Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-05 / 206. szám
2019. SZEPTEMBER 5., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Holender Filip: Podgoricában még jobban összecsiszolódhatunk Csúszni-mászni kell! Labdarúgó-válogatottunk ma este Montenegróban felkészülési mérkőzéssel (20.45, tv: M4 Sport) hangol a Szlovákia elleni hétfői hazai Eb-selejtezőre. A nemzeti csapat és a Lugano 25 éves támadója, Holender Filip az elvégzett munkára és játékosaink karakterére alapozva bízik a sikerben. Babják Bence/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Kipihente magát?- Az biztos, hogy jobb a helyzet, mint hétfőn volt. Vasárnap délután még a Basel otthonában játszottunk bajnokit, a 2-1-re elveszített meccs után este visszautaztunk Luganóba, de sok idő nem maradt az alvásra, mert hajnali négykor már kelnem kellett. A meccsek után egyébként sem könnyű elaludni, mindig a történteken pörög az agyam. Szóval a korai kelés után következett a közel kétórás út Milánóba, reggel onnan repültem Budapestre, majd indultam Telkibe. A hétfői edzést ezért kihagytam, de kedden már a többiekkel készültem. Néhányszor megtettem már ezt az útvonalat, azt nem mondom, hogy könnyű megszokni, de a válogatottért ez a legkevesebb.- Az utóbbi hetekben gondolt a válogatottra?- A nemzeti csapatot sosem lehet elfelejteni. Persze, amikor egymást érik a meccsek, értelemszerűen nincs értelme hetekre előre gondolkodni. Az idényben túl vagyunk két rangadón, a Young Boys és a Basel elleni találkozót egyaránt nagy várakozás előzte meg, emellett az Európa-liga csoportkörében is érdekelve vagyunk. Nem mondom, hogy az utóbbi hetekben a válogatott meccsekkel keltem és feküdtem, mert voltak klubkötelezettségeim, de hétfő óta semmi más nem számít.- A statisztikái alapján jó formában érkezett az összetartásra: hat bajnokin két gól és egy gólpassz a mérlege.- Mindig a legjobb tudásom szerint próbálom segíteni a csapatot, örülök, ha ennek a pályán is van eredménye. Sajnos a legutóbbi, Basel elleni meccs nem úgy sikerült, ahogy terveztük, de a bajnokság legerősebb csapatának otthonában nem könnyű érvényesülni. Mindenesetre végig próbálkoztam, az utolsó percben adtam egy gólpasszt, kár, hogy csak a szépítéshez volt elég. A válogatott miatt fontos, hogy tartsam a szintet, más kérdés, hogy kevésbé számít, milyen mutatóval érkeztünk, a lényeg, hogy ebben az egy hétben a legtöbbet hozzuk ki magunkból.- A Basel elleni meccs megfelelő ráhangolás a válogatott találkozóira? Mégiscsak az európai kupasorozat egyik állandó szereplőjével játszottak.- Persze. A listavezető otthonában léptünk pályára, próbáltuk a legjobb játékunkat nyújtani, de abban az arénában nem sok svájci csapat szerez pontot. Más kérdés, hogy éppen az olyan meccsek miatt érdemes futballozni, mint a vasárnapi volt. Az ország legerősebb csapata ellen, huszonegyezer néző előtt játszottunk, a liga legképzettebb hátvédjeivel csatáztam, az ilyen találkozókon lehet igazán fejlődni.- Csütörtökön Montenegró, a jövő hétfőn pedig Szlovákia ellen bizonyíthatja, mennyit fejlődött. Nehéz felpörögni a felkészülési mérkőzésre, miközben „Mindent beleadunk a jövő hétfőn” az ország szinte csak a szlovákok elleni meccsről beszél?- A motivációt könnyű megtalálni: a legjobb teljesítményünket akarjuk nyújtani Szlovákia ellen, de tudjuk, hogy ehhez csütörtökön is száz százalékon kell pörögnünk. A válogatott mindig az országot képviseli, legyen szó tétmeccsről vagy felkészülési meccsről, ennek szellemében készülünk. A podgoricai mérkőzésen még jobban összecsiszolódhatunk, és gyakorol-Fotó: Szabó Miklós hatunk olyan játékelemeket, amelyeknek nagy jelentőségük lehet hétfőn. Egyébként sem gondolhatjuk, hogy ha fontos Eb-selejtezőt játszunk, akkor a három nappal korábban rendezett meccsnek nincs jelentősége.