Tolnai Népújság, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-12 / 212. szám

2019. SZEPTEMBER 12., CSÜTÖRTÖK Nem elégedettek a tehéntartók a felvásárlással A tej ára alacsony, a költség magas Jelentősen emelkedtek a költségek, a felvásárlási ár ezt nem követte Fotó: Shutterstock Feszültségek vannak a tej­piacon, erre hívta fel a fi­gyelmet a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az elmúlt félévben jelen­tősen drágultak a termelés­hez szükséges költségek, többek között a bérek is. A megyei termelők szerint a megoldás az lenne, ha emel­nék a nyers tej felvásárlási árát a feldolgozók. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE-MAGYARORSZÁG A tejtermelők számára az erősödő infláció, a költségek drasztikus növekedése to­vábbra is igen súlyos kihívást jelent. A tejtermelők tömege­sen jelzik a munkaerőköltsé­gek és bérköltségek folyama­tos emelkedését. Nem csak a megnövekedett minimálbér okoz gondot a munkaadók­nak, mivel a magasabb kere­setű dolgozók bérét is ugyan­úgy emelni kell, hogy meg tudják tartani őket, áll a Tej Szakmaközi Szervezet és Ter­méktanács közleményében. Ebből feszültségek adódnak a termelők, a feldolgozók és a kereskedők között. A megye egyik legnagyobb termelője, a Paks-földespusz­­tai székhelyű Milk-Men Kft., melynek vezetője Gamos And­rás kérdésünkre elmondta, a költségek jelentősen vál­toztak, a nyers tej felvásárlá­si ára pedig nem. Ez okozza a gondot. Drágább lett a szenny­víz díja, az áram, a vízdíj, a fu­vardíj, az alkatrészek, a vegy­szerek, tisztítószerek, a mun­karuházat, a bérek, és ezek mind beépültek az önköltség­be. Ami eddig szerény nyere­ségként jelentkezett, azt mind a már említett dolgokra kell felhasználni. A nyers tej literének felvá­sárlási ára például 2014-ben 107,42 forint volt, mintegy két és fél éve pedig a 91-101 forin­tos sávban mozog. Ami négy százalékos csökkenést jelent és nem fedezi már az emelke­dő önköltséget sem. Egyre ne­hezebb a tejtermeléshez olyan lojális munkaerőt találni, aki vállalja a hétvégén és ünnep­napokon is elvégzendő nehéz munkát, például az állatgon­dozási és fejési feladatokat, mondta Gamos András. A megyei termelők elmond­ták, ilyen árak mellett kényte­lenek hangot adni a tiltakozá­suknak, és ha ezt nem hallják meg azok, akik a helyzeten tudnának változtatni, akkor a demonstráció sem kizárt vagy a magyar tejet nem itthon, ha­nem a külföldi piacokon érté­kesítik, ahol többet fizetnének érte. A nyers tej árának eme­lése nem a termelőkön múlik, hanem a felvásárlókon, mond­ta Gamos András. Hogy mekkora emelés len­ne elfogadható? A kérdésre azt válaszolták a termelők, hogy minimum 6-7 százalékra, ami az önköltségeket fedezné. Az országban összesen hét tejtermelői csoport van, közü­lük az egyik a már említett pak­si cég, a Milk-Men Kft., mely a Dunamelléki Termelői Szövet­kezet tagja. Itt összesen har­mincegyen próbálnak meg kö­zösen boldogulni, huszonöt kis­termelő és hat gazdasági társa­ság van a tagok között. A szövetkezet termelésének harminc százalékát adja a Milk- Men Kft. A szövetkezetnek százmilliós vagyona van. A ta­gok tagdíjat fizetnek és ebből fe­dezik a közös kiadásokat. A kö­zös gépek közül a silózást ma­ximálisan kihasználják, illetve a pótkocsikat és a fóliatöltő be­rendezést. (Utóbbival szalma­bálákat tekernek be.) Az egy­mással szövetkező termelők így könnyebben tudják az érdekei­ket érvényesíteni a piacon. Látogasson el hírportálunkra! TEOL.hu Közben Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu K özben a plébános következik a téren. Petkó Tamás néhány Cseh Tamás-dalt énekel. Közben valaki fe­szengve nézegeti a Lelki beszélgetés feliratú standot. Ezt sokkal intimebb helyre kellett volna tenni, nem közép­re. A tér közepén a tűzoltók helye van. Hármasával engedik beszállni az emelőkosárba a sorban állókat, hogy megnéz­hessék a környéket madártávlatból. Közben ifjú pár érkezik a Borkúthoz fényképezkedni. Közben a kerekesszékes hit­valló, Kátai Andrea beszél Istenre találásáról. Közben a töb­bi standon is van nyüzsgés. Megismerhetők a katolikus ok­tatási intézmények és szervezetek: a karitászosok, a máltai­ak, a házas hétvégések és má­sok. Közben a templom mö­gött, huszonéves srácok kez­dik jól érezni magukat. Nem tiszteletlenek, csak illumi­­náltak. Alighanem legénybú­csút tartanak. Egyforma tri­kójukon