Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-04 / 205. szám
2019. SZEPTEMBER 4., SZERDA SPORT 15 Zsóri Dániel Messi és Quintero vetélytársa lett a Puskás-díjért A szurkolók is segítettek A szűkítés után is versenyben maradt a magyar jelölt a Puskás-díjra: Lionel Messi emelése, Juan Fernando Quintero szabadrúgása vagy Zsóri Dániel a Fradi elleni zseniális ollózása lesz az Év gólja a FIFA-nál? Bodnár Zalán/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Hogy fogadta a nagy hírt?- Anyukám hívott, ő tudta követni a bejelentést, és aztán továbbította nekem is a hírt- mondta a DVSC-től a Mól Fehérvár FC-hez szerződött Zsóri Dániel. - Egyelőre nem találok szavakat, olyan hihetetlennek tűnik az egész. Már tudja a családom is, mindenki nagyon örül és gratulál nekem, óriási élmény már most is, pedig hol van még a díjátadó!- Amikor a neve feltűnt a tíz jelölt között, gondolt arra, hogy az még nem a végállomás, és akár a háromba is bekerülhet?- Őszintén szólva bíztam benne. Mivel a szurkolók szavazatai számítottak, reménykedtem benne, hogy sok magyar futballrajongó is rányom a FIFA honlapján a nevem alatti gombra. Tudom, hogy a magyar drukkerek ilyenkor képesek összefogni, láttunk már erre példákat, úgyhogy nagyon köszönöm nekik, hogy segítettek, mint ahogy mindenkinek nagyon hálás vagyok világszerte, akinek az én gólom tetszett a legjobban, és szavazott is.- Nem tartott attól, hogy legyen bármilyen szemkápráztató is a gólja, nem versenyezhet a legnagyobb lakosságszámú országokban született találatokkal? Hiszen a Puskás-díjnál ■ msJ 1 1 [*< Jr ■ÉH- 8 ■T Puskás-díjat érhet ez a mozdulat. Zsóri Dániel győztes ollózós gólja a Ferencváros ellen Fotó: MTI gyakran látjuk, hogy Brazíliából vagy Indonéziából lényegében bármilyen gólt be tudnak szavazni a nézők a szűkített listára, ezért is változtattak a szabályon, hogy a végső győztesről már zsűri döntsön.- Nagyon is tisztában voltam ezzel, úgyhogy nem is tápláltam hiú reményeket. Úgy fogtam fel, hogy már a tízbe kerülés is óriási, hiszen még nagyon a pályám elején vagyok, és így is annyi csodálatos dolog történt már velem ebben az évben, hogy csak kapkodom a fejemet. Titkon reménykedtem benne, hogy akár tovább is juthatok, de az már tényleg az álom kategóriába tartozott.- Abban a pillanatban, amikor megszerezte az ominózus ta-Most már a szakértőkön a sor Szeptember 23-án a milánói Scalában tartja éves díjkiosztó ünnepségét a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA). Magyar vonatkozása eddig is volt a FIFA ünnepségének, hiszen 2009 óta átadják a Puskás-díjat az Év góljáért, Zsóri Dániel találata révén az elismerés tízéves történetében először került be magyar labdarúgó gólja a tíz jelölt közé, de az internetes szavazók még ennél is tovább juttatták a magyar gólt: a legjobb három közé került! A korábbi gyakorlattal szemben az idén változott a szabály, az internetes szavazás csak a három legjobb közé kerülésről dönt, ott már szakmai zsűri veszi kezébe a döntést, az úgynevezett FIFA-legendák szakértői bizottsága választja ki a győztest. lálatot, sok minden kavaroghatott a fejében: pályafutása első felnőtt bajnoki meccsén, a kilencvenharmadik percben ollózott győztes gólt majdnem a tizenhatosról, a rekordbajnok és abban a pillanatban is listavezető Ferencváros kapujába. Az is megfordult esetleg a fejében, hogy ezt a gólt akár a Puskás-díjra is jelölhetik?- Nem, akkor ez eszembe sem jutott, örültem, hogy sikerült úgy kiviteleznem a mozdulatot, ahogy szerettem volna, és hogy gólt, ráadásul fontos gólt ért. A csapattársaim kezdték aztán mondogatni, hogy ez még a Puskás-díjra is jó lehet, de ezt csak amolyan jópofáskodásnak gondoltam tőlük, és mosolyogtam rajta. Boldog vagyok, hogy nekik volt igazuk.