Tolnai Népújság, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-12 / 238. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2019. OKTOBER 12., SZOMBAT Elsőként képeztek szociális munkást Huszonnégy helyen biztosan új polgármester lesz Sok mandátum sorsa eldől a választáson Urnabontás a szavazatszámlálás előtt. Holnap ismét izgalmak elé nézhetünk Fotó: Mártonfai Dénes SZEKSZÁRD Az országban el­sőként, 1989-ben a szekszár­di főiskolai karon indult nap­pali tagozaton, főiskolai szin­tű általános szociális munkás szak. A harmincéves jubileum kapcsán szakmai konferenciát és találkozót szerveztek a Pé­csi Tudományegyetem Kultú­ratudományi, Pedagógusképző SZEKSZÁRD A Béla király té­ri templom lépcsőjének ütkö­zött egy Renault furgon pén­teken reggel Szekszárdon. Komlósiné Kiss Anett, a Tol­na Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtószóvivője elmondta, hogy az autó a Bezerédj utcá­ban közlekedett, amikor veze­tője rosszul lett, emiatt elvesz­és Vidékfejlesztési Karán pén­teken. Az eseményre szociális szakembereket képző iskolák képviselőit, szociális szakem­bereket, valamint a szekszár­di szociális képzés volt és je­lenlegi oktatóit, hallgatóit vár­ták. A nap folyamán a múltidé­zés mellett szakmai előadások hangzottak el. H. E. tette uralmát a jármű fölött, és a templom lépcsőjének üt­között. A sofőrt kórházba szál­lították, de nem az ütközés okozta sérülések, hanem az egyelőre nem pontosított rosz­­szullét miatt. A műszaki mentésben a szekszárdi hivatásos tűzoltók is részt vettek. H. E. Megyénk százkilenc telepü­lésén döntenek holnap az önkormányzat összetételé­ről, nemzetiségi választás hetvenkét helyen lesz. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Hosszú kam­pányidőszak végére tesz pon­tot a vasárnapi választás, rá­adásul igen sok mandátum sorsa eldől. Amellett, hogy az általános önkormányzati vá­lasztásokon a polgármesterről és a képviselőkről dönt a lakos­ság, a megyei közgyűlés, össze­tételéről is szavazni lehet, illet­ve a nemzetiségi választások is most lesznek, amelyen helyi, területi és országos listákon le­het leadni a voksot. Dr. Gábor Ferenc, a Tolna Megyei Területi Választási Iro­da vezetője, megyei főjegyző elmondta, hogy a polgármes­terjelöltekről egy önálló sza­vazólapon, a képviselőkről pe­dig egy másikon dönthetnek a választópolgárok. A tízezer fő­nél többet számláló települése­ken választókerületenként egy képviselőjelöltre lehet szavaz­ni, a tízezer lakosnál keveseb­bet számláló helyeken pedig legfeljebb annyit lehet válasz­tani, ahány mandátum a testü­letben van. A megyei közgyűlési tagjai­ról listás szavazás dönt, és az összetétel olyan arányban ala­kul, ahogyan szavazatok meg­oszlanak a jelölő szervezetek között. Megyénkben a DK, a Fidesz-KDNP, a lobbik, a Mi Hazánk, a Momentum és az MSZP szerepel a listán. Szek­szárdon mint megyei jogú vá­rosban a megyei listára nem lehet voksolni. Szavazni vasár­nap 6 és 19 óra között lehet a tájékoztatólevélben megjelölt szavazókörben. Fontos, hogy mindenki vigyen magával a személyazonosságát tanúsító, érvényes iratot. Tolna megye 109 települé­sén döntenek a választópol­gárok, és 72 helyen települési nemzetiségi választás is lesz. Huszonnégy településen biz­tosan új polgármestert válasz­tanak, mert a jelenlegi veze­tő nem indul. A városok közül Simontornyán, a községek kö­zül pedig Alsónánán, Alsónyé­ken, Attalán, Cikón, Csikóstőt­­tősön, Decsen, Kajdacson, Ka­­laznón, Kaposszekcsőn, Kis­­mányokon, Kisvejkén, Kop-Október 13-a nem csak tele­pülési önkormányzati válasz­tás napja: ugyancsak vasárnap reggel hat és este hét óra kö­zött választják meg a nemze­tiségi választópolgárok a tele­pülési, megyei, fővárosi és or­szágos önkormányzataikat is. Ezen a voksoláson csak azok az állampolgárok vehetnek részt, akik szeptember 27-én 16 óráig kérték felvételüket a nemzetiségi névjegyzékbe. Mi­után az önkormányzati és a nemzetiségi választás egy idő­ben és egy helyen zajlik, a két választás elkülönítését színkó­dolás segíti. Az önkormányza­ti szavazólapok és a hozzájuk pányszántón, Kölesden, Len­gyelben, Madocsán, Mucsfán, Mucsiban, Nagyvejkén, Pó­riban, Pincehelyen, Szakály­­ban, Szárazdon és Tevelen lesz új településvezető. Ezek között vannak olyan helységek, ahol csak