- Szoros meccsekre számít?- Most már minden válogatottnak kiegyenlített kilencven percre kell számítania. A mai labdarúgásban nincsenek nagy különbségek az együttesek között, egyetlen csapat sincs, amelynek a játéka minden ellenféllel szemben egyformán hatékony. Amikor egyenlő erők csapnak össze, mindkét fél megszenved, és mivel a legtöbb meccs kiegyenlített játékot hoz, minden labdarúgónak fel kell készülnie arra, hogy szenvedni, csúszni-mászni kell a győzele1 mért. Ránk is ez vár a soron következő két meccsen.- Mennyit érzékelnek a Szlovákia elleni meccset övező felhajtásból?- Labdarúgóként gyakran említjük, hogy mindig a soron következő meccs a legfontosabb, ez most sincs másként, de belül nyilván más érzésekkel várjuk azokat az összecsapásokat, amelyeket telt ház előtt, félelmetes hangulatban játszhatunk. Mindent beleadunk a jövő hétfőn, biztos vagyok benne, hogy addigra Marco Rossi megalkotja azt a taktikát, amelynek segítségével begyűjthetjük a három pontot. Már nagyon várom a kezdő sípszót, emlékezetes összecsapás lesz, és ha pályára lépek, minden másodpercét kiélvezem.- Mi kell ahhoz, hogy valóban élvezzék, és a nagy akarás ne forduljon át görcsösségbe?- Ha arra gondolok, mennyi munkát végeztünk az elmúlt egy évben, és milyen karakterek alkotják most a magyar válogatottat, nyugodt szívvel mondhatom, ezzel aligha lesz probléma. Tudjuk, milyen futballal lehetünk eredményesek, az utóbbi meccseken bizonyítottuk, ha mindenki a saját feladatára figyel, elérhetjük a célt. Ennek kellő önbizalmat és hitet kell adnia ahhoz, hogy sikerüljön megnyernünk ezt a roppant fontos és nagyon nehéz mérkőzést. Az autóversenyzők sohasem gondolhatják azt, hogy sérthetetlenek A spái tragédia intő jel a pilótáknak Hubert balesete igazolja, hogy nincs tökéletes biztonság Fotó: AFP FORMULA-i Az autósportban bekövetkező halálos balesetek során az első sokk utáni ocsúdást mindig a tanulságok kutatása követi, nincs ez másként a hétvégi spái tragédiát követően sem. A szombati Formula-2-es versenyen Anthoine Hubert úgy vesztette életét, hogy egy kicsúszást követően'az autója a gumifalból visszacsapódva sodródott a pálya felé, a teljes sebességgel érkező luan Manuel Correának esélye sem volt elkerülni. Az elementáris erejű ütközésben a francia versenyző meghalt, láb- és gerincsérülést szenvedett amerikai kollégáját a liege-i kórház intenzív osztályán kezelik. Pedig Ayrton Senna és Roland Ratzenberger 1994-es imolai halála óta a Formula-1 és a FIA irányítói emberfeletti munkát végeznek a sportág biztonsági szintjének növelése érdekében, ami mára olyan méreteket öltött, hogy sokan azért kritizálják az autósportot, mert véleményük szerint egyszerűen túl biztonságos. Nos, szombaton világosan kiderült, nem az. Amikor csaknem egytonnás gépszörnyek száguldoznak 300 km/óra körüli sebességgel egymástól néhány centiméterre, csak a legnaivabbak gondolhatják, hogy nem történhet tragédia, és az elmúlt években is számos esetben.csupán a szerencsén múlt egy-egy versenyző élete - elég csak a tavalyi spái rajtbalesetre gondolni. Akkor nagy valószínűséggel a sokak által szidott glória fejvédő keret mentette meg Charles Leclerc-t, de ugyanilyen ironikus, hogy a hatalmas bukótereket is állandó kritikák érik, pedig Hubert halálában ennek hiánya is szerepet játszott a Radillonkanyarnál. Furcsa kettősség ez, mert amíg nyilvánvalóan senki sem akar sérüléssel vagy tragédiával járó baleseteket látni, a versenyzők is elismerik, a pályaelhagyásért valahogyan bűnhődniük kellene, nem pedig simán visszatérniük a leaszfaltozott bukótérből. Akárhogy is, ilyen tempó és erőhatások mellett tökéletes biztonság egyszerűen nem létezik, és erre figyelmeztet az FI legveszélyesebb időszakában három vb-címet szerző Sir Jackie Stewart is. „Lehet, hogy