Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-18 / 217. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. SZEPTEMBER 18., SZERDA Ükunokái is köszöntötték SZAKCS Kilencvenedik szü­letésnapja alkalmából Rá­cséi Gábor polgármester kö­szöntötte nemrégiben Ko­vács Ferencné Herr Katalint. Kati néni 1929. szeptem­ber 7-én született Kocsolán, majd Szakcsra ment férjhez. Egy gyermeke született, és most már két unokája, négy dédunokája és négy ükuno­kája van. Kati néni aktív éve­iben Borjáéra járt dolgozni, és volt, hogy gyalog kellett megtennie az utat. H. E. Pécsen állít ki Stekly Zsuzsa PÉCS „így pihen egy zo­máncműves” címmel nyílt ki­állítás kedden a Pécsi Kultu­rális Központ Apáczai Műve­lődési Házában Stekly Zsu­zsa akvarelljeiből. A bonyhádi zománcműves korábban már a Tolna Megyei Illyés Gyu­la Könyvtárban is bemutatta festményeit. Akkor elmondta, hogy hobbiból készít akvarel­­leket, főleg nyaralások vagy festőtáborok alkalmával, és elsősorban nyári élménye­it örökíti meg ily módon, és adja át a közönségnek. A pé­csi tárlatot október 4-ig lehet megtekinteni. H. E. Szövetséget hoznak létre OKTATÁS Európai egyetemi szövetségek jöttek létre a fel­sőoktatás versenyképes­sé tétele érdekében. Az ösz­­szesen 85 millió eurós költ­ségvetésből dolgozó konzor­ciumokba tömörült felsőok­tatási intézmények téma­csoportokon dolgoznak, Ma­gyarországról 5 intézmény vesz részt a munkában, köz­tük a Pécsi Tudományegye­tem. Az együttműködés kiter­jed - egyebek mellett - kö­zös mesterképzések megala­pozására, online, közös tanu­lási platformok létrehozásá­ra és közös, európai hallgatói kártya bevezetésére. TN Tamási vezetőinek sikerült meggyőzni a MÁV-ot Továbbra is megáll az IC Pincehelyen A 2019/2020-as menetrend kialakítása jelenleg folyamatban van, véglegesítése az ősz folyamán történik meg Sikeres tárgyalásokat foly­tatott múlt hét szerdán Por­­ga Ferenc Tamási polgár­­mestere és Széles András alpolgármester a MÁV Zrt.­­vel, annak érdekében, hogy az InterCity vonatok megáll­jának Pincehelyen, és a jö­vőben is legyenek közvet­len járatok Pécsig és Buda­pestig. Brunner Mónika monika.brunner@mediaworks.hu TAMÁSI Mint ismert, a Tamá­si kistérségben fekvő Pince­hely mellett az összes érintett településen nagy volt a felhá­borodás, amikor elterjedt a hír, hogy december 14-e után a Budapest-Pécs vasútvona­lon közlekedő IC vonatok nem állnak meg a nagyközségben. Több helyen aláírásgyűjtésbe kezdtek az emberek, sokuk vi­szont lemondóan és kétségbe­esetten állt az ügyhöz, mond­ván, a próbálkozásaiknak úgysem lesz eredménye. Sze­rencsére nem lett igazuk. Még az aláírásgyűjtés lezár­tának határideje - szeptember 15-e - előtt megoldást talált a problémára a ta­mási városvezetés.-Dr.Homolya Ró­bert, a MÁV Zrt. el­nök-vezérigazga­tója komprom isz­­szumkésznek bizo­nyult, így sikerült megállapodnunk abban, hogy lesz­nek olyan IC-vonatpárok, ame­lyek megállnak Pincehelyen. Jelenleg nyolc vonatpár áll meg a településen, amelyet az uta­sok leginkább reggel, délután és a hétvégi időszakban vesz­nek igénybe. Nyilván van olyan IC-járat, ahol na­gyon kevés felszál­ló volt, de Tamási­nak és a térségnek is fontos, hogy ne kerüljön ki a vas­úti forgalom vérke­ringéséből - mond­ta lapunknak Por­­ga Ferenc polgár­­mester, hozzátéve, hogy nincse­nek pontos adataik arra vonat­kozóan, hány utas került volna hátrányba, de a döntés a diáko-A vezérigaz­gató komp­romisszum­­késznek bizo­nyult Létkérdés, hogy megálljon az IC A vonatközlekedés már csak azért is létkérdés Pincehely te­lepülésének életében, mert azok a fiatalok, akik a főváros­ba és Pécsre járnak egyetem­re, könnyen és gyorsan elérik a célállomásukat, kényelme­sen tudnak utazni, menet köz­ben tudnak tanulni, a vizsgáik­ra készülni, és az utazásukat nem zavarja meg az átszál­lás. Ugyanez igaz a munkavál­lalókra is, akiknek szintén fon­tos, hogy legyen kényelmes vonatközlekedés. A buszok­kal szemben a vonatok előnye, hogy fel lehet állni a helyekről, lehet sétálni, nézelődni, az In­terCity vonatokon pedig étkez­ni, italt fogyasztani. kát, valamint a munkahelyeik és otthonaik között ingázókat nagy számban érintette. Természetesen megkeres­tük a MÁV-csoportot is a kér­déseinkkel, ahol azt a tá­jékoztatást kaptuk, hogy a 2019/2020-as menetrend ki­alakítása jelenleg folyamat­ban van, véglegesítése az ősz folyamán történik meg. A ter­vek szerint Pincehely telepü­lésen a továbbiakban is elér­hető lesz az IC-szolgáltatás. A sikeres megállapodást már több lakos üdvözölte a tele­pülés közösségi oldalának zárt csoportjában. Van olyan hoz­zászólás, amelyben Pincehely nevében köszönetetjnondtak a Tamási városvezetésnek, vala­mint olyan komment is akad, amelyben arról számolt be egy hölgy, hogy csak az IC-vonattal tudta meglátogatni a családját, mert nincsen autója. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Környezetet véd, aki csapvizet fogyaszt SZEKSZÁRD A megyeszék­helyen évente száz tonna PET-palackos ásványvizet vá­sárol a lakosság. A szekszár­diak átlagosan havonta két­ezer forintot költenek a pa­lackos vízre, amely így éven­te legalább huszonnégy­ezer forintjukba kerül. Érde­mes inkább csapvizet inni, mert az nagyon jó minőségű, egészséges, könnyű hozzáfér­ni és olcsó is, hiszen literen­ként mindössze hatvan fillér­be kerül. Ráadásul a csapvíz a nap 24 órájában a rendelke­zésünkre áll, nem kell hazaci­pelni. Az is nyilvánvaló, hogy a csapvíz fogyasztásának kör­nyezetvédelmi hatása is van, hiszen a PET-palackokat ösz­­sze kell gyűjteni, szemétte­lepre szállítani, a műanyag az élővizekbe is bekerülhet. Az ember napi átlagos víz­­szükséglete 2,5-3 liter, amit részben ivóvízzel, illetve kü­lönböző folyadékokkal, rész­ben élelmiszerekkel jut­tatunk a szervezetünkbe. A csapvíz minden olyan ösz­­szetevőt tartalmaz, amelyre a szervezetnek szüksége van, míg némely palackozott vizet bizonyos betegségben szen­vedőknek nem tanácsos fo­gyasztani. Olvasói panasz kapcsán Ar­­tim Andrásné kérdésünkre elmondta, hogy hétfőn az első fél órában egy félreértés foly­tán csak egyik ajándékot kap­ták meg a fogyasztók, akiket értesítenek, de ettől függetle­nül is átvehetik az elmaradt ajándékot az akció idején. 1.1. Átvehetők a palackok Az országban egyedülálló a megyei kórház területén kialakított Egészség-Tan-Ösvény Az elmélyülést és az egészséget szolgálja SZEKSZÁRD Egészség-ian-Ös­­vényt adtak át kedden a Tol­na Megyei Balassa János Kór­ház területén. Az országban egyedülálló ösvényt az intéz­mény Egészségfejlesztési Irodá­ja (EFI) kezdeményezésére ala­kították ki. Az ünnepségen dr. Németh Csaba főigazgató ki­emelte, a kórház dolgozói nem­csak az emberek gyógyulásá­ban segítenek, hanem abban is szeretnének, hogy minél keve­sebben betegedjenek meg. Az egyes állomásokon a testi és a lelki egészséget veszélyeztető rizikófaktorokról adnak tájé­koztatást, és arról hogyan lehet ezeket kivédeni. A tanösvény ötletgazdái dr. Vendégh Magdolna pszichiáter és Gliedné Tillmann Erzsébet ápolási igazgató, az EFI munka­társai voltak. A főigazgató nem­csak nekik mondott köszönetét, hanem minden kollégájának, Az egészséget nem kapjuk, tenni is kell érte akik munkájukkal hozzájárul­tak a sétány megvalósulásához. Dr. Németh Csaba hozzátette: az Egészség-Tan-Ösvény bár­ki előtt nyitott, és szeretnék, ha minél többen megismernék azt. Dr. Vendégh Magdolna egy dr. Bagdy Emőkétől vett idézet­tel mutatott rá az ösvény szere­pére: „Az egészség nem vala­mi olyasmi, amit készen kap, vagy amire rátalál az ember. Sokkal inkább valami olyas­mi, amit meg kell teremtenünk magunkban”. A pszichiáter egy történelmi érdekességgel is szolgált. Elmondta, hogy 1655- ben Oroszországban halálbün­tetéssel sújtották a visszaeső dohányosokat, de rögvest hoz­zátette, hogy a tanösvényen nem ennyire drasztikus mód­szerekkel szeretnének hozzá­járulni a leszokáshoz. A baran­golás során hét állomáson le-Avatás: Dr. Németh Csaba és Gliedné Tillmann Erzsébet Fotó: M. K. hét megállni, és ezek egyike a dohányzás témájával foglalko­zik. Emellett az alkohol, a ká­bítószer, a stressz és a szoron­gás, a depresszió, a megküzdé­si képesség, illetve az érzelmi intelligencia kapott egy-egy ál­lomást, vagyis padot. Ezeknél az egyes témákhoz kapcsoló­dóan nemcsak információkat adnak, hanem önértékelő kér­dőívek kitöltésére is van mód. Mindegyik állomáshoz tarto­zik egy-egy fogalom is - belá­tás, elfogadás, megbecsülés, megbocsátás, hálaadás, meg­küzdési képesség, harmónia -, melyek mentén elindulhat egy elmélyült gondolkodás. H. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom