde (független) BÁTA Huszárné Lukács Rozália Anna (Fidesz-KDNP) BÁTAAPÁTI ‘Krachun Szilárd (független) BELECSKA Szemeti Sándor (független) BIKÁCS Varga János (független) BOGYISZLÓ Tóth István (Fidesz-KDNP) BONYHÁOVARASD Csibi Zsolt (független) BÖLCSKE Baranya István (független) CIKÓ ‘Molnár Józsefné (független) CSIBRÁK Kardos János (független) CSIKÓSTŐTTŐS *Kreb Imre (független) DALMAND ‘Balassáné Bornemissza Ágnes (független) DECS ‘Heberling Tibor (Fidesz-KDNP) DIÓSBERÉNY Tillmann András László (Fidesz- KDNP) DÖBRÖKÖZ Farkas Edit (független) DUNASZENTGYÖRGY ‘Kirnyákné Balogh Mária (független) DÚZS ‘Kerekes József (független) ÉRTÉNY Gománné Szabó Zsuzsanna (független) FÁCANKERT Orbán Zsolt (Fidesz-KDNP) FADD Fülöp János (Fidesz-KDNP) FELSÓNÁNA ‘Biró Szabolcs (független) FELSŐNYÉK Debella László (független) FÜRGÉD Barkóczi József (Fidesz-KDNP) GERJEN Romhányi Károly (független) GRÁBÓC ‘Vincze Kálmán (független) GYŐRÉ Filamella Tibor (független) GYÖRKÖNY Braun Zoltán (független) GYULAJ Egyelőre nincs polgármester, mert szavazategyenlőség miatt időközi választást kell kitűzni. HARC Tóth Gábor (független) HŐGYÉSZ ‘Máté Szabolcs (független) IREGSZEMCSE ‘Tóth Szabolcs (független) IZMÉNY Kelemen Ferenc (független) JÁGÓNAK Lőczi László (független) KAJDACS ‘Vaszari István (független) KAKASD Schellné Simcsik Orsolya (független) KALAZNÓ *Frei-Kovács Mónika (független) KAPOSPULA Stemler József (független) KAPOSSZEKCSŐ ‘Badáczy-Csiba Zsuzsanna (független) Nagy Aranka (független) KÉTY Gödrei Zoltán (független) KISDOROG Klein Mihály (független) KISMÁNYOK ‘Bote István (független) KISSZÉKELY Pajor Ágnes (független) KISTORMÁS ‘Pintér Ferenc (független) KISVEJKE ‘Farkas-Jókai Noémi (független) KOCSOLA ‘Lajos Anikó (független) KOPPÁNYSZÁNTÓ ‘Niklai Gábor (független) KÖLESD ‘Greifenstein József (független) KURD Müller János (független) LÁPAFŐ ‘Kirtyán Károly (független) LENGYEL ‘Braun János László (független) MADOCSA ‘Baksa Ferenc (független) MAGYARKESZI Kovács Erzsébet (független) MEDINA Vén Attila (Fidesz-KDNP) MISZLA Boza Ferenc (független) MÓRÁGY Glöckner Henrik (független)