a mai versenyzőknek is hozzá kell szokniuk a gondolathoz, hogy tragédia történhet - mondta a skót legenda a The Telegraphnak. - Az elmúlt két-három évben is láttunk sok balesetet, de úgy alakult, hogy egyiknek sem lett tragikus következménye. Szárnyak törnek le tömegével, autók repkednek a levegőben. A versenyzőknek lassan fel kell ismerniük, hogy nem tehetnek meg bármit a pályán, és sosem gondolhatják azt, hogy sérthetetlenek. Nem gondolhatják azt, hogy mindig, minden balesetet megúsznak. A hétvégén történtek mindenkit ráébreszthettek erre. A sokk és a tragédia nagyon új ennek a generációnak, amely csak most eszmélt rá hirtelen, ha bizonyos helyzetben rossz ívet választ, vele is megtörténhet a legrosszabb.” Hubert balesete azért is hathat kijózanítóan a versenyzőkre, mert nem valamilyen kirívó biztonsági hiányosság miatt következett be. Nem egy munkagép tanyázott indokolatlanul a bukótérben, nem a sportbírók adtak hibás jelzéseket, nem a nyitott pilótafülke okozott gondot - egyszerűen csak egy versenyző belerohant kicsúszó riválisa autójába. És ez az, ami bármikor, bárkivel megtörténhet, szombat óta már azt is tudjuk, a legtragikusabb következménynyel is. Zsoldos Barna/NS JEGYZET Békétlenség Fábik Tibor jegyzet@mediaworks.hu Nem éppen zajos magyar sportsikerekről szólt a cselgáncsozók múlt heti tokiói vüágbajnoksága, egyetlen számottevő eredményünk Tóth Krisztián ötödik helye lett, de legalább Ungvári Miklós afféle életműdíjként Fair Play-díjat kapott, a Nemzetközi Judo Szövetség kongresszusán pedig véglegesítették, hogy a szervezet Lausanne-ból a magyar fővárosba költözik - Marius L. Vizer egyébként már évek óta nálunk működteti az elnöki irodát. S most éppen a sportág tokiói „balhéja” miatt nagyon nem irigyeljük... „A béke vagy te, spor,t!”- hirdette anno Pierre de Coubertin, az újkori olimpiák atyja, ám a dzsúdósoknál bizony békétlenség van, hirtelen nem is tudunk még egy sportágat megnevezni, amelyikbe manapság így begyűrűzött a politika. Felütésként annyit, hogy 2017 októberében az abudzabi Grand Slam-tornán a rendezők politikai okokból nem játszották el az izraeli himnuszt a férfi 66 kgban győztes Tál Flicker tiszteletére, és az ország zászlóját sem vonták fel az eredményhirdetéskor. Az IJF keményen az asztalra csapott, az arabokat kivágta a versenynaptárból, mire fel lett nagy bűnbánás, hogy többet nem fordul elő ilyen megkülönböztetés. Abu-Dzabi visszakerült a körforgásba, és tavaly a 81 kg-ban legjobbnak bizonyuló Sági Mukinak szólt is a himnusz. Az Izrael legnagyobb ellenségének számító Iránban azonban nem enyhülnek meg, és a minapi tokiói történet éppen Mukihoz kapcsolódik, aki súlycsoportja egyik legjobbja, és most meg is nyerte a világbajnokságot. Hat áldozata közül a második éppen a mi Ungvári Attilánk volt. A döntőben a belga Matthias Casse ellen nyert, de a sors(olás) úgy hozta, hogy a döntőben a címvédő Szaed Mollával is összekerülhetett volna. Ez a találkozó azonban nem jöhetett létre. Az iráni sportminiszter már az orosz Haszan Halmurzajev elleni nyolcaddöntője előtt megüzente, hogy Mollának viszsza kell lépnie a versenytől, és arról szó sem lehet, hogy az izraeli dzsúdóssal megmérkőzzön, mert különben a családjának otthon bántódása eshet. Móllá ilyen lelkiállapotban legyőzte az olimpiai bajnokot, majd egy kanadai versenyzőt is, de tovább nem feszítette a húrt. Közölték vele, hogy a nemzetbiztonsági szolgálat már a szülei házában tartózkodik, így aztán Móllá az elődöntőt és a bronzmérkőzést is „elveszítette”, ötödik lett, mert még a dobogóra sem volt szabad felállnia Mukival együtt. Bár az iráni cselgáncsszövetség májusban deklarálta, hogy véget vet az izraeli sportolókkal szembeni bojkottnak, a politika mindezt a múlt héten felülírta, és- nincs rá jobb szó - ez szörnyű.
