Tolnai Népújság, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-03 / 179. szám
6 imw* helyőrség olvasóink irta Németh István Péter OT DUNÁNTÚLI ANZIKSZ i (füredi) A tócsák tört tüköré szilánkos a fagyban reggelente még, a sétány sirályai közé jégmadár szálldos, a szobrok télire csomagolva némán tűrik magukon a nylon-zsákokat, meg ne hasadjon egyik sem míg langyabb idő vissza nem látogat a partra, hogy Napocska melegítsen 5 (pápai - Somogyi József Petőfi-szobrára) Fenyők gesztenyék s kőrisek alatt hányszor is ültél vajon valamelyik piros pádon? S a gróf griffje se őrizett -újra harmonikást, magányos szívbeteget s ölelkező párt Quasimodo fája megett. Akkor feslik majd mind ki a rügyek hada, lekerül a szent-bolond grófról, a haza bölcséről s a költőről is boldogan az álca: rólad a ruhád kánikulában csak akárha. 2 (tapolcai) Futunk, futunk a látomással, súlyos habot hasít a szánk. (Áprily Lajos) e bronz-Petőfi tán csak ’73-tól, hogy naponta lássad? Gondoltál csúfabbra-szebbre? Októberben akkor hullt le leple. Szállni föntre, dőlni lentre súlyos bakacsizma nem engedte. S kézfeje akárha moccant volna: vándorbotját meg úgy fogta, mintha lenne versíró tolla Édes Barátom (akvarell, textilkollázs, 40 «50 cm, 20171 Kisboldogasszony Joí s Emlékszem, a Balatonba olyan tiszta-sebes habokkal rohant, hogy hűs forrásáig versengve pisztrángok úszhattak véle csak szembe, éngemet elbuktatott volna e Viszló-völgyi patak sodra. Kiszáradt majd’ 30 éve már. Porzik a medre, partján se sás, se sár. De most, hogy az őszi eső leszakadt, ismét hömpölyögni kezdett a patak, sebes volt ugyanúgy, akár a valahai, csupán túl mocskosak vonuló habjai. És nem csillanhat meg ugyanott újra az üvegcserép sem 3 nap múlva. 3 (keszthelyi) Monet-nak hajdan külön festő-bárka, nékem ez autóbusz jutott színt és formát festeni itt, akárha a régholt Monsieur Claude - az Eptén - amott. Szavakkal csak, ám én sem moccanatlan ahogy utazom Keszthely határáig, honnan a templom sisakjára szakadatlan dőlő fény kápráztat, és egyre játszik vélem, a víztükörtől is még vakítóbban. Nem busz görg, ilyenkor mintha léghajó szállna. S mely ha sűrű ködökbe ér: máris egy bálna gyomra az utastér, meg se csobban. Könyved olvasva nem veszed észre, ezalatt hajadnál szőlősor-korallok hullámlanak. 4 (hévízi) Zalai zöld. Nagy kék s kerek ég. Az a tó is. És két napja van akárha páros obulusz, ragyog földből föl fényre kerülő arany. Mert már egyaránt kivetődik időtelen időkig hogy újra lássuk, mennyire ép bár kő zúzta alant - a cserép! Hiába hogy összeroppant, majd szájával visszafele fordítottan epret nevel a kilyuggatott urna újabb háromezer év múlva, mikorra - akár vígan - itt az én hamvammal boríttatik. belevészve újra egy végtelen fasorba. Németh Károly Szekszárdi anziksz Hívogató Unokámnak Kicsi madár, gyere ki, Héjad törik ideki. Vesd el bátran burkodat, Próbálgassad szárnyadat. Nézd e tájat: Babits járt itt, ellátsz Rácegrespusztáig, itt pihennek, mint galambok a szelíd szekszárdi dombok. E halmok Illyést nevelték, óvva-féltve őt ölelték. Innét indult Háry János világhódító csatákhoz, s ha karddal nem, dallal-tánccal világbíró lett Kodállyal. Innét futnak mély szurdikok, mint Dante-i pokol-bugyrok, lösz-falakon kirajzolva Egyjegenyenyár lobog mint Isten kardja a pusztán az ébredő város peremén mely álomittasan ring a dombok szelíd hullámain. Itt a Pannon-tenger kifut a síkra zöld fodrokat vet még Gemenc ősvadonjának lombjain s boldogan szárnyal a lélek borókabokros árvalányhajas halmok szénaillatú búzamezők felett sorompós határokon át kincseket rejtő büszke bércekig. Lángol a jegenye a keleti pirkadatban bíbor ragyogásban emeli palástját Égi Asszonyunk a táj fölé oszlik a sötét foszlanak fátylai az éj bús asszonyának látó lesz a vak és látható mit elorozott tőlünk kilencven léleksorvasztó béna év. Látom a hegyről ismét a kedves ég felé nyúló tornyokat hallom a harangok szavát élőket hívogató holtakat elsirató villámok erejét megtörő harangok énekét: Oh! Maria pia! Sis nobiscum In via! Kegyes Boldogasszony Magyarok Asszonya Légy velünk az úton! szőlők, ős fák gyökér-karma. Szekszárd-Remete, 2012. szeptember 8. S nem pokolba jutsz, ha jársz itt: a Séd-parti ősi házig, hol minden úgy, mint hajdanán, keresztfáink a Bartinán... (Ami múló, ami meddő, azt már kikezdte az idő.) Lefele a mély Benedek-szurdikban Scarabeusz állított meg utunkban. Ó, Szent Bogár, jelent-jövőt görgető, Jelképpé vált számunkra a dombtető. Megvártuk, míg átgörgeted terűdet, Benne a mi ismeretlen jövőnket. Cserhát tető, Szekszárd, 2011. Szent Mihály havában zrt Légsátor (akvarell, kollázs, 50 * 60 cm, 20151 IRODALMI-KULTURAUS MELLÉKLET 2019. augusztus