Halál a májra! - fel­irat. Közben a plébánián hívő orvosok és ápolók beszélnek a megtapasztalt megérthetetlenről: a csodálatos gyógyulások­ról. Közben a templomban dr. Ótós Miklós ismerteti az épület és berendezésének történetét. Aztán jön dr. Csókay András sztárorvos megtérésének története. Nyit az egyház a világ fe­lé. Éppen ideje. Egyik pap újságolja, hogy valamelyik kisfalu­ban egy néninek tartott misét. Ázsiában és Dél-Amerikában soha nem látott gyarapodás, Európában riasztó fogyás. A pa­pok és a hívek számában is. Kell a mise, kell a szentségimá­­dás, de a közéletben való jelenlét is kell. Közben. Egyre inkább nyit az egyház a világ felé, aminek ép­pen ideje már A héten avatják a felújított tornyot IREGSZEMCSE Eredeti pompájá­ban tündököl az iregszemcsei református templom tornya, tájékoztatta lapunkat a Bartók Béla Művelődési Ház. A temp­lom tetőszerkezetét felújították, a tornyot vörös rézzel fedték be. Mint ismertették, a hajó te­tejét terra cseréppel burkol­ták, és korszerű- ^ _ sítették a villám­­védelmi rend­szert is. A felújí­tás után megszűnt a templom beázá­sa. Az 1863-ban épült, romantikus stílusjegyeket vise­lő templom tornya 48 méter magas, és két karza­­tos belső terében 1350 ülőhely van. A református presbitéri­um döntése alapján a homlok­zat és a harangtorony vakolatát is rendbe tették, a parókia épü­lete is új tetőt kapott. Az augusztus végén befe­jezett munkát az Emberi Erő­források Minisztériuma har­mincmillió forinttal támo­gatta. A református templom megújult tornyának avatása szeptember 14-én lesz Heg­­szemcsén. Egész napos ünnepi rendezvényt szervezett az egy­házközség, amelynek történe­téről kiállítás is nyílik szom­baton 9 órakor. A templomban Teleki Miklós orgonaművész és Kovács Kolos opera­énekes ad hangver­senyt 10 órától. Ezt követi az ünnepi evangelizáció, ahol Barta István Zsolt zsoboki református lelkész hirdet igét. A templomkerti ebéd után Berecz András Kos­­suth-díjas ének- és mesemondó „prédikál” a szószékről. A prog­ramot az IDM zenekar koncert­je zárja a parókia udvarán. A Re­formátus Nap folyamán könyv­vásár és gyermekprogramok is várják a vendégeket: helyieket, környékbelieket, elszármazot­takat és az itt vendégeskedő zso­boki delegációt. B. M. Az első temp­lom romjai ma is meg­találhatóak a jelenlegi épü­let mellett Az íveket hétfő délutánig lehetett leadni Eldőlt, kik indulnak TOLNA MEGYE Azok indulhat­nak az október 13-i helyha­tósági választáson, akik hét­fő délután négy óráig lead­ták az ajánlóíveket a helyi vá­lasztási irodán. A megyei lis­tát kedden tizenhat óráig fo­gadták el a területi választá­si irodában. Dr. Gábor Ferenc megyei fő­jegyző tájékoztatása szerint Tolna megye 109 településén 283 polgármester- és 1255 képviselőjelölt várja majd a szavazatokat. A városokat il­letően a Fidesz-KDNP jelöltjei mindenhol jelen vannak, és általában elmondható, hogy egy helyi civil szervezet tö­möríti az ellenzék képviselő­­jelöltjeit. Ez nem jelenti azt, hogy az ellenzéki pártok se­hol nem lesznek jelen. A na­gyobb településeken mini­mum két polgármester aspi­ráns mérkőzik majd. Ami a megyei listát illeti, itt megtalálhatók az országos pártok, a civil szervezetek vi­szont nem. A sorrend is eldőlt: első helyen az MSZP, a máso­dikon a Mi Hazánk, a harma­dikon a Jobbik szerepel, ne­gyedik a Momentum, ötödik a DK, hatodik a Fidesz-KDNP. Az LMP kikérte az íveket, de nem indít megyei listát. Lesznek nemzetiségi válasz­tások is. Tolna megyében a ro­ma nemzetiségi önkormány­zati helyekért a Lungo Drom, a Phralipe független szerve­zet és a Fiatal Romák Orszá­gos Szövetségének jelöltjeire lehet szavazni. A német ön­­kormányzat jelöltjeit a Tolna Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzatok Szövetsége Egyesület tömöríti. Átjelentkezni csak a június 26-án aktuális tartózkodási helyre lehet, egyébként az ál­landó lakcímhez tartozó sza­vazókörben, illetve akadály­­mentes szavazóhelyiségben vagy mozgóurna igénybevé­telével lehet. B. K. Szüreti mulatság az oviban SZEKSZÁRD A városi rendezvénysorozathoz igazodva szüreti mulatságot rendezett a szekszárdi 1. Szá­mú Óvoda Kindergarten a gyermekeknek és a szülőknek. Volt sok érdekes játék, vetélkedő és finom, frissen készült mustot is kóstolhattak a résztvevők. Képgaléria: teol.hu Fotó: Mártonfai Dénes

Next

/
Oldalképek
Tartalom