Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-13 / 213. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. SZEPTEMBER 13., PENTEK HÍREK Változik a forgalmi rend Tamásiban TAMÁSI A szüreti napok miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a városban. A művelődési központ szervezésében szeptember 13-14- én rendezik meg a Tamási Szüreti Napokat. A rendezvénysorozat idején időszakos forgalomkorlátozásokra számíthatnak a közlekedők a Szabadság, Zrínyi, Dózsa György és Móricz Zsigmond utcában. Az érintett útszakaszokon a rendőrség a polgárőrséggel együttműködve biztosítja a programok zökkenőmentes lebonyolítását. A Tamási Rendőrkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend miatt fokozott figyelemmel közlekedjenek, tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság sajtóirodája. 1.1. Lopás gyanúja miatt keresik SZEKSZÁRD Lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást Ramos Tibor (képünkön) pécsi lakos ellen a Szekszárdi Rendőrkapitányság. A férfi felkutatására tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, ezért elrendelték a férfi körözését. A gyanúsított körülbelül 170 centiméter magas, sovány testalkatú, rövid hajú, jobb válltól induló a mellkason keresztül a bal lapockán át a bal kar kézfejéig tartó öszszefüggő tetoválása van. A rendőrség kéri, hogy akinek információja van a férfi tartózkodási helyéről, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél, hívja a 06-74/501-100-as telefonszámot, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 Telefontanú zöld számán, illetve a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. TN Egy felújítás, melyre méltán lehet büszke Bonyhád városa Megújult intézménybe költözhettek a bonyhádi Bartók Béla Zeneiskola növendékei és pedagógusai. A fejlesztés jelentős, mind tartalmát, mind összegét tekintve. Az újabb komoly eredményről tegnap délután a helyszínen adott összegzést Filóné Ferencz Ibolya polgármester. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu BONYHÁD Az intézményben tartott ünnepség emelkedettségét az adta, hogy a város és egyúttal a zeneiskola egy 2014-ben megkezdett út újabb szakaszához érkezett. Öt évvel ezelőtt az önkormányzat saját forrásából nekilátott a patinás épület felújításának, hogy méltó környezetet teremtsen az itt zajló magas szintű szakmai munkának. Akkor, a belső munkálatok elvégzésére, eszközbeszerzésre és egy hangversenyterem kialakítására nyílt lehetőség, az intézmény vezetésének valamennyi kérését szem előtt tartva. Miután még maradt megoldásra váró feladat, ígéret hangzott el arra nézve, hogy a lehetőségekhez mérten mihamarabb folytatódik az épület felújítása. A tervek 2018 nyarán váltak valósággá.- Ekkor kezdődött annak a pályázatnak a megvalósítása, amelynek köszönhetően folytathattuk a megkezdett munkát - tekintett vissza az előzményekre ünnepi beszédében Filóné Ferencz Ibolya. - Több mint 83 millió forintot nyertünk a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében az intézmény energetikai korszerűsítésére, amelyet az önkormányzat 2018- ban közel 13 millió forinttal, 2019-ben pedig 32 millió forinttal egészített ki. így összesen 128 millió forintot fordíthattunk a felújításra. Elkészült Varga Gáborné, a Tamási Tankerület szakmai igazgatóhelyettese, Filóné Ferencz Ibolya polgármester és Bérces Emese, a Zeneiskola tagintézményvezető-helyettese Fotó: Máté Réka Zeneművészeti oktatás országos adatai a 2018/2019-es tanévben Előképző Alapfokú Továbbképző Klasszikus zene 25778 71415 6793 Népzene 1850 5612 543 Jazz-zene 34 773 21 Elektroakusztikus zene 469 2620 103 FORRÁS KSH az épület födém és homlokzati hőszigetelése, megvalósult valamennyi nyílászáró cseréje. Komoly gond volt az épület vizesedése, a kivitelezés során ezt is orvosoltuk. A járda bontása és a földkiemelés után a lábazati falak felületének helyreállítása is megtörtént. A teljességre törekedve, elkészült saját forrásból még: az épület belső udvarának és a parkolójának térkövezése, akadálymentes parkoló