- Juan Fernando Quintero, Lionel Messi, Zsóri Dániel - nem egy vállalhatatlan társaságba került. Belegondolt már abba, hogy velük ül majd a milánói gálán, és közösen izgulnak, míg az élő adásban ki nem derül, kinek is jut a díj? ' - Egyelőre nehéz belegondolni, még magam is azon kapom magam: nem álmodom?! Természetesei! nagyon megtisztelő, hogy ott lehetek közöttük. Óriási egyéniségek, a televízióban szoktam látni őket, most pedig vetélytársak vagyunk egy rangos díjért - felfoghatatlan. Nagyon várom már az utazást, nem is jártam még Milánóban, pedig régóta szeretnék eljutni oda. Ez tökéletes alkalom lenne.- A tíz éve életre hívott díjat mások mellett olyan játékosok kapták meg, mint Cristiano Ronaldo, Neymar, Zlatan Ibrahimovic, James Rodriguez, legutóbb pedig Mohamed Szalah. Elképzelte már, hogyan mutatna ebben a névsorban Zsóri Dániel?- Nagyszerű futballisták nyerték már el a díjat, mindig követtem a díjátadókat a tele1 vízióban, de arra csak a legmerészebb álmaimban mertem volna gondolni, hogy egyszer oda kerülhetek. Lionel Messi például már sokszor volt jelölt, de még soha nem kapta meg a díjat, gondolom, most már ő is nagyon szeretné hazavinni, ez is jelzi, hogy nem könnyű kiérdemelni. A jelöltek között van egy csodálatos emelés, egy pazar szabadrúgás és az én ollózásom, igazából bármelyik megnyerheti, ez már a zsűri ízlésén múlik. Varázslatos élmény lenne ' megnyerni a Puskásdíjat, de egyáltalán nem leszek elkeseredve, ha nem sikerül, mert már így is nagyon sokat adott nekem az a gól. Marco Rossi először ül tét nélküli meccsen a magyar válogatott kispadján Kényszerű, montenegrói csapatépítés Nincs pihenőnap. Dzsudzsák Balázs és Marco Rossi Telkiben készültek Montenegró ellen LABDARÚGÁS Ilyen sem nagyon fordult még elő: kénytelenek vagyunk felkészülési mérkőzést játszani. Korábban a selejtezők között a szövetségi kapitányok keresték az ellenfeleket az UEFA által erre felszabadított időpontokra, hogy csiszolják a csapatjátékot, kipróbáljanak új embereket, illetve bizonyítási lehetőséget adjanak olyan futballistáknak, akiket a nagy tétre menő mécseseken még nemigen vethettek be. Ezek a régen barátságosnak nevezett találkozók azonban a közönség számára zömmel érdektelenné váltak, ezért az európai szövetség megalkotta a Nemzetek Ligáját, azaz tétet csempészett a felkészülésbe is. így lehetséges, hogy Marco Rossi egyéves kapitánysága alatt eddig egyetlen olyan mérkőzést sem élt meg a kispadon, amely ne pontokra ment volna - holnap következik az első, ráadásul tényleg kényszerből. Az UEFA ugyanis nem enged lazsálni senkit sem: aki nem játszik Európa-bajnoki selejtezőt, annak is pályára kell lépnie a hivatalos játéknapokon. Mivel a selejtezők tíz csoportjából ötben csak öt válogatott harcol a továbbjutásért, ezekben minden egyes fordulóban akad egy szabadnapos, és ez az új szabály őket érinti. Ezen a héten a magyar együttes mellett Észak-írország, Luxemburg, Grúzia és Montenegró a soros kimaradó. Grúzia már korábban lekötötte a maga mérkőzését Dél-Koreával, az MLSZ három lehetséges ellenfél közül választhatott, és a földrajzi, valamint a csapatok erősségét tekintő szempontok alapján pillanatok alatt megállapodott a montenegrói szövetséggel. Azt a kifejezést, hogy kénytelenek vagyunk játszani, Marco Rossi használta napokkal ezelőtt egy sajtótájékoztatón, ami érthető, hiszen szívesebben készült volna egy hetet zavartalanul a Szlovákia elleni sorsdöntő selejtezőre, ám az UEFA éppen a zavartalanságból adódó helyzeti előny kiküszöbölésére törekedve hozta meg az említett szabályt. Egyszerű tény az oka annak, hogy a két ország közös futballmúltja minössze néhány mondatból áll: Montenegró 2006. június 3-án vált külön Szerbiától, de abban az évben a világbajnokságon még közös csapattal, Szerbia és Montenegró néven vettek részt. Az új ország az első önálló hivatalos mécsesét 2007. március 4-én játszotta, a történelmi pillanatot győzelemmel tette még emlékezetesebbé - sajnos éppen a magyar válogatott ellen. Akkor Pristinában Priskin Tamás az első percben vezetést szerzett, ám a házigazdák a második félidőben két tizenegyessel fordítottak, és 2-1-re nyertek. Egy évvel később, augusztus 20-án Budapesten játszották a viszszavágót, azon 3-3 lett a végeredmény, és azóta a két csapat nem találkozott egymással. Montenegró rövid futballtörténelmének két leghíresebb játékosa Stevan Jovetic és Mirko Vucinic, előbbi megfordult a Manchester Cityben és az Interben, utóbbi az AS Romát és a Juventust erősítette, de már egyikük sem lesz ott a pályán. Ha összevetjük a két keretet, akkor hasonló erejűnek tűnik, mint a magyar, talán csak Atlético Madridban futballozó Stefan Savic és a Lazio légiósa, Adam Marusic lóg ki felfelé a sorból. Pajor-Gyulai László JEGYZET Bosszúvágy Pajor-Gyulai László jegyzet@mediaworks.hu Csinál olykor hülyeséget az ember. Különösen, amikor felmegy a vérnyomás, és a düh elhomályosítja az elmét - arról viszont még nemigen hallhattunk, hogy valaki bosszúból akart volna magyar válogatott lenni. Ezzel ütve sebet annak a nemzetnek a lelkén, amelyet amúgy szíwel-lélekkel a sajátjának vall, és amikor saját bevallása szerint gyerekkorában rugdosta a labdát, arról álmodozott, hogy annak a himnuszát hallgathatja majd egyszer az ország címerével a mezén. Adrian Rusról van szó, aki Szatmárnémetiben, vegyes házasságból született, ott is futballozott egészen 2015-ig, amikor is, húszévesen, ájultan esett össze az utcán. Kivizsgálták, és a negatív leletek dacára a klubjának az orvosa nem engedte játszani. Ekkor gondolt egyet, átjött Magyarországra, előbb Fehérgyarmaton, majd Balmazújvárosban építette a karrierjét, és két év múlva már az NB I-ben találta magát. Egy magyar szívspecialista megnyugtatta, nincsenek komoly egészségügyi gondjai, mire ő megharagudott Romániára, ahol abba akarták hagyatni vele a futballt, nálunk viszont segítségre talált, és fűtötte a bosszúvágy: felvette a magyar állampolgárságot, és megcélozta a válogatottságot is. Mindezt ő mesélte így. Időközben a Mól Fehérvár labdarúgója lett, itthon nem kapott meghívót, Romániából viszont igen, az U21-es csapat alapembere lett, majd a nyáron kiderült, Cosmin Contra szövetségi kapitány a felnőtteknél is számítana rá. A román szövetség pedig az UEFA-hoz fordult, mert szerinte a fehérváriak lényegében megzsarolták a futballistát, hogy ha nem a magyar válogatottat választja, akkor itt elvágja magát - és lám, amint megjött a meghívó Romániából, emberünk a következő hétvégén máris az NB III-as csapatban szerepelt. A magyar klub nyilatkozatban kérte ki magának a feltételezést, aztán Rus a román szövetség honlapján finomított: nyomás nem volt, de óhaj igen, bár őt ez nem érdekli. Számára ugyanis csak Románia a fontos. „Százszázalékosan román vagyok, a szüleim románok, és nagyon örültek, amikor megkaptam a behívót a román válogatottba. Édesanyám nagyon izgatott lett a hír hallatán, el is sírta magát, és meg is értem. Amikor a román himnuszt játszották a korosztályos Európa-bajnokságon, olyan érzés volt számomra, amit azelőtt soha nem éreztem.” Komolyan venni lehetetlen, legfeljebb sok sikert kívánhatunk Rus sporttársnak. És ép erkölcsi érzékkel aligha bánhatjuk, hogy a magyar válogatottságnak a közelébe sem került.