egyetlen jelölt van a pol­gármesteri tisztségre, így már most tudható, ki kerül a fa­lu élére. Megyénkben egyéb­tartozó borítékok színe fehér, a nemzetiségi szavazólapok és a hozzájuk járó borítékok színe pedig zöld. A szavazásra el kell vinni az érvényes, fényképes személyi igazolványt és a lak­címkártyát. A nemzetiségi név­jegyzéket a szavazónak hely­ben külön is alá kell írnia. A települési nemzetiségi vá­lasztáson három, avagy öt je­löltre, a területi és országos nemzetiségi választáson egy listára lehet szavazni. A kitöl­tött zöld szavazólapokat érte­lemszerűen a zöld borítékba kell tenni, majd a borítékot le­zárva kell a gyűjtő dobozba he­lyezni. ként huszonnégy településen indul csupán egy ember a pol­gármesterségért. A legtöbb he­lyen - harmincöt településen - két jelölt közül választhatnak a szavazók, három induló hu­szonkettő, négy induló tizeny­­nyolc, míg öt induló nyolc tele­pülésen van. Két helyen, Mu­­csiban és Pincehelyen hatan szálltak versenybe. A városok közül Bátaszéken, Pakson és Tamásiban kettő-kettő, Bony­­hádon, Dombóváron, Simon­tornyán és Szekszárdon há­rom-három, Dunaföldváron, Gyönkön, Nagymányokon és Tolnán négy-négy polgármes­terjelölt közül választhatnak. A képviselőjelöltek számát ille­tően a községek közül Ozorán van a legtöbb, ott a hat mandá­tumra huszonhatan neveztek. A városok között Dombóvár a csúcstartó, ahol a tizenegy he­lyért huszonheten indulnak a Valasztas.hu adatai szerint. A Teol.hu oldalon vasárnap folyamatosan frissülő informá­ciókkal szolgálunk a választás történéseiről, eredményeiről. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu A szekszárdi tűzoltók végezték a műszaki mentést Fotó: Mártonfai D. Dr. habil Zádori Iván dékánhelyettes is felszólalt Fotó: M. K. Templomlépcsőnek ütközött az autó A zöld a nemzetiségi szín az önkormányzati választáson Évforduló: 15 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuját az emelt színtű intézmény A Pál utcai fiúk az idősek otthonában Cikluszáró ülést tartottak DECS Túlzás nélkül mondhat­juk fergetegesnek az előadást és a sikert is. A Szekszárdi Szociális Központ Bíborszín tánccsoportja lépett közönség elé Decsen, az Idősek Emelt­szintű Otthonában. A fogya­tékkal élőkből álló társulat A Pál utcai fiúk történetén ala­puló mozgásszínházi produk­ciót adott elő. A rendezvény apropójául az szolgált, hogy 15 éve nyitotta meg kapuját az otthon. A szintén Szekszárdról ér­kezett Illés Márk verset mon­dott, de helyiek is felléptek a csütörtök esti programban. Szabó Bea és Olgyai János is szavalt. A műsorközlő Far­kas Anikó volt, aki köszön­tötte a megjelenteket, köztük Horváth István országgyűlé­si képviselőt, Kocsis Józsefet a pécsi központú fenntartó non­profit kft. ügyvezető igazga­tóját és Máthé Annamária in­tézményvezetőt. A vendégek dicsérték a példaértékű gon­doskodást. Örömüket fejezték ki, látván a felújított épületet - szigetelés, nyílászárócse­re és napelemek felhelyezése történt -, és köszönetét mond­tak a helyi vállalkozóknak is a különféle támogatásokért. (Közülük Heberling Tibor volt jelen a rendezvényen.) A táncosok produkciója a decsi otthonban A szerző fotója A továbbiakban köszöntöt­ték az otthon két legidősebb lakóját, a 95 éves Lukács Ist­vánt és a 96 éves Sóvári János­­nét, valamint a legrégebben az otthonban élőket és a leg­régebbi dolgozókat. (A bentla­kó időskorúak száma 75 fő, és a fogyatékkal élők nappali el­látása is ebben az épületben történik.) A nyitás tizenöt éves év­fordulója alkalmából szerve­zett ünnepség vendéglátással folytatódott, és zenés-táncos mulatsággal zárult. A jó han­gulatról a szintetizátoron ze­nét szolgáltató Simon Gábor gondoskodott. W. G. MŐCSÉNY az otthonunk. Ez a cí­me annak a programnak, me­lyet a községi önkormányzat cikluszáró ülésén ismertetett Krachun Elemér. A választá­son induló polgármester ebben az összegzésben adott számot az elmúlt öt évben elért ered­ményekről és a következő idő­szakban megvalósítani kívánt programjáról. Az ülésen - me­lyen elfogadták az önkormány­zat gazdálkodásáról szóló há­romnegyed éves beszámolót és a módosított költségvetési ren­delet is - Krachun Elemér aján­dékokkal köszönte meg a kép­viselők, a hivatal dolgozóinak eredményes munkáját. Sz. Á.

Next

/
Oldalképek
Tartalom