kialakítása és a parkosítás is, hogy ez által még szebb, rendezettebb környezet fogadja a zeneiskolában dolgozókat, a gyermekeket és szüleiket. Mindezeket összegezve kijelenthetjük: a végeredmény egy energetikailag korszerű, megjelenésében ízléses, bátran mondhatjuk szemrevaló felújítást valósítottunk meg, amelyre méltán lehetünk büszkék, A polgármester azt is közölte: a zeneiskola felújítása is része volt annak a jól átgondolt és előkészített munkának, amely a városfejlesztési tervek között szerepelt ebben az önkormányzati ciklusban. Végezetül azt kívánta, hogy mindenki lelje örömét a felújított intézményben. Már vetik a repcét és levágják a napraforgót TOLNA MEGYE-MAGYARORSZÁG Megkezdték megyénkben is a repce vetését a gazdák. A napokban lehullott csapadék mennyisége - Tolna megye déli felében közel 40 milliméter, a megye nyugati felében ennél kevesebb - kedvező hatással van a magok korai fejlődésére. Tavaly ugyanis gyakorlatilag a porba vetették a repcét a gazdák, ami emiatt gyengén fejlődött, vagy ki sem kelt, tavasszal pedig sok helyen tárcsázni kellett az állományokat. A repcével jól jártak a megyei gazdák, piszén a felvásárlási ára nőtt az előző évhez képest, így várhatóan idén ősszel is legalább 17 ezer hektáros lesz a vetésterület. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari országos osztályának elnöke, Petőházi Tamás elmondta, országszerte zajlik a repce vetése. A mintegy országosan 560 ezer hektáron termesztett napraforgó betakarítását viszont némileg akadályozták az esők, de a jelenlegi szárazabb idő kedvező feltételeket teremt majd a munkálatokhoz. M. I. Felújítják az egykori gyárkutat TOLNA Az egykori gyárkút felújításával kapcsolatban is döntött a tolnai képviselő-testület legutóbbi rendkívüli ülésén. A Tolnai-holtág selyemgyár alatti részén levő gyárkút - amely a jövőben a Rosmayer emlékhely nevet fogja viselni - felújítását EFOP-pályázati támogatásból végzik el, erre a célra bruttó 2,286 millió forint áll rendelkezésre. A gyárkút a város, a Duna-part egyik emblematikus létesítménye. A felújítás a helyi értékek ápolása, a közösségi tér alakítása szempontjából fontos. A tervek szerint az objektum tornyot kap, kilátóként is szolgál majd. S. K. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Csak a Fidesz-KDNP tudott országos lefedettséget elérni, minden megyében állítottak listát A választók négyötöde szavazhat jelöltjeikre SZEKSZÁRD Tolna megye Fidesz-KDNP színeiben induló, vagy általa támogatott polgármester-jelöltjeivel és a szekszárdi képviselő-jelöltekkel konzultált tegnap délután Kosa Lajos, a Fidesz önkormányzati választási kampányfőnöke a Szent István Házban. Az ezt megelőző sajtótájékoztatón elmondta, lezárult a kampány első szakasza, megvannak a jelöltek. Országosan 828 Fidesz-KDNP-s jelölt van a polgármesteri posztokra, emellett 387 indul a támogatásukkal. Ezzel teljesült a pártszövetség korábbi célja, hogy az emberek négyötöde szavazhasson jelöltjeikre, ugyanis 8 millióan élnek azokon a településeken, ahol jelöltjeik vannak. Csak a Fidesz-KDNP volt képes országos lefedettséget elérni a választásokon azzal, hogy minden megyében állítottak listát. Csúfos kudarcot vallottak azok az ellenzéki elképzelések, amelyek szerint mindenütt egy jelöltet állítanak szembe a kormánypártok jelöltjeivel, fogalmazott Kosa Lajos. Budapesten csak hat kerület lesz ilyen, a 23 megyei jogú város közül pedig kettő. Ács Rezső, Fehérvári Tamás és Kosa Lajos a sajtótájékoztatón. Képgaléria: teol.hu Fotó: Mártonfai D. A megyei közgyűlési listáknál pedig csak két megyében sikerült az ellenzéki egységet létrehozni. Ács Rezső, Szekszárd polgármestere röviden arról szólt, hogy folytatni szeretnék a megkezdett munkát az ország kormányával és a megyei önkormányzattal közösen. Ez azt a jövőt vetíti előre, hogy a megyeszékhely jelentős fejlődés előtt áll. Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke ismertette, hogy a megye 3 választókerületében 44 polgármesterjelöltet indít, vagy támogat a pártszövetség. 1.1.